„Az lenne a normális, ha a magyar adóforintokból készíthetnénk a filmeket”
Jurátus: Minden művésztől megkérdezik a karrierje egy adott pontján, hogy miért döntött a mestersége mellett. Engedd meg, hogy számodra is feltegyem a kérdést: miért az SZFE rendezői szakját választottad?
Kárpáti György Mór: 2001-ben, egy gimnáziumi bukás után, 16 éves koromban mentem nyári munkára egy filmforgatásra, ügyelőként dolgozni, és ez olyan nagy hatással volt rám, hogy a nyarat követően csak ezt akartam csinálni. Az iskolai kamerával forgattam, Pálos Gergővel együtt, aki most a Jövő nyár operatőre volt. Kerestem, hogy hol lehet rendezést tanulni, mikor indul rendezőosztály. 2006-ban Enyedi Ildikó indított osztályt, ahova szerencsére felvételt nyertem.
Jurátus: Említetted, hogy korábban is jártál már forgatáson statisztaként. Véleményed szerint a statiszta munka mennyire fejleszti az ember filmes készségeit?
K.Gy.M.: A statisztálás érdekes feladat, kell hozzá türelem, mert könnyen előfordulhat, hogy egy forgatáson sok óra várakozás után jön az a felvétel, amelyben végre szerepet kap mindenki, például egy sokszereplős totálképen. Egészen biztos, hogy akit érdekel ez a fajta munka, annak jó lehet kameraközelben lenni és a színészek munkáját látni.
Nyolc éves voltam, amikor először statisztáltam, aztán tizenévesen is, tehát már gyerekként egyszer-kétszer eljutottam forgatásokra. Nem sokkal később a Moszkva térben volt egy mondatom, sőt az egész baráti társaságom játszott a filmben. Ezek is hatással voltak rám.
Jurátus: A film számodra, mint rendező számára mit jelent pontosan, van saját definíciód a filmművészetre?
K.Gy.M.: Tulajdonképpen azzal, hogy a film által történeteket mesélünk, különböző hangulatokat teremtünk, képet alkotunk, embereket hívunk egy közös játékra. A film egy összművészeti terület, ezért is érdekel. Egyik nap írok, a másik nap színészekkel dolgozom, a harmadik nap szervezek, aztán vágok, a filmzene készítésben is részt veszek. Minden területtel foglalkozom.
Nagyon szeretek moziba járni. Sokan már telefonon néznek sorozatokat, én is laptopon nézem meg a legtöbb filmet, de újra és újra elmegyek moziba, és elképesztő élmény, ahogy a nagyvásznon megjelennek a képek, miközben emberek ülnek körülöttem.
Emberi érzéseket, problémákat, hangulatokat szeretnék megmutatni a vásznon – vagy éppen kis képernyőn –, ez alkalmat ad arra, hogy az emberek gondolkodjanak, vitatkozzanak.
Én is minden nap megnézek egy filmet, és mondom a barátaimnak, hogy éppen mit láttam.
Jurátus: Az előző filmed, a Jövő nyár, jelenleg négy művészmoziban elérhető. A kulcsszó a művészmozi, melyekről tudni lehet, hogy egy igen lojális, de kisebb közösség látogatja őket. Mennyire volt a művészmozik elérése az üzletpolitikád része?
K.Gy.M.: Egy ilyen kis független produkció, ami egy olyan környezetben jön létre, amelyben nem igazán támogatják a filmes pályázatokat, illetve nagyon kevesen készíthetnek filmet, rögtönzésszerűen készül, kevés pénzből, nem üzleti megfontolások szerint.
Inkább a személyes érdeklődésem volt az, ami meghatározta, hogy milyen lesz. Semmilyen kompromisszumot nem akartam kötni, hanem úgy dolgoztam ezzel a huszonegy fiatallal, ahogy a filmötlet szerint a legjobbnak tűnt. Tudtam, hogy a film a művészmozikba fog kerülni, és a marketingre kevés pénz lesz, így kevesebb emberhez fog eljutni. Az a lényeg, hogy elkészült. Amellett, hogy milyen nehéz független filmet csinálni, az a jó része, hogy elég nagy a szabadságom a készítésnél: szerzői és sajátos lehet egy ilyen munka. Még adják a mozik, de már várom, hogy az internetre is felkerüljön.
Jurátus: A Jövő nyarat érte az a kritika, hogy az osztály nincs eléggé megismertetve a nézővel, ez mennyire volt egy szándékos döntésed és mennyire volt a rögtönzések következménye?
K.Gy.M.: A három főszereplőre koncentráltam, de mindenképpen fontos, hogy az osztály többi tagját is lássuk, megszólaljanak, elmondják az emlékeiket a főszereplőről. Jó látni ezt a tizennyolc arcot. Mindenkinek vannak a filmben jó pillanatai.
Jurátus: Egy olyan korszakot élünk, mikor kifejezetten nagy sikert aratnak a különböző szuperhősfilmek, mint például a Marvel, vagy a DC univerzum akciódús mozijai. Véleményed szerint egy ilyen időszakban mennyire van igény egy intellektuális filmre, mint a Jövő nyár, mely látványos akciójelenetek helyett inkább impressziókat ad a nézőnek és gondolkodásra sarkallja?
K.Gy.M.: Ezek az amerikai szuperhősfilmek elképesztően sok pénzből készülnek, nagyon nehéz lenne, és nem is kell velük versenyezni – én mindig arra jutok, hogy minél többféle filmre szükség van. Gondolj csak bele, mennyire meglephet egy Marvel-nézőt mondjuk egy magyar dokumentumfilm, amilyet valószínűleg még nem látott. Hogyan hathat egy idősebb emberre a legújabb animáció, amit huszonévesek készítettek? Készüljön minél többféle film és meglepetés, és így nagyobb művészeti tér jön létre.
Jurátus: Független filmesként anyagi támogatás hiányában komplikált alkotni, milyen megoldási alternatívák léteznek? Mennyire van meg az alkotói szabadságod amellett, hogy elfogadsz egy támogatást?
K.Gy.M.: Szerintem az lenne a normális felállás, hogyha a Filmintézethez mindannyian jelentkezhetnénk, és sikerrel pályázhatnánk. Ha sokféle film készülhetne.
A magyar filmes hagyomány szerteágazó, és ennek kellene folytatódnia.
Mivel ilyen kirekesztőek és nehezen követhetők a Nemzeti Filmintézet szempontjai, többen kénytelenek vagyunk független filmeket készíteni. Például a volt osztálytársam, Reisz Gábor, aki szintén a Proton Cinemánál készíti a munkáit, nagyon híres, sikeres filmeket csinált, de neki sem adnak lehetőséget. Ő is éppen a független filmjét vágja.
Külföldre is pályázhatunk, de az lenne a normális, ha alapvetően itthon, a magyar adóforintokból készíthetnénk a filmeket.
Jurátus: Szerinted mi a legnagyobb probléma jelenleg a magyar filmiparban, min változtatnál annak érdekében, hogy a fiatal tehetséges rendezők alkothassanak?
K.Gy.M.: Ezekben a hetekben a legnagyobb aktuális probléma az, hogy az első játékfilmeknek szervezett Inkubátor-program (A Nemzeti Filmintézet kezdeményezése, melynek célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és az aktuális témák feldolgozásának támogatása – szerk) veszélybe került. Már korábban megszavazott, előkészítési fázisnál tartó munkákat kaszálnak el.
Jurátus: Egy olyan tendenciát meg lehet figyelni a magyar filmgyártás tekintetében, hogy egyre hangsúlyosabbak a magyar identitásképző, elsősorban történelmi filmek. Te magad is nyilatkoztad, hogy dolgozol egy olyan krimin, ami a 19. században játszódna. Ki lehet jelenteni hogy ez kizárólag a saját döntésed, vagy inkább annak érdekében teszed, hogy esélyed legyen egy támogatás elnyerésére?
K.Gy.M.: Ezt a bizonyos 19. században játszódó krimi-tervet már elutasította a Filmintézet. Így leginkább külföldi streamereknél és tévéknél tudunk pályázni.
Az első játékfilmem, az 1849-ben játszódó Guerilla volt, melyet azért csináltam, mert mélyen érdekel a történelem. Az ükapám ott volt a világosi fegyverletételnél, ezért is foglalkoztatott a történet. Mindig azzal dolgozom, ami érdekel, és azt próbálom valahogy minél jobban megírni, pályázni, bebizonyítani, hogy van benne potenciál – és jó esetben ezek a projektek el is indulhatnak.
Jurátus: Miért döntöttél amellett, hogy mentorként veszel részt a Castorp tevékenységében?
K.Gy.M.: Moll Zoltán rendező-forgatókönyvíró Kereszty Róza fiatal filmessel indította el ezt a filmes műhelyt. Korábban azt gondoltam, hogy nem akarok tanítani, mert az majd időt visz el a saját filmes munkámtól, de amikor felhívtak, annyira érdekes volt a felvetésük, hogy elvállaltam. Annak is örültem, hogy Szőcs Petra is részt vesz benne. Időközben rájöttem, hogy ez mégis érdekes, inspiráló helyzet, mert minden héten találkozhatunk és filmről beszélhetünk egy olyan helyen, mint a Manyi Kulturális Központ.
Másfél éve csináljuk, kevésbé iskolaszerű, nincsenek konkrét tantárgyak, inkább egy műhely, ahol a filmkészítést gyakorolják a hallgatók. Ahhoz szervezzük a programot, hogy ők elkészítsék a filmjeiket, amelyek, remélem, lassan megjelennek vetítéseken, fesztiválokon.
Jurátus: Meglehetősen sok kezdővel dolgozol a Castorpnál. Mit gondolsz, mi az, ami különbséget tesz egy kezdő rendező és egy haladó társa között?
K.Gy.M.: Két évtized munka után már ismerem a folyamatokat, hogy milyen megírni egy forgatókönyvet, hogyan kell egy stábot összehívni, hogyan kell egy ilyen projektet végigvinni. Ők most kezdik először, és tulajdonképpen erre próbálom őket rávezetni, hogyan tudják kitartóan végigvinni a terveiket.
Aki régebb óta benne van, az ismeri ezt a helyzetet, nem minden terve valósulhat meg. Van olyan terv, ami fiókban marad. Máskor jöhetnek meglepetések, hirtelen jön egy felkérés, vagy egy B-terv fő filmtervvé válik. Az ilyen jellegű, szimultán munkáról is beszélünk nekik.
Most az első kisfilmjeiket csinálják végig, ami izgalmas, mert egy kisfilmet is több mint fél évig készítenek nap mint nap.
Jurátus: Mi a véleményed a filmes oktatás helyzetéről?
K.Gy.M.: A húsz év körüliek, akik kérdeznek engem, hogy hova érdemes jelentkezni, tanácstalanok. Az ELTE filmszakról jókat szoktam hallani, úgy tudom, hogy ez egy jó lehetőség. Mindig azt mondom, hogy nézzenek körül külföldön is, például Berlinben, Londonban, nézzék meg, hogy éppen milyen képzések indulnak. Mondom ezt úgy, hogy én soha nem tanultam külföldön és nem is szeretnék elköltözni, de ez is egy lehetőség. Máshol tanulni és visszajönni, vagy ottmaradni.
Jurátus: Látszik az elmúlt évekből, hogy hatalmas potenciál van a magyar filmgyártásban, hiszen kaptunk kettő Oscar díjat, a Mindenki illetve a Saul fia produkciókért. Véleményed szerint a díjaknak mi lehet a hátterében? Esetleg a témaválasztás? Hisz ezzel a kritikával éltek a Saul fiával kapcsolatban – vagy inkább a magas szakmai színvonal?
K.Gy.M.: Azt gondolom ennek hátterében a sok évtizedes, és sokszínű magyar filmes hagyomány áll, ami nagyjából a hatvanas évektől a legutóbbi évekig tartott. Jelenleg rosszabb a helyzet, most tulajdonképpen függetlenben kell folytatnunk ezt a hagyományt. Azért jöttek jó visszajelzések nagy fesztiváloktól egészen az Oscar-ig, mert ebben az országban mindig volt több tucat filmes, akik egymást erősítették, egymástól tanultak, ami meghozta az ilyen jellegű sikereket is.
Jurátus: A magyar színjátszásban megfigyelhető egy tendencia, amit Nagy Ervin is képvisel, vagyis hogy a szinkronszínészek egy érdekközösségbe tömörülnek annak érdekében, hogy kiharcolják az őket jogosokan megillető bért. A filmes szakmában van valami hasonló előrelépés?
K.Gy.M.: Szerintem abszolút szükség lenne rá. 2019-ben megalakult a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete, lassan szerveződik az érdekvédelem, de akkor lenne ez is erősebb, hogyha az ott jelenlévő filmesek állami támogatással, rendes körülmények között is készíthetnének filmeket.
Az interjú megszervezését köszönjük Hunyadi Beatrixnak, a Jövő nyár színésznőjének.
A képek forrása: 1
