Az indulása óta joghallgatók nemzedékeit kísérte végig az egyetemi évei alatt a Jurátus, ma pedig már a 30. születésnapját ünnepli az újság. Természetesen sok minden változott az elmúlt három évtizedben, például hogy a lap teljesen digitális megjelenésre váltott át 2016-ban; vagy pedig az, hogy függetlenedett a HÖK-től, emellett pedig bővült is a Jurádióval.
A könyvtárban sok-sok régi dosszié láttán már tudtam előre, hogy a következő, két óra múlva kezdődő tanórámra már nem fogok beérni. Na de megérte? Egyértelműen igen. Egy igazi időutazás volt.
Bár megoszthatnám mindenkivel azt az érzést. Megelevenedett előttem a korábbi szerkesztőségi tagok munkája és az akkori egyetemi élet. Lapozgatok, lapozgatok, ismerős arcok és nevek, „akkor még csak hallgató volt ő is, ő már akkor miniszter volt” – ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. A ’90-es és 2000-es évek divatja, bálok. IT kisokos a kocka számítógépekhez (iPad-ek ekkor még sehol).
Ez az egész cikk úgy fog hangzani, mint amikor valaki arról beszél: régen mennyivel jobb volt, mint most. Nos, nem véletlenül. Nekem személy szerint nagyon tetszene a papíralapú megjelenés, de a könyvtárban a polcunkon, a Jurátus neve felett most csak egy QR-kód van.
Ha valaki bemegy és kér egy kétezres évek eleji számot, olyan hírek vannak az első oldalakon, amelyeket mostanában Facebook-posztokban és insta-sztorikban olvasunk, például a különböző ösztöndíjakról és a bírósági tárgyalások rendjéről. Teljesen más volt a felosztása is a kiadványoknak. Na de nézzük is meg, milyen is volt az élet akkor.
1993 – 1996:
Az újság 1993-ban kapta a Jurátus nevet. A könyvtárban a legkorábbi megőrzött szám 1996-os, így utazásunk ebből az időszakból indul.
Mivel akkoriban a kari hírek legtöbbször ezen az úton jutottak el a hallgatókhoz, így a korábbi számokban sok közérdekű információt találunk. Ösztöndíjprogramok, bulik, pályázatok, az újság első néhány hasábját biztosan ezek a tartalmak töltik meg.
Ha valaki ellátogat a Jurátus weblapjára, akkor azt láthatja, hogy mára a közérdekű, egyetemi információk az Egyetem tér rovatban jelenhetnek meg, emellett pedig a Tudomány, a Karrier & Külügy, a Kultúra & Gasztró, az Életmód és a Vélemény rovatban találhatóak a cikkek. Ezekről a tartalmakról akkoriban is olvashattunk, de ezek mellett természetesen jelentek meg más jellegű cikkek is, a jelenlegitől kissé eltérő rovatstruktúrában.
Nagyon érdekes rovat volt az Egérlyuk, amely mindig az adott szám legvégén volt megtalálható és a számítástechnika csínját-bínját igyekezett megismertetni mindenkivel. Ma már ez a rovat talán nem is tudna naprakész maradni, túl gyorsan fejlődik ezen a téren a világ.
A könyvtárban töltött óráim után azt kell mondjam, a Jurátus egészen kinőtte magát, hiszen idén már 35 hallgató dolgozik a szerkesztőségen belül azért, hogy hétről-hétre újabb ötleteket valósítsanak meg (a korábbi 1993-1996-os időszakban ennél jóval kevesebb főt számlált a szerkesztőség).
Az is kiderült a régi számokat lapozgatva, hogy az újság a hallgatók közötti kommunikáció erős eszköze volt, hiszen nem létezett még semmilyen évfolyamcsoport vagy csoportchat, ahol a mindennapi pletykák gyűlhettek volna össze. Bár az F akták esetében sosem tudjuk meg, hogy igaz-e a történet (ez természetesen sok más egyetemi pletykával is így van).
A humoros történetek mellett az újságban került meghirdetésre az egyetem hallgatói számára a Jurátusba való felvétel lehetősége is.
1997- 1999:
Ahogy a jelenben, a múltban is voltak pozitív és negatív „kommentek” a szerkesztőség irányába. Viszont őszinte örömmel tölt el, amiért az alábbi olvasó egy háromszavasnál hosszabb üzenetet írt a szerkesztőségnek. A nyílt levelek használata úgy vettem észre, ebben az időben gyakori volt.
Az 1997-es újságok hasábjain a következő – kicsit talán a mai, inflációval terhelt helyzetben még nagyobb kontrasztot mutató – hirdetés volt látható:
Ebben az időszakban a sporthírek állandó jelenléttel szerepeltek az újságban, emellett a filmajánlót nézegetve is csak azon tűnődtem, milyen furcsa, hogy ezeken az oldalakon megörökítésre került a jelen akkoriban. Napjainkban pedig már biztos lenne, aki nem nézné meg, mondván, hogy ez egy „régi film” (amúgy 10/10, nézzétek meg!).
Ami számomra a legszimpatikusabb volt ezekben a lapokban, hogy olvasva őket azt láttam, rendkívül nyíltan fogalmaztak mindenről. Nem kerteltek sokat, így oktató-aranyköpések is kerültek az egyik lapszámba, nevekkel együtt (ezt a szerepet mára az ELTE ÁJK memes csapata vette át tőlünk).
Az újság tudósított a gólyabálokról is, sőt, olykor különszám is készült ennek apropóján (ebben megjelentek az eseményen készített fotók is), a lap egyik írója pedig itt fogalmazta meg benyomásait az estéről.
Ha őszinte akarok lenni, a különböző évekbeli lapszámok olvasgatása egy idő után már sokkal kevésbé tűnt számomra feladatnak és a továbbiakban csak a kíváncsiság vezérelt. Ekkor jutottam el a következő kis részhez, részleteket azonban csak annyiban ismerek, ami a két újságban megjelent 1998 novemberében – engedjétek meg, hogy a neveket kitakarjam, ezek ismerete nem tesz hozzá a történethez.
Ezek az információk, vélemények valószínűleg egy Facebook-posztban jelennének meg mostanában, vagy a folyosón mesélné valaki, amit éppen félfüllel elcsípnénk. Mind az „egyetemi közjáték” és az arra érkezett válasz egy percig sem tompítja a egyik fél véleményét sem, emellett számomra különösen pozitív, hogy valóban két oldalról láthatjuk a történéseket; valaki felől, aki az ominózus késővel értett egyet és valaki más oldaláról, aki viszont az oktatóval értett egyet.
Nekünk talán már evidens, hogy a keménykötésű Római jog tankönyvünk színe császárbíbor, azonban az 1997-ig kötelező tankönyv (Brósz Róbert–Pólay Elemér: Római jog) még sárga színű volt.
Ha kicsit még szakmaibb vizekre evezünk, elég csak arra gondolnunk, hogy milyen lehetett nem az Unió tagjának lenni (a legtöbbünknek erről nem lehetnek emlékei). Amikor ez a meghívó készült, még évek teltek el, mire Magyarország taggá vált.
Áttekintve ezeket a fellelhető régi számokat, azt kell mondjam, régen tényleg máshogy volt. Tudom, a mi egyetemi életünk egy jelentős részét beárnyékolta a covidnak nevezett rémség, amely elvette tőlünk az egyetemi szocializáció lehetőségének egy nem elhanyagolható részét. Így mi – javítson ki, aki máshogy érzi – zárkózottabbak vagyunk. Mikor még papír alapon jelent meg az újság, volt lehetőség beküldeni történeteket megtörtént egyetemi vicces esetekről. Igazából ennek a lehetősége sosem múlt el, csak egyszerűen már inkább készítünk mémet belőle, minthogy közreadjuk a történetet.
Valószínűleg Folytatjuk….
Az ilyen volt a Jurátus második részében a 2000-es és a 2010-es évekről olvashattok majd.
