Idén került megrendezésre a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri konferencia. A Konferencián 9 felsőoktatási intézményében kerültek megrendezésre a 16 tudományterületi szekció tagozati ülései. Budapest, Debrecen, Dunaújváros, Győr, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Pécs, Szeged és Veszprém adott így otthont Magyarország legnagyobb tehetséggondozási fórumának 2017. március 23 és április 27 között. Az ELTE ÁJK idén is kimagasló teljesítményt nyújtott a versenyen, ugyanis több első díjat hoztunk el, mint a minket követő két jogi kar összesen.
Az alábbiakban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar hallgatóinak büntetőjogi szekcióban részt vett műveit, azok rövid összefoglalásán keresztül közöljük.
Karunk hallgatói e szekcióban is kiemelkedően teljesítettek. Ez úton is gratulálunk nekik:
Gula Krisztina – Büntetőjogi Tagozat I. – I. hely
Szabó Zsolt – Büntetőjogi Tagozat II. – Különdíj
Darák Pál – Büntetőjogi Tagozat II. – Legjobb opponens
Bitó Dorottya
Az öngyilkosságban közreműködés büntetőjogi megítélése
Munkám célja annak felmérése, hogy miként közelít az egyes nemzeti jogrendszerek büntetőjogi szabályozása az öngyilkosságban közreműködés különböző formáihoz.
1. A kérdéskör pusztán a jog nyelvén megválaszolhatatlan probléma, az egyén saját halála idejének és módjának megválasztását is magában foglaló autonómiához fűződő jog, s az állam részéről fennálló intézményes életvédelmi kötelezettség konfliktusának feloldására e jogok morális értelmezése szolgálhat alapul. Elsőként ezért az EJEB vonatkozó esetjogát tekintettem át: a szemben álló jogok erkölcsi tartalmának feltárásával indulhatunk meg a jog nyelvén feloldhatatlan konfliktusokkal kikövezett úton.
2. Az európai megoldások sokszínűsége ellenére elkülöníthető a büntetőjog területén kialakult három értékelési modell: a második részben ezek jellegét, s a közreműködés büntethetőségét objektív feltételhez kötő legszigorúbb angol, és a büntethetőséget a járulékosság elve alapján kizáró legengedékenyebb német modellt részleteztem.
3. Munkám zárásaként a magyar szabályozás történetének fényében vizsgáltam a cselekmény hatályos kódexünkben is tükröződő hazai megítélését.
A hatályos szabályozás részletes elemzését követően rávilágítok, hogy az objektív alapra helyezett büntethetőség – a közreműködő felelőssége minden esetben megállapítható, ha az öngyilkosságot elkövetik vagy megkísérlik, valamint hazánkban az öngyilkosság patológiás jelenségként értékelése, mely e szigorú szabályozás hátteréül szolgál, kizártnak tartja az egyén szubjektív racionalitásán alapuló, szabad akaratból elkövetett öngyilkosság lehetőségét.
A magyar büntetőjogi gondolkodásba ékelődött paternalista szemléletű szabályozás megakadályozza, hogy a problémakör kérdéseire a bírói gyakorlat munkálja ki a lehetséges válaszokat. A jogszabály szigorú keretei azonban elzárják az utat az élet generálta határhelyzetekben szükséges méltányos döntések meghozatala elől.
A paternalizmus égisze alatt kidolgozott felelősségi szabályok a szabad akarat tanán alapuló büntetőjog felelősségi rendszerébe csak dogmatikai töréssel illeszthetőek be. Csak a jogállami büntetőjog alapelveként funkcionáló járulékossági elv érvényesülésének feloldásával nyerhetnek teret, hiszen az öngyilkosság büntetendőségének hiányában válik szükségessé a szuicidumhoz kapcsolódó részesi magatartások sui generis tényállással büntetése.
Munkám legvégén röviden kifejtem, miért érdemes tehát a felelősségre vonás alapját az indeterminizmusra építő büntetőjog fényében átgondolni.
***
Deák Milán
Erodálható-e az emberi méltóság? – Az emberi méltósághoz való jog büntetőjogi vizsgálata
Erodálható-e az emberi méltóság? Az alkotmányjogászok többsége egyértelműen nemmel válaszolna, azonban véleményem szerint joggal tehető fel a kérdés a büntetőjog keretén belül, mivel a büntető-jogfilozófia alapot ad, hogy feltegyük, körüljárjuk, és keressük a választ az előbbi kérdésre. Számos olyan a büntetőjog szempontjából értékelendő szituáció létezik, amelyre a jelenleg érvényben lévő alapjogi felfogás miatt a jog nem tud választ adni vagy a válasz igazságossága kérdőjelezhető meg. A dolgozatban olyan problémák jogi úton igazolható megoldását keresem, amelyek az emberi méltósághoz és emberi élethez való jogok ütközéséből jönnek létre.
A jogos védelem jogintézményét Sólyom László a halálbüntetés eltörléséről szóló alkotmánybírósági határozatban foglalt párhuzamos véleménye nyomán a magyar jogász társadalom jelentős része helytelenül értelmezi, mivel a jogos védelem jogon kívüliségével igazolják azt a szituációt, amikor a sértett az életére törő támadó életét elveheti. A jogos védelemmel kapcsolatban kifejtem, hogy az egész cselekménysorozat normatív, a jog által szabályozott keretek között zajlik, nem egy természetbeli állapotra vezethető vissza.
Véleményem szerint abszolút jogok ütközése esetén azok érvényesülését mindig a jogok körülmények közötti vizsgálatának tekintetében lehet megállapítani, ezáltal eldöntve, kinek a jogosultságát részesíti előnyben egy adott állam. A jogok körülmények közötti értékelésével, valamint a jogos védelem és a végszükség büntetőjogi jogintézmények alkalmazásával oldom fel azt a problémát, hogy egy állam a kötelezettségéinek összeütközése esetén akár megkínozhatja a bűnelkövetőt egy vagy akár több emberi élet megmentése érdekében, vagy lelőhet egy olyan repülőgépet, amelyen ártatlan utasok is utaznak, de annak becsapódása több ember halálát okozná, mint ahány ártatlan utas van a fedélzeten.
A büntetéskiszabást is a vizsgálat tárgyává teszem, mivel a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kérdésköre erősen befolyásolt az emberi méltóságról alkotott felfogások tükrében. Ha elfogadjuk a büntetés megtorló jellegét, valamint az emberi méltóság erodálódását, akkor teljesen más megvilágítás alá esik a TÉSZ, de akár a halálbüntetés megítélése is.
Az emberi méltóság individuális-kumulatív erodálható modellének bevezetésével az összes tárgyalt téma kapcsán nyújtok megoldási javaslatot, amelynek értelmében meghatározott esetekben jogilag igazolhatóvá válik a kínzás, a repülőgép lelövése, valamint a TÉSZ kiszabása.
***
Gula Krisztina
„Őrült beszéd, de van benne rendszer?”
A kényszergyógykezelés patológiája a hazai szabályozás és a nemzetközi tapasztalatok tükrében
Országos tudományos diákköri dolgozatom témáját a kényszergyógykezelés, annak mindenekelőtt büntető anyagi jogi szempontú vizsgálata képezi. Ez alapján – a dolgozat tárgyának megválasztásában szerepet játszó indokok bemutatását követően – a patológia orvostudományban ismert négyelemű szempontrendszeréből vezetem le a kutatás felépítését és módszertanát.
Elsőként foglalkozom az intézkedés „kór”-történeti előzményeivel, kitérve az egyes büntetőjogi iskolák nézetrendszereire, reflektálva a „kezelő büntetőjog” koncepciójának kialakulására, fejlődésére és térhódítására. Ezt követően tekintem át a hatályos magyar szabályozás alakulását, sort kerítve a jogelméleti háttér vizsgálatára, a rendelkezések büntetőjogi alapelvekkel való összhangja, illetve annak hiánya elemzésére és az alkalmazás alapjául szolgáló kritériumrendszer tárgyalására. Elemzem a személy elleni erőszakos, valamint a közveszélyt okozó büntetendő cselekmények meghatározásának kérdését és a hipotetikus bírói döntés kapcsán a fiktív bűnösség értelmezési lehetőségeit, utalok továbbá a szakértők közreműködésével eldöntendő kérdések tekintetében a szakértői és a jogalkalmazói kompetencia egymáshoz való viszonyulására.
A továbbiakban egy két fő komponensből álló nemzetközi kitekintés keretében vizsgálom egyrészt az egyes nemzetközi dokumentumokból, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatából a feltételrendszerre, illetve az intézkedés tartamára vonatkozóan levezethető követelményeket; másrészt áttekintem egyes európai államok szabályozási modelljeit, összehasonlítva azokat az intézkedés magyarországi jellemzőivel. Kitérek a kötelező gyógykezelés jogi keretei kapcsán az egyes jogágak konkurálására a különböző államokban, illetve a szankció tartamához kapcsolódó különbségekre.
Dolgozatom záró részében de lege ferenda javaslatok kerülnek megfogalmazásra, nem csupán az intézkedés tartamára, de annak gyakorlatba való átültethetőségére tekintettel is, amellyel a korábbi hasonló tartalmú szabályozás körében felmerült jogalkalmazási problémák és bizonytalanságok orvoslására keresek megoldási lehetőségeket.
***
Szabó Zsolt
A hivatali vesztegetés, a befolyással üzérkedés és a befolyás vásárlása láncolatának dogmatikája, avagy miért is nem boldogít a pénz
Kutatásom során konstatáltam, hogy a címben nevezett három Btk.-beli, a Korrupciós Bűncselekmények XXVII. fejezete alatt található tényállásoknak roppant kimunkálatlan a dogmatikája. Rendkívül kevés releváns szakirodalom lelhető fel, a bírói gyakorlat pedig még gyermekcipőben jár.
Az ügyfél és az ügyvéd kapcsolata egy igen bizalmas és törékeny viszony, ahol a felekre van bízva, hogy adott büntetőeljárásban, a büntetőeljárás megindítására (esetleg) okot adó helyzetben milyen eszközöket, milyen módszereket vetnek be annak érdekében, hogy az eljárási cselekmények, kényszerintézkedések, végső soron az ítélet a javukra, s ne kárukra váljék.
E kétoldalú viszonyba szükségképpen bekapcsolódik egy harmadik elem, aki már mint hivatalos személy (a nyomozó- és vádhatóság képviselője, valamint az eljáró bíró) van jelen az ügyben.
Dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy miért is volt szükség a csupán néhány éves befolyás vásárlása deliktumának deklarálására, az új korrupciós bűncselekmény miként viszonyul a hivatali vesztegetéshez és a befolyással üzérkedéshez. Hol kezdődik az ügyfél általi felbujtás (újonnan befolyás vásárlása), milyen elkövetési magatartásokkal valósítja meg az üzér a passzív befolyással üzérkedést, a már kialakult bűnös láncszemre mikor fűződik fel a hivatali vesztegetés befejezett stádiuma. Mennyiben alakul át a dogmatika, ha példának okáért a megvesztegetendő hivatalos személy – akire tekintettel a készpénzt kérik – nem is létezik, vagy, ha a hivatalos személy kifejezetten állítja a büntetőügy folyamatban létét, annak fű alatti elintézésére előnyt kér, a valóságban azonban egyáltalán nem történik nyomozás.
Arra törekedtem, hogy feloldjam a jogalkalmazók közötti konfliktusokat, nevezetesen: mit értünk pontosan a „jogtalan előny” és a „működésével kapcsolatban” fogalmak alatt; hogyan ítélhető meg a csalás és a (színlelt) befolyással üzérkedés halmazati kérdése, és hogyan az egyéb halmazati kérdések.
Megállapíthatom, hogy a befolyással üzérkedés és a befolyás vásárlása deliktumok rendszerbeli elhelyezését – tekintettel a védett jogi tárgyra – át kell gondolni azért, hogy a konszumpció és a specialitás elvei ne zárhassák ki a valódi halmazatban történő megállapítást. Álláspontom szerint ez a prevenció érdekében nem várhat tovább. Végezetül meggyőződésem, hogy sürgősen jogegységi eljárás lefolytatására van szükség.
