Az olimpia az egyik olyan esemény, amelyet az egész világ (ha nem is minden versenyszámot, de) lelkesen követ. Fűt minket az adrenalin, hogy országunk versenyzőinek szurkoljunk, és mindig erőt vesz rajtunk a csalódottság, a düh, amikor különféle okok miatt kizárásra vagy más szankcióra kerül sor. Cikkemben az olimpia kevésbé tárgyalt témáit járom körül.
Az olimpián felmerült botrányok esetében a jogalkalmazó szerepét a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS: Court of Arbitration for Sport) tölti be. Az 1984-ben létrehozott választottbíróság székhelye Laussane-ban van, de üléseit New York és Sidney városaiban is előszeretettel tartja. Különlegessége, hogy csak akkor jár el az adott ügyben, ha mindkét fél egy választottbírósági szerződéssel aláveti magát az CAS döntésének.
Dopping
Cikkemet egy olyan témával indítom, ami azoknak is ismerős lehet, akik nem rajongói a sportnak tekintve, hogy az egyik leggyakoribb versenyekről történő kizárási okról beszélhetünk. Ahhoz, hogy kellően megértsük a doppingolás jelenségét, járjuk kicsit körbe magát a fogalmat. A szó dél-afrikai eredetű, és egy olyan pálinkafajta neve, amely bódító hatást eredményez. A 19. században került be az angol nyelvbe, és ma már csakis negatív tartalmat kapcsolunk hozzá: a doppingolás az jelenti, hogy különféle illegális szerek serkentő hatásaival fokozzuk a teljesítményünket. Természetesen ez nemcsak a sport világában számít illegálisnak, hanem bármely verseny esetében, legyen szó mentális vagy fizikai megmérettetésről.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) oldalán végig böngészhetjük azoknak a szereknek a listáját, amelyek tiltottnak minősülnek. Magyarországon az ellenőrzést a Magyar Antidopping Csoport végzi. , akiknek weblapján megtekinthetjük, kik ellen indítottak vizsgálatot, mi lett a végeredmény és milyen büntetést szabtak ki rájuk. Ezenfelül a világszintű doppingellenes egyezmények megteremtenek egy olyan környezetet, amelynek célja, hogy biztosítsa a játékosok egészégét és megteremtse az esélyegyenlőséget, a fair play világát. Azt, hogy milyen nagy hatása van a doppingbotrányoknak, láthattuk Oroszország példáján keresztül. Az ügy azért is kiemelkedően érdekes, mert nemcsak egy sportolót zártak ki, hanem a folyamatos és nagyszámú doppingcsalások miatt az ország zászlaja alatt nem indulhattak versenyzők. A 2022-es olimpián az orosz sportolók csak a ROC (Orosz Olimpiai Bizottság) neve alatt versenyezhettek, és csak akkor, ha bizonyították, hogy nem érintettek ilyen ügyben.
Magyarország sem kivétel a doppingbotrányok alól.
Az ország történetének egyik legjelentősebb esetének a 2004-es athéni olimpiát nevezhetjük, amikor két magyar sportolót is megfosztottak az aranyéremtől: egy kalapácsvetőt és egy diszkoszvetőt.
Az előbbi még felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, míg az utóbbi egyáltalán nem tudhatta magáénak a hőn áhított aranyérmet. A doppingteszt során a vizeletadás szabályzatának megsértése és megtagadása következtében a CAS megfosztotta őket az első helyezéstől.
Életkor
Ebben a kontextusban meg kell említeni az életkor kérdését, amely talán az egyik legvitatottabb téma. Az olimpiákon – nem gyakran, de – előfordult, hogy nagyon fiatalok, 11-15 évesek szereztek kvalifikációs jogot, azonban az idei játékok tekintetében több nézőpontból is végig lehet járni ennek a hátrányait.
Kamila Valieva, a mindössze 15 éves műkorcsolyázó az Orosz Olimpiai Bizottság neve alatt indult a versenyszámában. Esete azért is különleges, mert a csapatversenyben indulva aranyérmet szereztek annak köszönhetően, hogy Valieva elsőként ugrotta meg a négyfordulatos ugrást, egymás után kétszer is. Ezt követően érkezett meg a decemberi vizeletvizsgálat eredménye: trimetazidint mutattak ki a szervezetében, amely egy, a hivatalos listán is szereplő tiltott doppingszernek minősül. A lány azonnal megtette a jogi lépéseket a kizárás ellen arra hivatkozva, hogy túl későn értesítették az eredményről, a szer pedig nem szándékosan került be a szervezetébe – véletlenül a nagyapja szívgyógyszerét vette be. A CAS a késői tájékoztatás miatt engedélyezte részvételét az egyéni számban (ügyét azonban nem tette félre, a döntés még nem született meg) és így Valieva bemutathatta egyéni programját. Feltehetőleg a ránehezedő lelki nyomás és botrány miatt azonban kűrje alatt többször elesett, nem tudta az ugrásait megcsinálni, majd sírással küszködve ment le a pályáról.
Az ezt követő események ellentétes érzéseket váltottak ki az emberekből. A jégpályáról lelépve Valievát edzője, Eteri Tutberidze várta és a következő szavakat intézte a sportolóhoz: „Miért engedted el? Magyarázd el nekem, miért? Miért nem harcoltál tovább? Elengedted, de miért?”. A vélemények összeütközése ezzel kapcsolatban egy érdekes témát vet fel: meddig terjed egy edző fegyelmezési joga? Egyik oldalról azzal érveltek, hogy a műjégkorcsolyázó mindössze tizenöt éves, és alapvetően a doppingolás körüli rivaldafény miatt érthető, hogy nem tudta elviselni a ránehezedő lelki terhet, amit a felkészítője nyilvánvalóan nem vett figyelembe e szavak kimondásakor. Másrészt az edzője érvelése értelmében: ő volt vele a felkészülési időszak alatt, így tisztában kellett lennie azzal, mely szavakat képes elviselni versenyzője, mi kell ahhoz, hogy összeszedje magát és képes legyen előrelépni. Az edző álláspontja mellett nem sokan álltak ki, legfőképpen azért, mert a lány fiatal életkorából adódóan nem tartották lelkileg és mentálisan felkészültnek egy ekkora volumenű szereplésre. Sokak szemében Kamila nem tudta feldolgozni a nyomást és Tutberidze szavai csak rontottak állapotán, ami miatt jó páran neki is estek az edzőnek és feltették a kérdést: mekkora kárt képes ezzel okozni?
Bírói hatáskör
A fair play tekintetében az olimpiákon egy független, tisztességes és igazságosan döntő bíróra van szükség, már csak azért is, mert ez egy olyan nemzetközi esemény, amelyen majdnem minden országrészt akar venni, megszerezve a vele járó dicsőséget. Az idei téli olimpia tekintetében azonban sok ország részéről érkezett felháborodás, mely szerint a döntések részrehajlóak és igazságtalanok voltak.
Magyarország versenyzője esetében is így történt, és a helyzet nem kevesebbe, mint egy aranyérembe került. Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolya döntőjében elsőként ért célba, egy kis ideig magáénak is tudhatta az első helyezéssel járó örömöket, de nem sokkal ezután szabálytalanság miatt sárga lapot adtak neki, ezáltal teljesen a mezőny végére sorolták – a második helyezettel együtt. Ennek az volt az oka, hogy ellenfelével úgymond ,,kölcsönös felelőséggel” akadályozták egymást, amit sokak szerint hagyni kellett volna, hogy a pályán döntsenek el, ezért nem is látták értelmét a bírói beleszólásnak.
A Magyar Olimpiai Bizottság természetesen fellebbezett az üggyel kapcsolatban a CAS-hoz, de sokat nem ért el vele. Ugyanígy tett Dél-Korea is: panaszt nyújtott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetséghez és a verseny főbírójához is, mert állításuk szerint a verseny folyamán több részrehajló döntés született, ami jól mutatta a nemzetek közötti politikai szövetségeket.
A bírói döntések egy olyan körét alkotják a sportnak, amely ellen nagyon ritkán érnek el a versenyzők sikert, márpedig azért, mert a bíró testesíti meg az egyenlőséget és az egyenlő bánásmódot a verseny alatt.
Ha minden bírói döntést megváltoztatnának egy ország felszólalása miatt, a bírói jelképek értelmüket vesztenék. Ezzel természetesen nem azt akarom kiemelni: nem létezik bírói részrehajlás, de a legjobb, amit tehetünk, hogy azzal az alapfelvetéssel indulunk, hogy a döntést hozó személy harmadik, független félként igazságos játékot fog garantálni.
Összegezve tehát vannak olyan momentumai a játékoknak, amelyekről nem sokat szeretnek beszélni, hiszen megosztó véleményeket váltanak ki a nemzetközi közösségből és megkérdőjelezik a versenyek tisztaságát. Ennek ellenére kiemelendő, hogy a sportközösségek sokkal szigorúbb szabályokat próbálnak hozni a szabálytalanságok kiiktatása érdekében, megteremtve ezzel egy olyan játékközeget, amiben mindenki egyenlő esélyekkel indulhat.
