Napjaink egyik legnagyobb egészségügyi problémája, hogy emberi életek múlnak a szervadományozás kereslete és kínálata közötti termetes szakadékon – a szervekre való kereslet sokkal nagyobb, mint a felajánlott szervek száma. Hogyan viszonyul ehhez a magyar szabályozás, és mit lehet tenni a virágzó illegális szervkereskedelem felszámolása érdekében?
A halottból történő szervdonációról röviden
A szervátültetés az adott szerv egyik szervezetből a másik szervezetbe történő telepítését jelenti. Azt, akinek szüksége van egy új szervre a betegsége miatt, az orvosi zsargon recipiensnek nevezi, a szervet adót pedig donornak. Átültetés céljára elsősorban halottból eltávolított szervet és szövetet kell felhasználni a magyar egészségügyi törvény és az Oviedói Egyezmény alapján. A szervdonáció előfeltétele az agyhalál, tehát az agy működésének teljes és visszafordíthatatlan megszűnése, melyet az orvosok különböző műszeres vizsgálatokkal, például az agytörzs vizsgálatával állapítanak meg.
A halott személy szervének más testébe történő átültetése akkor kezdődhet meg, ha halottvizsgálattal megállapították az agyhalál beálltát, vagy ezt háromtagú orvosi bizottság támasztotta alá, és a szerv átültetésre alkalmas. A magyar szabályozás alapján akkor lehet a halott szervdonor, ha még életében nem tett írásbeli tiltakozó nyilatkozatot ennek elkerülésére. Tiltakozó nyilatkozat hiányában felhasználhatók szervei, amennyiben azok alkalmasak átültetésre, ugyanakkor az orvosok megkérdezik előtte a hozzátartozókat, hogy szerintük az elhunyt milyen véleménnyel lenne a szerveinek adományozásáról.
A magyar rendszert tehát a „presumed consent”, vagyis a feltételezett beleegyezés elve jellemzi, amely alapján mindenki donor, aki életében írásban nem tiltakozik. Ezzel a magyar törvényalkotás a beteg élethez való joga mellett foglalt állást, szemben a hozzátartozók kegyeleti jogával, ugyanis ebben az esetben a két alapjog ütközik. Ezt az elvet követi Belgium, Luxemburg és Ausztria is.
A másik, kissé közismertebb szabályozási rendszer alapja az „informed consent”, amelynek értelmében a szervdonációra jelentkezőnek még életében írásos nyilatkozatot kell tennie, hogy halála után felhasználhatók a felajánlott szervei, ezért mindig magánál kell tartania egy donorkártyát is. Ezt az elvet Németország és Hollandia képviseli. Ennek finomított változata az Egyesült Államokban jött létre, ott ugyanis az orvos először ellenőrzi, hogy az elhunytnál van-e donorkártya, és ha nincs, a hozzátartozók beleegyezése alapján távolíthat el szervet a testből.
Élők közötti szervadományozás
Bár a szabályozás elsősorban a halottból történő szerveltávolítást engedélyezi, lehetséges, hogy élő ember ajánlja fel szerveit. A szervdonáció az önrendelkezési jogon alapul, hiszen önmagára nézve mindenki vállalhat kockázatot, ha képes a tájékozott és felelősségteljes döntésre. A szervátültetés alapelvei az önkéntesség, ingyenesség, befolyásmentesség és tájékoztatási kötelezettség – csak a kockázat tudatában lehet jól átgondolt döntést hozni egy visszafordíthatatlan operációról.
Azonban szigorú törvényi megkötések vonatkoznak az élő ember által felajánlott szerv átültetésére az adományozó érdekének védelmében. Csak olyan szervet lehet adományozni, amely páros szerv, és az egyik kiesése nem okoz maradandó fogyatékosságot (pl. vese, tüdő), valamint szerv részletét, amelynek eltávolítása nem eredményez funkcióvesztést (pl. máj, hasnyálmirigy), vagy regeneráló szövetet (pl. csontvelő) lehet felajánlani.
Feltétel az is, hogy a cselekvőképes donor a recipiensnek egyenesági rokona, egyenesági rokonának testvére, testvére, vagy testvérének egyenesági rokona legyen. Kivételesen megengedett az átültetés akkor is, ha a donor és recipiens egymással nem áll vérségi kapcsolatban, de csak abban az esetben, ha kettejük között szoros érzelmi viszony áll fenn, és erről a kórházi etikai bizottság is megbizonyosodott.
Szervkereskedelem
Naponta jelennek meg rémhírek a sajtóban és a közösségi oldalakon, hogy fiatalok tűnnek el, akiknek aztán nem akad nyomára a rendőrség. Hazánkban a szervkereskedelem nem felkapott téma, a 2015-ben az Európa Tanács által kidolgozott szervkereskedelem megakadályozására irányuló egyezményt Magyarország nem írta alá, habár nemzetközi konszenzus, hogy a szervekkel való feketepiaci kereskedést meg kell szüntetni.
Az illegális szervkereskedelem ellen harcolók két táborra oszlanak. Az egyik tábor a szervekkel való kereskedés legalizálását tartja jó megoldásnak, ugyanis ha létrehoznánk egy árlistát, és engednénk, hogy az emberek pénzért váljanak meg szerveiktől idegen recipiensek számára, megszűnne a szervezett bűnözés. A legszegényebbeknek, akik eddig is megtalálták a módját, hogy eladják veséjüket pár száz dollárért, nem kellene belépniük a feketepiacra, nem lenne kereslet a szervkereskedőkre.
A másik tábor viszont több szempontból is ellenzi a legalizálást. A szervadományozás alapja az önkéntesség, amit az ingyenesség biztosít, tehát ha ellenszolgáltatás fejében válnának meg az emberek pótolható szerveiktől, teljes községek élnének szervek nélkül pusztán a gazdasági kényszer miatt, és ez az emberek közötti egyenlőtlenséget növelné. Ezt bizonyítják azok a kínai falvak is, ahol a teljes népesség fél vesével él.
A legalizáció és az ellenszolgáltatás fejében történő donáció a legkiszolgáltatottabb réteg döntési lehetőségét erősen befolyásolná. Továbbá az is elképzelhető, hogy a családtagok kevésbé lennének hajlandók megválni szerveiktől egy beteg hozzátartozó kedvéért, mert előbb szétnéznének a piacon. A szervadományozás mai szabályozása alapján ez elképzelhetetlen a szoros érzelmi kapcsolat feltétele miatt.
A szervdonáció a társadalomban tabutéma, az emberek kevéssé tájékozottak jogaikról, pedig bárkivel előfordulhat, hogy elhunyt szerette szervére lenne szüksége egy betegnek, és az ismeretek bővítése lenne a kulcs ahhoz, hogy felelősségteljes döntést tudjon hozni az, aki ilyen helyzetbe kerül.