A Bibó István Szakkollégium egyik alappillére a társadalmi felelősségvállalás, melynek keretében – a 2020-as tanévtől kezdődően – csatlakozott a Szabó Kálmán Tehetségprogramhoz. A társadalmi mobilitás elősegítését zászlajára tűző ösztöndíjról a program bibós szervezői, Kis Krisztián és Kührner László, valamint a szakkollégium igazgatója, Fazekas János mesélt lapunknak.
Jurátus: Beszéljünk először is az ösztöndíjprogram létrejöttéről. Mi volt az a momentum, történés, ami miatt egyáltalán megszületett a gondolata? Kiknek a kezdeményezésére, mikor és hogyan alapították?
Kührner László: Magát a programot még 2012-ben alapította a Budapesti Corvinus Egyetem Rajk Szakkollégiuma. A kiinduló gondolat az volt, hogy amikor visszavágták az egyetemi keretszámokat az államilag támogatott férőhelyeken, akkor erre a problémára valamiféle alternatív megoldást akartak kínálni. A program sikeresen működik azóta is, tavaly nyáron pedig megfogalmazódott bennünk, hogy ehhez nekünk, bibósoknak is érdemes lenne csatlakozni.
Tehát nem a Bibó hozta létre a programot, de ma már ugyanúgy részese, mint a Rajk Szakkollégium. Volt bármi különösebb oka annak, hogy éppen tavaly csatlakoztatok, mi miatt láttátok elérkezettnek az időt erre?
KL: Egyrészt tavaly volt az állami helyek átstrukturálása a jogi karokon, de ez valójában egy kicsit később jött, mint ahogy maga a gondolat megfogalmazódott. Az alapgondolat onnan ered, hogy többünknek vannak rajkos ismerősei, akiktől rengeteg jót hallottunk a programról. Elgondolkodtunk rajta, hogy ez nem egy olyan dolog-e, amit mi is tudnánk csinálni a Bibóban, hiszen itt is hasznos lenne, ha meg tudna valósulni a társadalmi mobilitás olyan szempontból, hogy rosszabb anyagi körülmények közül érkező diákok tanulhatnak jogot, amivel lehetőségük nyílik kitörni a korábbi helyzetükből.
Jelenleg tehát két egyetem hallgatói felé nyújt támogatást a program. Milyen a megoszlás az egyetemek között, van kikötés arra vonatkozóan, hogy milyen arányban kell legyenek a felvettek ebből a szempontból?
KL: A programnak két külön ága van, a rajkos ág és a bibós ág. Értelemszerűen a rajkos ág vesz fel a Corvinus-ra, mi pedig az ELTE-re. A finanszírozható ösztöndíjas helyek számától függ, hogy hova hány embert tudunk felvenni. Nálunk jelenleg öt embernyi ösztöndíj áll rendelkezésre, míg a rajkosoknak – ott ez egy régebb óta működő program – most kilenc ösztöndíjasuk lett, és tizenkét helyük van. A program tehát különválik a két egyetemen, és csak a promóciónál találkozik, illetőleg a közhasznú alapítványban, ami a program pénzügyeit intézi. Azonban külön anyagi forrásból és külön felvételi testülettel működik a kettő.
Ha már a felvételnél tartunk, melyik játszik nagyobb szerepet az elbírálásnál: a szociális rászorultság vagy a tehetség?
Kis Krisztián: Az ösztöndíjasokat egy szakkollégistákból és külsős tagokból álló testület választja ki a jelentkezők közül. A szabályzat megalkotásakor pedig arra törekedtünk, hogy minél nagyobb szabadságot adjunk ennek a felvételi testületnek, így az egyes politikák kialakítását– tehát, hogy éppen melyik elvet érvényesítik jobban: a társadalmi mobilitás elősegítését, vagy az ELTE-tudatot keresik a jelöltekben, esetleg a szakmaiságát nézik – mindig az adott felvételi testületre bízzuk.
Amit azonban a mostani eljárásról el tudok mondani az az, hogy alapvetően az alsó középosztályból jelentkeztek diákok a programba, tehát az anyagi rászorultság nagyjából egy szinten van a jelentkezők között. Így, amit kerestünk, hogy ki az, akiben a legnagyobb esélyt látjuk arra, hogy mindenképpen értelmiségi pályán fog elhelyezkedni. Kinél van a legnagyobb esély arra, hogy az ELTE-re felveszik, és itt is fejezi be a tanulmányait.
Úgyhogy ez alapvetően egy tehetségprogram, a rászorultság inkább egy belépő küszöb, onnantól kezdve pedig az elhivatottság az, amit keresünk.
Fazekas János (balra) és Kis Krisztián (jobbra)
Térjünk vissza egy kicsit az alapításhoz. Miért éppen Szabó Kálmán a névadója a tehetségprogramnak? Hogyan kapcsolódik az életútja a célkitűzéseitekhez?
KL: Az elnevezés a program rajkos ágából ered. Szabó Kálmán egyrészt a Rajk létrejöttében játszott nagy szerepet, tudniillik ő volt a Corvinus rektora mikor még Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem néven működött. Másfelől pedig az ő élettörténete is példája a társadalmi mobilitásnak , mivel szegény sorból származó népi kollégista volt a maga idejében, és onnan jutott el egészen a Corvinus vezetéséig.
Beszéljünk újra egy kicsit a jelentkezésről. Ha meg kellene konkrétan fogalmazni, hogy kik számára nyújt lehetőséget ez a program, hogyan hangzana a válasz, ki az ideális jelentkező?
KK: Bárki jelentkezhet, aki tizenkettedik osztályos középiskolai tanuló, és vállalja, hogy az ELTE-re vagy a Corvinusra fogja első helyen beadni az egyetemi jelentkezését.
Az ideális tehetségprogramba jelentkező olyan végzős tanuló, aki bár küzd anyagi nehézségekkel, mégis elegendő neki egy indítólöket ahhoz, hogy belevágjon a budapesti életébe.
Éppen ezért egyik véglet sem jó a tehetségprogram számára, hiszen aki nagyon jó anyagi körülmények közül jön, annak nincs szüksége erre. Annál, aki viszont nem biztos, hogy az ELTE-n vagy a Corvinuson végig tudja csinálni a tanulmányait, és képes a budapesti életét is menedzselni, az a probléma, hogy jelenleg két félévnyi támogatást kaphat csak. Tehát ez egy nagyon megfontolandó kérdés az ő számára is.
Adott nekünk ez a tehetséges végzős diákunk, akinek tényleg csak ez a kezdőlöket szükséges, hogy elindulhasson az egyetemi életben. Ő milyen határidőkre figyeljen oda, mikor kell jelentkeznie és hogyan?
KL: A program jelentkezési folyamata az őszi félévben zajlik, általában december elejéig kell regisztrálni, és nagyjából december vége – január eleje az, amíg le kell adni a különböző dokumentumokat. Itt olyanokra kell gondolni, mint jövedelemigazolás, munkáltatói igazolás, különböző számlák, amik alapján fel tudjuk mérni az adott jelentkező anyagi helyzetét. Ezt követően válik szét a felvételi folyamat a program a két ágában: a rajkos-corvinusos ág január közepén bonyolítja le a felvételit, a mi felvételink pedig ezen a héten van (február első hete – a szerk.) kedden, szerdán és csütörtökön, illetőleg a legutóbbi vasárnap volt az írásbeli forduló.
A honlapon szó esik egy januári orientációs hétvégéről is, viszont úgy tudom, hogy maga a program az egyetem első két félévére nyújt támogatást. Ezek szerint mégis hamarabb elkezdődik, már a végzős évben?
KL: Az orientációs hétvége a már felvett ösztöndíjasoknak szól, tehát maga a felvételi döntés az nagyon fontos, hogy az egyetemi jelentkezés előtt kiderüljön, hogy ennek fényében tudják a sorrendet meghatározni. Tehát, akiket felveszünk, azoknak van egy orientációs hétvége még az egyetemi jelentkezés előtt. Itt megbeszéljük az írásbeli fordulón írt próbaérettségijük eredményét, ami egy fontos visszajelzés, és megkérdezzük, hogy milyen segítséget tudunk nekik nyújtani. Ezt követően abban próbáljuk őket támogatni, hogy az érettségin sikeresek legyenek, hiszen csak akkor kapják meg az ösztöndíjat, ha bekerülnek az egyetemre. A program további része, az ösztöndíj és a mentorálás alapvetően az első egyetemi évük szeptemberétől kezdődik.
Kührner László
Már több ízben említésre került a mentorálás. Pontosan milyen részekből tevődik össze a tehetségprogram?
KK: Ami szerintem kiemelkedően fontos, hogy minden felvett kap egy mentort. Nálunk az ÁJK-n szerencsés helyzetben vannak a hallgatók, mivel a mentorprogram többé-kevésbé nagyszerűen működik. Azonban így mégiscsak egy személyesebb jellegű kötődést lehet kialakítani, hiszen a mentor jobban fogja ismerni az adott jelentkező hátterét, anyagi körülményeit, vagy akár a tanulmányi előremenetelét.
Ezen kívül még három lehetőséget biztosítunk a résztvevők számára. Az egyik az SZKTP könyvtár, ami még éppen készülőben van.
Ennek a lényege az, hogy megpróbálunk minél több első-másod-harmadéves tankönyvet beszerezni, amiket a kálmánkák részére ingyenesen használatba adnánk. Ezzel megszabadítva őket attól az igazán nagy tehertől, hogy minden egyes tankönyvet megvásároljanak, ugyanis a kari könyvtár kölcsönzésre nem nyújt lehetőséget.
Emellett ingyenesen biztosítjuk számukra, hogy a szakmai, illetve általános nyelvi kurzusainkon részt vehessenek, ami szintén jelentős segítség, hiszen egy-egy ilyen nyelvkurzus ára még az ELTE-n is jelentősebb összegbe kerül a legtöbbször. Illetve a harmadik az érettségihez kapcsolódik: a FEB-bel való együttműködés. A Felvételi Előkészítő Bizottság ugyanis vállalta, hogy bizonyos számú jelentkezőnek biztosít helyet a tavaszi táborába, amire igyekszünk befizetni őket.
Már részben érintettétek, hogy miért fontos, hogy a program ne csak anyagi támogatást nyújtson a jelentkezőknek. Kifejtenétek részletesebben, hogy miért lényeges ez?
Fazekas János: A Bibó szempontjából ez több okból is fontos. Egyrészt egy szakkollégiumnak mindig lényege a tehetséggondozás, hiszen tulajdonképpen egy tehetséggondozó intézmény. Mi alapvetően az egyetemistákra fókuszálunk, egészen konkrétan ÁJK-s hallgatók a szakkollégisták, ami egyfajta korlátot jelent. Ezzel azonban egy kicsit ki tudjuk terjeszteni a munkánkat a szűk értelemben vett egyetem határain túlra. Mi pedig nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak abban segítsük a hallgatókat, hogy itt az egyetemen megtalálják a számításaikat, vagy kibontakoztassák a képességeiket, hanem már abban is segíteni tudjunk valamilyen módon, hogy bekerüljenek az egyetemre.
A másik oldal, hogy úgy mondjam, egy kicsit önző, mivel maguknak a bibósoknak is fontos ez. Most az interjú során Laci és Krisztián egymás szájából vették ki a szót, nekem igazából nem is kellett különösebb részletekkel szolgálni. Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a bibósok menedzseljenek egy ilyen projektet: kitalálják, hogyan kell ezt végrehajtani, megszervezzék a felvételit, kurzusokat, finanszírozást. Ezzel ők maguk is tudják gyakorolni, hogy milyen egy ilyen tehetséggondozási projektet végigvinni gyakorlatilag az elejétől kezdve, és milyen felelősséget vállalni más emberekért. Ez szerintem magának a szakkollégiumi képzésnek is egy rendkívül fontos része, én ezért is szeretem és támogatom.
A honlap szerint ennek a programnak fontos része a közösség is. Ez pontosan mit takar, milyen programokat, eseményeket, mit jelent egy felvett számára a közösség?
KL: Alapvetően a felvettek közössége, mint közösség. Egy rendes évben – amikor személyesen zajlanak a felvételik – van egy közösségi vonulata is az orientációs hétvégének, ugye feljönnek Budapestre, ahol beszélgetünk velük a leadandó felvételijükről. Ezt követően különböző programokat szervezünk számukra, és ez idő alatt bent alszanak a kollégiumban. Majd nyáron is vannak számukra különböző közösségi programok, illetve ősszel az oklevél átadó, ami ünnepélyes megnyitása az ösztöndíjas évüknek.
A koordinátorok – az igényeknek és lehetőségeknek megfelelően – azonban ezek után is igyekeznek minél több közös programot, például irodalátogatást, vagy más kötetlenebb eseményeket szervezni. A legtöbbet úgy gondolom, az adja ezeknek a diákoknak, hogy úgy kerülnek be az egyetemre, hogy van már egy szűk mag, egy szűk ismerősi körük, így talán kevésbé érzik magukat elveszve a rengeteg új ember között.
Van esetleg valamilyen személyes érintettségetek a program kapcsán, miért tartjátok fontosnak, miért lett a szívügyetek?
KL: Nekem alapvetően azért vált a szívügyemmé a program, mert úgy gondolom, hogy egy igazán fontos célt valósít meg, ráadásul hatékonyan. A társadalmi mobilitás növelésével itthon nem kifejezetten foglalkoznak, az iskolai és felsőoktatási rendszer sem támogatja, sőt talán egy kicsit ellene is tart. A mi célunk pedig, hogy az így keletkező réseket betömködjük.
KK: Ami talán engem ehhez köt, hogy a saját helyzetemből kiindulva pontosan ismerem, milyen nehéz úgy megtervezni a jövőt, hogy valaki nem tudja biztosan, hogy egy öt éves képzésbe bele vághat-e, az irreálisan magas felvételi ponthatárokat el fogja-e érni, és államin tanulhat.
Szerintem nagyon sokan olyan helyzetben lehetnek, mint amilyenben én is voltam: vagy bekerülnek állami képzésre, vagy egy-két évet kihagynak és dolgoznak azért, hogy utána a tandíjat ki tudják fizetni.
És az a nyolcvan hely, amit minden egyetem biztosít a jogászképzésen, egy közel tízmillió fős országban nagyon-nagyon kevés. Szeretném, ha a jogászság nem egy belterjes, elit szakma lenne, hanem bárki, akit érdekel, hozzá tudna férni ehhez a tudományhoz.
FJ: Igen, az én esetemben is ez a kulcs. Én 1999-ben felvételiztem erre az egyetemre, és akkor teljesen más volt a szituáció, praktikusan a jogászképzés egy államilag finanszírozott képzés volt. A program tehát egy olyan problémára próbál megoldást találni, ami az én diákkoromban lényegében nem létezett. Én mondjuk nem jöttem rossz anyagi helyzetű családból, de ezzel együtt, ha visszagondolok osztálytársakra, évfolyamtársakra, barátokra, ismerősökre, jellemzően nem voltak ilyen jellegű problémák.
Kührner László, Fazekas János és Kis Krisztián (balról jobbra)
Nekem az az alapélményem, hogy lényegesen megváltozott a világ és a felsőoktatás Magyarországon azóta, hogy én diák voltam. Azt hiszem, ez is egy motiváció, hogy ami az én diákkoromban adott volt és evidens, de most egyáltalán nem az, azt meg kell próbálni biztosítani, amennyire lehetőségeink engedik. Nyilván, alapvető problémákat nem tudunk orvosolni, az okait nem tudjuk megszüntetni, viszont, amit egyénenként, szakkollégiumként képesek vagyunk, azt meg kell tennünk, és próbáljuk is megtenni.
Ahogyan az elhangzott, ez egy szakkollégiumi kezdeményezés, de egy ilyen intézménynek nem feltétlen áll rendelkezésére olyan anyagi forrás, amiből mindezt finanszírozni tudná. Kik a fő támogatóitok?
KL: Az anyagi forrás megteremtése az egy igazán lényeges és nagyon nehéz kérdés volt az elején. Különböző kamarák, az ügyvédi, közjegyzői kamara, illetőleg ügyvédi irodák, valamint alumnusaink a fő támogatói a programnak.
Másik oldalról viszont ez teljesen a ti munkátok, mondhatni ti vagytok a humán erőforrása ennek a programnak. Miben nyilvánul meg a ti munkátok, és hányan vesztek részt benne, hogy a felvételt nyert hallgatókat terelgetni tudjátok?
KL: Alapvetően úgy néz ki a program, hogy van kilenc megválasztott tisztségviselő, aki ezzel foglalkozik. Ebből az öt koordinátornak a feladata az anyagi forrás előteremtése, a promóciónak és a felvételi folyamatának leszervezése, valamint annak ellenőrzése, hogy minden dokumentumot beküldtek-e a felvételizők. Ez tulajdonképpen majdnem egy egész éven át tartó munkát jelent. Valamint van egy négy fős, szakkollégistákból álló felvételi tanácsunk is.
KK: Úgy gondolom, lényeges megemlíteni, hogy most csak a bibós ágról beszélünk, ugyanis a rajkosoknál is van még ugyanennyi ember. Az operatív feladatokat a koordinátorok végzik, ami szerintem egy kicsit hálátlanabb dolog, mert rengeteg munkával jár, ellenben nem ők döntenek majd a jelentkezők sorsáról. Mikor már a jelentkezők bekerültek a rendszerbe, és látjuk, hány ösztöndíjast van lehetőségünk támogatni, akkor jön a felvételi testület, ami – ahogy Laci már említette – egy négy vagy öt főből álló, megválasztott szervezet. Ebben szakkollégisták vannak többségében, azonban két főt a szakkollégisták felkérhetnek, mint külsős tag.
Idén a külsős tagunk egy pedagógus-pszichológus hölgy, akit a Középiskolások Szabadegyeteméről ismerünk, ő épp olyan önkéntes alapon vesz részt ebben, mint a szakkollégisták.
Amit még a humán erőforrásról el lehet mondani, hogy ez az első év, amikor az SZKTP-ben a Bibó is részt vesz. Próbálunk odafigyelni, hogy a szakkollégisták felé is promótáljuk a programot, azért, hogy ez ne egy egyszeri kezdeményezés legyen, hanem minden évben legyen egy fix bázis, akikről tudjuk, hogy szeretnének ezzel foglalkozni.
És kik azok, akik mentorálják a felvetteket? Még egy külön csapat, vagy a felvételi testület?
KK: A felvételizők bemutatkozása alapján lehet elvállalni a mentorálásukat. Tehát nem az van, hogy előre kiválasztunk négy-öt embert, ugyanis, ha nincs meg a rokonszenv, összhang, akkor nincs értelme. Ezért valójában még nincsen mentor testületünk, hanem megvárjuk, hogy mindenki választhasson, mert így lesz eredményes.
Zárásként szeretném megkérdezni, hogy milyen jövőre vonatkozó terveitek vannak, értem ezalatt a bővítést, vagy első körben fenntartását a programnak?
KK: A bővítés a modern kapitalizmusban tulajdonképpen minden programnak a célja, így az SZKTP-nek is. Szeretnénk egyrészről minél több ember számára biztosítani az ösztöndíjprogramot, másrészről pedig minél több ideig. A rajkosok kicsit előnyben vannak, hiszen ott a képzés három-három és fél éves tartamából tudnak fedezni egy teljes évet. Nálunk az öt éves képzésből szintén egy évet.
Az én személyes meggyőződésem ezért az, hogyha bővítünk, akkor mindenképpen a támogatott évek számát érdemes és kell, mert felelősen nem lehet az első évre öt évet alapozni.
KL: Az elsődleges cél, hogy az öt ösztöndíjas helyet fenntartsuk a következő pár évben, majd bővítsük kétévesre a támogatást. A Bibó ilyen szempontból pilot projekt is, ha itt tud működni a program adaptálása, akkor a rajkosok akár más karokra, szakokra, szakkollégiumokra is kiterjeszthetik. Nekünk tehát ilyen szempontból is sokat kell bizonyítanunk, hogy ez a program máshol is életképes. A másik célkitűzésünk a jelentkezőszám növelése, amin sokat fog segíteni, ha személyesen is el tudunk utazni az iskolákba. Meg kell találni a program bibós hangját, mivel a diákok fejében ez alapvetően még mindig egy közgazdász programként él, ami nem is csoda, mert nyolc évig tisztán úgy működött.
FJ: Erre szeretnék rácsatlakozni, hogy először is fenn kell tartani a programot. A Bibó szempontjából ez alapvetően azt a feladatot jelenti, hogy a financiális hátteret ki kell építeni. Illetve a Bibón belül is meg kell erősíteni a program a helyét, hogy azok az emberek, akik ezt a hátukon tudják vinni – akár mentorok, akár felvételi testületi tagok –, azok valóban részt vegyenek a programban.
Köszönjük az interjút Fazekas Jánosnak, Kis Krisztiánnak és Kührner Lászlónak!
Képek: Gelbmann Márta
