Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához kapcsolódó cikksorozatunkban az ELTE ÁJK döntős dolgozatainak rezüméit osztjuk meg veletek. Az idei évben egyetemünkről összesen negyvenen jutottak tovább az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójába. Az országos fordulót április 12 és 14 között rendezi meg a Debreceni Egyetem, a járványhelyzetre való tekintettel online formában. A szóbeli védésekbe bárki bekapcsolódhat a szervezők honlapján elérhető linkeken keresztül.
A mai napon három, április 12-én megrendezésre kerülő tagozat programjába engedünk betekintést. Az alábbiakban az egyes tagozatokba továbbjutó ELTE-s hallgatók rezüméi olvashatók:
Alkotmányjogi Tagozat (Jogalkotás):
Gera Anna: Dsuang Dszi álma az Alkotmánybíróságról – Az Alaptörvény történetisége, valamint történeti alkotmányunk vívmányai a jogtudományban, illetve az alkotmányértelmezési és jogalkotási gyakorlatban
Kührner László: Hatástalan vizsgálatok, hatásos megoldások
Alkotmányjogi Tagozat (Véleményszabadság):
Szakmáry Eszter Zsófia: Az álhírek szabályozásának alapjogi szempontjai
Nemzetközi Jogi Tagozat (Nemzetközi szerződések joga):
Balázs Gergő: Tiszta kezek, piszkos ügyek – a jogellenes magatartásra alapított keresetek a nemzetközi jogban
Farkas Luca Ágnes: Diplomáciai menedék(jog) – létezhet jogintézmény jogforrás nélkül?
Az egyes tagozatokba az itt található linkeken keresztül lehet becsatlakozni.
Gera Anna:
Dsuang Dszi álma az Alkotmánybíróságról – Az Alaptörvény történetisége, valamint történeti alkotmányunk vívmányai a jogtudományban, illetve az alkotmányértelmezési és jogalkotási gyakorlatban
Kutatásom során az Alaptörvény és a történeti alkotmány kapcsolatát a történeti alkotmány vívmányaira normatív szabályként utaló R) cikk (3) bekezdésen keresztül vizsgáltam. E rendelkezés pontos tartalmának és lehetséges alkalmazási köreinek feltárása azért kiemelt jelentőségű, mert amellett, hogy az Alaptörvényen keresztül a teljes jogrendszerre képes hatást gyakorolni, egyben ez veti fel az alkotmányozó hatalom által létrehozni kívánt speciális, a kartális és történeti alkotmány kettősségével működő alkotmányos berendezkedés gyakorlati megvalósíthatóságának kérdését is.
Kutatásom során öt fő terület, az Alaptörvény megalkotásának történelmi és közvetlen előzményei, a normaszöveg, a jogirodalomban megjelenő értelmezési elméletek, az Alkotmánybíróság, illetve ez egyéb alkalmazó szervek, így az Országgyűlés és a rendes bíróságok gyakorlatának teljeskörű feltárására törekedtem. Ezek vizsgálata során arra a következtetésre jutottam, hogy az alkotmányozó hatalom által létrehozni szándékolt speciális, a kartális és történeti alkotmány kettősségét meghaladó berendezkedés a dogmatikus-pozitivista gyakorlatban az előzetes jogirodalmi várakozásokkal összhangban nem valósítható meg, az értelmezési szabályt alkalmazó szervek azt az Alaptörvény kartális vonásainak erősítésére alkalmazzák.
Megjelennek ugyanakkor mind az Alkotmánybíróság, mind az Országgyűlés tevékenysége során olyan minták, amelyek megfelelő szabályozás mellett ki tudják bontakoztatni a történetiség hatályos, kartálisként viselkedő jogrendszerben való relevanciáját. Ilyen különösen a történetileg ismert intézmények újbóli bevezetését megelőző történeti áttekintés, illetve az európai uniós identitáskontroll során az egyes alapelvek mögött meghúzódó kulturális, nemzeti tartalom történeti elemzésen keresztüli feltárása. Dolgozatomban elsődlegesen a normaszöveg megváltoztatását javaslom, ám annak hiányában e gyakorlatok erősítése, illetve egy fogalommeghatározás két vívmányteszt keretei között koherenssé és kiszámíthatóvá tétele lehetővé tudja tenni a történeti érvelés érdemi alkalmazását.
Ahogy Szabó Lőrincnél Dsuang Dszi a lepkét, a lepke őt, és mindhármukat a költő álmodja, úgy az Alaptörvény a történeti alkotmányból született, történeti alkotmány csak az Alaptörvény vonatkozásában érthető meg, és mindkettő értelmezésére, lényeges tartalmának a feltárására a gyakorlat, különösen az Alkotmánybíróság képes.
Kührner László:
Hatástalan vizsgálatok, hatásos megoldások
Magyarország előzetes hatásvizsgálati rendszere jelenleg rendkívül sok hiányosságtól szenved. A hatásvizsgálatok nem, vagy nem érdemi formában készülnek el, melynek következtében nem képesek betölteni döntéshozatalt segítő szerepüket. Ennek következményei megfigyelhetők a hazai jogalkotásban is, melynek jelentős szeletét teszik ki a hibajavító jellegű módosítások. Kutatásom megállapításai szerint létezik olyan helyzet, amelyben a nem megfelelő előzetes hatásvizsgálatból később komoly alkotmányjogi deficit származik. Átgondolt rendszer felállítását javaslom ezeknek a kiküszöbölésére, valamint a jogalkotás minőségének fejlesztésére.
A jól elkészített előzetes hatásvizsgálatoknak számos előnye lenne mind az állam, mind a társadalom számára. Az elemzések egyfelől átgondoltabb döntéshozatalt és így stabilabb jogszabályokat eredményezhetnének, másfelől azok nyilvánossága javíthatná a demokratikus vita színvonalát azáltal, hogy tudományosan megalapozott érvelési segédletet biztosítana a feleknek az egyes kérdések vonatkozásában.
Kutatásomban bemutatom a jelenlegi hatásvizsgálati rendszert, a rendelkezésre álló adatok, valamint elkészült hatásvizsgálatok elemzésével pedig rámutatok arra, hogy milyen tendenciák és rossz gyakorlatok jellemzik azt. Ezt követően áttekintem a V4 országok hatásvizsgálati struktúráinak jellemzőit, fejlődését, működését. Reflektálok továbbá az Alkotmánybíróság hatásvizsgálatokkal kapcsolatos felfogására és felvázolok egy érvelési utat, mely alkalmas lehet arra, hogy a testület az elemzések elvégzésére sarkallja a jogalkotót. Végül pedig javaslatot teszek a haza szisztéma újjáalakítására, mely lehetővé teszi, hogy a döntéshozatalt érdemben segíteni képes vizsgálatok készüljenek. E javaslatok reflektálnak a korábban elbicsaklott (így az államszervezet számára nem ismeretlen) hazai változtatási kísérletek törekvéseire is, továbbá adaptálják a régiós és szélesebb körű nemzetközi tapasztalatokat, gyakorlatokat.
Szakmáry Eszter Zsófia:
Az álhírek szabályozásának alapjogi szempontjai
Az álhírek léte nem újkeletű jelenség, azonban az informálódási szokások átalakulásával, és a social media felületek megjelenésével az elmúlt években rohamosan felgyorsult a terjedésük és rendkívül nehézzé vált a kiszűrésük. Alkalmazzák a propaganda, illetve a dezinformálás eszközeként. Az álhírek terjedése rontja a tájékozódás esélyét, akadályozza a szabad informálódást, ami bizonytalanságot eredményez és hosszútávon a demokrácia kiüresedéséhez vezet, mivel ellehetetleníti a demokratikus diskurzust, azáltal, hogy a polgárokban az informáltság illúzióját kelti. Ezen folyamatok hatására, az állampolgárok kiábrándulnak és közömbössé válnak a társadalmi problémákkal, a politikai vitákkal kapcsolatban, egyre kevésbé vesznek részt a választási folyamatokban.
Az álhíreket el kell helyezni az alkotmányjogi fogalomrendszerben, annak érdekében, hogy láthatóvá váljon a leghatékonyabb fellépés lehetősége. Kutatásom során megállapítottam, hogy számos közös ponton azonosítható átfedés a klasszikus alapjogi dilemmák és az álhírek között. A közügyek szabad vitatása, a tényállítás-értékítélet, a gyűlöletbeszéd és a rémhírterjesztés alkotmányos gyakorlata is tartalmaz olyan elvi tételeket, amelyekből kiindulva meghatározható az álhírek alapjogi vonatkozása, azonban egyik említett kategória sem feleltethető meg teljes mértékben az álhír dogmatikai rendszerének, éppen ezért fontos elkülöníteni az álhírt a dolgozatban vizsgált jelenségektől. Továbbá, egyik véleményszabadság korlátozása körében jelenleg alkalmazott teszt sem bizonyult megfelelőnek az álhír körében, mivel azok nem alkalmazkodnak a megváltozott médiaszociológiai körülményekhez.
Az álhír szabályozására a legkevésbé korlátozó megoldás az aktív állami szabályozás, mivel ennek segítségével nyílik lehetőség a megfelelő szempontrendszerek figyelembe vételére és a garanciák érvényesítésére. Az álhírek megítéléséhez a szükségességi-arányossági teszt egy speciális alfaját, a dolgozatban kidolgozott álhír tesztet kell figyelembe venni. E teszt keretei között vizsgálni kell, hogy a megszólalás közügyekkel kapcsolatos-e, hogy a közlő tudatában van-e a kijelentés megtévesztő jellegének, valamint, hogy a megszólalás az emberek megtévesztésén keresztül a közügyek alakulásának befolyásolására törekszik-e. E szempontok mérlegelésével lehetőség nyílik egy olyan állami szabályozás kialakítására, amely nem korlátozza aránytalanul a véleménynyilvánítás szabadságát, de proaktív módon fellép a demokrácia védelme érdekében.
Balázs Gergő:
Tiszta kezek, piszkos ügyek – a jogellenes magatartásra alapított keresetek a nemzetközi jogban
A jogellenes magatartásra alapított keresetek érvényesítését a világ összes jogrendszere korlátozza valamilyen formában, azonban a pontos szabályok tekintetében számos eltérés mutatkozik. Jelentős zavar uralkodik a nemzetközi jogi értelmezése kapcsán is, különös tekintettel a tiszta kezek néven ismert kifogásra, amely a kereset visszautasítását vonja maga után.
Az angolszász jogokban gyökerező tiszta kezek elv elismerése alapjaiban változtatná meg a nemzetközi jogviták menetét, rendkívül erős eljárási kifogást biztosítva az alperesek számára. Az elvre visszatérően hivatkoznak a nemzetközi joggyakorlatban és a szakirodalom jelentős része is támogatóan nyilatkozik, azonban egészen 2019-ig elkerülte a Nemzetközi Bíróság, hogy ítéleteiben érintse a kérdést. Noha ekkor elutasító ítéletek születettek, kérdéses, hogy a nemzetközi joggyakorlat széttartó értelmezésére ez milyen hatást gyakorolhat.
Ennek megválaszolására egy újszerű, átfogó jellegű tanulmánnyal kívánok választ adni, amely a magyar, az angol és francia nyelven megjelent elméleti megfontolások összegzése és nemzetközi jogi kontextusba helyezése mellett hat nagy nemzetközi ítélkezési fórum (ICJPCIJ, ITLOS, ICSID, PCA, WTO, IUSCT) periratainak elemzését és a nemzeti jogi előzmények összehasonlító magánjogi vizsgálatát is magába foglalta. A kutatás rávilágít az egyes testületek ítélkezési gyakorlatának tendenciáira, köztük olyan szervezetekére is, amelyek eddig elkerülték a szakirodalom érdeklődését. A nemzetközi jogi kitekintés az általános alapelvek mellett nagyobb jogterületek, így a szerződéses jog és az államfelelősség, a diplomáciai védelem, a tengerjog és a beruházásvédelem témájában is újszerű eredményekre támaszkodnak.
Farkas Luca Ágnes:
Diplomáciai menedék(jog) – létezhet jogintézmény jogforrás nélkül?
A diplomáciai menedékjog a nemzetközi jog aktuális és jogi státusát illetően erősen vitatott kérdése. Hazai relevanciája is vitathatatlan, hiszen az 1956-os forradalmat követően Nagy Imre és Mindszenty József bíboros is egy-egy nagykövetségen kaptak menedéket, amely a bíboros életét meg is mentette. Aktualitását a 21. század gazdag és sokszínű állami gyakorlata adja, vitatott jellegét pedig az, hogy a diplomáciai menedékjog alapvetően a szuverenitás megsértését eredményezi. Az utóbbi évtizedekben az emberi jogok nemzetközi rendszere, bírói gyakorlata és extraterritoriális alkalmazhatósága jelentős fejlődésen ment keresztül, amely indokolttá teszi a diplomáciai menedékjog lehetséges jogalapjainak újragondolását.
Dolgozatom célja annak a kérdésnek a megválaszolása volt, hogy azok az államok, amelyek nem részesei diplomáciai menedékjogra vonatkozó nemzetközi egyezményeknek, és nem tartoznak regionális szokásjog hatálya alá sem, milyen jogalappal indokolhatják a diplomáciai menedék nyújtásának jogszerűségét. Kutatásom során tizenegy állam gyakorlatának részletes elemzésével arra törekedtem, hogy a diplomáciai menedékjog 20. és 21. századi eseteit feltárjam. A dolgozat így nemzetközi szinten is hiánypótló, az állami gyakorlat átfogó áttekintésére épülő, eredeti alkotás.
Elemzésem során megállapítottam, hogy nem beszélhetünk olyan nemzetközi szokásjogi szabályról, amely megengedné az államoknak diplomáciai menedékjog nyújtását. Azonosítottam továbbá, hogy az államok nemzetközi egyezmény és általános szokásjogi norma hiányában egyrészt humanitárius okokra, másrészt az emberi jogok védelmére hivatkoznak diplomáciai menedék nyújtásakor.
Ugyan a humanitárius megfontolások valóban szerepet játszhatnak egy-egy diplomáciai menedék legalizálásában, azok mégsem alkotnak olyan jogalapot, amely a menedékjog nyújtását a bécsi egyezmények és a területi állam szuverenitásának fényében jogszerűvé tennék. Ezzel ellentétben az államok emberi jogi kötelezettségei alkalmasak lehetnek a diplomáciai menedékjog igazolására. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya nem csupán jogszerűvé tehetik diplomáciai menedék nyújtását, de az állam kötelezettségeként elő is írhatják azt. Így annak ellenére, hogy a diplomáciai menedékjog per se nem a nemzetközi szokásjog része, alkalmas eszközként szolgálhat az emberi jogok védelmére, ha alappal feltehető, hogy a befogadott személy a területi államban súlyos emberi jogi jogsértésnek lenne kitéve.
Sok sikert kívánunk a versenyzőknek!
