Beszámoló a Bibó. Az eseted vetélkedőről

első (1)

Március első napján, pénteken az Aula Magna hallgatókkal telt meg, és lezajlott a Bibó István Szakkollégium által szervezett esetmegoldó verseny. A versenyen két, illetve három főből álló csapatok vettek részt.

A Bibó. Az ested c. vetélkedő jellegét tekintve egy szimulációs játék volt, ahol a versenyzőknek egy, a szervezők által megadott üzleti döntéshelyzetet kellett feloldaniuk a tanácsadó Dr. Cégvét Elek Ügyvédi Iroda szerepében. A versenyre minden első- és másodéves jogász, valamint politológus nappali tagozatos hallgató jelentkezhetett két-három főből álló csapatokban, az előzetesen közzétett írásbeli feladat megoldásával.

A csapatoknak semmilyen előzetes tételes jogi tudásra nem volt szükségük, a verseny célja a kutatómunka és a kreatív megoldások kidolgozása volt. A szervezők örömmel vették, hogy ilyen sok csapat indult a versenyen: összesen negyvenkilenc hallgató jelentkezett. A szóbeli döntőbe nyolc csapat jutott.

Mi is volt tehát a feladat?

Egy egyesült királyságbeli cég, a Real Estate Investment Ltd. (REI) kívánt megvásárolni egy magyar céget, a Sitae Kft.-t, amely üzleti célú ingatlanok hasznosításával foglalkozik. A cég egy német befektető, F. Orum úr tulajdonában állt. A csapatok feladata az volt, hogy döntsenek két bevett üzleti alternatíva, az asset deal és a share deal között, tehát hogy cégeladás vagy a céltársaság eszközeinek eladása keretében valósítsa meg a REI a magyar cég felvásárlását.

második (1)

A helyzetet tovább finomította az is, hogy egyéb információk is rendelkezésre álltak: így például rövid jellemzést kaptak a versenyzők az eladó és a vevő személyéről, üzleti érdekeiről, valamint a Sitae Kft. tulajdonában álló ingatlanokról (ez utóbbit egy ún. jogi és pénzügyi átvilágítás keretében). Ezek alapján kellett tehát személyre szabott, mindkét fél számára kielégítő döntést hozniuk a csapatoknak, és ezt kellett érvekkel alátámasztaniuk. Különböző biztosítékokat, szerződéses kikötéseket, illetve üzleti megoldásokat a versenyzők szabadon létesíthettek.

A szóbeli forduló során a zsűri sok kreatív koncepcióval találkozott, ennek eredményeképpen egy igen hosszúra nyúló tanácskozás után sikerült csak a nyertes csapatokat kiválasztani. Az első három helyezett csapat pénz- és tárgynyereményben részesült.

harmadik

Nézőként nagyon érdekes volt látni, hogy ugyanahhoz az üzleti dilemmához milyen sok eltérő módon lehet hozzáállni, és hogy nem létezik egyetlen és tökéletes megoldás. Véleményem szerint a csapatok nagyon jól megoldották azt a rendkívül nehéz helyzetet, hogy két teljesen ellentétes fél érdekeit figyelembe véve egy win-win szituációt teremtsenek meg.

A szervezők igyekeztek az egészséges versenyszellem mellett jó hangulatú eseményt létrehozni, amelynek keretében minden résztvevő valamilyen jó élménnyel és új tapasztalattal térhet haza.

Ahogy Várszegi Zoltán, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda – PwC Legal irodavezetője nyitóbeszédében is kiemelte, ezen verseny célja nem az „egyéni sztárok megtalálása, hanem a csapatszellem erősítése” volt.

Gratulálunk minden résztvevő csapatnak!

Köszönjük a közreműködést a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda – PwC Legal, továbbá a Hegymegi-Barakonyi és Társa – Baker&McKenzie Ügyvédi Iroda és az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvédjeinek.

Szerző: Kis Krisztián

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.