Száz éve született, és negyven éve hunyt el a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas Pilinszky János. Az újholdas költő emléke előtt tisztelegve egy egész éven át tartó programsorozat indult a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Petőfi Irodalmi Ügynökség és Juhász Anna irodalmár szervezésében, valamint a Kertész Imre Intézetben is.
Különös időszakához érkezett az emberiség, mikor egy láthatatlan ellenséggel harcolva vált hirtelen minden bizonytalanná. „A dolgok változnak. A vers örök. […] Vers azért van, hogy megtaláld magad, Versbe zárt élet: a sorok közt te vagy!” – vallja Lutter Imre előadóművész, akivel egyetértésben Juhász Anna irodalmár is úgy látja, a kilátástalanság kellős közepén a versekhez fordulva tudunk megértést találni lelkünknek.
Az éppen száz éve született Pilinszky pedig ennek egy igazi gyöngyszeme, a költő mintha csak ma írta volna sorait, ugyanazokat az érzéseket fogalmazza meg verseiben, melyek ezekben az években felkavarodtak bennünk.
„Pilinszky János mestere volt annak, hogy teljesen egyedi módon, őszintén, mélységében és összetettségében legyen képes megragadni – és írásaiban visszaadni – az emberi élet törékenységét”
– vélekedett Juhász Anna egy interjújában. Az irodalmár szerint „elég rápillantani egy korabeli Pilinszky-portréra, a fotókon visszaköszönő férfialakról sugárzik mind a testi, mind a lelki törékenység. Ez a fajta finomság és érzékenység érhető tetten a verseiben is: a költő hangja az olvasó lelkéig hatol”.
„Amiként kezdtem, végig az maradtam”
Pilinszky mégsem örvendett mindig nagy sikernek. A költő a második világháborút követő időszakban kiszorult a magyar irodalmi életből, több mint egy évtizedet követően, az 1957-es Aranymadár című kötetével tért vissza a köztudatba. Az igazi áttörést mégis életének utolsó évtizede jelentette, az ekkor már itthon is széleskörű elismertségnek örvendő Pilinszkyt József Attila- és Kossuth-díjjal is jutalmazták.
A népszerűség azonban nem változtatta meg a költőt: önpusztító, szorongással teli egyénisége mindvégig megmaradt. Mindennapjait láncdohányosként élte, literszámra itta a kávét és gyógyszereket szedett.
„Amiként kezdtem, végig az maradtam.
Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.
Mint a fegyenc, ki visszatérve
falujába, továbbra is csak hallgat,
szótlanul űl pohár bora előtt.”
Mindezek ellenére költészetében tetten érhető az isteni kegyelembe, szeretetbe vetett hite. Ahogy magát is következetesen a „költő vagyok és katolikus” fordulattal írta le.
„Az Atya, mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet,
s az angyalok, a mennyek állatai
fölütik a világ utolsó lapját.
Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:
nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt
tülekedésben
sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,
mielőtt asztalhoz ülnénk.”
„Az esetlegesség rétegei”
Kevesebben tudják azonban, hogy a versírás mellett Pilinszky fotográfiákat is készített. A művész a hatvanas években egyre többet utazott külföldre, amely utak során számos fényképet készített. Fényképészetének tematikájában a szakrális épületek és az emberek mindennapjai érhetőek tetten – csak úgy, mint költészetében. „A fotókon mégis átjön valami fontos Pilinszky erőteljes látásmódjából, az az ismerős világ, amit költőként megalkotott, és amiben élt. Ez csak úgy lehetséges, hogy ösztönös érzéke volt a fotográfiához” – fogalmaz Gulyás Miklós fotóművész.
Az esetlegesség rétegei című tárlat a Kertész Imre Intézet Pilinszky100 című programsorozatának részeként mutatja be a költő metaforikus képeit. A fotókiállítás egészen november 28-áig látogatható a Műcsarnok Kamaratermében. A költőt nem érdekelte különösebben a fényképezés technikai háttere, és arra sem utal semmi, hogy követte volna az aktuális trendeket, mégis képein megjelennek a nyugat-európai és amerikai fotóművészetben akkor jelentkező szubjektív utcafotózás kompozíciói:
„Semmi nem utal arra, hogy Pilinszky foglalkozott volna ezzel, hogy konkrét ismeretei lettek volna erről. Mégis az utcai helyzeteket ábrázoló képei ehhez hasonló felfogásban készültek” – tette hozzá Gulyás Miklós.
A kiállításról Hafner Zoltán irodalomtörténész, Pilinszky-kutató a következőképpen nyilatkozott: „A fénykép bizonyos értelemben egzisztenciális helyzetünk metaforája: profán tárgy, amely kellő odafigyeléssel – akár egyetlen pillanat kegyelméből – mégis szakrális jelentést kaphat. Erről a lehetőségről szólnak a Pilinszky műveiben is fel-felbukkanó fényképek, és reményeink szerint erre hívják fel a figyelmet a kiállításon bemutatott felvételek is”.
Pilinszky-piknik
A centenáriumi év megkoronázására november 26-27-én kerül sor, napra pontosan Pilinszky születésének századik évfordulóján egy kétnapos piknik keretében. Az ünnepségnek a Petőfi Irodalmi Múzeum ad majd otthont, ahol számos programmal készülnek a szervezők: lesz rendhagyó irodalomóra, beszélgetés Pilinszky fotográfiáiról, koncert, könyvbemutató, irodalmi beszélgetés, filmvetítés és felolvasószínház is.
A kiállítást, valamint a záró rendezvényt mindenképp ajánljuk irodalomszerető olvasóinknak.
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
