A fehérorosz választások óta az egész világ Lukasenkára és ellenzékére figyel. Miért kellett erre ennyit várni? – tehetnénk fel a kérdést. A kelet-európai államban már a rendszerváltoztatás óta hasonlóan áldatlan állapotok uralkodtak, mégsem foglalkozott velük senki. A látszat néha csal: valójában a nemzetközi közösség már több mint húsz éve azon dolgozik, hogy a fehérorosz helyzet megoldódjon. Cikkemben azt fogom körüljárni, hogy mit tettek az elmúlt évtizedekben az internacionális szervezetek annak érdekében, hogy az országot a demokrácia útjára vezessék.
Fehérorosz államiság a történelem folyamán soha nem létezett. A mai Belorusszia kezdetben Lengyelországhoz tartozott, majd a lengyel területek feldarabolása után Oroszországhoz, illetve a Szovjetunióhoz. Ez utóbbinak a széteséséig kellett várniuk a fehéroroszoknak arra, hogy elnyerjék függetlenségüket. Viszont miután megszerezték, nem igazán tudták, hogy mihez kezdjenek vele.
Politikai és alkotmányos hagyományok híján a formálódó Orosz Föderációtól vették át a közjogi megoldásaik nagy részét. Miután 1994-ben elfogadták a fehérorosz alkotmányt, rövid ideig úgy tűnt, hogy egy ugyanolyan félprezidenciális rendszer alakul ki az újonnan létrejött országban, mint a hatalmas keleti szomszédjában. Azonban ugyanebben az évben megválasztották Alekszandr elnöknek, ami mindent megváltoztatott.
Alkotmánymódosítási aggályok
Lukasenka nem késlekedett sokáig, hatalomra kerülése után mindössze két évvel bejelentette, hogy teljes körű alkotmányos revíziót kíván végrehajtani. A célja viszonylag egyszerű volt: a törvényhozó hatalmat a saját befolyása alá akarta vonni. Értelemszerűen a képviselők határozottan ellenezték ezt a törekvését, ezért amikor elkészült az alkotmánymódosítási tervezet, a parlament elnöke a Velencei Bizottsághoz fordult.
Az alkotmányjogászokból álló testület részletesen elemezte az alkotmánymódosítás szövegét. A szakértők úgy ítélték meg, hogy az új alaptörvényi rendelkezések nem felelnek meg „az európai alkotmányos örökség demokratikus minimumkövetelményeinek”. Felhívták rá a figyelmet, hogy a javasolt változtatások elfogadása esetén az elnök hatalma olyan túlzó lenne, hogy Fehéroroszországban valójában teljes mértékben megszűnne a hatalommegosztás rendszere. Végül a Bizottság felszólította a fehérorosz döntéshozókat arra, hogy kizárólag olyan módosításokat eszközöljenek, amik összhangban állnak az európai sztenderdekkel.
Ez az állásfoglalás azonban nem volt túl nagy hatással Lukasenkára. Nemhogy a Velencei Bizottság ajánlásait nem vette figyelembe, a saját parlamentjét is megkerülte. Az alkotmánymódosítást az akkori alkotmány értelmében kizárólag az országgyűlés fogadhatta volna el, ehelyett azonban az elnök népszavazásra bocsátotta a kérdést, majd miután a választópolgárok döntő többsége az alkotmányreform mellett foglalt állást, a nép akaratának kötőerejére hivatkozott.
Fehéroroszországban az 1996-ban hatályba lépett alkotmánymódosítás tehát formálisan alkotmányellenes volt.
Jelent az ENSZ
Néhány évvel később az ENSZ figyelme is Belorusszia felé fordult. A nemzetközi szervezet elsősorban nem az államberendezkedés anomáliáit vizsgálta, hanem az emberi jogok érvényesülésének kérdését. A felmerülő problémákkal az Emberi Jogi Bizottság egyik albizottsága kezdett foglalkozni 1998-ban. A testület kiadott egy rövid jelentést, amiben kifejtette, hogy két területen tapasztal alapvető hiányosságokat.
Egyrészt úgy látták, hogy a fehérorosz kormány korlátozza a szólásszabadságot, mert rendszeresen zaklat, sőt bebörtönöz olyan politikusokat, újságírókat és civileket, akik kritikusak vele szemben. Másrészt pedig rögzítették, hogy aggályosnak érzik a bírói függetlenség megvalósulását a gyakorlatban.
Ez csak a kezdet volt, hamarosan maga az Emberi Jogi Bizottság is vizsgálódni kezdett Fehéroroszországgal kapcsolatban. A 2000-es évek eleje óta minden évben születik egy jelentés, amelyben felsorolják az általuk problémásnak tekintett ügyeket. A lista évről évre bővül, és az ENSZ minden alkalommal felszólítja a renitens tagállamot arra, hogy rendezze ezeket az emberi jogi szempontból fenntarthatatlan állapotokat. Mindhiába – Lukasenka és kormánya rendszerint nem tesz eleget a nyomatékos kéréseknek.
Fellép az EU
Egy évvel azután, hogy elkészült az ENSZ legelső jelentése, a fehérorosz vezetés minden korábbinál súlyosabb emberi jogi jogsértést követett el. 1999-ben nagyon megerősödtek a Lukasenka személyét támadó hangok, folyamatossá váltak a tiltakozások és tüntetések.
Év végére négy ellenzéki kulcsfigurának is nyoma veszett. Eltűnésük pontos körülményeire sohasem derült fény, de minden bizonnyal a fehérorosz titkosszolgálat keze volt a dologban. Valószínűsíthető, hogy mind a négy politikust még abban az évben megölték.
Ezeknek az eseményeknek a hatására az EU bizonyos szankciókat vezetett be az országgal szemben. A korlátozó intézkedések közé tartozott a fegyverembargó, valamint a kereskedelem bizonyos mértékű megszakítása a Lukasenka vezette állammal. Emellett utazási tilalmat rendeltek el egy szűk személyi kör ellen – köztük miniszterek és ügyészek ellen –, akiket egy független jelentés azzal gyanúsított, hogy komoly szerepet játszhattak a négy kormányellenes politikus likvidálásában.
A későbbiekben az utazási korlátozás szankcióját egyre szélesebb körben alkalmazták, 2015-re már százhetven magánszemély és három vállalat szerepelt a listán. Végül az uniós taktika sikeresnek bizonyult, mert Lukasenka egyes tilalmak megszüntetésének fejében minden politikai fogolynak amnesztiát biztosított. Az elmúlt öt évben az EU és Fehéroroszország viszonya ennek mentén elindult a normalizálódás útján, ezt a folyamatot az idei választás és az azt követő események akasztották meg.
Ellenőriz az EBESZ
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet feladatai közé tartozik a résztvevő államokban rendezett választások felügyelete és azok értékelése. A testület 2000 óta a fehérorosz választásokat is monitorozza. Az EBESZ szakértői már első látogatásaik során súlyos visszaéléseket és hiányosságokat tapasztaltak.
Már a 2001-es jelentés sem fest túl pozitív képet az elnökválasztás tisztaságáról, és úgy fogalmaz, hogy mind a jogszabályokon, mind azoknak az érvényesítésén sürgősen változtatni kellene. A szervezet rengeteg javaslattal élt a fehérorosz kormányzat felé: kiemelték, hogy szükséges a szavazatszámlálás folyamatának átláthatóbbá tétele, emellett úgy vélték, hogy az ellenzéki jelöltek számára lényegesen több médiafelületet és kampánylehetőséget kellene biztosítani, a választási szervek összetételével kapcsolatban ugyancsak voltak problémáik. A szervezet jelentése azzal zárult, hogy a korabeli jogszabályi környezetben a fehérorosz választások nem tekinthetők szabadnak és demokratikusnak.
A jogszabályok gyakorlatilag alig módosultak, az EBESZ fenntartásait Lukasenka – szokás szerint – nem vette figyelembe. Ennek ellenére a fehérorosz kormány a szervezetet rendre meghívta a választásokra, a szakértői jelentések pedig újból és újból elkészültek, és hasonló elmarasztaló megállapításokat tartalmaztak. Egészen mostanáig. Idén a meghívást túl későn kézbesítették, a választásellenőrző testület belső szabályai szerint pedig csak akkor küldenek stábot az egyes országokba, ha időben meginvitálják őket. Természetesen előfordulhat, hogy a fehérorosz hatóságok véletlenül követték el ezt a hibát, ugyanakkor, látva a fejleményeket, ezzel kapcsolatban azért joggal lehetnek kétségeink.
Összességében kijelenthető, hogy amióta Lukasenka a fehérorosz elnök, az összes fontosabb nemzetközi szervezet foglalkozott hatalomgyakorlásának visszásságaival. Nemcsak jelentések születtek, hanem szankciók is bevezetésre kerültek, de igazi áttörést eddig nem sikerült elérni. Korábban ezek az eszközök nem voltak hatásosak Lukasenkával szemben. Kérdés, hogy most azok lesznek-e, miután az elnök hatalma a botrányos választás óta jelentősen meggyengült.
Szente Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet, 1945-2005.
Michael Weins: Belarus Sees Its Dissidents Disappearing,
Who Is Making Sure Belarus’ Presidential Election is Free and Fair?,
A Velencei Bizottság véleménye az 1996-os fehérorosz alkotmánymódosításról,
Az EBESZ jelentése a 2001-es fehérorosz elnökválasztásról,
