A harmadév őszi szemeszterét töltöttem a Humboldt Egyetemen, Berlinben. Nem a város miatt választottam az egyetemet, hanem a várost az egyetem miatt, ugyanis már német nyelvi tagozatos középiskolásként elhatároztam, hogy valamilyen formában a Humboldt Egyetemen fogok tanulni. Németországban egy hónappal később kezdődik a tanév (október közepén), így a nyári szünetem is egy hónappal tovább tartott.
A kinti oktatás, mentalitás, hallgatókhoz való viszonyulás, vagyis lényegében minden teljesen más, mint itthon. Szó szerint semmilyen problémám nem akadt az ügyek intézésével, gördülékenyen mentek a dolgok. Ha valamiben nem voltam biztos, megerősítést kaptam e-mailen vagy telefonon keresztül, sőt még személyesen is elérhető volt az illetékes. Az írásbeli tájékoztatók angolul és németül is elérhetőek voltak, fontos azonban, hogy a szóbeli tájékoztatók csak németül zajlottak.
Szintén említésre méltó, hogy nagy számban lehetett németül és franciául is jogi tárgyakat tanulni, angolul viszont korlátozottan. Annak, aki csak angolul tud, át kell hallgatnia egy másik egyetemre (a Freie Universität Berlinre) ahhoz, hogy elegendő kreditet tudjon szerezni.
Ami nekem még kifejezetten tetszett, az az, hogy idegen nyelveket, illetve szaknyelveket is lehetett tanulni magas óraszámban, nagyon jutányos áron (negyven euró/félév). Én francia nyelvórákat látogattam, amit anyanyelvi tanárok tartottak.
fotó: Albert Lili (Lights of Berlin)
Ezzel a cikkel egy – szerintem uralkodó – tévhitet is szeretnék eloszlatni. Nekem kiutazás előtt sokan azt mondták, hogy jogi egyetemen szinte semmit sem lehet elismertetni a hazatérés után.
Hat tárgyam volt kint, ebből négyet sikerült elfogadtatnom kötelező tantárgyként
(az Európai Unió gazdasági joga, a Jog- és állambölcselet, illetve két differenciált szakmai ismeretek kurzust).
A maradék kettő majd a diplomámba fog bekerülni, mint a Humboldt Egyetemen elvégzett tantárgy. A nemzetközi magánjogot is fel tudtam volna venni, de már így is nagyon sok órám és kreditem volt.
Még egy tévhitre kitérve: az Erasmus nem csak a buliról szól. Szorgalmi időszakban valóban lazább, de a vizsgák semmivel sem könnyebbek. Bár ez természetesen egyetemenként eltérhet.
Ahogy említettem, az oktatás is teljesen máshogy zajlik, mint nálunk, nincs ez másképp a vizsgákkal sem. El kell ismernem, hogy a németek kötelező óráit nem vettem fel, hanem minden, amit teljesítettem, nekik egyfajta szakirány volt.
A szóbeli vizsgákon (ez a jellemző, egy tárgyból volt csak írásbeli számonkérés) alapkövetelmény volt a törvénykönyvek, jogszabálygyűjtemények felelet közbeni használata, alkalmazása.
Személyes tapasztalat magyar hallgatóként, hogy szinte zavartan kérdeztem a vizsgán az oktatót, ki szabad-e nyitni a törvényt, mikor rákérdezett egy konkrét rendelkezésre. A válasz egy jó kedélyű, ám annál határozottabb muszáj volt. Ugyanis nem azt várták el, hogy szó szerint visszamondjam a jogszabályi rendelkezéseket, hanem azt, hogy magyarázzam el, az mit jelent, mondjak rá konkrét példát. Nem hiszem, hogy tovább kell ezt részleteznem, de mióta hazajöttem, a jogszabályok magolása kétszer olyan nehezemre esik, mint eddig.
Az itthoni vizsgák teljesítése sem a megszokott ütemben zajlott. Mivel kint van karácsonyi szünet, haza tudtam jönni, megcsináltam pár vizsgát, és így a márciusi időszakra csak kettő maradt. Hozzátenném, hogy mivel kint később kezdődött a félév, később is ért véget, azonban volt olyan itthoni tanszék, amely ezzel nem foglalkozott, és hirdetett vizsgát februárra. Azonban legalább két alkalmat biztosítaniuk kell, így szerencsére a márciusi időpontra el tudtam menni.
A szemináriumi teljesítés egyrészt függ a tantárgytól (milyen feladatot adnak, ha adnak, mert egyébként az új szabályok szerint amiből vizsgázni kell, arra nem kell külön szemináriumi munkát teljesíteni), másrészt attól, hogy milyen a hozzáállás a márciusi erasmusos vizsgaidőszakban. Nekem szerencsém volt, minden vizsgám sikerült elsőre kint és itthon is.
Útravalóként mindenkinek azt ajánlom, hogy gondolja át, valóban akarja-e az Erasmust. Saját tapasztalatom alapján nagyon önállónak kell lenni, mert itthonról többször nem kaptuk meg azt a támogatást, amire hatalmas szükségünk lett volna. Ennek ellenére szerintem megéri, hiszen rengeteg felejthetetlen élményt lehet szerezni, de ettől még nem könnyű. Nemcsak közben, de utána hazajönni és visszarázódni is nagyon nehéz.
