Te is kívülről fújod a Jóbarátok összes részét, láttad már az összes The Office-os mémet, és hirtelen jövő melegség áraszt el, ha kedvenc sorozatod ismert szólamait hallod meg?
Ha a fenti kérdésekre igen a válaszod, szeretnénk megnyugtatni, hogy nem vagy egyedül. Bár a popkultúra folyamatosan újdonságokkal, jobbnál jobb történetekkel, gyönyörű képi világgal rendelkező alkotásokkal bombáz, mégis hajlamosak vagyunk visszatérni az olyan filmekhez és sorozatokhoz, amelyeknek a dialógusait önállóan, egyszemélyes performanszként elő tudnánk adni. Aki emlékszik a gyermekkorára, vagy szokott gyerekekre vigyázni, az tudja, hogy a kedvenc meséikkel le lehet kötni őket a tévé előtt másfél órára akkor is, ha negyedjére, vagy huszonnegyedjére látják a szeretett hőseiket. Ez azt jelenti, hogy valójában soha nem növünk fel?
Az ismétlés kérdése sok filozófust, pszichológust, közgazdászt érdekelt, és különböző teóriákat gyártottak a jelenség megmagyarázására.
1. Az újdonság öröme az ismerősben
Amikor szűkös szabadidőnkben választanunk kell olyan tevékenységek közül, amiket még nem csináltunk, és olyanok közül, amiket már igen, számos kutatás szerint az újdonságot fogjuk választani. Amikor az emberek a lehető legtöbbet akarják kihozni az idejükből és maximalizálni az örömöt, amit a fogyasztás által elérhetnek, intuitív módon az újdonságok felé vonzódnak a közelmúltban kipróbált dolgokkal szemben. A szabadidő új élményekkel való feltöltése megbontja a dolgok megszokott rendjét, és megadja a felfedezés örömét, támogatva azt az elképzelést, hogy a változatosság az élet fűszere. Ezzel szemben újra megnézni egy régi filmet, meghallgatni egy jól ismert zenét pusztán időpocsékolásnak tűnik. Akkor miért csináljuk mégis?
Ed O’Brien, a Chicagói Egyetem professzora szerint az ismétlés nemcsak a tudás anyja, de az örömé is egyben. Többszáz önkéntessel végzett kutatásai alapján a professzor arra a következtetésre jutott, hogy azok, akik ismételnek bizonyos tevékenységeket, ugyanazon élménynek olyan részleteit, dimenzióit tapasztalhatják meg, amelyeket elsőre nem sikerült.
A kutatás résztvevői először mind elmentek egy múzeumi kiállításra, vagy megnéztek egy filmet, vagy lejátszottak egy videójátékot. Utána O’Brien kettéosztotta a csapatot: a résztvevők felének az volt a feladata, hogy válaszoljon arra a kérdésre, hogy szerinte mennyire élvezné, ha újra meg kéne néznie ugyanazt a kiállítást, filmet, vagy megint játszania kellene ugyanazzal a játékkal. A másik csoport résztvevőinek ezeket a tevékenységeket valóban meg kellett ismételniük, majd értékelni, hogy mennyire élvezték a tevékenység ismétlését.
A válaszokat összevetették, és mind a három tevékenység körében azok, akiknek valóban ismételniük kellett a feladatot, sokkal jobban élvezték, mint ahogy a másik csoport számított volna rá. Újdonságot ugyanis az ismerős tevékenységekben is lehet találni, új gondolatokat ugyanaz a film, sorozat is ébreszthet bennünk.
2. Nosztalgia
A nosztalgia szó a görög nostos (hazatérés) és algos (fájdalom) szavakból származik, amiket a XVII. században kapcsoltak össze, hogy leírják a külföldre tartó svájci zsoldos katonák depressziós tüneteit. Az elmélet szerint a katonák honvágyat éreztek a hófödte hegycsúcsokra és a tehenek nyakában lógó kolomp hangjára gondolva. Habár évszázadokig egy megbénító, olykor gyógyíthatatlan egészségügyi állapotnak tekintették, mára a szó jelentése pozitív töltettel bír. Ma már azt az érzést nevezzük nosztalgikusnak, amit a múltra visszavágyódva érzünk, legfőképp a múltbeli eseményekre, lehetőségekre, személyekre gondolván, amit a régi szép idők emléke vált ki belőlünk.
Régi sorozatok, dallamok, sokadjára rendelt megbízható fogások az étteremben valójában azért vonzóak az agy számára, mert tökéletesen előidézik a nosztalgiát. Egy olyan világban, ahol végtelen szórakozási lehetőség és kulturális tartalom elérhető, azért választjuk újra ugyanazokat a tartalmakat, mert biztonságot és kényelmes érzést nyújtanak. Nosztalgikus érzés hatja át a belsőnket, és megnyugvást biztosít számunkra, amikor elindítjuk a kedvenc epizódunkat lefekvés előtt.
A nosztalgia csillapítja a magányosságot, és segít elmenekülni a realitásból, jobb hangulatot hagyva maga után. A sorozatok ismétlése olyan az agynak, mintha rég nem látott (jó)barátokat látnánk, de míg mi öregszünk, a szereplők nem, és néha jobb elfeledkezni e szomorú tényről.
A nosztalgia hagyta jóleső érzésen felül – ha ez önmagában nem lenne elég – az emberek szeretik a kiszámíthatóságot. Derek Thompson szerint azért szeretünk újrahallgatni és újranézni bizonyos dolgokat, mert egész egyszerűen könnyű feldolgoznia ezeket az ingereket az agynak. A könnyű feldolgozás és a nosztalgikus érzés pedig egy ellenállhatatlan koktél az elménk számára.
Sőt, ezek az epizódok a szorongáson is segítenek, hiszen semmi meglepő fordulat nem történik bennük, amire ne számíthattunk volna, ezért bizonyosságot és stabilitást kölcsönöznek életünknek, még ha csak 20-40 percre is.
Tehát amíg nem szippant magába teljesen az álomvilág, és nem a fiktív karakterek élete nyújtja az egyetlen örömet okozó élményt, addig egészséges és normális módja a kikapcsolódásnak kedvenc sorozataink újranézése. Amikor azonban elvesztjük az irányítást, és a sorozatok, filmek mögé bújunk saját érzéseink, problémáink elől, akkor már érdemes elgondolkodni, hogy professzionális segítséget kérjünk. Mint mindenben, ebben is a mérték a kulcs.
3. Közgazdaságtani magyarázat
A viselkedési közgazdaságtan és gazdaságpszichológia is segíthet megérteni az ismétlés jelenségét. A Nobel-díjas Kahneman és Tversky fogalmazták meg először a közgazdaságtan nyelvén, hogy az ember veszteségkerülő teremtés. A veszteség ugyanis sokkal jobban fáj, mint amekkora örömet éreznénk azonos mértékű nyereség esetén, és ezt különböző kísérletekkel, játékokkal bizonyították. Például, ha a résztvevők két opció közül választhatnak, amiben:
a) 50% az esély arra, hogy 1000 dollárt nyerjenek, vagy
b) 100% az esély arra, hogy 500 dollárt nyerjenek
az emberek nagy többsége a b) opciót választja, mert az tűnik a biztos választásnak, amiben elkerülik a veszteséget, tehát nem vállalják a kockázatot. Ez a filmek esetében azt jelenti, hogy ha rendelkezésünkre áll adott szabadidő, amit kellemes, pihentető tevékenységgel szeretnénk megtölteni, akkor a veszteségkerülés elmélete értelmében jobban megéri egy jól ismert, szórakoztató műsort bekapcsolni, mint egy új filmmel kockáztatni, nehogy elpazaroljuk rá értékes időnket.
Azért szeretjük tehát ismételni az átélt élményt, mert az ismerősség csökkenti a szorongást, és a veszteséget is elkerüljük vele. Közben új részletekre figyelhetünk fel, és a régi kedvencek segítenek újra átélni a múltat, feleleveníteni a múltbeli érzéseket, és valljuk be, kicsit meg is szépítik őket. Végül is, erről szólt a híres főcímdal: „I’ll be there for you”, nem?
