Gyíkemberek, laposföld, 5G tornyok milliméter-hullámai, chemtrail csíkok – csak néhány példa azokból az össszeesküvés-elméletekből, melyekben emberek mind a mai napig teljes vállszélességgel hisznek. Milyen okai lehetnek annak, hogy valakit beszippantanak ezek a feltételezések? És vajon vannak olyan konteók, amelyek utólag igaznak bizonyulnak?
Földünket évezredek óta egy rosszindulatú, földalatti alagutakban élő, az emberi fajt leigázó, alakváltó hüllőcsoport uralja, amelynek tagjai ott vannak mind a politikai, mind a gazdasági elitben, az ókori uralkodóktól kezdve egészen Vladimir Putyinig. De a Rotschildok és a Rockefellerek, sőt az egész Windsor-ház ereiben is hüllővér csörgedezik. Nem véletlen, hogy II. Erzsébet két hivatalos látogatás között házi legyet eszik – állítja David Icke, egykori sportriporter, akinek a tézisében a mai napig több millióan hisznek.
David Icke, a BBC volt sportriportere
Ha megpróbálunk magunk elé képzelni egy összeesküvés-elméletekben hívő személyt, kit látunk? Egy aluliskolázott, hétköznapjait egyszerűen tengető, vélhetően idős embert, vagy ha nem őt, mindenképpen egy olyan valakit, aki nem az éles eszéről híres, fogékony az egyszerű magyarázatokra, és éppen ezért könnyen befolyásolható. De vajon tényleg ilyen egy átlagos konteó-hívő?
Ahhoz, hogy erre választ kapjunk, pár lépést hátrébb lépve új megvilágításba kell helyeznünk a kérdést. Először is vizsgáljuk meg, hogy mit is foglal magába az összeesküvés-elmélet kifejezés. „Olyan hiedelemként határozhatjuk meg, amely szerint több nagyhatalmú szereplő titkos együttműködést folytat egy olyan terv megvalósítása érdekében, mely a saját csoportra nézve ártalmas lehet, és amelynek célja, hogy az adott csoport felett valamilyen gazdasági-politikai hatalomra tegyen szert.” – definiálja a fogalmat Krekó Péter szociálpszichológus.
A konspirációs teóriák tehát nem csupán alakváltó gyíkemberek világuralomra töréséről szólhatnak: ugyanebbe a kategóriába esnek a Holokauszthoz vezető antiszemita összeesküvés-elméletek is, amelyek szerint a zsidók rejtett hálózatokon keresztül irányítják a világot. De, hogy egy mai példát említsünk: konteó-hívőnek tekinthető az is, aki szerint a koronavírus egy előre megtervezett, az emberiségre szabadított járvány, melynek célja, hogy a központi hatalom még nagyobb kontroll alá tudja vonni az embereket vagy, hogy a vakcinák és tesztelések során mikrochipeket ültessenek az emberek agyába.
Ugye így már nem is tűnik olyan távolinak ez a világ? Sőt, lehet te is elgondolkoztál már hasonló feltételezéseken. Krekó Péter Tömegparanoia című könyvében éppen abból indul ki, hogy aki a konteóhívőket és nem-konteóhívőket két élesen elhatárolható csoportra osztja, az téved.
Kutatások bizonyítják, hogy valamennyire mindannyiunkban ott lapul az összeesküvéselmélet-hívő, ha nem is nagymértékben, de legalább egy kicsit.
Mégis miért ilyen vonzóak ezek a teóriák? Egyik fő előnyük, hogy kényelmesek. Kényelmesek annak folytán, hogy egyszerű magyarázatot adnak sokszor egyébként nehezen megmagyarázható, váratlan vagy újszerű jelenségekre, amelyre ebben az inger- és információgazdag világban az embereknek még nagyobb igénye van. Ugyanakkor stresszoldó hatással is rendelkeznek azáltal, hogy megnevezhetővé válik az „ellenség”. Az ember megismerő lény, állandó igénye van arra, hogy megértse a körülötte zajló eseményeket. Ha ez valamilyen módon akadályoztatva van, – akár azáltal is, hogy nem áll rendelkezésre minden információ – szorongani kezd. Mindemellett elősegítik a csoportkohéziót is azzal, hogy a negatív események felelőseivé a konteó-hívők egy másik, a sajátjuktól elhatárolható közösséget tesznek meg.
A másik oldal – amit talán kevésbé kell bemutatni – azonban az, hogy a konteók számos negatív hozadékkal rendelkeznek azon túl, hogy a bennük hívők hamis feltételezéseket fogadnak el tényként. Ilyen például az előbb említett ellenségkép: az irányukba felgyülemlett indulat könnyen vezethet erőszakhoz, mint ahogyan ezt sajnálatos módon a XX. század során többízben is megtapasztalhatta az emberiség. Ugyanakkor nemcsak politikai vezetők és népcsoportok ellen irányulhatnak ezek a teóriák, hanem általánosságban a rendszerrel mennek szembe, amelynek kapcsán megkérdőjeleződhet olyan intézmények hitelessége is, mint például az egészségügy vagy más tudományos közösségek.
Az abszolút hiteltelen konteókon túl azonban nem lehet elmenni amellett, hogy bizonyos politikai döntéseknek és eseményeknek – érthető módon – valóban voltak és vannak a nagyközönség elől elhallgatott céljai és részei, nem beszélve a hírszerző ügynökségek munkájáról: a különböző akták titkosításának feloldásakor nem egyszer megdöbbentő tények láttak napvilágot a központi hatalmak titkosszolgálati tevékenységeiről.
Több más esethez hasonlóan az 1975-ben felállított Church-bizottság tárta fel a CIA-hoz kötődő Mockingbird-hadműveletet is, amely a lehallgatási botrányok egyik első példájaként nem volt mentes a médiamanipulációtól sem. A művelet az 1950-es évek elején indult be: az ügynökség propagandájától volt hangos gyakorlatilag a fél amerikai média, a New York Timestól a Washington Poston át a Time magazinig. A kontroll része volt a beszervezett szerkesztőségek megfigyelése is.
1971-ben egy aktivista csoport buktatta le az FBI 1956 óta tartó COINTELPRO elnevezésű programját, melynek elsődleges célja az Egyesült Államok területén zajló kommunista szervezkedés megzavarása lett volna. Később azonban jelentősen túlterjeszkedett a kezdeti célkitűzésen. Olyan civil mozgalmak és szervezetek megfigyelésére, megzavarására és hiteltelenítésére használták, melyeket az FBI felforgatónak ítélt. Így kerültek célkeresztbe végül a vietnámi háború nyilvános ellenzői vagy éppen Martin Luther King.
A CIA azonban nem csak a lehallgatásokkal foglalatoskodott a XX. század derekán. Az MKUltra, a szövetségi hírszerző szervezet hírhedt agykontroll-programja a hipnózis, a bioelektronikus távvezérlés, a heroin, és mindenekelőtt az LSD hatását vizsgálta. Néhány önkéntestől eltekintve az alanyok többsége azt se tudta, hogy egy kísérletben vesz részt. Ugyan 1973-ban az akkori igazgató egy ügy kapcsán elrendelte a projekt teljes dokumentációjának megsemmisítését, 1977-ben – szintén a Church-bizottság munkája nyomán – mégis találtak a kísérlet megtörténtét igazoló, fennmaradt iratokat.
Az előző példák természetesen nem azt kívánták bebizonyítani, hogy a konteókban valóban hinni kell, sokkal inkább a kép árnyalásáról szóltak. Mivel mind a kettő véglet – azaz, hogy minden mindennel összefügg, és minden esetben háttérhatalmi csoportok okozzák a történéseket, valamint, hogy semmi sincsen az események hátterében: azok pusztán véletlenek, illetve a mindenki által megismerhető információkból következnek – egyaránt tévedésekhez vezethet.
Konklúzióként Joseph E. Uscinski és Joseph M. Parent politológus-szociólógus megállapításával zárnék: „A konteók kortól, nemtől, nemzetiségtől, vallástól, etnikai hovatartozástól, sőt, iskolai végzettségtől és intelligencia-hányadostól függetlenül népszerűek, bár tény, hogy mindenki a saját világnézetével összhangban lévő összeesküvés-elmélettel azonosul a legnagyobb valószínűséggel.”
TYT Nation
