Programajánló – II. JÖSz Nyári Egyetem

SAMSUNG CSC

Míg legtöbbünkből valószínűleg vegyes érzelmeket vált ki az „egyetem” szó, addig a várva várt nyárra pozitívan, pihenésben és kikapcsolódásban bizakodva gondolunk. Ezért is fordulhat elő, hogy ha összerakja az ember ezt a két szót, az meglehetősen paradoxon kifejezésnek hat. Egyetem nyáron? Örülünk, ha vége a vizsgaidőszaknak, nem hogy még a feltöltődésre szánt időnket is az egyetemi anyaggal és kötelezettségekkel foglalkozva töltsük!

A Joghallgatók Önképző Szervezete idén augusztusban második alkalommal megrendezésre kerülő Nyári Egyeteme éppen ennek a szókapcsolatnak a negatívan hangzó frigyére cáfol rá: közösségi és szakmai programok megfelelő elegyét nyújtva, egy igazán idilli környezetben.

A kezdeményezés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ELTE „Kiemelkedő, innovatív felsőoktatási rendezvények díja” pályázaton az I. JÖSz Nyári Egyetem első helyezést ért el. A tavalyival ellentétben, melynek a Közjegyzők Háza adott otthont Budapesten, az idei esemény Budapesttől egy órányi útra található Forster Vadászkastélyban kerül megrendezésre. Ennek oka, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel a férőhelyek számát kívánták emelni a szervezők, valamint a rendezvény közösségépítő, szórakoztató jellegét erősíteni. Szintén a tavalyi sikerből kiindulva a JÖSz idén már háromnapos programsorozattal készül a résztvevőknek, valamint – a maximális kényelem érdekében – a program keretében szállást is nyújt a helyszínen, teszi mindezt egyetemisták számára is igen pénztárcabarát áron.

SAMSUNG CSC

De mik is azok a programok, amelyekre biztosan lehet számítani? A II. JÖSz Nyári Egyetem húzónevei között szerepel többek között Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, akivel az oktatási reformról lehet majd beszélgetni, Dr. Bárándy Péter ügyvéd, korábbi igazságügy-miniszter a legnagyobb magyar büntetőügyek világába kalauzol majd el, Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa Sárhegyi Istvánnal, a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda munkatársával folytat majd eszmecserét az innováció és űrkutatás témájában. Szó lesz a felsoroltak mellett az Európai Unióról, annak jövőjéről, az adatvédelemről, aktuális magyar társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekről, sőt még a Facebookról is.

A fent említett szakmai előadások, műhelybeszélgetések és közéleti viták mellett délutánonként szerepet kap majd a rendezvény közösségi pillére is, mely keretében pezsgő művelődési, valamint szórakoztató csapatépítő-kikapcsolódást nyújtó programok és esti bulik színesítik majd a palettát.

A rendezvényre a szervezők nem csupán joghallgatókat várnak, az minden érdeklődő számára, egyetemtől, kartól, szaktól függetlenül nyitott.

Én már tudom hol leszek augusztus 12-14-ig! És te?

További információk és regisztráció a JÖSz honlapján!

Írta: Báder Luca


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.