Az alábbi vendégcikk rövid áttekintést nyújt a „Pszichológia jogászoknak II.” nevű alternatív kurzuson megszerezhető tapasztalatokat illetően. Fogadjátok nagy szeretettel!
Az általános közvélemény a jogi pályát választó személyt kimértnek, merevnek, szigorúan a jogi szabályok által támasztott kereteken belül gondolkodónak feltételezi, sokszor nem is alaptalanul. Joghallgatói éveink előre-menetelével – megfelelő önreflexió és talán egy kevés önirónia mellett – figyelmesek lehetünk arra, hogy túl sok dolgot kezdünk feketén és fehéren látni, elfeledvén azt, hogy mennyivel több komplexitás rejlik egy kérdésben azon túlmenően, hogy jogszerű-e, vagy sem. A jog és pszichológia tandemkurzus lehetőséget teremtett számunkra, hogy felfedezzünk néhány elfeledettnek hitt színt az elszürkült tényállások mögött azáltal, hogy pszichológus és jogász hallgatókhoz egyformán szóló szemináriumok keretein belül betekintést nyerhettünk két, sok esetben nagyon eltérő személyiségtípust feltételező hivatás közötti diskurzus szükségességébe.
Joghallgatóként szokatlan tapasztalás egy olyan órán részt venni, ahol tényleges eszmecsere zajlik, ahol a tárgyfelelős oktatók azonos szintre kívánják magukat helyezni a diákokkal a kommunikáció előre-vitele érdekében, ahol jó és rossz válasz nincs, csak a vélemény, amely lehet, hogy csiszolásra szorul. Eltérő nézőpontot ismerhettünk meg általunk már megtanultnak hitt témakörök vonatkozásában, így példának okáért most már tudjuk, hogy nem biztos, hogy a legjobb irány a védelmet a kóros elmeállapot felé terelni, mert nem kifejezetten vidám hely az IMEI (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet). Módunkban állt találkozni olyan fiatalkorú bűnelkövetőkkel is, akik jelenleg javítóintézeti nevelésben részesülnek és megismerhettük azon emberek munkáját, akik talán ezen gyermekek életében először fel tudják festeni egy társadalom számára hasznos élet képét, ezzel lehetőséget teremtve számukra egy normatív értelemben megfelelő élet reményére. Nem minden nap étkezhet az ember együtt fiatalkorú bűnelkövetőkkel, miután további közös foglalkozás keretében bepillantást nyerhet a mindennapjaikba is.
Emellett sok más olyan terepgyakorlat került kitűzésre, amelyeket követően a sziklaszilárd jogi álláspont árnyalódott, megjelentek az emberek egy adott helyzet mögött: olyan emberek, akik nem „rossznak” születtek, kik cselekményeinek volt egy számunkra korábban nem ismeretes lélektani origója és akiknek megfelelő segítség mellett talán lenne lehetősége pozitív irányba változni.
A jogszabályi rendelkezésekbe fagyott érzésvilág olvasztásán kívül a kurzus rávilágított számunkra egy olyan problémára is, amely gyakorlati nehézséget okozhat napjaink jogalkalmazásában, igazságszolgáltatásában is. Sok esetben kerülhet egymással szembe úgy egy pszichológus vagy elmeorvos szakértő és egy jogász, hogy azt gondolják, értik egymás nyelvét, azonban ebben való esetleges tévedésükön ítéletek múlhatnak. A kurzus alatt részt vehettünk egy olyan, emberölés bűntettéről szóló tárgyaláson, ahol a két szakma eltérő gondolkodásmódja és terminológiája okán nem tudta a szakértő bevonása a célt megfelelőképpen szolgálni, a párbeszéd több kérdést vetett fel, mint amennyire választ adott. Ugyanezen problémakörre világított rá a Semmelweis Egyetem Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinikáján tett látogatásunk is. Megoldást talán leginkább az jelentene, ha a szakmák képviselői nyitottabbá válnának arra, hogy egymás területeit megismerjék, ne vegyék evidensnek azt, hogy a másik érti, amit mondanak, s úgy is érti, ahogy azt ők gondolják, ennek pedig kiváló első lépcsőfoka lehet egy ilyen kurzus. Az igazságszolgáltatás elmeorvosi, pszichológiai szakértők involvált esetein kívül ez minden más jogterületen konstruktívvá válhatna, mivel evidens, hogy lényegesen célravezetőbb lenne úgy szabályozni jogilag az élethelyzeteket, ha aktívan próbálnák a jogászok megismerni és megérteni az emberi elme működését, illetve környezetüket, a miérteket, s ebből fakadóan az emberek viselkedését.
Egy egyetemi kurzus a leginkább akkor ér célt, ha az ott hallottakat és tapasztaltakat a hallgató egy életre tovább tudja vinni és túlzás nélkül állítható, hogy ez a kurzus ezt elérte. Talán sokkolónak nevezhető néhány tapasztalat ezek közül, de olyan gondolatébresztésben lehetett részünk, mely az egész előttünk álló karrierünkre hatással lesz.
Köszönjük a cikket vendégszerzőinknek, Gerencsér Marcellnek, Tóth Amandának, Győri-Molnár Luca Boglárkának, Kolozsvári Mártonnak, Hála Noéminek és Tar Bernadettnek!
Légy te is vendégíró!
Ha nem szeretnél a szerkesztőség állandó tagja lenni, de van egy (vagy több), a Jurátus profiljába illő cikked, amit szívesen megosztanál a Kar többi hallgatójával, bátran küldd el az írásod a foszerkeszto@juratus.net címre mellékletben (a beküldött írásokat szükség szerint szerkesztjük).
