A Ménesi út 12. szám alatt – hosszabb-rövidebb szünetekkel – már közel harminchat éve működik az ország egyik legismertebb szakkollégiuma. A bibós léttel kapcsolatban felmerült kérdéseimre a Választmány tagjai: Petrov Katarina elnök, valamint a stábok vezetői, Bálits Panna, Gelányi Péter, Tenczer Márton, Renner Anna és Dénes Kornél válaszoltak.
Jurátus: Nem régen lezárult nálatok a felvételizés időszaka, ezért az első kérdésem is erre irányulna. Hogyan néz ki nálatok egy felvételi eljárás, és változtatott-e ezen bármit a pandémia?
Petrov Katarina: A felvételi eljárásunk három fordulóból áll. Egy írásbelivel kezdődik, amin logikai, illetve kritikai gondolkodási képességeket mérünk fel. Ezt követi a szóbeli forduló, amit két meghívott tanár, illetve az igazgató vezényelnek le, itt szövegeket kell elolvasniuk a felvételizőknek, az oktatók pedig arra figyelnek, hogy mennyire tudták azokat önállóan feldolgozni. Végül jön a tábor és a „tízperces”, ami együtt egy fordulónak minősül. A táborban viták vannak, valamint egyéb játékos, érvelős feladatok. A „tízperces” keretében pedig egy viszonylag kötött beszélgetés zajlik a felvételi bizottság és a jelentkező között.
A világjárvány nem változtatott ezen lényegesen. Habár, amikor fél évvel ezelőtt beütött a krach, akkor mi is eléggé meg voltunk illetődve, hogy ezt hogyan s miként kellene kezelni. Akkor ugyanis még nem volt benne a köztudatban annyira, hogy létezik Zoom és egyéb különböző online felületek, ezért azt tartottuk a legjobbnak, hogyha elhalasztjuk az eljárást.
Talán abban reménykedtünk, hogy idén ősszel már más lesz a helyzet, lehet majd tábort és rendes „tízpercest” tartani. Végül egy köztes, hibrid megoldást választottunk. Ősszel, amikor még jó volt az idő, itt a kertben ültek a vitacsoportok, betartva a másfél méteres távolságot, maszkban.
A „tízperces” is így zajlott: mindenki maszkban volt és tartotta a távolságot, rendszeresen szellőztettünk. A szóbeli fordulókat pedig sikerült online levezényelni. Ami talán a leginkább változott, hogy mivel nem volt tábor, a tábori buli is elmaradt, ezért igyekeztünk egy „táborpótlékot” szervezni helyette, egy kis mókázást. Ennek az első estéjén online, Zoomon tartottunk egy másfél-két órás foglalkozást, amikor is ismerkedtünk, játszottunk a felvételizőkkel. Erről utólag nagyon pozitív visszajelzések érkeztek, mindenki élvezte, hogy így kötetlenebbül is tudtunk beszélgetni, sztorizni a szakkollégista létről.
Jó, hogy említed a szakkollégista létet, mert a következő kérdésem éppen erre irányulna. Amikor valaki felvételt nyer hozzátok, akkor ugye eléggé megváltozik az élete. Mit jelent a Bibóban szakkollégistának lenni nagy vonalakban?
Bálits Panna: Úgy gondolom, hogy bibósnak lenni egyébként amellett, hogy király dolog, egy felelősség is, mivel ezután sokkal tudatosabban kell beosztanod az idődet, mert nyilván itt lesz egy közösség, és lesznek plusz kurzusok. A Bibóban az az igazán jó dolog, hogy amennyit beleraksz, annyit vissza is kapsz. Tehát lehet ezt úgy is csinálni, hogy nem veszi el borzalmasan sok idődet, nem vagy bent annyit, hanem csak a kurzusokra jársz, de nyilván nem ez a teljes bibós lét. Szerintem választmányként is mondhatjuk azt, hogy bármennyire nehéz is néha, hogy sokat kell dolgozni, de rengeteg tudást is gyűjthetünk ebből. Mikor kapjuk a pozitív visszajelzéseket, vagy amikor jól sikerül egy zoomos felvételi, ezek nagyon fel tudják tölteni az embert, és sokat lehet belőlük tanulni.
Renner Anna: Én azt mondanám egy szóban, hogy bibósnak lenni egy életérzés vagy életforma, mert egyszerűen olyan nagy mértékben átszövi az ember életét, miután felvételt nyer.
Ha részletezned kellene, hogy átszövi az életedet, egy más életformát ad, akkor hogyan konkretizálnád ezt?
RA: Olyan szinten belefolyik az ember mindennapjaiba pozitív és negatív értelemben egyaránt, hogy egyszerűen nem lehet ettől eltávolodni.
Gelányi Péter: Talán ennek a legnagyobb megnyilvánulása, hogy egy ekkora közösségnek hirtelen része lesz az ember, és egy csomó mindenkivel megismerkedik az egyetemen. Például, ha régebbi bibósokkal találkozok, akkor megvan ez a közös szál, és már sokkal közvetlenebb a beszélgetés, nem vagyunk már teljesen idegenek.
Térjünk át arra, hogy a három alappilléretek nem más, mint a szakmaiság, a közösség és a felelősségvállalás. Először Pétert szeretném kérdezni, mint a szakmai stáb vezetőjét, hogyan foglalnád össze a szakmaiság részét ennek a felsorolásnak?
GP: Ugyebár a Bibónak az egyik kiemelt szerepe az egyetemen belül a tehetséggondozás. Nálunk lehetőség van – illetve a tagsággal valamilyen szinten kötelezővé is válik – a kurzusokon való részvételre. Ez egy teljesen más környezet, mint az egyetemen: jóval kisebbek a csoportok, ezért az oktatók sokkal inkább tudnak egyenként foglalkozni a résztvevőkkel, és általában az a tapasztalat, hogy ezeken a kurzusokon jobban el tudnak mélyülni egy-egy témában. Tehát mondjuk míg az egyetemen egy adott jogágnak megismerkedsz az irodalmával és felszínesen a módszertanával, addig a Bibón belül lesz lehetőséged, hogy akár egy kutatáson keresztül tanuld meg, tehát a folyamatában ismerkedj meg vele.
Ezen kívül rengeteg soft skill képzésünk is van, mint például a retorika. Maga a műhelyrendszer az, ami ellátja a szakmaiság biztosítását. Ez is tulajdonképpen az egyik példája a bibós önszervezésnek, mivel műhelyt gyakorlatilag bármelyik szakkollégista alapíthat.
Hogyha nekem van egy gondolatom, hogy mi az, ami hiányzik az egyetemi képzésből, akkor alapíthatok egy műhelyt, ami kurzusokat indít, hogy lefedje azt a területet.
BP: És erre van is példa, a legújabb a Jogelméleti Műhely, de például anno a Büntetőjogi Műhelyt még Vaskuti András alapította.
Egy kicsit megbolygatva az alappillérek sorrendjét folytassuk a társadalmi felelősségvállalás részével. Miért lényeges egy szakkollégium életében, hogy ilyen szerepet vállaljon, és röviden miben nyilvánul ez meg?
PK: Rendkívül fontos, hogy fiatal felnőttként, amilyen lehetőségeink vannak, ahhoz mérten segítsünk másokon, hogy így adjunk vissza valamit abból a sok jóból, amit kapunk. Ez többféle dolgot is jelent nálunk. Egyrészről a Szabó Kálmán Tehetségprogramot, de emellett van még az őri táborunk, ami a társadalmi felelősségvállalás iránti nagy szerelmünk gyümölcse. Ennek keretében két általános iskola – amik egyébként szintén a Bibó nevet viselik – hetedikeseivel, nyolcadikosaival töltünk egy hetet.
Ilyenkor tanítgatjuk őket, és velük vagyunk egész idő alatt, ők a kis bibósok, mi pedig a nagy bibósok. Önmagában már ez egy fantasztikus élmény, az ember nem is tudja addig, amíg nem megy el oda, és nem látja saját maga, hogy mennyire össze tudja kovácsolni az embereket ez a hét.
Ezek mellett gyűjtéseket is szoktunk szervezni, amibe sajnos most a pandémia eléggé beleszólt, de korábban volt például nőnapi gyűjtésünk, valamint kétszer is nagy sikerűnek mondható ruhagyűjtésünk. A Palacsinta Bisztróba is mindig sütünk palacsintákat, tehát próbáljuk a legtöbb területet lefedni, amit tudunk. Ezek általában szintén önszerveződő dolgok, például, ha valaki kitalálja, hogy legyen egy tanév eleji gyűjtés, csak kirak egy plakátot, és hozzuk a tanszereket, meg bármilyen dolgot, amire szüksége lehet egy iskolakezdőnek.
Akkor végül, de nem utolsósorban a közösség. Már röviden elkezdtétek fejtegetni azt, hogy kinek mit jelent bibósnak lenni, de most szeretném, ha összefoglalnátok konkrétan, hogy nektek, személyesen mit jelent? Mit adott hozzá ez az egyetemi éveitekhez?
PK: Ezt nagyon nehéz röviden megfogalmazni, de azért megpróbálom. Számomra a Bibó egy olyan helyet jelent, ahol azt érezhetem, hogy amellett, hogy önmagam lehetek és fejlődhetek, egy olyan közösségnek vagyok a tagja, amelyik hasonló érdeklődésű. Olyan ez tényleg, mint egy nagy család. Tudom, hogy ezek kicsit elcsépelten hangozhatnak, de amikor egy igazán fárasztó egyetemi nap után visszajön ide az ember, egész egyszerűen feltöltődik. Talán ezt tudnám a leginkább kiemelni, hogy nekem ez a hely a feltöltődést jelenti. Emellett pedig egy hatalmas lehetőséget arra, hogy plusz tudást szerezzek. Ráadásul egyfajta motivációt is biztosít, hogy itt valóban olyan témákkal foglalkozhatok, amik számomra fontosabbak.
GP: Én, mielőtt még bibós lettem volna, más kollégiumokban is laktam. Az egy hatalmas kontraszt a kettő között, hogy amikor a Bibóban vagyok, akkor a többi bent lakó számomra nemcsak olyan emberek csoportja, akik ugyanabban az épületben laknak, hanem azoké az embereké, akiket tényleg ismerek. Ezerszer otthonosabb, hogy velük bármikor el tudok beszélgetni, és hogy a különböző programokra is együtt járunk el. Ők olyan emberek, akik esetében nem csak mellettük, de velük élek. Ez természetesen nagyon nagy lelki támogatást is jelent, hogyha valami nem úgy sikerül, vagy éppen nem olyan a napod, akkor azokhoz emberekhez mész haza, akik felvidítanak.
TM: Nyilván vannak külsős szakkollégistáink is, akik természetesen ugyanolyan értékes tagjai a közösségnek, de szerintem az, hogy a mindennapok során együtt megéljük a legapróbb dolgokat – legyen az akár egy főzés vagy bármi – az, ami igazán összekovácsolja a közösséget. Emellett én azt látom a közösségiségben is, hogyha bármikor van bármi ötlete valakinek, amit meg szeretne valósítani – például egy kirándulás, vagy akár csak egy focizás, vagy elmenni egy kiállításra – arra mindig van, aki kapható. Ez az egyik értéke annak, hogy ilyen sokszínű a közösség.
DK: Én vagyok itt az egyetlen külsős, szóval én máshonnan közelíteném meg a dolgot. Egyrészt úgy gondolom, hogy elképesztően nagy érték az, hogy olyan embereket ismerhetünk meg, akik nagyjából azonos érdeklődési körrel és felelősségtudattal állnak a világhoz. Olyanok, akik mernek párbeszédet folytatni és vitatkozni. Egy szellemileg is aktív közösségnek lehetünk a tagjai, ami nem csak arról szól, hogy elmegyünk a kocsmáig és vissza. Másrészt szinte bármire van lehetőséged, ha van elég energiád és meggyőzőképességed, hogy erre másokat is rávegyél. Itt találni fogsz olyan embereket, akikkel ezt megcsinálhatod, itt tényleg nyitottan állnak hozzád, ami szerintem hatalmas érték itthon bármilyen közegben.
Neked volt már ilyen konkrét ötleted, amit később meg is valósítottatok?
DK: Igen, a távoktatás elején kezdtünk el egy projekten dolgozni annak érdekében, hogy kicsit jobbá és színesebbé tegyük az online órákat. Ez egy elég összetett és rengeteg munkával járó terv, ami már fél éve tart. De mostanra már ott tartunk az Alkotmányjogi Tanszékkel, hogy lassan elkészülnek az első ilyen videók, amikkel a kezdő egyetemi hallgatók tanulását könnyítenénk meg. Amikor felvetettem ezt az egészet, már rögtön kapcsolatokat is nyújtott a kollégium számomra. Tehát nemcsak azon belül lehet építkezni, hanem magának a kollégiumnak is egy óriási kapcsolati hálója van. Ha valami iránt érdeklődsz, szinte biztos lesz olyan alumnis, aki már abban dolgozik, és szívesen segít neked, mentorál ebben a dologban. A kiterjedt alumnihálózatunknak köszönhetően kvázi minden szegmensét lefedjük a különböző feladatoknak.
Most egy kicsit élesebb váltás következik. Mondhatni lezárult egy korszak a Bibó életében, mivel a napokban új igazgatót választottatok. Más ember, más vezetés. Mennyiben határozza meg a szakkollégium életét az igazgató szemléletmódja, hogyan befolyásolja a ti életeteket?
DK: Alapvetően nálunk nagyon erős az önkormányzatiság. Az igazgatónak természetesen kiemelkedő szerepe van a kollégium életében, mert ő az, aki kívülről segíti és támogatja azt, és képvisel minket az egyetem és a kar felé. A belső döntések azonban mind a mi kezünkben vannak. Tehát elég magas szintű nálunk a demokrácia, és különösen fontos, hogy minden döntés közösségileg is legitimálva legyen. Ezért én azt mondanám, hogy az igazgatónak inkább egyfajta külső terelgető szerepe van.
PK: Egy törvényességi őr tulajdonképpen. Persze igazgató és igazgató között is óriási különbségek lehetnek. Az öregebbek azt mondják, hogyha egy igazgató jobban belefolyik a kollégium apró-cseprő ügyeibe, azaz erősebben mikromenedzsel, akkor kevésbé szorulnak arra a szakkollégisták, hogy ezeket a kisebb döntéseket teljesen önállóan hozzák meg. Amikor pedig egy igazgató – és erre is volt már példa – kevésbé folyik bele a mindennapokba, akkor pedig megnő a szakkollégisták önállósága, mindamellett, hogy az önkormányzatiság mindkét esetben megvan.
GP: Főszabály szerint az igazgatók kevésbé folynak bele közvetlenül a Bibó belső ügyeibe, de nyilván a szervezeten belül van egy skála, hogy ki hol helyezkedik el. Azon kívül, hogy a karon, illetve a kar felé reprezentálnak bennünket, a belső működésünk szempontjából inkább útmutatással és tanácsadással látnak el bennünket.
Habár ebben a félévben már lezárult a jelentkezés hozzátok, de az újabb felvételire már így is csak pár hónapot kell várni. Ennek kapcsán biztos sokakat érdekel, hogy milyen az ideális jelentkező a Bibóba?
DK: Szerintem nincs ilyen, hogy ideális, mivel nagyon sokfélék vagyunk.
BP: Talán lelkes, érdeklődő és nyitott.
PK: Azért nehéz megfogalmazni, merthogy nincs egy ilyen egzakt felsorolás arról, hogy milyen tulajdonságoknak kell megfelelni ahhoz, hogy felvegyünk valakit.
Inkább egyéniségeket keresünk, akiben meglátjuk azt a pluszt vagy azt a lelkesedést, ami által a közösségnek, meg a szakmaiságnak a része tud lenni. De egyébként ez, hogy milyen a jó bibós egy örök kérdés a felvételi bizottság választásánál is Éppen ezért jó választ adni erre a kérdésre nagyon nehéz, mert nincsenek konkrétumok, inkább ezt a kis plusz megérzést, szikrát várjuk a jelentkezőktől.
Tehát, ha valakinek nem sikerült idén felvételt nyernie hozzátok, de még első- vagy másodéves, és van lehetősége, hogy újból jelentkezzen, mit tegyen, mit tanácsoltok neki, hogy legközelebb sikerrel járjon a felvételi során?
BP: Legyen bátor, kitartó. Jelentkezzen nyugodtan még egyszer. Gyakori, hogy valakit csak többszöri próbálkozás után veszünk fel, én is így voltam ezzel.
GP: Én több kiértékelésén is részt vettem a felvételi eljárások során, így elmondhatom, hogy mindenkit másért veszünk fel. Lehet, hogy valakit azért, mert a társadalmi felelősségvállalás szempontjából annyira aktív, de lehet, hogy valakit meg azért, mert a közösségi programok terén mutat affinitást vagy tettrekészséget. Mást meg megint csak azért, mert a szakmai tudása nagy mértékű. Nyilván több aspektus van, és nem mindenkinél ugyanazokat figyeljük meg, de ez egy nagyon rugalmas felvételi eljárás, főleg ahogyan szűkül a kör, és az utolsó fordulókhoz érünk. Tehát ha valakin azt látjuk, hogy tenni akar és lelkes, és ez hozzáad a Bibóhoz, akkor őt mindenképpen fel szoktuk venni.
Köszönjük az interjút, és további sok sikert kívánunk a szakkollégium működésében!
A képeket Gelbmann Márta készítette.
