Európa utolsó diktatúrájának tartják, napról napra érkeznek a hírek tüntetésekről, letartóztatásokról, külföldi beavatkozásokról és diplomáciai állásfoglalásokról. Fehéroroszország eddig is a kontinens egyik „legizgalmasabb” állama volt, ez az utóbbi hetekben még inkább fokozódott. Nézzük, mi történt az elmúlt hónapokban ebben a sok szempontból sajátos országban!
A választásig vezető út
Fehéroroszország a történelem során először 1991-ben rendelkezett önálló államisággal. Ez a balti állam a szomszédos országoktól mereven eltérő politikát folytatott az elmúlt évtizedekben. Míg Észtország, Lettország és Litvánia a nyugat felé nyitott, teret engedett a piacgazdaságnak, addig a beloruszok legfőbb partnere Oroszország maradt, a kapitalizmus átültetése pedig csak nyomokban sikerült, az állam gazdaságot irányító szerepe szinte kizárólagos maradt. Ez a helyzet kezdhet most megváltozni.
Az augusztus elejére kiírt elnökválasztás előtti hónapokban akár tűnhetett úgy is, hogy az országot huszonhat éve irányító Aljakszandr Rihoravics Lukasenkának nem volt különösebb oka a félelemre. A megosztott, egymással nem összefogó parlamenti ellenzék szerepe és ereje marginálisnak tűnt, a három komolyabb háttérrel és erővel rendelkező jelöltet már hetekkel a választások előtt kizárták a versenyből. A bankvezér Viktor Babarikót vesztegetés vádjával júniusban letartóztatták, a korábban Washingtonban nagykövetként dolgozó Valerij Cepkalo nem gyűjtött elég aláírást (a Központi Választási Bizottság az ívek több mint felét érvénytelennek minősítette), míg a bloggerként ismert Szergej Tyihanovszkij májusban került börtönbe.
Fehéroroszország elnöke, Aljakszandr Lukasena
Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Ezenkívül két további „trükk” segítette a regnáló elnököt. Egyrészt a választás folyamatának ellenőrzésére csak néhány héttel a voksolás előtt kérték fel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet, amely az idő rövidsége miatt nem vállalta, hogy megfigyelőket küld. Másrészt létezett az úgynevezett előrehozott választások intézménye, ami azt jelentette, hogy már augusztus 4. és 8. között el lehetett menni voksolni. Ez a megoldás hivatalosan a tehermentesítést segítette, viszont az ellenzékiek álláspontja szerint ilyenkor az őrizetlen urnákba plusz szavazólapokat dobnak, ezzel feltornázva a Lukasenkára leadott szavazatok számát.
Lukasenka így tehát kényelmes pozícióból várhatta az augusztusi választást. Azonban a háttérben több baljós előjel mutatkozott. Az egyik ilyen az ország romló gazdasági helyzete volt, a jelentős visszaesést pedig tovább súlyosbította a vírushelyzet félrekezelése, melyet az elnök korábban annyival reagált le, hogy maszkviselés helyett szeszes italok fogyasztását, szaunát és mezőgazdasági munkát ajánlott. Másfelől az ellenzék a kialakult helyzetre váratlan egységességgel reagált: a bebörtönzött blogger Tyhanovszkij helyett a választáson elindult felesége, Szvetlana Tyihanovszkaja.
Tyihanovszkaja mögé beállt Cepkalo kampányfőnöknője és Babarinko felesége is. Lukasenka erre röviden csak annyit válaszolt, hogy a politika nem nőknek való.
Az egyégesült ellenzéket az államtól független közvéleménykutatók azonban már erősebbnek mérték, mint a hivatalban lévő elnököt. Tyihanovszkajáék mindeközben nagy hangsúlyt fektettek a közösségi média használatára, mellyel úgy tűnt, jobban meg tudják szólítani az embereket, mint a regnáló hatalom által kontrollált állami médium.
Így jött el a választás napja, melyen győzelmet várt Lukasenka és Tyihanovszkaja is.
Az ellenzék arcai, a három nő: Veronika Cepkalo (Valerij Cepkalo felesége), Szvetlana Tyihanovszkaja és Marija Kolesnyikova (Viktor Babariko kampányfőnöke)
Forrás: Dergey Gapon – AFP
Augusztus 9.
A választás utolsó napján hivatalosan 20:00-ig lehetett voksolni. A szavazóhelyek nagy részén kilométeres sorok álltak, de megesett az is, hogy elfogytak a lapok. Egyes helyeken az előrehozott választások miatt a 100%-ot is meghaladta a részvétel.
A Központi Választási Bizottság az urnazárást követően hamarosan jelentkezett az exit poll eredményekkel, melyek értelmében a voksok 79,7%-át kapta Lukasenka, míg Tyihanovszkaja a szavazatok 6,8%-át gyűjtötte be. Egyik előzetes mérés sem számított ilyen kimenetelre.
Reakciók
Minszkben és a többi nagyvárosban az eredmény ismeretében már aznap este megmozdulást szerveztek az ellenzéki erők, melyeket a korábbi években tapasztaltaknál is brutálisabb eszközökkel és módon vertek le a hatóság emberei, miközben egy időre a sávszélességet is korlátozták. Maga Tyihanovszkaja nem ismerte el a hivatalos végeredményt.
A véres megmozdulások a további napokban is folytatódtak. Az ellenzék meghatározó szereplői közül Tyihanovszkaja Vilniusba távozott, Veranika Cepkala Varsóba menekült a férjével és gyermekeivel, míg a tüntetésekre a Fehéroroszországban maradt Marija Kalesznyikava buzdította a lakosságot. A lelkesedés hetek múltán sem hagyott alább, a demonstrációkkal kapcsolatban a fehérorosz politikai kommentátor, Alexandr Feduta úgy fogalmazott, hogy „Két lehetséges forgatókönyv van. Lukasenka vagy erővel elnyomja a tüntetéseket – beleértve az üzemekben sztrájkolók bezárását –, vagy rákényszerül a veresége elismerésére. Az utóbbi ugyanakkor valószínűtlen, képtelen ugyanis a fair play-re. Bárhogy is lesz, az nyilvánvaló, hogy a politikai helyzet örökre megváltozott Belaruszban.”
Demonstráció Minszkben a választás estéjén
Forrás: Belsat TV
Európa vezető politikusai is reagáltak a választási eredményekre és a tüntetéssorozatra. Magyarország Kormánya részéről először augusztus 13-án Szijjártó Péter külügyminiszter szólalt meg, aki lett kollégájával tárgyalt korábban. Szijjártó megjegyezte: „Abban vagyunk érdekeltek, hogy olyan, párbeszéden alapuló EU-s döntések szülessenek, amelyek nem lehetetlenítik el Belarusz és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatépítését, valamint nem vetik vissza a Keleti Partnerség programot sem.”
Mindezen körülmények ellenére Lukasenka szeptember 23-án szerdán szinte titokban letette a hivatali esküt.
Erre fel újabb tüntetéseket szerveztek az ellenzéki erők, míg az Európai Unió közös nyilatkozatot adott ki, melyben nem ismerték el Lukasenkát elnöknek, arra hivatkozva, hogy az államfő új mandátumának nincs demokratikus legitimációja.
A fehérorosz helyzettel kapcsolatban sokan párhuzamot vontak a 2014-es ukrajnai eseményekkel, ám szakértők szerint olyan hosszan elhúzódó, „beragadt helyzet”, mint amilyen keleti szomszédunknál zajlik, nem érdeke sem az Európai Uniónak, sem Oroszországnak. Utóbbival kapcsolatban kizártnak tartják, hogy katonai erőket vessen be a demonstrálók ellen, mivel egyrészt maga a fehérorosz társadalom nagyrésze oroszbarát, másrészt olyan gazdasági szankciókkal járna a nyugat részéről, melyet nem bírna el az ország gazdasága. Harmadik okként megemlíthető, hogy az orosz társadalom maga is barátként tekint a beloruszokra, velük szemben nincs területi „igényük”, szemben Ukrajnával (Krím-félsziget).
Ami a tüntetőket illeti, bizonyos, hogy ezúttal nem fog hamar elfáradni a tömeg, mint ahogy azt augusztusban megjegyezte Lukasenka.
Sz. Bíró Zoltán szovjet-orosz szakértő előadása (2020. szeptember 16.)
