A Szovjetunió jónéhány tagköztársasága nem távolodott el túlságosan Oroszországtól a függetlenné válás után. Az egyik legközelebbi viszonyt Belarusz ápolja Moszkvával a mai napig. A 2020-as fehérorosz választások óta Lukasenka pozíciójának meggyengülésével felerősödtek azok a hangok, miszerint a két ország egyesülése a küszöbön áll.
Fehéroroszország szeptember elején az elmúlt év botrányai után ismét az újságok címlapjára került. Az ország vezetője, Alekszandr Lukasenka és Vlagyimir Putyin Moszkvában sajtótájékoztató keretében jelentették be a két ország közötti gazdasági integráció mélyítését 2021. szeptember 9-én. A két állam szoros kapcsolata ugyanakkor nem ennek a programnak a megalkotásával kezdődött.
Belarusszia (az országot több névvel illetik, a lakosság nagyobb része a Belarusz kifejezést szereti) több, mint kétszer akkora, mint hazánk, egy főre jutó GDP-je viszont csupán a harmada a magyarénak. A szegénysége és a máig létező szovjet nosztalgia mellett arról ismert az ország, hogy Európában már csak itt létezik diktatúra, illetve halálbüntetés. Az állam élén Alekszandr Lukasenka áll már 1994 óta, aki a választásokat vitatott körülmények között nyeri meg minden alkalommal, közel 30 éve.
Belarusz jelentőségét a geopolitikában elhelyezkedése adja. Az Európai Unió és Oroszország között terül el, egyfajta ütközőállamként. Ukrajnát 2014 óta nem fűzik annyira szoros szálak Oroszországhoz, emiatt értékelődött fel még jobban Minszk Moszkva számára. 1991-ben bekövetkezett függetlenné válása után sem sodródott túl messzire az „Orosz anyácska” ölelésétől és óvó figyelmétől.
Egy hosszabb folyamat végén, 1999-ben létrehozták az orosz-belarusz Szövetségi Államot, amely az integráció mélyítésére volt hivatott. Változó lelkesedéssel igyekeztek megtölteni tartalommal a Szövetségi Államot, időnként felmerült a közös valuta, törvényhozás stb. ötlete, de a bürokrácia útvesztőjében ezek is elvesztek. Valószínűleg az emberi tényezőn is múlott: Lukasenka jelenleg egy független ország vezetője, míg egy orosz tagköztársaság vezetőjeként kevesebb hatalom jutna neki. Ez egyébként ugyanúgy igaz a fehérorosz „elitre” is.
Az egyesülés ötlete korábban is felmerült, de az átlagemberek szintjén nem volt különösebben népszerű: a belaruszok többsége sem szerette volna elveszíteni a függetlenséget, míg az oroszoknak sem olyan fontos Fehéroroszország, mint a Krím-félsziget, amelynek annektálásával az oroszok nagy része egyetért. A fehéroroszok 70%-a oroszul beszél otthon, még akkor is, ha létezik önálló belarusz nyelv, az elnök is oroszul beszél, erős fehérorosz akcentussal. Ez is mutatja, hogy a lakosság kötődik a „nagy testvérhez”: ha Oroszország katonai hadműveletet kezdene Minszk ellen, komolyabb ellenállásba nem ütközne ugyan, de egyszerűen nem áll érdekében e területet magához csatolnia.
Fehéroroszország, mint említettem, egy szegény ország, ásványkincsekben sem gazdag (ellentétben például a Donyec-medencével), meghódítása, és a majd 10 millió lakosának ellátása az ezer problémával küzdő orosz államnak nem hiányzik túlságosan (arról nem is beszélve, hogy egy esetleges annexiót követő nyugati szankciók még súlyosabban érinthetik az orosz gazdaságot.) Ezeket a szempontokat a Kreml is mérlegelte, és arra jutott az elmúlt évtizedekben, hogy elegendő (egyelőre) gazdaságilag magához láncolnia Belaruszt, mintsem erőszakosan magába olvasztania. Erre a folyamatra erősít rá a 2021 szeptemberében bejelentett megállapodás is.
A programot Putyin a következőképpen foglalta össze: „a cél Oroszország és Belarusz jogszabályainak egységesítése a gazdaság különböző területein, a feltételek egyenlővé tétele a két ország gazdasági szereplői számára, az egységes pénzügyi és energiapiacok, a közlekedési tér, a közös ipar- és agrárpolitika kialakítása és végrehajtása. Ma elégedetten állapítom meg, hogy mind a 28 programról megállapodás született.”
Az energiapiaci együttműködés korábban is gyümölcsöző volt Belarusznak: hazai, nem pedig exportáron kapta és kapja Oroszországtól a gázt, amit maga is exportált, a kettő különbözetét pedig megtartotta. Emellett Moszkva dollárszázmilliókról szóló kölcsönről, valamint további katonai együttműködésről is megállapodott Minszkkel.
Maga Lukasenka is az egyesülés felé vezető úton megtett nagy lépésként tekint erre a megállapodásra. A belarusz államfő évtizedek óta lavíroz a Nyugat és Moszkva között, ismeri a Kreml működését, és feltehetően ő is hallott azokról a pletykákról, miszerint az ő ideje is lassan lejár. A legutóbbi tüntetések brutális leverése, az utasszállító repülőgép földre kényszerítése teljes mértékben diszkreditálták Nyugaton, ami olyan súlyos szankciókkal járt együtt, hogy nem volt más választása, mint Moszkva felé közeledni.
Oroszország pedig kihasználja a lehetőséget, és szorosabbra fűzi kapcsolatait az országgal. Az a kérdés egyelőre nem aktuális, hogy Lukasenka marad-e pozíciójában, vagy más, de szintén oroszbarát vezetője lesz Belarusznak. Annyi biztos, hogy Oroszországnak semmiképp sem érdeke, hogy egy olyan ember álljon egy számára oly fontos állam élén, akinek az uralma alatt destabilizálódik Fehéroroszország.
Mind a két ország vezetője egyetértett abban, hogy a gazdasági integráció az első lépés, utána lehet megkezdeni a tárgyalásokat a politikai integrációról. Vlagyimir Putyin is felvetette egy közös törvényhozás ötletét. A 69 éves orosz elnöknek saját hatalma szempontjából sem mellékesek a történések. Putyin a jelenleg hatályos szabályok szerint még kétszer indulhat újra az orosz elnökválasztás szabályai szerint, 2024-ben legközelebb. . Amennyiben létrehoznak egy közös államot, annak az élére is kerülhet Putyin, így megőrizve, kiterjesztve hatalmát.
Úgy tűnik, hogy Minszk és Moszkva újabb lépést tett előre azon a hosszú úton, amire a ’90-es években rálépett. A címben feltett kérdésre, hogy van-e realitása az egyesülésnek, korábban azt lehetett válaszolni, hogy nem nagyon áll érdekében egyik félnek sem. Az elmúlt hónapok történései azonban azt mutatják, hogy az összeolvadás felé indult el mindkét állam. Persze, az eddigi tempóból ítélve nem fogják elkapkodni, valószínűleg ebben az évtizedben a fehéroroszoknak még Minszk marad a fővárosuk, de Moszkva a háttérben egyre erősebben lesz jelen.
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
Képek forrása: 1, 2, 3
