Címke - Netflix

A Rózsa-sziget különleges története

Gyermekként bizonyára sokan álmodoztak arról, hogy egyszer majd lesz egy saját országuk, ahol ők hozzák a szabályokat, a belügyekbe pedig rajtuk kívül senki más nem szólhat bele. A hatvanas évek közepén egy olasz mérnök meg is valósította ezt a vágyát, felépítette saját köztársaságát.

Álomból valóság

A bolognai származású Giorgio Rosa 1964-ben kapott engedélyt egy négyszáz négyzetméteres platform felépítésére az Adriai-tengeren, Rimini partjaitól tizenkét kilométerre. Akkoriban ez már nemzetközi víznek számított, a parti tenger csak hat tengeri mérföldig tartott, a létesítmény ettől a határvonaltól ötszáz méterrel kijjebb került felépítésre.

A mesterséges szigetet kilenc strapabíró oszlop tartotta, amin egy kétszintes épület is helyet kapott, az édesvízről pedig egy fúrt kút gondoskodott. Rosa mérnököt a hajógyárban dolgozó barátja segítette a kivitelezésben, a munkálatok költsége az olcsóbb megoldások – a belül üreges tartóoszlopokat például csónakkal úsztatva juttatták el a kiszemelt területre – alkalmazása mellett is elérte a másfélmillió dollárt.

Évekig tartó építkezés után, 1968. május 1-jén kikiáltotta függetlenségét a Rózsa-szigeti Köztársaság! A kezdetben három lakossal rendelkező mikronemzet hivatalos nyelve az eszperantó lett, narancssárga színű zászlaja közepén három rózsával díszített címerpajzs állt. Felállították saját „tanácsukat”, postát nyitottak és bélyegeket adtak ki, míg az épület másik szárnya bárként üzemelt, különleges italokkal a kínálatban.

Hivatalos bélyegek

A miniállamnak hamar híre ment az olasz és a világsajtóban is. A platform mellett bárki szabadon kiköthetett csónakjával, sőt menetrend szerinti járatok is indultak. A népszerűséget növelte az is, hogy egyáltalán nem kellett adót fizetni, sőt tulajdonképpen bármit lehetett csinálni, ami nem minősült életellenes vagy közveszélyes tevékenységnek.

Rosa később úgy emlékezett, hogy több százan nyújtottak be kérvényt az állampolgárságért, lemondva az olasz okmányokról. A létesítmény ugyanis – alkotója szándéka szerint – a szabadság szimbólumává vált egy olyan időben, amikor annak különös jelentősége volt.

Paolo Bernardininek, a szigetet bérbe vevő üzletembernek azonban még ennél is komolyabb tervei voltak. A kormányzati szárnyban nemzeti bankot akart nyitni, saját fizetőeszközzel. Minisztériumok és külföldi diplomáciai képviseletek is működtek volna az anyakönyvi hivatal és a békebíró mellett. A bárt étteremmel és szállodával szándékozott bővíteni, az építési és működési költségeket pedig az értékesítési bevételekből akarta finanszírozni.

Giorgio Rosa és felesége, Gabriella Rosa

A hatóságoknak hamar szúrni kezdte a szemét Rosa és Bernardini műve. Az olasz állam szerint a létesítmény egy pénzmosoda volt, mások bűntanyaként tekintettek rá, ahol illegális kaszinók és bordélyházak üzemelnek, sőt még olyanok is akadtak, akik szovjet tengeralattjáró-bázist sejtettek a háttérben.

Ötvenöt nappal a függetlenség kikiáltása után az olasz kikötőparancsnok és a pénzügyőrség blokád alá vette a köztársaságot.

Bernardini táviratában a szuverenitás megsértésével védekezett, ugyanis a Rózsa-sziget önálló állam, amely Olaszország területétől kívül esik.

Az olasz belügyminiszter más szemszögből támadta a szigetet, úgy gondolta, hogy a platform veszélyezteti a hajózást. Rosa ezt az érvet azzal hárította el, hogy egyrészt világítótorony építését tervezte, másrészt ebből a szemszögből nézve minden sziget nehézséget okozhat. A mérnök időközben leveleket írt az olasz államnak, az ENSZ-nek és az Európai Tanácsnak is az ügyben.

Meghallgatására azonban már nem került sor, ugyanis 1969 februárjában Olaszország megsemmisítette a szigetet. Ez nem ment egyszerűen, először megpróbálták szétszerelni, de az eredménytelennek bizonyult. Az olasz kormány parancsára búvárok robbanószereket szereltek fel, később két ízben is bombázták. A platform azonban így sem pusztult el teljesen, a maradványait egy tengeri vihar tüntette el. A második világháború óta ez volt az olasz hadsereg egyetlen támadása egy „független ország” ellen.

Így múlik el a világ dicsősége

Az olasz állam a művelet költségeit kiszámlázta Rosának, a nyugtán tizenegymillió líra szerepelt. A mérnököt megrendítette a pusztítás, abban hitt, hogy az ENSZ-nek el kellett volna ismernie az ország önállóságát. Azzal, hogy az olaszok bombázták az államot, végül is elfogadták a függetlenségét. Közelről nézve úgy tűnik, hogy veszített, azonban mélyebb értelemben nyert – vélekedett később a fia.

Habár a néhai köztársaság romjai az Adriai-tenger fenekén nyugodnak, így sem merült feledésbe. Az ügy hatására az ENSZ később módosította a parti tenger határvonalát, amely immáron a szárazföldtől tizenkét tengeri mérföldnyire húzódik. A platform egy darabját szobájában őrzi Rosa mérnök fia, míg a Netflix 2020-ban filmet készített a történetből. A nyolcvanöt százalékban valósághű alkotás készítői két alkalommal találkoztak a 2017-ben – kilencvenkét éves korában – elhunyt Giorgio Rosával. A rendező megkérdezte tőle, mégis miért építette fel ezt a szigetet? A válasz úgy hangzott: „Miért ne?”

Források: 1, 2, 3

Arcanum.hu: Romániai Magyar Szó – Előre 1968-09-10 / 6485. szám, Beregi Hírlap 1968-07-25 / 87. szám, Szabad Föld 1968-12-29 / 52. szám, Szabad Szó – Temesvár 1968-10-12 / 7355. szám

Képek forrása: 1, 2


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


Seaspiracy, avagy A fenntartható halászat valódi arca – A Netflix dokumentumfilm nyomában

Vizsgaidőszak és tragikus vizsgafelvétel ide vagy oda, van még néhány fontos(abb) téma, melyekkel nem árt tisztában lennünk. Például azzal kapcsolatban, hogy miképpen tehetjük Földünket még élhetőbbé. Miért ne emeljünk le bizonyos halkonzerveket a polcról, csak azért, hogy gyorsabban meglegyen a vacsoránk. Vagy tudjuk-e, hogy az algák sokkal több oxigént termelnek, mint az esőerdők? És végső soron a túlhalászat, az óceánok és tengerek ökoszisztémáinak totális felborítása ezen a területen is lecsapódik. 

Tovább

Egy film, ami vészharangot kongat – Hiperszexualizált társadalom

A Cukorfalatok című film egy francia dráma, amelynek premierje 2020. január 23-án volt a Sundance Filmfesztiválon, ahol Maïmouna Doucouré, a film rendezője elnyerte vele a legjobb direktornak járó díjat. De akkor hol itt a probléma? A botrány akkor vette kezdetét, amikor a Netflix megvette a Cukorfalatok jogait, majd elkezdte reklámozni. A poszteren megjelenő alulöltözött kislányok azonnal felhívták magukra a világ figyelmét, a társadalom pedig előzetesen megbélyegezte az alkotást gyermekpornográfia gyanújával. Emiatt a Twitteren #CancelNetflix és #DeleteNetflix mozgalmak indultak, majd később vádemelés is történt. De tényleg a borító alapján kellene ítélni?

Tovább

Elérkezett véglegesen a streaming szolgáltatók kora?

A XX. század audiovizuális eszközei, mint a mozi vagy a TV, ahogy korábban a CD, rádió használata, egyre nagyobb mértékben szorulnak ki mindennapjainkból, és helyükre a különféle online, streaming felületek kerülnek. Ez egyfelől a nézők igényét is tükrözi, másrészt az ipar is elmozdul a virtuális filmértékesítés irányába. Kérdés, hogy tovább és véglegesen digitalizálódik-e a filmipar, és hogy mit szeretnének ezzel kapcsolatban a filmek világának fogyasztói? Vissza fognak-e térni az ősi tradícióikhoz, a mozivászon elé és mindez csak egy időleges próbálkozás?

Tovább