Lapunkban már korábban is foglalkoztunk pályaelhagyó jogászokkal és politológusokkal. Ezúttal két korábbi ÁJK-s hallgatóval és szerkesztőtárssal, a ma újságíróként dolgozó Kiss Adorjánnal és a kommunikációs szakemberként tevékenykedő Kurmai Kornéllal beszélgettünk, akik többek között arról is meséltek, hogy milyen lökést adott számukra a Jurátusban töltött idő.
Jurátus: Ha visszaemlékeztek, mikor kezdődött az érdeklődésetek az újságírás iránt?
Kiss Adorján: Én már általános iskolában és gimnáziumban is benne voltam az adott iskolaújság szerkesztőségében. Előbbiben még a könyvajánlók mentek, utána a gimiben kicsivel komolyabbak, felnőttesebbek lettek a témák. Aztán amikor bekerültem az egyetemre, láttam, hogy van ez a Jurátus mint kari sajtó. Őszinte leszek, kicsit számító és haszonleső voltam, mert minden életrajzban tök jó feltüntetni sulin kívüli közösségi tevékenységként az iskolaújság készítését.
Kurmai Kornél: Esetemben sajnos nem volt suliújság, úgyhogy nekem másban kellett kiteljesednem. Általános iskolásként novellakezdeményeket írtam, gimiben pedig szónoki beszédíró-mondó versenyeken vettem részt. Az egyik irodalomtanárommal önképző verses kört szerveztünk, amihez többen csatlakoztak alkotóként, illetve retorikaszakkörre jártam, úgyhogy részemről egyértelműen megvolt már akkor is az irodalmi vonal.
Jurátus: Gimnazistaként gondoltatok-e arra, hogy médiaszakirányon tanulnátok tovább, vagy az ÁJK volt az elsődleges cél?
Adorján: Felmerült, csak sok rosszat hallottam a kommunikáció- és médiaképzésről, de elsősorban nem emiatt döntöttem az ÁJK mellett. Én úgy gondolom, hogy ha kapsz egy papírt, az nem feltétlenül jelent számodra egy kikövezett karriert. Ez inkább a reáltudományokra jellemző, orvosi, mérnöki diplomával kevésbé leszel pályaelhagyó, míg jog-, társadalom- vagy bölcsészettudomány esetén szélesebb az ösvény. Bennem nem jelent meg disszonancia azzal kapcsolatban, hogy ha én az ÁJK-t választom, akkor nekem feltétlenül meg van írva az utam.
Kornél: Nálam viszont pont megvolt ez a disszonancia. Amikor jelentkeztem a jogra, úgy voltam vele, hogy ha valaki jogász lesz, akkor valamennyire ott is kell írni, illetve készülni a beszédekre. Ezt látatlanban kreatív szempontból élvezetesnek képzeltem el, csak menet közben az egyetemi évek alatt és a szakmai gyakorlaton ráébredtem, nem ez az az irány, amelyben kellő lelkesedéssel és élvezettel tudnék dolgozni. Ekkor komoly dilemmába kerültem, ugyanis a jogi szövegek szerkesztése és a gyakornoki munkák helyett sokkal jobban élveztem, mikor a Jurátusba, illetve számítástechnikai lapokba írhattam, ezt pedig szüleim eleinte nem feltétlen díjazták. Tehát volt egy belső vívódásom és közben otthon a szüleimmel is meg kellett vívjam a harcaim e téren, mert ők jogi pályára szántak volna. Végül hallgattam a megérzésemre, azt választottam, amit szeretek csinálni.
Jurátus: Anno miért jelentkeztetek a Jurátusba?
Adorján: A közösségvonzó ereje miatt. Úgy gondoltam, hogy ha csatlakozom a laphoz, akkor hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatok, akikben van irodalmi véna és igény a szépírásra. Szellemi műhelyként tekintettem a Jurátusra, úgy éreztem, hogy nekem ide be kell lépnem.
Kornél: Én nagyon megörültem, amikor láttam az egyetemen, hogy van egy ilyen igényes és szép kari lap, ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. A kommunikációhoz és médiához úgy viszonyultam, hogy azon belül igyekeztem csomó mindent kipróbálni, mert minden érdekelt, ami kapcsolódott az íráshoz. Ennek volt egy etapja a Jurátus, ami végül elindított engem a komoly médiás pályán.
Jurátus: Hogyan nézett ki a ti időtökben a szerkesztőség?
Adorján: Akkoriban sokkal kevesebben voltunk, mindenkivel együtt összesen körülbelül húszan. Még nyomtatott formában is megjelentünk, ezeket a mai napig otthon őrzöm a szekrényemben. Sajnálom, hogy ez már nincsen, viszont tudom, hogy a világ nem ebbe az irányba halad.
Kornél: Amikor én odakerültem, tisztára „workshop” hangulat uralkodott, mintha egy önképző kör is lett volna egyben. Németh Marcit, az akkori főszerkesztőnket a mesterünknek tekintettük, a profi közülünk, aki már akkor benne volt az újságírásban, mi meg voltunk a kis padawanjai. Vitt bennünket kurzusokra, de ilyeneket mi is szerveztünk magunknak.
Nálunk csak nyomtatott lap volt, a cikkek kiosztása pedig úgy zajlott, hogy körbeültünk és mindenki bedobott egy szerinte érdekes témát. Ha az tetszett a főszerkesztőnek is, akkor mehetett az újságba.
Így gyakorlatilag mindenki arról írhatott, amiről szeretett volna, szóval nagyon jó volt az egész.
Jurátus: Milyen jellegű cikkeket készítettetek?
Adorján: Sokan ragaszkodtak ehhez a „jogász life” stílushoz, mint például hová menj gyakornokoskodni, milyen híres hallgatói voltak az egyetemnek. Én viszont mindig próbáltam ilyen „out of the box” stílusban gondolkodni, az egyetemi élet sava-borsát igyekeztem megfogni. A humor rovatot vittem, illetve Kornéllal közösen készítettük a keresztrejtvényeket. Ez az újság hátsó lapján kapott helyet, a megfejtések pedig sulis pletykák, legendák és római jogi témák közül kerültek ki.
Kornél: Adorjánhoz hasonlóan én sem mentem el ebbe a nagyon jogászkodó irányba. A sulihoz közeli kajáldákkal foglalkozó „ius gastro” rovaton belül „ius casino” néven csináltam egy alrovatot. Ez a környékbeli szórakozóhelyeket mutatta olyan szempontból, hogy melyek érhetők el könnyedén, vagy hol milyenek a szolgáltatások, van-e csocsó vagy társasjáték. Az interjúkészítés is a kedvenceim közé tartozott, még a belépő cikkem is az volt, szerettem a tanárainkkal beszélgetni.
Jurátus: Volt-e valamilyen szerepe a Jurátusnál átélt élményeknek abban, hogy később újságíróként kezdtetek el dolgozni, immár hivatásos formában?
Adorján: Abszolút! Minden munkáltató olyan frissen végzett egyetemistát szeretne felvenni, akinek van már legalább ötéves szakmai tapasztalata. A Jurátus pedig ezt sikeresen át tudta hidalni, bele tudtam írni az önéletrajzomba, hogy nekem ez megvan, méghozzá az ország legjobb jogi egyetemének kari lapjánál, ami egy kiváló pedigré. Ráadásul azt is látták, hogy én a tanulás mellett szakítottam erre időt, ami szintén előnyt jelentett.
Kornél: Nálam is hozzájárult a Jurátus ahhoz, hogy professzionális újságíróként helyezkedtem el. Ez nekem egyébként már harmadéves egyetemistaként megadatott, ugyanis elszegődtem két számítástechnikai laphoz, amik abban az időben nagyon menőnek számítottak. Ráadásul nekem gyermekkori álmom volt, hogy videójátékokról írhassak, a Jurátus meg adott ehhez egy szakmai hátteret. Így amikor jelentkeztem a két újsághoz, már látták rajtam, hogy a képzéseinknek köszönhetően megy az írás, illetve referenciaként Adorjánnal tudtunk hivatkozni korábban megjelent cikkeinkre.
Sőt, igazából a média bármely területén – legyen az hírfigyelés, televíziózás vagy kommunikáció – jól tud kamatozni a Jurátusnál eltöltött idő.
Jurátus: Meg korábban is megtapasztaltátok, hogyan működik egy szerkesztőség…
Adorján: Persze! Egyetemistaként az ember nem feltétlenül megy be a reggel tízes órájára, ezzel szemben a Jurátusnál követelményekkel és hierarchiával találkoztam. Ha kiadták a feladatot, hogy holnaputánra el kell készíteni a cikket, akkor azt meg kellett csinálni. Utána még rá kellett bólintania a rovatvezetőnek és az olvasószerkesztőnek is. Tehát hozzászoktatott a munkarendhez, ütemezte a folyamatot, amit aztán a későbbiekben hivatalosan, munkaszerződéssel pénzért csináltam. Olyan volt ez, mint amikor sportolóként az utánpótlásból felkerültél a felnőtt csapatba.
Kornél: Igen, jó volt, hogy adott egy rendszert. Amikor elmentem egy profi újsághoz, nem éreztem magamat idegennek egy teljesen új környezetben, hanem olyan dolgokat tapasztaltam, amiket már a Jurátusnál begyakoroltam, szóval ránevelt az igazi újságírásra.
Jurátus: Utólag miként értékelitek a kari sajtónál töltött időt?
Adorján: Én szerettem ott dolgozni. Olyan embereket is megismertem, akiket amúgy nem tudtam volna, mivel más szakra, más évfolyamba jártak, vagy egyszerűen nem volt közös óránk. Aki egy kicsit is tud írni, annak mindenképp ajánlom, hogy ragadja meg ezt a lehetőséget, csatlakozzon a Jurátushoz, mert egyrészt kap egy visszajelzést arról, hogy valóban jól ír, másrészt bekerül egy olyan színes közösségbe, ahol inspirálódhat és még taníthatják is. Nekem például sokat segített az olvasószerkesztő, mert amikor visszakaptam a cikkemet, láttam, hogy hol hibáztam, miben kell még fejlődnöm.
Kornél: Nem profi újságíróként kell odamenni a Jurátushoz, hanem elég annyi, hogy képes legyél jól fogalmazni. Az nem baj, hogy nincs teljesen kiforrva, látni fogják a szerkesztők, és segítenek kikupálni. Ez egy autodidakta folyamat, aminek a végére sokkal ügyesebb leszel.
Ráadásul a Jurátusnál nem csak az írást lehetett kitanulni, hanem voltak fotósok és reklámszervezők is, ami egy külön fortély, például pontosan hová érdemes elhelyezni a cikken belül a reklámokat.
Ezekhez sem kellett előzetes tapasztalat, hanem magadra vállaltad ezt a feladatot, onnantól kezdve közösség támogatott benne, hogy jobbá tudj válni.
Adorjánnak és Kornélnak köszönjünk szépen, hogy a rendelkezésünkre álltak, szakmai pályafutásukhoz további sok sikert kívánunk! Érdemes megfogadni a tanácsukat, és csatlakozni a Jurátushoz, amire október 10. éjfélig van lehetőségetek!
A fényképeket Habulin Hanna Katinka készítette.
