Archív - szeptember 2016

Kérdezz-felelek a Joghallgatók Önképző Szervezetének elnökével

JÖSz

 A gimnázium után minden gólya nagy elszántsággal, reményekkel telve lépi át az egyetem küszöbét. Az első pár hét a lehetőségek felmérésével, barátságok megkötésével és a tananyaggal való ismerkedéssel telik. Azonban nem érdemes csak a tanulásra koncentrálni, hiszen az itt töltött pár év életetek egyik legszebb időszaka lehet, ha az egyetemet nemcsak túlélni, hanem megélni szeretnétek, ezért az akklimatizálódás után ajánlott kihasználni az ÁJK adta lehetőségeket. Azért, hogy segítsük a feltérképezés időszakát,  interjút készítettünk a JÖSz elnökével, Paseczki Loránddal.

Tovább

Csapatmunka, szakmaiság, felejthetetlen élmények – Tudományos Diákkörök az ELTE ÁJK-n

legal gavel on a law book

Szeretnél minél többet kihozni az egyetemi éveidből beszéljünk akár a szakmaiságról, akár a társasági életről? Akkor a karon működő tudományos diákköröket neked találták ki. A TDK-k alapjában véve olyan hallgatók által működtetett, egy-egy oktatóval kiegészülő szervezetek, amelyek valamely tanszékhez, tantárgyhoz kapcsolódnak. Ha már tudod, hogy melyik terület érdekel, vagy csak egyszerűen szeretnél eggyel megismerkedni, akkor nincs más dolgod, mint eljárni a diákkör üléseire, és a jó hangulatú előadások, tanulmányutak során bepillantani a tárgy rejtelmeibe. TDK-zz, és légy egy jól működő csapat tagja, miközben lehetőséget kapsz egy tudományterület rejtelmeinek megismerésére!

Tovább