Archív - november 2016

Az Elsők – Egyetemi sporttörténeti kiállítás az ÁJK-n

20161109_122718

Az 1898-ban alapított Budapesti Egyetemi Atlétikai Club a kezdetektől fogva úttörő szerepet töltött be a magyar sportéletben. Alapításának 118. évfordulóján ezért egy egyedülálló vándorkiállítás keretein belül ismerkedhetünk meg a klub, és nagynevű sportolói történetével. A kiállításnak jelenleg az Állam- és Jogtudományi Kar aulája ad otthont.

Tovább

Egy napig parlamenti képviselő

ekp

Az a szerencse ért, hogy az évente változó számban megrendezésre kerülő Euroscola napon vehettem részt két hallgatótársammal együtt a volt középiskolánk csoportjával Strasbourgban. Az Euroscola nap lényege, hogy középiskolás diákok egy napot tölthetnek az EU Parlamentben képviselőként, ezáltal megismerve annak működését, a politikusok munkáját, (hasonlóképp a magyar Demokráciajátékhoz vagy a Mintaparlamenthez, melyek keretében a magyar Parlamentben „dolgozhatnak” egy napig a résztvevők). Minden európai uniós tagállamból huszonnégy diák jöhetett el tanulmányi versenyek jutalmazottjaiként. Ebben az évben hazánkból a Bornemisza Péter Gimnázium diákjainak volt erre lehetőségük.
Tovább

Az amerikai elnökválasztási rendszer – Hagyomány és aktualitás

usa

A hónapok óta tartó és folyamatosan élesedő elnökjelölti vetélkedés közepette egyre több szem szegeződik az Amerikai Egyesült Államok finisbe jutott két jelöltjére. Mindenki izgatottan várja, hogy ki lesz az elkövetkező években a világpolitika meghatározó alakja. Tudjuk-e, valójában hogyan, milyen úton is nyer az, aki nyer? A cikk célja alapvető ismeretekre és érdekességekre rámutatni ebben a rendkívül bonyolult rendszerben.

Tovább