ELTE ÁJK sikerek a 2018/2019 tanévben

Processed with VSCO with a6 preset

Amikor arról vitázunk, melyik egyetem nyújtja a legszínvonalasabb jogászképzést, különféle számokat és statisztikákat veszünk elő, melyek a mi igazunkat bizonyítják. Az ELTE ÁJK-n nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hallgatói kiválóságoknak tér nyíljon arra, hogy versenyeken is megmérettessék magukat, a sikereket pedig a minden év végén megrendezendő dékáni fogadáson ünnepeljük meg.

„Sokszor hallottam azt a mondást, hogy a bajban ismerszik meg a barát. Aztán egy nagyon okos ember azt mondta nekem, hogy a bajban segíteni alapvető emberi dolog. A barát nem a bajban ismerszik meg, hanem akkor, ha velünk örül a sikerünknek.” – mondta dr. Menyhárd Attila dékán úr ünnepi beszédében, melyet a kari sikerek megünneplésére szervezett dékáni fogadáson tartott, június 17-én, az Aula Magnában.

Az idei év kiemelkedően sikeres tanév volt a Kar számára: 19 hazai, és 11 nemzetközi versenyen indultak el a hallgatók, a 119 versenyző összesen 156 díjat hozott haza. 11 egyéni, és 8 csapatban szerzett első helyezés lett a miénk. Az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában 13 első helyezett a Karról került ki, ami több mint a második és harmadik legsikeresebb jogi kar által elért első helyezés összesen.

Büszkék vagyunk a versenyzőkre, felkészítő oktatókra, és arra, hogy az Egyetem polgárai lehetünk!

Képekért köszönet Gelbmann Mártának.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Varga Dominika Kincső

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.