Aki fent van a Facebookon, az biztosan találkozott már Tibi atyával. Az is láthatta a papot, aki valaha a Blaha Lujza tér környékén vagy a Király utcában sétált, de még arra is rámosolygott feles poharát tartva, aki a boltban a borok között az alsó polcon nézelődött. Szóval a tiszteletes 2018-ban mindenhol ott van. De honnan ez a népszerűség, egyáltalán ki is ez a „figura”?
Elsőként érdemes leszögezni azt a tényt, hogy Kelet-Európában, beleértve Magyarországot is, igen kedveltek a falusiakkal kapcsolatos sztereotípiákból gyúrt, olcsó humorú, alpári vígjátékok. Ilyen a trilógiáig eljutó Üvegtigris, aminek az idézetei mára annyira beleépültek a magyar köznyelvbe, mint A tanú egy-egy mondata, de ott az RTL-en futó, egyébként alapvetően szlovák alapanyagból készített A mi kis falunk sorozat, mely milliókat ültetett hétvégente a képernyők elé. Ugyanez megfigyelhető a csehszlovákoknál a Nap, széna esetében, a volt Jugoszlávia területén meg a Macskajajt lehetne felhozni.
Tibi atya teremtői is nyilván tisztában voltak a magyar társadalom ezirányú igényével, melyet bőszen ki is elégítettek, ugyanakkor eleinte számomra némileg méltányolható módon tették mindezt. Jól eltalált, könnyen elképzelhető karaktereken keresztül tartottak görbe tükröt az alkohol iránt fogékony nép és az elvilágiasodó, pedofil-botrányokba keveredő egyház elé. A főszereplő mellett megismerhettük Humbák Ferit, a mindenhez is értő segédmunkást, Drótos Kareszt, az IFA-sofőrt, aki egyszer állítólag rágyújtott egy százas szögre, vagy Szalonnás Pirit, a falu Pamela Andersonját, aki többször volt nemibeteg-gondozóban, mint kisboltban.
Ez volt tehát az eredeti Tibi atya, ám ahogy növekedett az olvasótábor, úgy dobta le reverendáját a tiszteletes úr, és változott át a magyar 9gaggé. A szerkesztők ugyanis rájöttek, hogy társadalomkritikát tartalmazó posztoknál nagyobb foganatja van az egyszerű, tréfás képeknek, melyekkel sokan tudnak azonosulni, hiszen alig akad olyan 14–26 éves, akinek ne lenne ivászathoz fűződő élménye.
Mára a vallásból a bejegyzések végére biggyesztett „Dicsértessék!” maradt, az alkoholizmus megfékezése helyett annak népszerűsítése zajlik.
Az oldalon a legjellemzőbb tartalmak az italokhoz, berúgáshoz, másnapossághoz kapcsolódnak, és érnek el immáron másfél millió embert. Megint jól felmérték a készítők a magyar társadalmat, szeretünk mi piálni és az ehhez kapcsolódó posztokon röhögni, spanokat kommentben megjelölni.
Amikor kezdtek kicsit kimerülni az alkotók, olyankor a már említett külföldi gyűjteményből szemezgettek, magyarosítottak egy-egy fotót, ez persze feltűnt többeknek is. A körülbelül ötezer felhasználó által kedvelt Copy Atya oldal ezzel a jelenséggel foglalkozik.
Ugyanakkor maximális főhajtásom Tibi atya ministránsai előtt. Profi módon építettek egy márkát, brandet az eredeti mém köré. Elsőként pólókon és különböző ruházati termékeken jelent meg a tiszteletes, majd betörtek az italok piacára, saját márkás, műanyag palackos borok formájában. Ma már országszerte több kocsmát üzemeltetnek, sőt, idén saját fesztivállal álltak elő.
Tibi atyát az teszi különbbé a szintén zenész Kasza Tibortól, hogy előbbinél (ugyan elenyésző mennyiségben, de) legalább olvashatunk gondolkodásra sarkalló véleményeket is, a készítők időnként hosszabb blogbejegyzésben reagálnak különböző közéleti történésekre (ellenben Kaszával, ahol a reakció kimerül a bejegyzések alá kommentelt szmájlikban). Kultúrharcot vívtak a magyar Paolo Coelhónak tartott Oravecz Nórával, a motivátor-tréner Szabó Péterrel, de kivették a részüket a választási kampányból is. Ez persze a vicces képekhez szokott követőket némileg váratlanul érintette, rendre jöttek az „Atya, neked nem ez a dolgod!” jellegű hozzászólások.
Pedig szerintem igenis ez Tibi atya feladata napjainkban. A szerkesztők bátran merjenek minél többször véleményt alkotni, foglalkozzanak a társadalmi jelenségekkel, hívják fel a figyelmet a trénerek és motivátorok negatív tulajdonságaira, kampányoljanak a mértékletes alkoholfogyasztás mellett. A milliós rajongótábornak köszönhetően sokkal több emberhez eljutnának ezek az üzenetek, és lennének hatásosabbak, mint például az állami támogatásból készített, pocsék módon kivitelezett kisfilmek.
Dicsértessék!
források: borítókép, Humbák művek
