Kétrészes cikksorozatunkban az űrjog néhány kardinális kérdésébe kaphat betekintést az olvasó. Dr. Sárhegyi István űrjogász egyetemi éveiről, karrierválasztásáról és az űrjog főbb nemzetközi kérdéseiről mesélt lapunknak az első részben.
Jurátus: Ha jól tudom, az ELTE Jogi Karán szerezted meg a diplomádat és a Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSz) szakkollégium igazgatója voltál, illetve azóta is több űrjogi kurzust tartottál a kollégistáknak. Tudnál mesélni az egyetemi éveidről és az azt követő együttműködésekről az egyetemmel és a JÖSz-szel?
Sárhegyi István: Alapvetően közgazdaságra készültem, de végül a családi hagyományokat folytatva kerültem a jogra, illetve ezzel párhuzamosan harmadévtől elkezdtem a Corvinus Egyetem közgazdász képzését is. A két egyetemet egyidejűleg végeztem el. Az egyetem diákélet részéből igyekeztem a legtöbbet kihozni: a szorgalmi időszak nem a tanulásról szólt, de a vizsgákat igyekeztem minél jobban teljesíteni. Az a típus voltam, aki vizsgaidőszakban felpörgette a dolgokat és végig darálta a tanulnivalót. Nagyobb lehetőséget láttam abban – és ezt tanácsolnám minden hallgatónak –, hogy az egyetemi években az életszerűbb dolgok, a diákszerveződések és a gyakornokság irányába közeledjenek. Az ott megteremtődő kapcsolatok az egyetem utáni években is nagyon hasznosak.
Elsősként jelentkeztem a JÖSz-höz, ez volt az egyik diákszervezet, melyben részt vettem. Akkor még nagyon fiatal volt a szervezet, az volt az első felvételi, így az első felvettek közt kerültem be, ráadásul akkor még nem is szakkollégium volt. Jogtudományi alelnök lettem, a szakmai dolgok organizációjáért feleltem. A JÖSz végigkísérte az öt évemet, néha intenzívebben, máskor kevésbé. Egyetem után én lettem a JÖSz első igazgatója. Fő céljaim közt szerepelt, hogy behozzuk a projekt alapú oktatást és a minél gyakorlatiasabb órákat, valamint, hogy szakkollégiummá alakuljon a szervezet. Ezeket mind sikerült is megvalósítani két és fél éves munkám alatt.
Ezenkívül a HÖK-ben voltam elnökhelyettes, valamint gazdasági és szociális alelnök. Azt gondoltam, jobb, hogyha a diákéletet szervezem, mintha otthon a könyveket bújom. A HÖK után aztán elindult a polgári jogi TDK is, amiben először tagként vettem részt, majd vezetője lettem, mint titkár, illetve az OTDK-án is részt vettem, ott második helyezést értem el. Igyekeztem minél többféle „diákdolgot” kipróbálni. Amikor viszont a vizsgaidőszak jött, csak a vizsgákra fókuszáltam, olyankor minden mást lekapcsoltam.
Említetted, hogy a polgári jogi TDK munkájában részt vettél, de az űrjogból kiindulva, gondolom, a nemzetközi jog is érdekelt.
Nem, abszolút nem, semennyire nem érdekelt a nemzetközi jog. Sőt, én nem is tartottam nagyon sokáig jognak, egyébként továbbra is problémám van a jogi jellegével. Nem érdeklődtem iránta, teljes mértékben polgári, illetve pénzügyi, gazdasági jogi irányultságú voltam, a közgáz miatt is inkább ez az irány fogott meg. Úgy terveztem, hogy bankokkal és befektetési alapokkal fogok foglalkozni.
Akkor, hogy került számításba mégis az űrjog?
Teljesen véletlenül. Először űrjoggal akkor találkoztam, amikor felvettem a nemzetközi légijogot mint fakultációt, Sipos Attila tanár úrnál (aki egyébként hatalmas forma). Ott igazából légijogot tanultunk, de már pedzegette az űrjogot, azonban engem nem fogott meg túlságosan.
Utána negyedéven, amikor Nemzetközi jog szigorlatra készültünk, felhívtam a legjobb barátomat az egyetemről és megkérdeztem, hogy mégis minek tanuljuk ezt az űrjogot, mert én ezzel az életben nem fogok foglalkozni. Ráadásul külön tétel is volt rá, amit be kellett magolni.
Nem csupán az érdeklődésem hiányzott az egyetem alatt, hanem kifejezetten nem érdekelt a téma.
Végül úgy jött mégis képbe az űrjog, hogy az egyetem elvégzését követően itt a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Irodában kezdtem el gyakornokként dolgozni. Egyik nap mentem a folyosón és szembe jött velem az egyik partner, Kornél (dr. Szabó Kornél- a szerk.), aki megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e a Nemzetközi Űregyetemre (ISU) járni. Először nyilván azt hittem, hogy csak viccel, és ilyen nem létezik. Azután elmagyarázta nekem, hogy nemhogy létezik, de van most egy Európai Űrügynökségi ösztöndíjprogram, amibe ő felvételt nyert, de neki a képzésre végül nem lenne ideje, ezért szívesen beajánlana engem.
Nekem egyébként az egyetemi éveimből kimaradt az Erasmus és nem voltam külföldi gyakorlaton sem, ezért úgy éreztem, hogy ezzel a lehetőséggel bepótolhatom ezeket. Több értelmét láttam egy olyan területre menni, ami kuriózum, habár nem terveztem, hogy ezzel fogok foglalkozni. Mivel akkor államvizsgáztam és előttem állt a nyár, mégis úgy gondoltam, hogy érdemes élni ezzel a lehetőséggel. Tehát felvételiztem, és felvettek.
Részben annak volt ez köszönhető, hogy elég különlegesnek, profiljukba nem illőnek számított, hogy valaki közép-kelet-európai országból, ráadásul Magyarországról jön – én voltam az első –, és pláne jogász-közgazdász. Így kerültem be a Nemzetközi Űregyetemre, ahol beszippantott az egész. Ott egy olyan nemzetközi környezetbe lehetett bekerülni 130 hallgatóval együtt, akik a világ minden tájáról jöttek, különböző szakterületekről. Főleg mérnökök voltak – körülbelül hatvan százalékban – , de a maradék negyven százalékban voltak orvosok, üzletemberek, pszichológusok, jogászok, stb. Egy eléggé kevert, színes társaságba került bele az ember.
Hogyan kell elképzelni egy ilyen ösztöndíjprogramot?
A Space Studies program – amelyben én is részt vettem – három részből áll. Az elsőben interdiszciplináris előadásokat hallgathattunk mindenféle tudományterületről. Tanultam fizikát, pszichológiát, orvostudományt, az alapokat minden tudományból, ami az űr témájához kapcsolódik. Utána a második szekcióban ún. department foglalkozások voltak, választani lehetett különböző területek közül. Én a jog-közgazdaságtan részt választottam, itt tanultam meg igazán az űrjogi alapokat.
A harmadik rész volt a legizgalmasabb: a projekt. Különböző projektek indultak, amin harmincan-negyvenen dolgoztunk különböző országokból és tudományterületekről. Ebből először problémák is adódtak, hiszen egy mérnök például teljesen máshogy gondolkozik, mint egy jogász, de aztán összecsiszolódtunk, és előnyünkre fordítottuk: több szempontból tudtunk egy problémát vizsgálni.
A feladat az volt, hogy az ír kormány (mivel a program ebben az évben Írországban volt, de ez évente változik) megbízta az ISU-t, hogy dolgozzon ki egy olyan csomagot, ami az űrverseny szempontjából fejlődő országoknak javasolt fejlesztési lépéseket tartalmazza az űrszektorban való előrejutáshoz. Különböző best practice-eket (jó példákat) vizsgáltunk meg, majd több ország esettanulmányait is, például Írországét és Magyarországét is, utóbbit miattam. A projekt készítése során Magyarországra vonatkozóan is tettünk egy javaslatcsomagot, ez adta meg nekem azt a motivációt, ami az egyetem alatt némileg eltűnt belőlem. Úgy jöttem vissza, hogy ezzel akarok foglalkozni, és amit a projektben leírtunk, én azt meg is akarom valósítani.
Az i-re a pontot mégis azt tette fel, hogy ősszel kimehettem az ISU delegáltjaként Ausztráliába az IAC-re (International Astronimical Congress), ami a világ legnagyobb űrkongresszusa.
Ez 2017 őszén volt, és Elon Musk fellépése volt a csúcspontja az egész eseménynek, leírhatatlan rajongás vette körül. Úgy kell elképzelni, mint egy Beatles koncertet csak nem tini lányok sikítoznak Paul McCartney-nak, hanem tini mérnök fiúk Elon Musknak.
Én akkor még kifejezetten nem ismertem őt, annyit tudtam róla, hogy Tesla és SpaceX.
Musk erősen introvertált volt, beállt a színpad egyik sarkába és félig dadogva – egy kanadai barátom szerint azért, mert túl gyorsan működik az agya – elkezdett nekünk beszélni. Szőrnyű előadó volt, de a beszéde arról, hogy hogyan hódítjuk meg a Marsot, és ahogyan a Falcon Heavy-ről vagy például a Starship projektről beszélt (amivel rakétánként száz embert juttathatunk el a Marsra), teljesen magával ragadta az embert: megadta a víziót ahhoz, amiről az Űregyetemen beszéltek.
Ez egy kézzelfogható kép volt, a közeljövőről, 2024-ről beszélt, nem 2060-ról. Azt mondta, hogy a 2010-es években felbocsájtja a Falcon Heavy-t, amit akkor még csak összeszereltek, mindenki nevetett rajta, hogy ez lehetetlen, egy ekkora rakétát nem tud egy magáncég megépíteni. Ő megépítette és kilőtte a Teslát. Én hiszek abban, amit csinál, mert eddig legfeljebb pár éves késéssel mindent megvalósított. Amikor hazajöttem, már biztosan tudtam, hogy ezzel fogok foglalkozni.
Elon Musk kapcsán jut eszembe: mennyire valószínű, hogy nemzetek közötti szinten marad az űr kiaknázása, lehetséges-e az, hogy inkább cégek és magánszemélyek fogják átvenni a vezető szerepet?
Ez egy nagyon izgalmas és messzire vezető kérdés. A hidegháború során az űrversenyt megnyerte az USA, majd ezt követően a versenyt felváltotta a kooperáció, aminek a csúcsterméke az ISS, a nemzetközi űrállomás, amiben részt vettek az európaiak, amerikaiak, japánok és az ESA (Európai Űrügynökség). Mellesleg Kína ezzel párhuzamosan megcsinálta a sajátját. A kínaiak mindig külön utasok voltak, és ez a lépés már előrevetítette, hogy nem mindenki akar majd együttműködni. Ez volt a 90-es évektől 2010-ig a történet.
Majd az amerikaiak leállították a Space Shuttle programot 2011-ben. Ennek a programnak az volt a lényege, hogy egy űrrepülő felment az ISS-re, felvitte a legénységet, majd visszatért a Földre. Azt próbálta a NASA bebizonyítani, hogy az űrutazás emberközeli, mindennapos és egyébként majd olcsó is lesz. Ennek tett keresztbe a Challenger katasztrófája, amikor először a történelemben tényleg egy civil, egy tanárnő ment volna fel az űrbe. Több millió gyerek nézte a kilövést élőben. Felrobbant a rakéta, meghaltak az űrhajósok és a tanárnő is. Ez egy nagy törés volt a Space Shuttle programban. Miután leállt a projekt, csak az oroszok tudtak felküldeni Szojuz rakétákkal embert az ISS-re, innentől kezdve Amerika függőségbe került Oroszországgal szemben.
Viszont a 2010-es években elindult egy olyan folyamat, amit olyan amerikai milliárdosok nevei fémjeleznek, mint Elon Musk, Jeff Bezos és Richard Branson.
Megjelent egy profitábilis szemlélet az űrben: a magántőke és a magánérdek. Ehhez csak az kellett, hogy legyen néhány őrült, aki hisz ebben.
A három közül Elon Muskról tud mindenki, mert ő rakja mögé a marketinget, de itt van Jeff Bezos is, aki egyben a világ leggazdagabb embere is, a Blue Originnel (csak ő nem tesz mögé olyan szintű promotálást, mint pl. az Amazon cége mögé).
Muskkal indult el az a folyamat, amit New Space-nek (új űrkorszaknak) nevezünk. Megjelent a magánszektor az űriparban, és nem kevesebb a célja, mint eljutni a Marsra. Abban az évben futtatta fel a SpaceX-et, amikor a NASA leállította a Space Shuttle programot, és átvette a részlegről elbocsátott mérnököket, akik a programban dolgoztak. Ezek a mérnökök a magánszektorban kezdték ugyanazt a munkát végezni, mint amit korábban végeztek a Space Shuttle-el, csak most a Falcon rakétákkal.
Híres történet, hogy háromszor felrobbantak a prototípus Falconok, már szó szerint minden pénze elégett Musknak, és az utolsó, amire még volt pénze, sikerült neki. Ez is egy jó példája az ő víziójának és őrültségének. Azóta emelkedő pályán van a cége. Mit látunk most? Amerika újra független Oroszországtól, hiszen a SpaceX Crew Dragon űrhajójának sikerült feljuttatni űrhajósokat az ISS-re.
Mivel Musknak sikerült űrhajót gyártani, ráadásul negyven százalékkal olcsóbban, mint Oroszországnak, le kellett vinniük a Szojuz űrhajók árát. Árverseny alakult ki az űrszektorban, ami igen ritka.
De itt van még Kína is, aki szintén a Holdra akar eljutni immár űrhajósokkal, és világhatalomként élre törni, valamint India ugyanezt a pályát szeretné bejárni.
Szerinted a magánszemélyek és cégek jelenléte előnyt vagy hátrányt fog jelenteni Amerikának az űrversenyben?
Elkezdtek mozgolódni a nagy játékosok, és ehhez kapcsolódnak a cégek is. Amerika ebből a szempontból speciális, mivel az űr magánosítása zajlik. Ennek a folyamatnak van pozitív és negatív hozadéka is. A pozitív oldala az, hogy sokkal hatékonyabban működik az egész folyamat, nem egy állami bürokratikus rendszerről beszélünk, ami nagyon drága, hanem gyors, hatékony és olcsó. Ráadásul népszerű is, adtak ennek az egész területnek egy új löketet, minden fiatal Elon Musk akar lenni, aki most egyfajta Iron Man.
A veszélyes oldala viszont, hogy ugyanazt játszák el, mint a Facebookkal, a Google-lel vagy az Amazonnal. Az állam kiszervez bizonyos képességeket magánkézbe, és innentől kezdve függővé válik.
Ha Amerika embert akar küldeni az űrbe, azt meg kell beszélnie Elon Muskkal.
Most már nem arról van szó, hogy jön majd egy új kormányzat, aki nem Trump irányítása alatt fog állni (és nem szereti ennyire Muskot), és azt mondja, hogy ezentúl a NASA küldi ki az űrhajósokat. Ezt már nem tudja megtenni, mert egy ilyen kvalitás kifejlesztése több tíz év. Több évtizeden át rá lesz utalva egy magáncégre az Egyesült Államok (ahogy a Facebooknál adatok szempontjából vagy az Amazonnál a szállítmányozás szempontjából).
Ezeket a változásokat tekintve, mennyire van létjogosultsága a Világűregyezménynek és más nemzetközi jogi szabályozásoknak?
Az űrjog csak fut a történések után. Van egy Világűregyezményünk meg három másik egyezmény, amik nagy és szép lózungokat mondanak el, hogy „az emberiség közös öröksége és békés célú felhasználás”, miközben egyébként Trump létrehozza a Space Force-t, Franciaország és Oroszország pedig ugyanezt teszi. 1967-ben, amikor a Világűregyezményt aláírták, senki nem gondolkodott abban, hogy jönnek majd „Elon Muskok” és „Jeff Bezosok”.
Azt mondták ki, hogy nemzeti szuverenitási igénnyel nem lehet fellépni és okkupálni a világűrt. Ez nagyon jó, de erre Elon Musk nyugodtan mondhatja, hogy nem írt alá semmilyen egyezményt, mert ő nem egy állam. Ráadásul Luxemburg – aki egyébként világűrnagyhatalom, csak erről senki nem tud – és az USA is hozott olyan nemzeti szintű jogszabályt, ami kimondja, hogy aki az űrben kibányászik valamit, az az övé. Tehát nem valósul meg a Világűregyezmény nagy ideológiája, hogy „az emberiség közös örökségére” kell költeni, ami egyébként jelenthet bármit – szerintem ez a „ha én jól járok, akkor az emberiség is jól jár” kategória. Betarthatatlan és elavult az egyezmény.
Mi várható a jövőben a szabályozást tekintve?
Jelenleg az űrben a vadnyugat szabályai érvényesek, amit csinál valaki, az történik és kész, semmilyen jogi környezet nincs. Amerika létrehozta az Artemis-programot, melyben külön cél az, hogy egy új jogi rezsimet hozzanak létre, amit szeretnének, hogy a Világűregyezménnyel kompatibilis legyen. Az új program kifejezetten kimondja, hogy a Hold-egyezményt továbbra sem tartják érvényesnek. A lényege az, hogy Amerika akarja megmondani, milyen jogi rezsim lesz az űrben. Oroszországot és Kínát természetesen nem látják szívesen, de bilaterálisan mindenki mással egyeztetnek. Komoly világpolitikai kérdés, hogy ki kivel szövetkezik az űrben és kinek a szabályai fognak érvényesülni.
Nemzetközi szinten mi a jelentősége a világűrnek?
Az utóbbi időben felpörgött az űripar és a katonai érdekek is egyre nyilvánvalóbbak. Megjelentek gazdasági érdekek is, ugyanis, ha elkezdünk bányászni a Holdon vagy egy aszteroidán – amire egyébként belátható időn belül sor kerülhet –, akkor olyan nyersanyagokhoz juthat hozzá az emberiség, amik nagyon ritkák a Földön. Ilyen például a lítium, ami az akkumulátorok működéséhez kell, elszórtan van csak jelen, drága és környezetszennyező a kitermelése.
Elon Musk sem véletlenül akarja elindítani a kitermelést, hiszen így függetleníteni tudná az akkumulátor gyártását a Teslákhoz.
Egy csomó más nemesfém és nyersanyag van ezeken az égitesteken, ami felboríthatja az egész világgazdaságot.
Ha például az aranyból hatalmas mennyiség jelenne meg hirtelen, lecsökkenne az ára és annak beláthatatlan következményei lennének. Ilyen jelentőségű dolgokról van szó az űrben, de ezt jelenleg kevesen látják. Ezért is szeretek erről beszélni, mert utána az emberek rájönnek, hogy az űr nem csak annyiról szól, hogy Farkas Bertalan kint volt az űrben, és ennek mi nagyon örülünk. Komoly katonai, nemzetbiztonsági, gazdasági és politikai kérdések vannak terítéken. Ott tartunk, hogy Kolumbusz hajói most hajóznak ki, és az új gyarmatosítás fog elkezdődni, de jelenleg még csak felfedezzük a területet.
A második részben választ kaphatunk a magyarországi űrszektort érintő kérdésekre, illetve gyakorlati tanácsokkal is ellátja Dr. Sárhegyi István azokat a jogászokat, akik ezen a területen szeretnének elhelyezkedni.
