Ufók, reinkarnálódott Jézus, egy üstököst követő űrhajó, harminckilenc Nike cipős holttest és egy csendes kaliforniai villa. Bár első ránézésre talán hihetetlennek tűnik, a felsoroltak mégis jól foglalják össze az ezredforduló előtt aktív Heaven’s Gate nevű vallásos csoport életét.
A közösség tagjai 1997-ben abban a hitben követtek el tömegesen öngyilkosságot, hogy az újonnan felfedezett Hale-Bopp-üstököst egy idegen űrhajó követi, készen arra, hogy fedélzetére fogadja őket. Bár a destruktív vallási mozgalmak által elkövetett gyilkosságok, kiterjesztett öngyilkosságok nem újkeletű jelenségek, a Heaven’s Gate tette mégis egyedülálló, mivel a hatóságok esetükben teljes mértékben kizárták az idegenkezűséget.
A kezdetek
A csoportot Bonnie Lu Nettles ápolónő és Marshall Applewhite volt zenetanár alapította a hetvenes évek Amerikájában. A pár egy kórházban találkozott, nem sokkal azután, hogy a férfit elbocsátották állásából kiskorú diákjaival folytatott homoszexuális kapcsolatai miatt. Nettles már évek óta foglalkozott spiritualizmussal, és nem kellett sok idő ahhoz, hogy „ráeszméljen”: ők ketten a bibliai utolsó idők megígért tanúi. A „felfedezésük” után azonnal meg is kezdték térítő tevékenységüket, melynek eredményeként 1975-re már huszonkét fő követte tanításaikat.
Az ekkor már „Ti” és „Do” -nak hívott vezetők azonban ennél többre vágytak. Kiadták tagjaik számára az újabb feladatot: hagyják el családjaikat, minden földi tulajdonukat, majd kövessék vezetőiket egy ismeretlen helyre. Az ígért jutalom a „Mennyei Királyság” volt, ami az ő értelmezésük alapján egy felsőbbrendű, földönkívüli faj lakhelye. Elképzeléseik szerint ezek a lények hamarosan fizikailag is megjelennek majd a tagok előtt egy értük küldött űrhajóval, hogy az ezredforduló során elpusztuló Földről megmentsék az arra érdemeseket.
Az első rendőrségi nyomozás
A főként tinédzserkorú, illetve huszonéves tagok egyik pillanatról a másikra tűntek el szeretteik életéből. A bizarr jelenség hetekig lázban tartotta az egész országot. A rendőrségi nyilatkozat szerint több tucat államból keresték fel őket aggódó szülők azzal, hogy furcsa tartalmú képeslapot kaptak eltűnt gyermekeiktől:
„Kedves Anya és Apa! Láttam a fényt és követni fogom. Ne aggódjatok, boldog vagyok és egészséges. Soha többé nem fogtok látni.”
Sajnos legtöbbjük esetében ez valóban így is történt: szüleik legközelebb csak 22 év múlva, a holttestek azonosításakor láthatták őket. A rendőrség a bejelentések ellenére semmire sem jutott, a csoportnak egyszerűen nyoma veszett. A hatóságoknak a fiatalkorúak felkutatása során egyébként is meg volt kötve a kezük, hiszen pár éven belül a csoport minden tagja nagykorúvá vált, és mindeközben többszörösen meg is erősítették elvonulásuk önkéntes jellegét.
„Ti” és „Do”, az ufó megváltók
Vajon mi vehette rá a fiatalokat arra, hogy eldobják egész jövőjüket? A választ erre a kereszténység, a buddhizmus és a sci-fi világának sajátos keveréke adta: amely egy „magasabb szintű létezés” reményét ígérte a közelgő űrhajókon. A „mesterek” tanításai szerint ugyanis földi testünk csak egyfajta tárolóként működik, amit bármikor el lehet hagyni, így kerülve át a „Következő Szintre”: egy olyan létezésbe, amely az emberi evolúciós szint felett áll. A paradicsomba vezető út pedig csak „Ti” és „Do” által érhető el, akik elmondásuk alapján maguk is az űrhajókról érkeztek, azzal a küldetéssel, hogy minél több ember szemét felnyissák az igazságra. A tagok elhivatottsága ellenére a megígért űrhajó azonban sehogy sem akart eljönni, ezért lassan fogyatkozni kezdett a közösség.
A válság 1985-ben tetőzött, amikor Nettles hirtelen elhunyt rákban. Az addigi tanítások alapján ugyanis az űrhajók fizikailag vették volna fel a tagokat, amelyre azonban Nettles esetében így már nem volt kilátás. Applewhite-nak ekkor változtatnia kellett az üzeneten, ezért kijelentette, hogy Nettles, azaz „Ti”, aki valójában maga az „Atya” reinkarnációja, csak előrement felkészíteni az űrhajót a fogadásukra, és hátrahagyta őt, Jézust, hogy felkészítse a csoportot „hordozóik” végleges elhagyására. A tagokat a bibliai tanítványokkal azonosította, biztosítva őket arról, hogy mostani eljövetele során már a teljes igazságot hozta nekik. Újult erővel kezdtek neki a térítéseknek.
Közben kapóra jött a Hale-Bopp-üstökös felfedezése is 1995-ben, amit véleményük szerint „Ti” űrhajója követ, csendben megbújva a figyelő földi szemek elől. Applewhite, aki elmondása alapján „Ti” utasításait követte, arra is rávette a férfi tagokat, hogy kasztrálják magukat, ezzel „szabadítva meg” őket véglegesen földi vágyaiktól.
Öngyilkosság vagy gyilkosság?
A hatóságok 1997 márciusában egy névtelen telefonos bejelentést követően érkeztek meg a helyszínre, ahol megdöbbentő látvány fogadta őket. A harminckilenc fős csoport tagjai fekete ruhában, egyforma Nike cipőben, lila lepellel az arcukon holtan feküdtek matracaikon. Az áldozatok között huszonegy nő és tizennyolc férfi volt. Dulakodásnak semmilyen nyomát nem találták, a tagok összepakolták ruháikat, zsebeikben pedig egy öt dolláros bankjegy mellett mindenkinél ott voltak azonosító okirataik is. A nyilvánosságra hozott toxikológiai vizsgálatok sem mutatták idegenkezűség jelét. A tagok almaszószba kevert fernobarbitál tartalmú készítményt vettek be, ettek, majd vodkát ittak, és egy műanyagzacskót húzva a fejükre feküdtek le. A kórboncnok megállapította, hogy az öngyilkosságokat kisebb csoportokban, három nap alatt követték el.
A megtalált búcsúvideókon a tagok boldognak és izgatottnak tűntek. Volt, aki testét régi, lecserélendő autóhoz hasonlította, mások rutin operációként fogták fel az egészet. „Ez nem egy szomorú dolog, hanem ez maga a Mennyország Kapuja (Heaven’s Gate)” – üzente egyikőjük. Kollektív búcsúlevelük máig elérhető weboldalukon, ahol így fogalmaznak: „Végéhez közeledik 22 éve tartó tanulásunk eme Földön – most „diplomázunk” az Emberi Evolúciós Szintből. Boldogan készültünk fel arra, hogy hátra hagyjuk „e világot” és csatlakozzunk Ti legénységéhez.” Végül Applewhite összegezve érzéseiket kijelenti: „számunkra az lenne öngyilkosság, ha maradnánk”. A bizonyítékok alapján a rendőrség kiadta hivatalos közleményét: a tagok saját elhatározásukból, előre megtervezetten cselekedtek.
A hátrahagyottak
A tragikus esemény nyilvánosságra hozatala után több ezren hívták fel a hatóságokat tartva attól, hogy szerettük is a halottak között volt. Az azonosítások minden hozzátartozót megviseltek. Volt olyan szülő, aki huszonegy év után akkor látta először a tizenhét évesen nyom nélkül eltűnt fiát. Korábban szüleit összesen kétszer hívta fel, arra kérve őket, hogy ne keressék tovább. Egy másik lány huszonegy évesen hagyta hátra családját, és az évtizedek alatt csak egyszer találkozott velük. Szülei egész idő alatt az országot járva keresték őt, közben csak az általa ritkán küldött képeslapokból értesülhettek arról, hogy még életben van. Végül 1994-ben találtak rá egy videóra, amelyben Applewhite elmagyarázta, hogy a Földet hamarosan „újrahasznosítják” a földönkívüliek, ezért mihamarabb „evakuálni” kell.
A szavak hallatán a szülők azonnal rosszul lettek, de az utolsó pillanatig kitartóan reménykedtek abban, hogy egyszer csak a segítségüket kéri majd lányuk a hazajövetelhez. Sajnos erre nem került sor.
Nemcsak szülők, hanem házastársak és gyermekek is az érintettek között voltak. A legidősebb női tag hatvanévesen hagyta el férjét és unokáit a csoportért, míg a legfiatalabb áldozat huszonévesen, mindössze hat hónap tagság után vetett véget életének. Többeknek gyermekeik is voltak, akikkel már egész kis korukban megszakítottak minden kapcsolatot.
A hozzátartozók mellett a csoport négy „túlélő” tagot is itt hagyott, akik azóta számos interjúban megerősítették: életük legnagyobb hibájának tartják, hogy nem mehettek testvéreikkel. Ketten közülük pár évre rá szintén öngyilkosságot követtek el, remélve, hogy még csatlakozhatnak a többiekhez.
A Heaven’s Gate története több oldalról is tragikus. Nettles és Applewhite tanításai nemcsak annak a harmincnyolc embernek az életét tették tönkre, akiket megvezettek, hanem közvetlen környezetükét is. A hozzátartozók számára a hosszú évek során semmilyen hatósági vagy jogi segítség nem állt rendelkezésre, mivel a vezetők figyeltek arra, hogy ne lehessen fogást találni rajtuk. A korszakban működő többi hírhedt fanatikus csoporttal ellentétben ők semmilyen illegális tevékenységet nem folytattak. Az eltűnt hozzátartozóikért aggódó családok számára ugyan biztosítottak terápiás foglalkozásokat és tanácsadásokat, de ezeken kívül nem volt mire támaszkodniuk: kénytelenek voltak messziről figyelni, ahogy szeretteik eldobták maguktól az életet. Az eset máig megosztja a közvéleményt a vallásszabadsághoz való jog gyakorlásáról folytatott párbeszédben.
