E rövid kitekintésben olvashattok a kávé hazai történetéről, vagyis arról, hogyan jutott el Magyarországra, és hogyan alakult a sorsa nálunk.
Írásos bizonyítékok alapján ez az eredetileg Etiópiából származó cserjeféle termésének felhasználásával készült különlegesség már a XVI. században ismert volt Magyarországon, tulajdonképpen a török uralom következményeként. Ezt a tényt támasztja alá egy 1579-ből származó vámnapló, mely szerint egy Bechram nevű kávékereskedő érkezett szállítmányával Budára, hogy értékesíthesse portékáját. A hajdani kávémérők egyébként a törököktől lesték el a mesterség fortélyait. Állhatatos tevékenykedésüknek hála e sötét főzet végül belophatta magát az emberek szívébe.
Az első pesti kávéházat 1714-ben Cavesieder Blasius, azaz „Kávéfőző Balázs” alapította, aki eredetileg maga is vándorkereskedő volt. Őt követte a sorban 1727-ben Johann Starkh. 1852-ig további hatvanhat hasonló üzletet nyitottak, majd az 1860-as évektől a XX. század fordulójára a számuk rohamtempóban, közel ezerre nőtt, melynek köszönhetően Budapest a „kávéházak városa” lett.
A XIX. századi polgárság életének elmaradhatatlan részévé vált a kávéfogyasztás, ezáltal pedig a kávéházak rendszeres látogatása, noha az utóbbi lehetőség kezdetben a férfiak kiváltsága volt. E helyek kisvártatva az értelmiség olykor forradalmi gondolatoktól pezsgő központjaivá, a társasági és kulturális élet meghatározó színtereivé váltak. A korabeli építészek pompás tervekkel álltak elő, hogy a vendégek minél fényűzőbb környezetben tölthessék az idejüket társalgással, jelentős ügyeik megvitatásával vagy épp játékkal, könnyed csevegéssel.
Egy idő után kezdték megkülönböztetni az irodalmi, politikai és művészkávéházakat aszerint, hogy mik voltak a fő szolgáltatások, vagy kik fordultak meg ott a leggyakrabban.
A New York kávéházban például, amely akkoriban az írók és művészek fellegvára volt, egy úgynevezett „írótállal” kedveskedtek tollforgató vendégeiknek, amit megpakoltak minden földi jóval (sonkával, sajttal, szalámival). Emellett ezek a gyönyörű, nyüzsgő épületek számos kulturális rendezvénynek is otthont adtak.
Külön érdekesség ebből a korszakból az 1881. évi IV. törvénycikk, mely „a czukor-, kávé- és sörfogyasztás megadóztatásáról” szólt. Adófizetésre kötelezte többek között a kereskedőket, gyárosokat, valamint a „kávésokat”, vendéglősöket is. Ennek hatályát aztán a kávéfogyasztási adóra nézve az 1883. évi V. törvénycikkel megszüntették.
Sokáig a török hagyományok szerint készítették a kávét, az általunk ismert eszpresszó később született meg egy Illy Ferenc nevű, rendkívül intuitív és kísérletező természetű úriember által, aki – nagy büszkeségünkre – magyar felmenőkkel rendelkezett.
Hősünk 1892. október 7-én látta meg a napvilágot Temesváron, mely igazi multikulturális városnak számított akkoriban. Magyar édesapja, akit szintén Illy Ferencnek hívtak, asztalosként kereste kenyerét, édesanyja pedig német származású volt. Gyermekkorát szülővárosában töltötte, itt járt iskolába, majd az első világháború kitörésekor bevonult a seregbe.
Leszerelése után Triesztbe került, ahol végül letelepedett, megnősült, és eleinte főként kakaóval és kávéval foglalkozó cégeknél dolgozott. Itt fejlesztette ki a vákuumos csomagolás módszerét, melynek köszönhetően a kávé megőrizte az aromáját a pörkölés után is. Ehhez speciális dobozokat használt, és magas nyomás segítségével helyettesítette bennük az oxigént nitrogénnel. Ezután alkotta meg az első automata eszpresszó kávéfőző gépet, 1933-ban pedig Illy Caffé néven saját céget alapított, melyet családi vállalkozásként ma a dédunokái visznek tovább.
Hazánkban az első világháború környékéig tartó virágkora után a kávékultúra hanyatlásnak indult. A szocializmus időszakában sok kávéházat alakítottak át egyszerű presszóvá, amitől gyorsabb lett ugyan a kiszolgálás, hogy a dolgozó emberek minél előbb visszatérhessenek a munkájukhoz, a társasági életnek azonban ez nem kedvezett. A 90-es évek közepén újra feléledt hamvaiból. A ma már jól ismert olasz és német termékek a rendszerváltás után tűntek fel nálunk, és – a kávékedvelők legnagyobb örömére – maradtak is.
Ez a különös ital azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Sorra alakulnak újabb és újabb, egyre érdekesebb, izgalmasabb, gyakran egyenesen extravagánsnak mondható irányzatok, és a történet még bizony távolról sem ért véget.
Források: X, X, X, X, X, X, X, X
