Címke - Egyetem tér

Jogász művészek, művész jogászok – Élet a paragrafusokon túl

Pár év jogi egyetem után nehéz elhinni, hogy létezik világ, ami a jogszabályokon, ezer oldalas tankönyveken és bírósági döntéseken túl van. Mégis létezik! Komolyan. Az alábbi cikkben olyan neves jogász végzettségű, vagy legalábbis a jogi karon sokáig forgolódó neveket sorakoztatunk fel, akikről talán az átlagos hallgató nem is tudta, hogy bizony velük együtt osztoztak, osztoznak a félelmeken és sikereken. Sorstársak, mondhatni.

Tovább

ELTE ÁJK Gólyabál – 2017.

„Az év mindenki által legjobban várt eseménye” – írták a szervezők a gólyabál beharangozójában. Ez az este kiemelten fontos a gólyák számára, ide még olyanok is szívesen eljönnek, akik amúgy nem gyakran járnak szórakozóhelyekre. Mivel pedig vészesen közelítenek a félévzáró dolgozatok és a vizsgaidőszak, sokaknak ez a november eleji csütörtök az utolsó egyetemi rendezvény, amin az idén részt vesznek.

Tovább

Egyetem a magyar filmekben, sorozatokban

Tucatjával lehetne sorolni az egyetemen játszódó, ahhoz szervesen kapcsolódó tengerentúli vígjátékokat: Amerikai pite, Buliszerviz, Cool túra, Sulihuligánok, Felvéve… Ezek napjainkban is nagy népszerűségnek örvendenek, pedig zömük a ’90-es és a 2000-es években szerepelt a mozik kínálatában. Itthon szinte nem múlik el hétvége anélkül, hogy valamelyik tévécsatorna ne adna le belőlük egyet-kettőt. Ennek ellenére, vagy talán éppen a túlkínálat miatt, de nem akad hasonló magyar alkotás.

Tovább

HÖK hírek – Interjú Maros Dáviddal, az egyetlen negyed éves évfolyam-képviselővel

Maros Dávid az utolsó utáni pillanatban lett az elárvult évfolyam képviselője, ugyanis a rendes HÖK választásokon senki nem indult a 2013-ban kezdett évfolyam képviseletét jelentő mandátum megszerzéséért, ezért a Választási Bizottság rendkívüli eljárásban új választást írt ki, amelyet egyedüli jelöltként Dávid  nyert meg. Az első képviselőséggel töltött félév tapasztalatairól és nehézségeiről beszélgettünk.

Tovább