Idén nyáron jutott el kis hazánk fővárosába a világhírű mexikói festőművész, Frida Kahlo legjelentősebb munkáit tömörítő tárlat. A művek a várban láthatók, és megtekintésük határozottan az életben egyszer adódó lehetőségek közé tartozik. Felér-e a kiállítás a művész nagyságához?
A popkultúrát a klasszikus művészettel ötvözni ma már egyre gyakoribb téma. Ady vagy József Attila képével ellátott vászontáskával mindenki eredetinek érezheti magát, és egyben kifejezheti szépirodalom iránti elkötelezettségét. Kevés olyan művészt említhetünk azonban, akinek az alakja nagyobb hatást gyakorolt volna a popkultúra megannyi területére, mint Frida Kahlóé. Öntudatossága, korát megelőző emancipált jelleme, mély önismerete és őszintesége tömegeket inspirált arra, hogy valamiképpen azonosuljanak vele, művészetével pedig párbeszédet folytassanak.
A Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető tárlat már évek óta váratott magára, és az, hogy most itt láthatjuk az alkotásokat, egyaránt köszönhető a csillagok szerencsés együttállásának és Lantos Adriánának, a kiállítás kurátorának. A mexikóvárosi Museo Dolores Olmedóból idelátogató huszonhat festmény és kilenc rajz 2018. november 4-ig lesz megtekinthető. A rendkívül népszerű műtárgyak évente két-három kiállításra utaznak, és ha valamikor egy üres járat miatt esetleg hazatalálnak, az akkora eseménynek számít, hogy városszerte kiplakátolják: Frida Kahlo művei most eredetiben is láthatók.
Azt, hogy Kahlo művészete mennyire összefonódott saját sorsával, a tőle származó egyik leghíresebb idézet is mutatja:
„Én magam vagyok a saját múzsám, az a téma, amit a legjobban ismerek. A téma, amit tökéletesíteni akarok.”
A kiállítás vezérfonala tökéletesen beletalál ebbe a filozófiába: miután a bejáratnál megcsodáltunk egy monumentális és méltóan színes Frida-képet, és megfelelő hangulatba kerültünk, először egy idővonal végigkövetésével tudhatunk meg minden lényeges információt a festőnő életéről, vagyis arról, hogy sorsa hogyan ágyazódik művészetébe.
Egy jó kiállítás azonban nem csak kiváló festményekből áll, amiket igényesen felakasztottak a falakra. A legkiemelkedőbb művészeti alkotásokat is lehet unalmasan tálalni, történet és mondanivaló nélkül. Szerencsére ebben az esetben ilyesmiről szó sincs. A műtárgyak legvadabb színekre kifestett szobákban való elhelyezése és a háttérinformáció, mely segítségével szobáról szobára sétálhatunk végig Frida Kahlo művészetén, mind hozzájárul egy kicsit sem unalmas és valóban eredeti tárlat összképéhez.
Az utazás végén váratlan fordulat a felbukkanó magyar vonatkozás, amitől a hazai látogató még közelebb érzi magát az addig látottakhoz. Frida Kahlo édesapjának, Guillermo vagy Wilhelm Kahlónak a szülei ugyanis Aradról vándoroltak ki Németországba, s maga Frida így írt alá egy édesapjáról készült portrét:
„Megfestettem az apámat, Guillermo Kahlót, a magyar-német fotográfust.”
Bár német történészek ezt megcáfolták, és a tudomány mai hivatalos álláspontja szerint Frida édesapja német volt, a kiállításból azt is megtudhatjuk, miért állt a művész szívéhez oly közel a magyarság, hogy személyes történetébe is beleillesztette azt.
A kiállítás utolsó állomásán magunk is meggyőződhetünk Frida popkultúrára gyakorolt hatásáról: a vakítóan pink falakon láthatunk képeket többek között divatbemutatókról, tetoválásokról, és megtekinthetjük kortárs művészek alkotásait is, melyeket mind a dübörgő Frida Kahlo hatás inspirált, és amik által felismerhetjük, hogy milyen messzemenő és mély hatása lehet egyetlen művésznek hatalmas tömegekre.
Ha kedvet kaptál, itt tájékozódhatsz. Bónusz pont, hogy a diákjegy valóban diákbarát áron van, szóval ne felejtsétek otthon a kártyát!
fényképek: Kőszegi Anna
