A legutóbbi Polgári Jogi TDK-n Dr. Kisfaludi András, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének egyetemi tanára adott elő a választottbíráskodás témakörében. Szó volt a választottbíráskodás jelentőségéről és a jogintézménnyel kapcsolatos változtatási tervekről is.
Dr. Kisfaludi András 1999 óta szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság választottbírói névjegyzékében, 2006-tól pedig a Választottbíróság Elnökségének tagja.
Rögtön felvetődik a kérdés, hogy ez az erősen eljárásjogi téma miért a Polgári Jogi, nem pedig a Polgári Eljárásjogi TDK keretein belül merült fel. Erre a felvetésre egy kérdéssel lehetne felelni: van-e anyagi jog, ha nem tudom érvényesíteni? Természetesen nem lehet függetleníteni az igényérvényesítés útját az anyagi jogi jogosultságtól, a kettő csak együtt működik. Az igényérvényesítés társadalmilag elfogadott módja a bírósági út. Emellett jelenik meg alternatív megoldásként a választottbíráskodás.
A választottbíráskodás nem mesterségesen létrehozott intézmény: a mai napig találni rá példát, hogy kisebb településeken a lakosok a bírói út helyett inkább a jól ismert, megbízható, jogban jártas ismerősüket kérik meg (állami kényszert nem igénylő) vitás ügyeik eldöntésére.
Ebből a példából látható, hogy a választottbíráskodás az állam vitarendező tevékenységének kikerülése céljából jött lére. A választottbíróság nem az állam által megszervezett testület, hanem a felek által kiválasztott fórum, azzal a többlettel, hogy az általa hozott döntéshez hozzárendeljük az állami erőszakkal való végrehajtást.
Miért választja valaki inkább ezt az utat a hagyományos bírói út helyett?
A választottbíráskodásnak öt fő előnye van. Egyrészt a felek vitáját hozzáértő személyek döntik el. Míg rendes bíróság előtt előfordulhat, hogy a bíró nem ért a konkrét ügy tárgyához, addig ez a választottbírók esetében kikerülhető azzal, hogy a felek olyan bírót jelölnek meg, akit alkalmasnak tartanak a vita eldöntésére. Másik nagy előnye ennek az alternatívának, hogy gyors – rendes bíróságok előtt akár évekig is húzódhatnak az ügyek. A hatékonyság leginkább annak köszönhető, hogy itt nincs lehetőség jogorvoslatra, a döntés első fokon jogerős. Ez azonban a 2018. január 1-jén hatályba lépő új törvénnyel változni fog. Az új törvény be kívánja vezetni az eljárásújítás intézményét, ami egy rendkívüli jogorvoslat, és egyetlen európai választottbíráskodási szabályozásban sem szerepel: ha az ügy lezárása, vagyis az érdemi ítélet meghozatala után olyan új tény merül fel, amit az eredeti eljárásban nem lehetett elbírálni, vagy olyan új bizonyíték kerül elő, amit az eredeti eljárásban a fél önhibáján kívül nem lehetett figyelembe venni, akkor lehet eljárásújítással élni. Ez a változtatás természetesen a hatékonyságra és gyorsaságra is negatív hatással lesz, hiszen olyan ügyek esetében is elő lehet majd terjeszteni a kérelmet, amelyeket már lezártak.
Harmadrészt előny, hogy a felek az eljárás szabályait rugalmasan határozhatják meg. Ez nagy autonómiát, beleszólási lehetőséget biztosít. A felek dönthetik el például, hogy mi legyen az eljárás nyelve, hol folytassák le az eljárást. Általában egyébként attól függ az ítélet nyelve, hogy hol fogják azt végrehajtani. Az is tipikus, hogy a peres fél tulajdonosi köre határozza meg a nyelvet. Jelentős szempont még az eljárás olcsósága, ez azonban vitatható. Mivel egyfokú az eljárás, és nincs fellebbezési lehetőség, kijelenthetjük, hogy összességében olcsóbb, mint a rendes bírósági út. Ez azonban már nem feltétlenül igaz az alapeljárás költségeire. Az alapeljárás költsége attól is függ, hogy eseti választottbíróságról vagy pedig intézményesről van-e szó. Míg a rendes bíróság esetében az illetékek maximálva vannak, addig ez nincs így a választottbíróság esetében. Igaz, hogy degresszív az eljárás árazása, tehát nagyobb perérték esetén kisebb a fizetendő százalék, de az összeg akkor is folyamatosan emelkedik. A külföldi választottbíróságok pedig sokkal drágábbak. Az utolsóként említendő előny az eljárás titkos volta, zártsága. Csak a felek egyetértésével adhat az eljáró tanács engedélyt ennek az áttörésére.
Ami a választottbíráskodás működését illeti, a két peres fél egyenként jelölhet egy-egy bírót, akik pedig közösen választják meg a tanács elnökét.
Neki azonban nincsenek többletjogosultságai. Fontos, hogy mindig páratlan számú bírónak kell lennie a döntésképtelenség elkerülése végett. Egyes rendszerekben a választottbírók mint a felek meghosszabbított kezei működnek, tehát próbálják a felek igényit érvényesíteni, nálunk azonban nem így van, a bíráknak függetlennek és pártatlannak kell lenniük.
Ami a rendes bíróságok szerepét illeti, a választottbíróságok általában függetlenek tőlük. Azonban – mivel a választottbíróság nem tud kényszert alkalmazni – szükség esetén a rendes bíróságok jogsegélyt nyújtanak. Ez ugyan nagyon ritka, de az elvi lehetősége fennáll. Az új szabályozás szerint a felek is megkereshetik a rendes bíróságokat kényszerítő intézkedést igénylő bizonyítás esetén. Lehetőség van továbbá az ítélet megsemmisítésére is, ez azonban nem korlátlan felülvizsgálati jogosultsága a rendes bíróságoknak. Ennek esetei: ha a választottbíráskodási megállapodást kötő felek egyike sem volt jogképes vagy cselekvőképes, ha a fél a választottbíró kijelöléséről vagy a választottbíróság eljárásáról nem volt szabályosan értesítve, ha a fél nem volt képes az ügyét előterjeszteni, ha a megállapodás nem terjedt ki arra a vitára, amit végül eldöntött a bíróság, vagy ha a bíróság olyan jogvitában járt el, amiben ki van zárva a választottbírósági út. További ítéletérvénytelenítő ok, ha a döntés közrendbe ütközik – a közrend fogalmát sajnos az új törvény sem fogja meghatározni. A bíróságok kiterjesztő értelmezése miatt ez jelenleg is probléma. Másik ok lehet a megsemmisítésre, ha a bíróság megsérti azokat az eljárási szabályokat, amelyekben a felek megállapodtak. Ez szigorúan nézve azt jelenti, hogy már akkor is érvényteleníthetnek egy ítéletet, ha a választottbíróság egy határidőtől egy nappal eltér. Ez azonban nem jó irány.
Felmerül a kérdés, hogy a választottbíráskodás közjogi vagy magánjogi jellegű jogviszony-e.
Az új törvény is megerősíteni látszik azt, hogy ez egy magánjogi jogviszony, amely megbízási jellegű. A megbízási jogviszony a felek és a bírók között áll fent. A rendes bíróság döntése alapján egy választottbíró csak akkor mondhat le, ha ehhez mindegyik fél hozzájárul. Ez azonban nagyon szigorú, hiszen a polgári jog szabályai szerinti megbízásos jogviszony egyoldalúan is megszüntethető.
Felmerül a bíró felelősségének a kérdése is. A Kamara Eljárási Szabályzata szerint a választottbírók nem felelnek a tevékenységükért. Az új törvény teljesen világossá teszi, hogy ki lehet zárni a felelősséget, de nem a súlyos gondatlanságért és a szándékosságért való felelősségre is kiterjedően. A rendes bíróságok esetében a bírók nem felelnek (például az ítélet hatályon kívül helyezésekor), legfeljebb kioktatást kapnak, és a bizalom sem dől meg velük szemben. Ennek kellene a választottbírókkal szemben is érvényesülnie, mivel ők is tévedhetnek, csakúgy, mint a rendes bíróság tagjai. Továbbá az sem biztos, hogy a rendes bíróságnak van igaza a választottbírósággal szemben. Egyébként ilyen okból eddig egyetlen választottbírót sem köteleztek még kártérítés fizetésére.
Az új törvény szervezetileg is nagy változásokat fog bevezetni. A tervek szerint két, Magyarországon működő intézményes választottbíróságot meg fog szüntetni (a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságot, illetve az Energetikai Állandó Választottbíróságot), és az elvileg újonnan létrejövő Kereskedelmi Választottbíróság lesz ezek jogutódja. Ha a felek korábban a két megszüntetendő választottbíróság valamelyikét kötötték ki, azt úgy kell tekinteni, mintha az újat kötötték volna ki. Ez viszont ellentétes a választottbíráskodás elveivel, főleg annak magánjogi jellegével. Mivel a törvény még sokára lép hatályba, ráadásul ezen és további intézkedései miatt elég nagy a visszhangja, várhatóan még módosulni fog.
