Idén augusztus 22. és 24. között tartották meg a XV. BRICS konferenciát Johannesburgban. Ez a konferencia más volt, mint az előzőek, hiszen a BRICS-államok vezetői bejelentették, hogy új tagokkal, szövetségesekkel bővül a csoport.
Honnan indult a BRICS?
A kezdet egy brit közgazdász nevét dicséri, aki 2001-ben a Goldman Sachs jelentésében mutatott rá Brazília, Oroszország, India és Kína gyors gazdasági növekedésére, végül így állt össze az országok kezdőbetűiből a „BRIC” elnevezés. Majd a tanulmány hatására a négy fejlődő ország együttműködést kötött elsősorban gazdaságilag, Oroszország kezdeményezésére. 2006-ban az első hivatalos találkozót is megrendezték a négy ország külügyminisztereinek részvételével, majd az első csúcstalálkozó is megrendezésre került Jekatyerinburgban, melyen már hivatalosan is a négy ország vezetői vettek részt. 2010 egy fordulópont volt, ebben az évben ugyanis csatlakozott a BRIC-hez Dél-Afrika, így a „BRIC” elnevezés „BRICS”-re változott. Az említett közgazdász – James O’Neill – tanulmányában arról is ír, hogy várakozásai szerint a BRIC 2050-re nagyobb és versenyképesebb lesz, mint a G7 (Group of Seven, azaz Hetek csoportja – az iparilag legfejlettebb demokratikus országok csoportja), mivel az alapító négy ország 2050-re a világgazdaság leggyorsabban növekvő gazdasága lesz. Céljuk az Egyesült Államok gazdasági és politikai versenytársává válni, valamint a globális pénzügyi rendszer diverzifikálása, ami valljuk be, nem kis vállalkozás egyik államnak sem.
A BRICS-tagállamok jelenleg a Föld lakosságának 42%-át tömörítik magukba, 2010-re a Dél-afrikai Köztársaság belépésével nagyjából fel is tudta venni a versenyt a G7-országokkal. 2013-ban a BRICS-tagállamok adták a világgazdaság GDP-jének 27%-át, azonban azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a BRICS-országok legnagyobb befektetői épp a G7-országok (G7: USA, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Kanada, Japán). 2014-ben a tagállamok létrehozták a saját intézményük részeként az IMF és a Világbank alternatívájául szolgáló New Development Bankot (Új Fejlesztési Bank, NDB), mely 2017-től működik. Az NDB-t 50 milliárd dollárral alapították a tagországok., néhány éven belül pedig szeretnék megduplázni az alaptőke összegét. Továbbá a BRICS-országok más gazdaságok csatlakozására is nyitottak, a főszabály szerint ugyanakkor az alapító tagok részesedése nem eshet 55% alá. Az NDB saját programokat, fejlesztési projekteket finanszíroz a BRICS-tagállamokban, valamint egy alternatív pénzügyi rendszert hoz létre a kereskedelemben és a befektetésekben, melynek része az egyelőre az „R5” fantázianév alatt futó új, közös valuta is. Az elképzelések szerint ezt a közös valutát csak az egymás közötti tranzakcióban kívánják használni, mialatt a saját valutájukat megtartják. Ezzel terveik szerint a dollárt fogják kihívás elé állítani. A legutóbbi találkozón az is kiderült, hogy az R5 az elképzelések szerint aranyalapú lenne (a nemzetközi tranzakciók dolláralapúak).
A szövetség nem csak gazdasági…
Annak ellenére, hogy a BRICS-ben a tagok egymás gazdasági szövetségesei, vannak ellentétes érdekű országok is. Ilyen pl. India és Kína, mely államoknak területi, politikai és gazdasági ellenérdekei is vannak egymással szemben, ugyanakkor külügyi szempontból bizonyos kérdésekben mindenképp egységesnek tekinthetők (jó példa erre az ukrajnai orosz offenzíva, melyet az ENSZ-ben egyetlen BRICS-ország sem ítélt el). Ahhoz tehát, hogy a tagsággal gazdasági előnyökre tegyen szert egy ország, mindenképp szükséges a politikai konszenzus is, ám e körben persze a legnagyobbaké a végső szó. A BRICS végül is egy olyan szövetség, ami a Nyugat és elsősorban az Egyesült Államok versenytársa szeretne lenni gazdaságilag, politikailag viszont egymás vetélytársai is. Az bizonyos, hogy ebben a versenyben két ország a leginkább érdekelt: Kína és Oroszország. Tulajdonképpen arról van szó, hogy Kína és Oroszország keres stratégiai szövetségeseket ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt az Egyesült Államokkal. Nézzünk is pár példát erre!
Irán
Egy BRICS-tagországnak sem jelent Irán gazdasági szövetségest Kínát és Oroszországot leszámítva.
Oroszország a közelmúltban még az eddigieknél is erősebbre fűzte kapcsolatait Iránnal. Irán támogatja az orosz offenzívát Ukrajnában, több száz drónt bocsátott Oroszország részére, amellyel nemrégiben Kijevet támadták, Moszkva pedig védelmi együttműködést ajánlott Iránnak légvédelem és elektronika terén.
Kína lehet továbbá a megmentője az USA által szankcionált és romokban lévő iráni gazdaságnak, mivel Pekingnek jól jön az olcsó iráni olaj (az OilX becslései szerint az iráni olajexport napi egymillió hordó is lehet az orosz-ukrán háború kitörése óta).
Afrika
Napjainkra Kína lett Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere, az elmúlt két évtized alatt Kína és az egyes afrikai országok közötti kereskedelem évente mintegy 20%-kal, míg a befektetések ennek duplájával emelkednek. Rendszeresen megrendezik az Afrika–Kína fórumot, melynek célja a hosszú távú együttműködés kialakítása, és azok elemzése. Az együttműködések már jelenleg is folyamatosak, pl. az infrastruktúra-fejlesztésben, befektetésekben, mezőgazdaságban (utóbbin belül egyebek mellett az élelmiszerválságok kezelésében is). Kína Afrikában találhatta meg további növekedésének alapját. A kínai társadalom öregszik, Afrikában a munkaerő alacsony költségű, így a kínai ipar oda történő kiszervezése számos tekintetben előnyös lehet Kína részére. A Dél-afrikai Köztársasággal pedig azért is nyert ügye van Kínának, mert azzal, hogy az ország 2010-ben BRICS-taggá vált, már nem csak a Nyugat van jelen befektetőként az ország gazdaságában (nem beszélve arról, hogy Afrika egyik legfejlettebb országáról van szó).
Dél-Amerika
Kína törekszik a gazdasági befolyását globálisan kiterjeszteni, ehhez több szövetségest is szerez pl. Dél-Amerikában.
- Ilyen ország mások mellett Costa Rica, amely dél-amerikai államként az első volt 2007-ben, amely Pekinggel felvette a gazdasági kapcsolatot, célja a kereskedelmének bővítése volt, igazán nagy sikereket azonban nem hozott számára a keleti nyitás.
- Ellenben Hondurassal, amely egészen 2023-ig a nyugati szövetségnek megfelelően jó diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn Tajvannal, idén viszont gazdasági célból Kína felé fordult (amire válaszul Kína pénzügyi segítséget ígért az országnak).
- Panama az elhelyezkedéséből adódóan, valamint a Panama-csatorna miatt logisztikai és bányászati szempontból is fontos Kínának. Az ország 2017-ben vette fel a kapcsolatokat Kínával, azonban, hogy nem Kína az egyetlen Ázsiai hatalom, ami szerepet játszik gazdaságában, hiszen már régóta jelen vannak ott más ázsiai országok is, úgy mint Japán, vagy Dél-Korea.
- El Salvador 2018-ban elismerte az ún. „egy Kína”-politikát, melyet a kínai vezetés magáénak vall; továbbá gazdasági együttműködést, majd 2022-ben szabadkereskedelmi megállapodást kötöttek.
- Argentína annak ellenére, hogy jüanban fizet a kínai importért (emellett az állam dollártartaléka lecsökkent), és jó gazdasági kapcsolatot ápol a két ország, jobboldali vezetése nem biztos, hogy elfogadja a BRICS-be való meghívást, hiszen a gyakorta csődközelben egyensúlyozó gazdaságának nem tenne jót, ha jelentősen gyengülnének kapcsolatai az USA-val. Argentínában súlyos gazdasági válság zajlik, devizatartaléka egyre csökken, a helyzet befektetői szempontból is kedvezőtlen, ami alaposan megzavarta az argentin piacot. Kína szándékai ekkor is kevéssé sérülnek, hiszen ha Argentína nem csatlakozna, még akkor is Kína marad a latin-amerikai ország legnagyobb exportőre, mindemellett Argentína már csatlakozott a kínai Selyemút-kezdeményezéshez is. Köztes megoldást nyújthat az NDB-hez való csatlakozás, mert annak nem feltétele, hogy a csatlakozó fél BRICS-tagállam legyen.
- A térségbeli kínai térhódítás a felsorolt államokkal sem áll meg, a BRICS-tag Brazília mellett, – a világ legnagyobb olaj- és a negyedik legnagyobb földgáztartalékával rendelkező – Venezuela is jelezte csatlakozási szándékát.
Szaúd-Arábia – a legnagyobb csatatér Kína és Amerika között
Az USA és Szaúd-Arábia a XX. század óta stratégiai partnerek, továbbá gazdasági kapcsolataik is a legjelentősebbek közé tartoznak a térségben. Szaúd-Arábiában az USA az egyik legnagyobb befektető, és egyben legnagyobb felvásárlója a szaúdi olajnak. Szaúd-Arábia pedig a legnagyobb fegyvervásárlója Amerikának a Közel-Keleten. Szaúd-Arábia az elmúlt időszakban közel 140 milliárd dollár értékben kötött védelmi együttműködést az USA-val, pl. a légvédelem, területén.
Mivel Szaúd-Arábia Izrael mellett az egyik legnagyobb hatalom a régióban, a vallási államok közül pedig a legnagyobb állam, így az USA-nak kiemelten fontos stratégiai partner a regionális konfliktusok terén. Együttműködő partnerek pl. a szudáni konfliktus kezelésében, de egyebek mellett az orosz offenzívát is elítélték Ukrajnában, valamint egy 400 millió dollár értékű támogatást is felajánlottak a háború sújtotta országnak. Joe Biden amerikai elnök a 2022-es látogatása során az olcsó olajért cserébe hírszerzési támogatást, valamint védelmi együttműködéseket kötött az országgal. Amerikának ez azért is fontos, mert ezzel elvághatja Irán nagyhatalmi szándékait a Közel-Keleten, másrészt ugyanebből a célból Szaúd-Arábiának is érdeke, hogy továbbra is vezető szerepet tölthessen be a Közel-Keleten az USA támogatásával. A látogatás során energetikai megállapodások is születtek a két legnagyobb szaúdi energiacéggel.
Az USA hegemóniáját igyekeznek ugyanakkor erodálni az oroszok és a kínaiak is. 2020-ban például az olaj iránti kereslet jelentősen visszaesett, azonban a szaúdiak nem csökkentették a kitermelést (nekik ugyanis az olajkitermelés olcsó) ezzel is kijátszva az amerikai olajvállalatokat, emiatt az amerikai cégek jelentős anyagi veszteségeket szenvedtek el. Donald Trump volt amerikai elnöknek azonban sikerült elérnie, hogy Szaúd-Arábia csökkentse az olajkitermelést (mert máskülönben megvonta volna a katonai támogatást az országtól). Biden látogatásának célja ennek épp az ellenkezőjét, az olajkitermelés növekedését szeretné elérni, a világpiaci ár csökkentése érdekében, ami nem könnyű, hiszen azóta a szaúdiak az oroszokkal kötött megállapodás alapján a termelést alacsonyan tartják. Amerikának azonban fontos, hogy az olaj ára alacsony legyen, mivel ezzel is stabilizálni tudja a hazai infláció mértékét, valamint ezzel szeretné Amerika elkerülni azt, hogy Oroszország olajbevételekhez juthasson, amelynek következtében egyrészt a nemzetközi szankciókat is – legalábbis bizonyos tekintetben és mértékben – ki tudja kerülni, valamint az ukrajnai háborút is tudja finanszírozni, pl. fegyverutánpótlásokkal. Több demokratapárti politikus szerint Szaúd-Arábia az olajkitermelés csökkentésével segít Oroszországnak kijátszani a szankciókat. Washington és Moszkva mellett Peking is megvetette lábát az országban, a legnagyobb szaúdi olajfelvásárló ugyanis napjainkban Kína lett, valamint a két állam közötti kereskedelem forgalmi értéke meghaladja a 106 milliárd dollárt évente; emellett pedig energetikai, turisztikai és egyéb kereskedelmi egyezmény is érvényben van köztük. Az amerikai elnök látogatása után nem is véletlen, hogy még ugyanebben az éveben Rijádba látogatott Hszi Csin-ping, kínai elnök is.
A látogatás a „Saudi Vision 2030” és a kínai „Selyemút” nevű nemzetközi kezdeményezésről szólt, valamint megállapodtak a felek a Huawei vállalattal egy felhőalapú számítógépes együttműködésről, és csúcstechnológiás épületkomplexumok létrehozásáról is. Nagy hangsúlyt fektettek a turisztikai megállapodásokra is, a turizmust szaúdi körökben már az „új olajnak” is nevezik, pontosan ugyanúgy, mint az Egyesült Arab Emírségekben, ahol szintén a turizmusra helyezik a jövőben a hangsúlyt (ami az eddig látottak szerint jól működik). Szaúd-Arábia és Kína csak e területen 26 megállapodást írt alá, valamint a szaúdi vezetés 800 millió dolláros befektetést is nyújt a turizmus fellendülésére. Kína politikája egy jól megszervezett, átgondolt stratégia, (főleg az elmúlt évtizedben), ezek a megállapodások is egyértelmű üzenetek Amerikának, hisz a konkrét cél Amerika kiszorítása a térségből, és Peking emiatt a térség vezető hatalmait célozza meg.
Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábiát is meghívták a BRICS-be, akik el is fogadták a meghívást, így 2024. január 1-től teljes jogú tagok lesznek, a bővülő szövetség neve pedig ezzel együtt „BRICS+” ra (BRICS plusz) változik.
India
Indiára sokan mintegy új gazdasági nagyhatalomra tekintenek, nem is teljesen alaptalanul. 2023-ban lett a világ legnépesebb országa, több mint 1,4 milliárd fő lakosával, ezzel megelőzve Kínát. India és Kína egyébként régóta és számos szempontból vetélytársak: az ezt alátámasztó sok szempont közül egyet érdemes megemlíteni, mégpedig azt, hogy mindkét államnak vannak – egymás érdekeivel ütköző – geopolitikai ambíciói. A 2023-as G20 csúcstalálkozót Új-Delhiben tartották meg szeptember 9-10-én. Más volt, mint az előzőek. Mondhatni, az USA megtalálta a versenytársat Kínával szemben, amit a két ország rivalizációjára építhet fel. A csúcstalálkozón egy globális, Amerikát, az EU-t, valamint a Közel-Keletet érintő bejelentésre került sor. A Selyemútra válaszul egy új, Amerikát, Európát, a Közel-Keletet és Indiát összekötő gazdasági, közlekedési folyosó létrehozását jelentették be, ennek értéke kb. 20 milliárd dollár. Ez a kezdeményezés ellensúlya lehet a Kínai terjeszkedésnek, Indiát pedig Kína versenytársává teheti. Nem véletlen, hogy a történelmi bejelentésen Hszi Csin-ping kínai elnök nem vett részt. Amerikának e gazdasági folyosó létrejötte abszolút érdek főként a Közel-Keletre nézve, így hegemóniáját biztosabban meg tudja tartani, Európa pedig ezzel egy új piacra talált, csak a vasúti összeköttetésnek köszönhetően közel 50%-kal gyorsulhat majd az európai-indiai kereskedelem.
A kezdeményezés elismerendő, de fontos megjegyezni, hogy India nem csak a Nyugattal folytat kereskedelmi kapcsolatokat. Politikája mind a Kelet, mind a Nyugat irányába függetlenségét tükrözi, hiszen jó kapcsolatokat ápol az USA-val (gazdasági és politikai értelemben is), valamint BRICS-tagállamként is megállja a helyét, (inkább gazdaságilag, mint politikailag, mert Kínával területi vitái állnak fenn). Indiának ezért is van szüksége az USA-ra, hiszen míg az előző kormányok megtűrték a kínai terjeszkedést, addig a Modi-vezette kormányzat felvette a küzdelmet a kínai politikával szemben. Volt példa rá, ahol a határviták egyenesen a tettlegesség fajultak a katonák részéről, ilyen fordult elő Bhután környékén, India keleti, valamint a nyugati részén is (utóbbi Kashmir környékén). Gazdaságilag egyértelmű haszon Indiának a tagság, e tekintetben az indiai-kínai gazdasági mutatók növekedést mutatnak, sőt India tagja a Sanghaji Együttműködés Szervezetének is (többek között Pakisztán mellett), amelyből további gazdasági előnyöket remélhet.
Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök Johannesburgban hivatalosan bejelentette, hogy Argentínát, Egyiptomot, Etiópiát, Iránt, Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket is meghívják a BRICS- be. Ezzel a „BRICS+” nak 11 tagállama lesz, várhatóan kínai és orosz többségi befolyással, de ez még így sem jelenti azt, hogy a G7-országokkal szemben jelentős versenyelőnyre tehetnek szert.
2023 augusztusáig 40 ország jelezte csatlakozási szándékát a „BRICS+”-csoporthoz, a jövő évben várható, hogy több ország is hivatalosan csatlakozik. Nem lenne meglepetés Törökország belépése, mert egyrészt a gazdasági mutatók nem javulnak az országban, másrészt egyes adatok alapján a BRICS és Törökország együttes exportja 2017-ben meghaladta a hétmilliárd dollárt, így kétségtelen, hogy amennyiben Törökország tagja lenne a szövetségnek, azzal a BRICS gazdasági tekintetben is növekedést tudna elérni a keleti piacon.
A cikket Mihály Márk vendégírónk készítette.
A képek forrása: 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12
