Rap-osztók és riposztok, avagy a hip-hop és a rapkultúra

matthias-wagner-679540-unsplash

Szókimondóság, rímek, egoizmus, bandaszellem és az e mögött rejtőző ütős instrumentális alapok, sok és sebesen elmondott, szlengben bővelkedő szöveg, cifra, szellemes vagy túl egyszerűnek tűnő rímekkel tarkítva. Mindez a tengerentúlról. Talán ezzel a körbeírással mindenki felismeri azt a kulturális jelenséget és életérzést, ami egy szubkultúrából előretörve a világ egyik legsikeresebb és legközkedveltebb zenei műfajává nőtte ki magát.

Mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki rajong a rapzenéért és mindenki ismer legalább egy ilyesféle számot és előadót. Az amerikai kultúrát sok esetben világszerte etalonként kezelő közhangulat ezt az ottani gettókból táplálkozó életérzést is hamar átvette.

A hip-hop és a rap jelentése nagyon szorosan összefonódik, a különbségtétel kedvéért azonban meg kell jegyezni, hogy amíg a hip-hop magát az életstílust foglalja össze, addig a rap a zenei irányzatot jelenti – ezt egy kifejezéssel olyan „ritmikus szövegkántálásként” lehet definiálni, aminek egy ismétlődő, monoton zenei alap adja meg a tempóját.

Ahhoz, hogy megértsük témánk karakteres jellemvonásait és entitását, előbb történetének mérföldköveit érdemes megnézni. A rap és a hip-hop elválaszthatatlan fogalompáros mellé háromszögbe tagolhatjuk be még a fekete közösséget, amire jellemző volt a folyamatos társadalmi elnyomottság és a szegregáció. Ezt az elkülönítést saját maguk is felerősítették mindig etnikai kultúrájuk megőrzése érdekében. Afrikai törzsi, ún. „griot” dobos történetmondásokra lehet visszavezetni a rap kezdeteit, s a korszak, amely a mai stílust megalkotta, az 1970-es évek Amerikája volt.

analogue-antique-boombox-159613

A New York-i Bronx társadalmi összetétele megváltozott ekkortájt. A gazdagabb réteg elköltözött, a szegényebb réteg maradt ott, akik közt felerősödtek a hatalmi harcok, bandaháborúk, drogkartellek, és végül anarchikus állapotok alakultak ki. Többen felszólaltak ez ellen, és hallatni akarták a hangjukat, főleg saját, közvetlen bandájuk biztonsága érdekében.

Ennek a jelenségnek a klubok biztosítottak nyilvánosságot, ahol létrejött az addig közkedvelt jazz és funky alapjain az ún. old school rap. Emellett a jamaicai zenei irányzat is nagy hatással volt az ekkor már megszületettnek mondható stílusra, aminek fő formája ebben az évtizedben a klubokon belüli szópárbaj volt. Akár a lemezlovas zenei aláfestésével, akár anélkül.

A 70-es évek végén már lemezek jelentek meg különböző bandák részéről, azonban csak a 80-as évek elején került ki a gettó falai közül az irányzat, mivel ekkor figyeltek fel rá a különböző lemezkiadó cégek. Így a társadalom minden része számára elérhetővé vált a rétegzene, és ekkor kezdett világszintű ismertségre is szert tenni. Ehhez feltétlen szükséges volt a lemezlovasok élőzenés – ezáltal spontán, asszociációs – háttérzenéjét előre megkomponált, egyedi zenei alapra cserélni.

A Bronxból induló zenei szubkultúrának ellenfele akadt a Los Angeles-közeli Comptonban. A népszerűség, a lemezeladások anyagi vonzata és a már említett önkifejezés hatalomra juttatása saját körben főleg verbális harcba torkollott, az irányzatok követői részéről azonban tettleges, erőszakos megmozdulások is történtek. A tetőpont a 80-as évek közepétől a 90-es évek végéig tartott, amely után csillapodott a helyzet. Manapság is érezhető az ellentét, azonban valamennyire globalizálódott és egyesült a két fél zenei motivációja.

adult-audience-band-1370538

Hogy miért is tudott csillapodni a helyzet? Közös lett a zenei indíttatás, és az irányzat művelőinek agresszív felfogásából következő fanatikusok tanultak elkövetett hibáikból, tehát a közönség megtanulta kezelni a szövegeket. Emellett pedig konformizálódott a XXI. századi társadalom számára a termék.

Az átlagpolgár származási helytől és társadalmi pozíciótól függetlenül, a zene elfogadható szövegét, mondanivalóját vagy sok esetben magának a zenei alapnak a magával ragadó dallamvilágát, populista vonásait szerette meg. Ebben nagy szerepe volt egy bizonyos fehér, az afroamerikaik által mégis elismert rapper előadónak, Eminemnek.

A konszolidáció másik oka pedig a közösség véleményének formálása érdekében előadott súlyos aktuálpolitikai, valamint régóta meghúzódó társadalmi problémákra való rávilágítás értékelése volt. Mint a legtöbb zenében, ebben a stílusban is az érzelem megnyilvánulásai vannak döntő többségben, mint a szerelem, közösséghez való tartozás, kötődés vagy a magány, fájdalom. Így hasonlóan a szépirodalomhoz ezt is bárki a magáénak tudja érezni.

Itt kerülhet szóba az a társadalmi elfogadottság, ami alapján a művészethez kapcsolhatjuk a tárgyalt stílust – már a szakma is elismeri a rapet, nem csupán a közönség. (Gondoljunk csak az Oscar-díjat nyert, már említett Eminem filmjére, vagy az épp idén Pulitzer-díjat nyert comptoni rapperre.)

A XXI. század mostani évtizedében sok formában keveredett vagy továbbfejlődött a stílus.

Egyik ilyen a szépirodalom és a színházkultúra művelői által végzett, rapcsatákhoz hasonló, zenei alap nélküli, rímfaragó slam poetry elterjedése, amely már a 80-as években kialakult, de térhódítása a 2010-es évekhez köthető. Emellett megjelent a latin-amerikai hangulatot a hip-hop életérzésével összekötő reggaeton rap és az EDM, azaz az elektronikus tánczenével összekevert trap műfaja, amelyek a hip-hop alapelemeit megtartva értek el a világsikerhez.

Az autentikus rap és hip-hop stílusirányzata már régebben felért a csúcsra: az 1985-95 közti időszakot nevezhetjük aranykornak. Sokan abban látják a siker kulcsát, hogy ez a zene a társadalom rohanó, pörgő életvitelét, hétköznapjait viszi át hasonlóan megkonstruált zenei dimenzióba, és ennek hangulatát mind a zeneszöveg, mind annak ritmusvilága megtestesíti.

Források: X X X X


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



      

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Bódy Kolos Bálint

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.