A jogi kar idén ünnepli fennállásának 350. évfordulóját. E jeles alkalomra tekintettel az alábbi rövid összeállításból megismerhetjük az ÁJK történetét, hogy miként került az oktatás a ma is meglévő épületbe, melyet mindannyian ismerünk, és jó páran minden bizonnyal szeretünk is.
Pázmány Péter 1635-ben a soproni országgyűlésen fejtette ki először tervét, mely szerint százezer forintból (melyből negyvenezerrel a király tartozott neki) egyetemet szándékozik alapítani a célból, hogy olyan intézményt hozzon létre, ahol „a harcias nemzet erkölcsei szelídülnének, s az egyház és állam igazgatására alkalmas férfiak neveltetnének”. Székhelynek – mint tudjuk – kezdetben Nagyszombatot szánta, de már az alapítólevélben is említette, hogy az egyetem később majd másik városba települne.
A teológiai és bölcsészettudományi kart 1667-ben követte a jogi kar alapítása, ahol európai színvonalú jogi oktatás zajlott.
Mária Terézia uralkodásának idején az egyetem Budára költözött, mivel az oktatási ügyek rendezése során úgy találták, hogy az ország egyetlen királyi tudományegyetemének az ország központjában van a helye, és emellett a Nagyszombatot, Pestet és Budát is vizsgáló bizottság úgy találta, hogy Budán az élet olcsóbb. Az egyetem így 1777-ben költözött át, egyenesen a királyi palotába, melyet a királynő maga jelölt ki mint alkalmas helyet, talán azért is, mert ő nem kívánt ott lakni.
Az egyetem II. József uralkodása idején költözött Pestre, azonban a kalapos király halála után rövidesen ismét fontolgatni kezdték a költözést, mivel ekkoriban az intézmény jobb híján több épületbe szétosztva kapott otthont. A versengő városok mind saját erényeikre hivatkozva próbálták elnyerni a tisztséget, hogy az egyetem új székhelyét adhassák. Esztergom mögött pártfogóként állt az érsek, Nagyszombat többek között történelmi igényeire hivatkozott, Vác pedig kellemes éghajlatára, fekvésére és nem utolsó sorban erkölcsös lakosaira tekintettel tartotta magát tökéletesnek, hiszen az egyik indok, amely miatt az akkoriban még csupán harmincezer lakost számláló Pestről el akarták költöztetni az egyetemet, az a meglátás volt, mely szerint a város zaja elvonja az ifjúság figyelmét a tanulásról.
Így költözött a Kar 1805-ben az úgynevezett Nagyszeminárium épületébe, melyet 1890-ben leromboltak, hogy ugyanott, az Egyetem téren megépítsék azt az épületet, amit ma is ismerünk. A legfontosabb elvárás az új tervekkel szemben az volt, hogy a dísztermeken és központi hivatalokon kívül elég előadóterem legyen a diákság számára.
Íme egy korabeli idézet a Vasárnapi Újságból:
„Egy másik követelmény, a melynek eleget kellett tenniök, az új épület olyatén beosztása volt, hogy abban a dísz-helyiségeken és központi hivatalokon kivűl elegendő számú és nagyságú tanterem legyen. Kolbenhayer, Weber és Skalniczky hasonló tárgyú tervezetei mellett épen e követelmény kielégítése is egyik előnye a bemutatott tervnek. Igaz, hogy a tervezők ezt részben csak azzal érhették el, hogy az új épület a régi homlokzat falának vonalától 7 méterrel tovább nyomul ki az Egyetem-térre; de a homlokzat ötíves, tágas árkádjai alatt szabad közlekedés nyílik. Az új épület földszintjét a bal oldalon egy 800 hallgatónak szánt tanterem, a jobb oldalon a kvesztura helyiségei foglalják el. Háromágú lépcső vezet fel az aula-ba, az egyetemi ünnepélyek leendő színhelyére; az I-ső emeleten balról egy tanterem 300 hallgatóra, jobbról a rektor hivatali termei vannak; a II-dik emeleten két tanterem (800—300 hallgatóra), a III-dik emeleten két kisebb tanterem (300—300 hallgatóra) és középen egy nagy tanterem (600 hallgatóra) vannak. Az Egyetemi Kör, a mely helyiségeit eredetileg szintén az egyetem-téri épületbe tervezték, valószínűleg a szerb-útczai szárnyépületben kap majd helyet. Az új központi egyetem építését a nyáron kezdik meg, hogy még a folyó esztendőben tető alá juthasson és az 1898—99-iki tanévre megnyitható legyen.”
A fentiekből és testközelből is ismert épületet 1900-ban avatták fel, és azóta is kielégítően ad helyet a tudásra szomjas ifjúság számára tanulmányaik folytatására, akiknek figyelmét a város zaja a korabeli félelmekkel ellentétben sosem vonja el a tanulástól.
A XX. század viharos eseményei az épületet sem kímélték. A kupola, mely az 1900-ban átadott homlokzat koronája volt és a korabeli fotográfiákon is jól látható, a második világháborúban megrongálódott, ezért később lebontották, és azóta sem került újjáépítésre.
Az ötvenes években megvonták az egyetemtől a tudományos fokozatok adományozásának jogát, és ekkor kapta mai nevét is. Bár ebben az időszakban a hallgatók létszáma nőtt (ahogy a legtöbb egyetemen ekkoriban), az épület fejlesztése elmaradt, karbantartása is csupán a szükséges foltozásokra terjedt ki, ezért az állaga valamelyest megrongálódott.
Az épület, melyet nem kíméltek a szocialista rendszer viharai sem, később az ugyanezen rendszert leváltani kívánó fiataloknak volt a bázisa, otthont biztosítva mozgalmuk kibontakozásának.
Köszönjük Bódiné dr. Beliznai Kinga Tanárnőnek, a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék oktatójának a cikk elkészüléséhez nyújtott segítségét!
