Május 14-én, vasárnap este ért véget a török elnökválasztás, melynek során a szavazók 87%-a voksolt. A most húsz éve regnáló Recep Tayyip Erdogan az AKP (Igazság és fejlődés pártja) vezetője 49,51%-ot szerzett, míg ezzel szemben fő ellenfele Kemal Kiricdaroglu, a CHP (Köztársasági Néppárt) vezetője 44,88%-ot. Ugyanakkor egyik jelölt sem érte el az első fordulóban a szavazatok 50%-át, így a török választási rendszer szerint második fordulót kellett tartani.
A választás
A második fordulóra már hétfőn, az eredmények ismertetését követően megkezdődött a kampány. A Financial Times előzetes mérése szoros versenyt mutatott, hiszen a választások előtti közvélemény-kutatások Recep Tayyip Erdogan-nak 45%-ot, ellenfelének pedig 48,1%-ot mértek. A kutatások szerint húsz év után most először mutatkozott reális esély arra, hogy Recep Tayyip Erdogan elveszítheti az elnöki széket – melyet még a 2016-os puccs után is sikerült megtartania –, és Törökország élére új vezető kerüljön.
A független ANKA hírügynökség adatai szerint 98%-os feldolgozottság mellett a szavazatok 52%-át sikerült megszereznie Erdogannak a második fordulóban, így Erdogannak sikerült megtartania pozícióját.
A kritikusok szerint az egyesült ellenzék jelöltje azért nem tudott győzni, mert nem örvendett akkora népszerűségnek az országban, mint pl. az isztambuli polgármester. Sokak szerint, ha az isztambuli polgármestert, Ekrem Imamoglut jelölték volna az egyesült ellenzék vezetőjének és egyben Erdogan elnök kihívójának, az ellenzék győzött volna. Sokaknak azért is jelentette a reményt és a reális esélyt Imamoglu, mivel egykor Erdogan elnök is az isztambuli polgármesteri székből kezdte a pályafutását…
Az előzetes mérésekhez képest azonban Erdogannak sikerült behoznia a lemaradást, annak ellenére, hogy az első fordulót nem tudta abszolút többséggel megnyerni (bár nem sokon múlott). A 2018-as választásokhoz képest most alig 3%-kal kapott kevesebb szavazatot az első fordulóban, mivel az ellenzéki jelöltnek sikerült nyernie több olyan körzetben, ahol az AKP is erősnek bizonyult az előzetes mérések szerint.
Fontos azonban, hogy egy új generáció is voksolt, akik többnyire nyugatszimpatizáns, fiatal szavazók, akik az Erdogan-féle rendszerben nőttek fel, és számuk kb. 6 millió fő. A választási eredményekből is látszik, hogy az elnökválasztás első fordulóján Kemal Kılıçdaroğlu Törökország európai részén, a nyugati és délnyugati tengerpart részén, Isztambulban és a fővárosban, Ankarában, illetve a kurdok lakta részen szerzett többséget.
A változásra voksoló szavazók esetében közrejátszott a folyamatosan romló gazdasági helyzet, az infláció, valamint a török líra értékének 60%-os zuhanása az utóbbi két évben. Utóbbihoz jelentősen hozzájárultak a 2019-es amerikai szankciók is, valamint az aktuálpolitikai helyzet is, mint például a február 6-i földrengés kezelése, a Kremllel való szorosabb kapcsolatok ápolása a nyugati szövetségesekhez képest, valamint Finnországnak és Svédországnak a transzatlanti katonai szövetséghez (NATO) való csatlakozásának késleltetése, ami Svédország esetében még mindig fennáll.
Az első forduló eredménye alapján a harmadik befutó a nacionalista elnökjelölt, az 55 éves Sinan Ogan volt, akinek a pártja elérte az 5,1%-ot. A parlamenti mandátumok aránya az AKP esetében változatlanul 45% maradt, ami a török parlamentben stabil többséget jelent Erdoganéknak. Sinan Ogan lépése jelentős volt. Az elemzők már korábban is „királycsinálónak” nevezték. Nyilatkozatában említette, hogy be fog állni egy elnökjelölt mögé, amely végül Erdogan 52%-os győzelmét hozta el a második fordulóban.
Erdogan elnök harmadik elnöki ciklusának kezdetére június 3-án került sor.
Választási győzelme óta lépéseket tett a gazdasági mutatók helyreállítása érdekében, valamint a korábbiakhoz képest nagy mennyiségben áramlik a külföldi tőke (főleg az orosz) Törökországba. Törökország ugyanis külföldi befektetés szempontjából olcsó piac, mert belföldön az infláció továbbra is magas. Az Oroszországot sújtó nyugati szankciók óta az orosz oligarchák Törökországba menekítik vagyonukat, továbbá sok orosz üzletember alapít Törökországban céget. 2021-ben az oroszok által befektetett tőke értéke elérte a 31 millió lírát (406 421 296 Ft). 2023 első negyedévében ugyanakkor a több mint 230 orosz cég által befektetett tőke értéke közelített a 183 millió török lírához, amely kétségtelenül növeli a török GDP-mutatót, ezzel pedig az oroszok hozzájárulnak Erdogan uralmának fenntartásához (ami az oroszok érdeke is), valamint ezzel Erdogan a racionalitás látszatát próbálja helyreállítani főleg belföldön, amellyel megelőzhető egy 2016-oshoz hasonló belpolitikai válság kibontakozása Törökországban.
A külföldi befektetéseket növeli az ún. aranyútlevél program, amely júniustól a korábbi kétszázötvenezer helyett négyszázezer dollár értékű ingatlanbefektetésért cserébe török állampolgárságot biztosít. Ezzel eddig leginkább irániak, afgánok éltek, de várhatóan a közeljövőben nagy lesz a program orosz kihasználtsága is, ami az oroszoknak igen kedvező lehetőség a nyugati szankciók kijátszását illetően.
A török választások eredménye és a háborús helyzet kapcsolata
Erdogan győzelme miatt fontos megemlíteni Svédország NATO-tagságának ratifikációját is, ami már egy éve várat magára, leginkább a török elnök akadályozása miatt.
Erdogan a kétnapos Vilniusi NATO-csúcs előtt tárgyalt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral és Ulf Kristersson svéd kormányfővel. A tárgyalások után Erdogán tartott egy sajtótájékoztatót, miszerint Svédország teljesítette a Törökország által elvárt feltételek egy részét, mert pl. szigorúbban fellép a terrorellenes küzdelemben. Ezen felül Svédország támogatását kérte ahhoz, hogy Törökország és az EU közötti tárgyalások felgyorsuljanak a török csatlakozást illetően, noha ennek van több akadálya: csatlakozási kritériumok, továbbá a vámunió és a schengeni vízummentesség ügyének felkarolása.
A török-svéd egyezség értelmében Erdogan a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a török parlament elé terjeszti a svéd csatlakozási jegyzőkönyvet, valamint szorosan együttműködik a testülettel, annak érdekében, hogy Svédország csatlakozását mihamarabb ratifikálják. Erre a tervek szerint október elején már sor is kerülhetne.
Erdogan a NATO-csúcson tárgyalást folytatott az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel, aki ígéretet tett Törökország EU-csatlakozási tárgyalásának újjáélesztéséről. Erdogan a sajtótájékoztatón kifejezetten kérte, hogy először Törökország irányába tegyenek konkrét lépéseket annak érdekében, hogy Svédország csatlakozásának ügyében pozitív eredmény születhessen. Ez egyébként egy utalás lehetett a török elnöktől arra, hogy noha a török parlament őszi ülésszaka október 1-jén veszi kezdetét, és a ratifikációnak is ekkor kellene születnie, még lehetnek meglepetések…vélhetően az USA ezért tett megelőző lépéseket (nemzetközi kiképzőprogram az ukrán pilóták számára) az F-16-os vadászgépekkel kapcsolatban, miután kizárta Törökországot az F-16-os programból az orosz szu-400-as légvédelmi rendszer vásárlása után, ám a Vilniusi NATO csúcs előtt az amerikai elnök mégis támogatja az F-16-osok vásárlását Törökország részéről, hiszen amennyire fontos Törökországnak a légierő modernizációja, legalább annyira az USA-nak is a svéd csatlakozás. Ez az alku azonban az amerikai kongresszus részéről akadályokba ütközhet, sokan bizalmatlanok a török elnökkel kapcsolatban. Elsősorban amiatt, mert NATO-tagként Oroszországtól vásárolt katonai eszközöket.
Azonban az egész nyugati szövetségnek szüksége van Erdoganra több szempontból is, hiszen jelenleg az EU és a NATO vezetői közül ő az egyetlen olyan államfő, akit az orosz-ukrán háborúban mediátorként elfogadnak a felek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusi isztambuli látogatása során kijelentette egy Erdogannal történt sajtótájékoztató keretén belül, hogy amennyiben sor kerül egy békecsúcsra, úgy a török elnököt el tudja képzelni ennek a csúcsnak a vezető szerepében.
Ugyanakkor Erdogan ügyesen lavírozik a két fél között, hiszen ameddig Ukrajnának partnere a nyugati integrációban, addig Oroszországnak az egyik legnagyobb üzleti partnere kőolaj, valamint földgáz terén is. Továbbá maga az ország stratégiai fontosságú helyen helyezkedik el. Jó pontként könyvelik el a szövetségen belül pl azt, hogy a Monteraux-i Egyezményre hivatkozva blokkolja Törökország az orosz flotta áthaladását a Boszporuszon, ami Oroszország számára egyértelmű hátrány.
Azt, hogy Erdogan várhatóan meghatározó szereplő lesz a béketárgyalások előmozdításában, az is mutatja, hogy az ukrán elnök látogatása után hamarosan sor kerülhet Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatására is Törökországban, ami kétségtelenül növeli Erdogan jelentőségét a nyugati szövetségen belül. Az ukrán gabonaexportot lehetővé tevő fekete-tengeri gabonaegyezmény felügyeletével is erősnek számít a török elnök pozíciója, nem véletlen, hogy szövetségen belül sem éri nagyobb kritika mostanság a török elnököt hintapolitikája miatt.
Azzal, hogy a húsz éve regnáló elnök nyerte a török választásokat, vélhetően eredményesebb gazdasági fellendülés az országban nem várható, a politikai megújulás is várat még magára elnöki szinten. A török helyhatósági választások -előreláthatólag- pedig a következő év politikai elemzéseit adják majd…
Az elemzést Mihály Márk vendégírónk készítette.
A képek forrása: 1; 2; 3; 4; 5; 6
