A polgári jogi tanulmányok részét képezi a családjog keretében oktatott örökbefogadás intézménye. Jogi szabályozása sokrétű, s ennek megfelelően az eljárása is rendkívül összetett – gyermekvédelemmel foglalkozó szervek, hatóságok és személyek markáns közreműködésének köszönhetően valósulhat meg a procedúra sikeres lefolytatása. Különösen így van ez a külföldre történő örökbeadásnál, amely esetében egy még hosszadalmasabb eljárásról beszélünk.
A XX. század második felében tömegesen fordultak elő olyan esetek, amikor a gyermekek családból való kiemelésére és örökbeadására nem a vér szerinti családjukban valósan fennálló veszélyeztetésük (például családon belüli bántalmazásuk) miatt került sor. Az okok sokkal inkább az uralkodó családpolitikában, egyes társadalmi szervek (különösen az egyház) felől érkező nyomásban keresendők. Az eredeti családjukból kiszakított gyermekek gyakran kerültek át teljesen más ország/kontinens területére.
Így a törvénytelen örökbefogadási rendszerek mielőbbi felszámolása, továbbá a külföldre történő örökbeadás kereteinek meghatározása az 1900-as évek végére határozott célkitűzéssé vált, s a kiindulási pontot a precízen megfogalmazott jogforrási háttér megteremtése jelentette.
A gyermekjogok egyik legfontosabb jogforrásából, az ENSZ 1989. évi Gyermekjogi Egyezményéből sem maradhatott ki az örökbefogadás intézményének rögzítése, amely helyettesítő védelmet jelent a családtól megfosztott/onnan kiemelt gyermek számára. Elsődlegesen a gyermek származási országában történő örökbefogadásra kell törekedni, de ennek kizártsága esetén az Egyezmény a külföldre történő örökbeadást is támogatja.
Hasonlóképpen állítja fel a prioritási sorrendet hazai és nemzetközi örökbefogadás között a gyermekvédelmi törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv is. A nemzetközi örökbefogadás részletszabályait pedig a gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló 1993. évi Hágai Egyezmény (kihirdetve a 2005. évi LXXX. törvénnyel) rendezi.
Megállapítható tehát, hogy a jogi szabályozás egyértelműen lehetővé teszi a külföldre történő örökbeadást, amennyiben a gyermek belföldön előbb házaspároknak, majd egyedülálló személyeknek történő kiajánlása sem vezet eredményre.
A magyarországi kiajánlások sikertelensége leggyakrabban az állami gondozásba vett, roma származású, fogyatékossággal élő, hat évnél idősebb gyermekek esetén következik be.
Itt jelenhetnek meg a külföldi örökbefogadók, akik a magyar örökbefogadni szándékozókkal ellentétben (akiknek többsége fehér bőrű, egészséges újszülöttet szeretne) hajlandóak családjukba fogadni az itthon különböző stigmákat kapó, esetleg egészségügyi vagy magatartási problémákkal küzdő gyermekeket is.
Teszik mindezt úgy, hogy csak többkörös alkalmassági vizsgálat (előbb a saját, majd a fogadó ország követelményeinek kell megfelelni), valamint tetemes költségek megfizetése (a fogadó országba utazás, szállás, a gyermekkel való ismerkedés során a programok, játékok kiadásai) után válhatnak a gyermek szüleivé. Mégis habozás nélkül mondják a külföldi párok, hogy mindez megérte, hiszen egy család lettek a gyermekkel.
További megerősítést szolgáltat a nemes cél tudata. A rossz körülmények (szegénység, személytelen gyermekotthoni környezet) között élő, kevéssé kiváló kvalitásokkal rendelkező gyermek esélyt kap egy szerető, lehetőségekkel teli légkörben történő felcseperedésre. A nemzetközi örökbefogadásnak köszönhetően esetlegesen a későbbi utcán éléstől, a bűnöző életmód folytatásától menekül meg.
A külföldre történő örökbeadás egyre növekvő tendenciája a Központi Statisztikai Hivatal felméréseiből is jól látszik.
A legfrissebb, 2017. évi adatok alapján megállapítható, hogy 2014-hez képest duplájára emelkedett a nemzetközi örökbefogadások száma, amelyek a hazai szervek közreműködésével engedélyezett örökbefogadások mintegy 23%-át teszik ki.
Nemzetközi örökbefogadás esetén is fontos (ha nem még fontosabb) teendője az örökbefogadó szülőknek, hogy amennyiben kisgyermekként történt az örökbefogadás, a későbbiekben világosítsák fel gyermeküket az örökbefogadás tényéről, a birtokukban lévő ismereteik szerint tájékoztassák őt származásáról, gyökereiről.
A gyermeknek ugyanis joga van megismerni származását, eredeti kultúráját, nyelvét.
Ezt biztosítandó nem csupán az örökbefogadó szülők, hanem a gyermek kérésére a hatóságok is kötelesek információkkal ellátni a gyermeket vér szerinti családjáról, gondosan szem előtt tartva és védve a vér szerinti szülő/testvér stb. személyes adatok védelméhez fűződő jogát.
E jogok egymásnak feszüléséről, valamint a származás felkutatásának nehézségeiről is olvashatunk Saroo Brierley önéletrajzi írásában, az Oroszlánban. Saroo előtt nem volt titok, hogy ő örökbefogadott fiú, szerette fogadott szüleit, mégis felnőttkorára vágyat érzett, hogy megismerje vér szerinti családját. A kevés elérhető információ ellenére halvány emlékeinek, kitartásának és a Google Earthnek köszönhetően rátalált szülőanyjára és testvéreire, s sor került az ismételt egymásra találásra.
A fentiekben vázolt számos pozitív hatás ellenére mégsem arat minden körben osztatlan sikert a külföldre történő örökbefogadás hazánkban.
A nemzetközi örökbefogadás különösen kényes téma, s helyénvalósága parázs viták forrása az örökbefogadható gyermek sorsába belefolyó személyek (nevelőszülők, gyermekvédelmi szolgálatok munkatársai) között. A nevelőszülők egy részének hozzáállása a mindaddig náluk nevelkedett gyermek külföldre vitelénél sokszor nevezhető ellenségesnek, noha tisztában vannak vele, hogy csak olyan gyermek kerül külföldi örökbefogadókhoz, akinek nevelését sajnálatos módon hazai örökbefogadók nem vállalták.
Úgy gondolom, a legfontosabb szempont, amelyet semmi esetre sem szabad elfelejtenünk, az, hogy az örökbefogadás a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szolgálja, így a nemzetközi örökbefogadással kapcsolatos véleményformálásunk során is eme alapelv kell sorvezetőként szolgáljon.
Források: X X X
Gyermekjogi Egyezmény
Gyermekvédelmi törvény (1997. évi XXXI. tv.)
2005. évi LXXX. tv.
Ptk.
