Májusi előretekintő

A Dékáni Hivatal közreműködésével ezúton szeretnénk beszámolni azokról a kari eseményekről, aktualitásokról a soron következő időszakra nézve, amelyek számot tarthatnak a hallgatók érdeklődésére.

Az április havi előretekintő után – ígéretünkhöz hűen – jelentkezünk a májusi programokkal is, amelyekből ebben a hónapban sem lesz hiány. A visszaköszönő elemek mellett újdonságok is várnak minket, valamint több olyan program is szerepet kap cikkünkben, amelyről nincs hivatalos esemény, de a szervezők egyetértésével ezúton osztunk meg róluk bővebb információkat! Most pedig következzenek a legfontosabb kari események májusban!

Az ELTE NFI Filmklub ebben a hónapban is töretlenül kínál elegendő műsort, a következő vetítésekkel:

Május 3 – a Hyppolit, a lakáj, vendég Eperjes Károly színész és Lakatos Gabriella filmtörténész;

Május 10. – Akik maradtak, vendégek: a két főszereplő, azaz Hajduk Károly és Szőke Abigél; a rendező Tóth Barnabás, és Karunk oktatója, a Perjátszó Kör vezetője dr. Kisteleki Károly.

Május 24. – Nincs parancs! (dokumentumfilm) vendégek: Szalay Péter rendező, Dr. Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész  és Dr. Hidas Ildikó a film dramaturgja.

A vetítések helyszíne továbbra is az A/1-es gyakorló, kezdés 18:00-kor. A vetítésekről itt olvashatunk. Regisztrálni az anna.racz@ajk.elte.hu e-mail címen lehet.

A fentieken túl említést érdemel, hogy május 18-án különleges, kihelyezett filmklub alkalom várja részvevőit. Az ELTE NFI Filmklub a Magyar Nemzeti Filmarchívumba látogat, ahol először betekintést nyer annak működésébe, majd pedig megtekinti a Gázolás című filmet, amelyet egy beszélgetés követ: Dr. Gimesi Ágnes büntetőbíró, kúriai tanácselnökkel és Barkóczi Janka filmkutatóval. Az eseményen 70 főnek nyílik lehetősége részt venni, a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezni, az  anna.racz@ajk.elte.hu e-mail címen lehetséges. Az esemény 17:00 kor kezdődik és 20:30-ig tart a 1021 Budapest, Budakeszi út 51/E szám alatt. A találkozó a helyszínen lesz 16:45-kor, az épület előtt.

Az Alkotmányjogi Tanszék Műhelyvitát rendez május 4-én 16:00-kor a Kari Tanácsteremben, Kristina Trykhlib (Harkivi Egyetem, Ukrajna) „Ukrajnai alkotmányos kihívások háború idején” tanulmánya alapján. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a további részletek pedig a visszaigazoló e-mailben olvashatóak. Vitavezető: Pozsár-Szentmiklósi Zoltán Tanszékvezető, opponens: Bodnár Eszter. Az esemény elérhető itt.

Folytatódik a JOTOKI 50 Kávézó, amelynek keretében jogászok beszélgetnek aktuális jogi kérdésekről. Május 4-én 16:00-tól 18:00-ig az A/1 gyakorlóban kerül megrendezésre a következő találkozó, mely az aktuális adatvédelmi kérdésekkel foglalkozik majd. A meghívott szakértők Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, Schnell Anna, a NAIH vizsgálója és Pataki Gábor, az ELTE ÁJK tudományos főmunkatársa. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információk és regisztráció itt.

Megrendezésre kerül a XVIII. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó- és Perbeszédmondó Verseny május 5-én, az Aula Magnában. A korábbi selejtező fordulók után a kvalifikált versenyzők itt mérik össze képességeiket. Az esemény megnyitóját követően a versenyzők megoldják a kiosztott feladatokat és bemutatják a megoldásaikat, melyeket a zsűri értékel. Az esemény nyilvános, nézőként regisztrációt nem igényel. A megoldandó feladatok megoldásai, a perbeszédek 13.15 és 17.00 óra között hangzanak el.

A Jog- és Társadalomelméleti tanszék és az Alkotmányjogi tanszék vendége lesz Jothi Rajah, az American Bar Foundation kutatóprofesszora, a szingapúri alkotmányosság és politikai rezsim nemzetközileg elismert szakértője. A professzornő előadását az A/1-es gyakorlóban, május 5-én 14:00-kor, „Authoritarian Constitutionalism, its Informal Practices and Culture” címmel lehet megtekinteni. Az előadás főleg azzal foglalkozik majd, hogy összeegyeztethető-e az autokratikus hatalomgyakorlás a jogállamiság eszméjével és gyakorlatával, továbbá létezik-e tekintélyelvű konstitucionalizmus. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a gabriella.pajor@ajk.elte.hu e-mail címre küldött e-maillel lehet.

Május 11-én, a díszdoktorrá avatásukat megelőző napon két – a göttingeni egyetemen oktató – német professzor tart díszdoktori előadást a Kari Tanácsteremben. 14:00-tól Martin Ahrens professzor előadása hallgatható meg a német polgári eljárásjog fejlődési irányairól, német nyelven; 15:00-tól pedig Peter-Tobias Stoll professzor tart előadást az EU-n belüli beruházások védelméről, angol nyelven. Az előadásokról bővebben itt.

Május 12-én Pázmány-nap (és tanítási szünet) lesz. Az ELTE Szenátusa ünnepi közgyűlést tart az egyetem alapításának 388. évfordulója alkalmából, amely során előadásokra és díszdoktori avatásokra is sor kerül. Többek között a fenti professzorok díszdoktorrá avatása, Weiszburg Tamás előadása, de koncert- és táncelőadás is várható. Az események 10:00-től kezdődnek, azokról bővebben itt olvashattok.

Ugyan nem kifejezetten kari esemény, mégis vonzó lehet minden magyar hallgató részére, hogy május 16-án egyetemi napot szervez a Művészetek Palotája (MÜPA). A 13:30-tól 23:00-ig tartó esemény programjaiban megtalálhatóak többek között koncertek, beszélgetések különböző szakterületekről és egy orgonabemutató is. A belépés regisztrációhoz kötött, a helyszínre (Komor Marcell u. 1.) pedig kötelező a diákigazolvány is. A regisztrációról és a részletekről itt tájékozódhattok.

A Magyar Börtönügyi Társaság konferenciát tart május 18-án 14:00-tól az Aula Magnában. Téma: Kodifikációtól a végrehajtásig. A program közgyűlés része, amelyre 15.00 óra és 15.30 között kerül sor  nem nyilvános, azon kívül azonban minden más szakmai program látogatható. Több előadás és bemutató is megrendezésre kerül. Lesz szó a büntetés-végrehajtás szervezeti átalakításáról, a Bv. Holding Vállalatcsoport működéséről, valamint a Börtönmúzeum és Levéltár is bemutatásra kerül.

Jóllehet nem a fentiekhez hasonlítható kari esemény, de fontos lehet megjegyezni, hogy a vizsgajelentkezés az ÁJK jogászképzésén május 19-én 18:00-kor nyílik meg a Neptun rendszeren keresztül, míg minden más kari szakon május 18-án 19:00-tól veszi kezdetét.

Minden hallgató figyelmébe ajánljuk még a Hallgatói Önkormányzat ösztöndíj-pályázatainak nyomon követését, amelyekről bővebb tájékoztatást az ELTE ÁJK HÖK honlapján találhatunk.

Javasoljuk továbbá a karon működő Tudományos Diákkörök honlapjain/Facebook-oldalain meghirdetett programok, az egyetemi szakkollégiumok és partnerintézmények rendezvényeinek, továbbá az Európai Joghallgatók Egyesülete (ELSA Budapest) által szervezett események figyelemmel kísérését is.

Május hónapra sok program részletei még függőben vannak. Amint tudomást szerzünk ezekről, cikkünket frissítjük. Ötleteiteket egyéb programokra nézve továbbra is várjuk az Ötletládába.

Az események résztvevőinek ezúton jó szórakozást; a versenyzőknek sok sikert; a kar hallgatóinak pedig programokban és tanulásban gazdag májust – na és persze: további jó olvasást kíván a Jurátus szerkesztősége!


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.