Egy alanyi jogon mindenkit megillető bérezés, amely egyenlőséget, munkát és mindenki számára megfelelő életszínvonalat teremt. Első olvasatra ez az elképzelés lehetetlennek és megvalósíthatatlannak hangzik, pedig Kanadában Dauphin és Ontario városában, Finnországban egy reprezentatív statisztikai program keretében, Hollandia egyik kisebb városában, valamint Zuglóban is megvalósulni látszik a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése.
Az alapjövedelem lényege, hogy mindegyik állampolgár rendszeres jövedelemre jogosult, függetlenül az elvégzett munka mértékétől. Mindenki ugyanakkora jövedelemhez jut, amelyet kiegészíthet a munkája folytán megszerzett összeggel. Ez természetesen óriási kiadást jelent az állami költségvetés számára, éppen ezért az összes egyéb szociális juttatás, valamint az ezt ellátó szakapparátus megszűnne, ami óriási adminisztratív tehertől mentesítené a dolgozókat, és nem adna akkora lehetőséget a visszaélésekre sem. Ezt a fajta támogatási formát tehát csak egy nagyon erős és stabil gazdasági háttérrel lehetne elindítani, ami biztosítani tudná, hogy hosszú éveken keresztül folyamatosan pénzt folyósít minden magyar állampolgár számára.
Az Alaptörvényben és az Alkotmánybíróság gyakorlatában is megjelenik a szociális biztonsághoz való jog.
Az Alkotmánybíróság a megélhetéshez való jogot az emberi méltóságból vezette le, azonban az Alaptörvényből és az alkotmánybírósági gyakorlatból is az tűnik ki, hogy ezek inkább csak egyfajta államcélt fogalmaznak meg, vagyis az állam, valamint a mindenkori kormány teherbírásán és döntésén múlik, hogy milyen módon és mértékben valósulnak meg a harmadik generációs alapjogok.
Magyarországra vonatkozóan a Megújuló Magyarországért Alapítvány, valamint a Párbeszéd Magyarországért 2015-ben kidolgozott egy gazdaságilag is megalapozott tervezetet az alapjövedelem bevezetésére. Véleményük szerint az FNA (feltétel nélküli alapjövedelem) fellendítené a gazdaságot azáltal, hogy vásárlóképessé válnának az emberek, teljes jogegyenlőséget valósítana meg, legalább felére csökkentené a szegénységben élők számát, valamint jelentős visszaesés lenne megfigyelhető a létminimum alatt élők aranyában is.
Lehetőséget biztosítana a szegénységből való kitörésre, az oktatásban való részvételre és a szegregált területen élők felemelkedésére is.
Ezek a célok egy ideális társadalom képét festik elénk. Azonban mindenképpen fel kell tennünk azt a kérdést, hogy ennek a nemes eszménynek a megvalósítására ténylegesen az FNA bevezetése-e a legjobb módszer.
A mai segélyezési rendszer előnyben részesíti azokat, akik dolgoznak, például a nagycsaládos adókedvezmény révén, amit nyilvánvalóan csak az vehet igénybe, aki valamilyen szintű jövedelemmel rendelkezik. Ezzel szemben az FNA mindenki számára ugyanakkora összeget folyósítana, függetlenül attól, hogy ki mekkora jövedelemmel rendelkezik, vagy hogy egyáltalán rendelkezik-e bármilyen jövedelemmel. Így lehetséges, hogy a jövedelmi különbségek csak tovább nőnének.
A tervezet alapján az alapjövedelem serkentené a munkakedvet is, azonban nem feltétlen kedvezne a munkahelyteremtésnek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberek dolgozni tudjanak.
Másfelől pedig a mai magyar gazdaság rendkívül csekély mértékű jövedelmet tudna biztosítani, ami nem biztos, hogy számottevően javítania a hátrányos helyzetben lévő emberek életkörülményein.
Az FNA elméletileg meglehetősen összetartó társadalmat tudna teremteni, de a célok eléréséhez nagyon erős kormányzati akaratra és gazdaságra lenne szükség. Svájcban népszavazást tartottak az alapjövedelem bevezetéséről, amit azonban az választók elutasítottak – ez is mutatja, hogy az FNA a hazánknál erősebb jóléti államokban is ellentmondásos kérdés.
