5 ok, amiért jelentkezz a Jurátushoz

Aki a Karunkra jár, kétségen kívül nyitott a társadalmi kérdéskörökre és a jogászi hivatásra, és emellett biztosan van véleménye is ezekről. Ha egy pillanatra is megfordult a fejedben, hogy jelentkezz Karunk független médiumához, kérlek, gondolkozz el rajta még legalább egy pillanatig, és olvasd el az alábbi pár bekezdést!

A Jurátus története harminc évre nyúlik vissza, több jogelődje és formája is volt, amíg az újság mai, online megjelenésének időszakáig elérkezett. Karunk mindenkori hallgatóinak és oktatóinak, valamint a jogászság iránt érdeklődőknek széles spektrumon közvetít írásokat öt különböző rovatban.

Sok egyéb kari szervezetet is lehetne választani, amikor egy hallgató jelentkezésre adja a fejét – miben és mitől is más az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának független lapja, a Jurátus?

1. Alkotói munka

A szerkesztőségünk akármelyik pozíciójába jelentkezel – legyen az fotós, írói, szövegszerkesztői, social media- vagy lapmenedzseri feladat –, kreatív, alkotói munkában fogsz részt venni. Ez maximálisan megvalósul Nálunk, mivel segítjük egymást és nincs megkötve senki keze úgy, hogy az ellehetetlenítse a saját ötletek megvalósítását. Nem azt állítom, hogy más szervezetnél nincs alkotói tevékenység, de az biztos, hogy a Jurátusnál ez dominál. Ha van egy kis alkotás iránti vágyad, akkor legfeljebb pozitívan fogsz csalódni, ha Hozzánk jelentkezel.

2. Írásbeli készségek fejlesztése

Ez a következő szempont olyan, hogy ha nem is érdeklődsz (még) kifejezetten az alkotói munka vagy az újságírás iránt, akkor is figyelembe kell venni, hogy nemcsak a későbbi jogi munkád, de már az egyetem elvégzésének is nélkülözhetetlen hozzávalója lesz az írásban való helyes fogalmazás képessége és a választékos kifejezőkészség. Ezt pedig mindenképp fejleszti a Szerkesztőségünknél eltöltött idő. Az új tagoknak mindig készséggel segítenek a rovatvezetők is, akik hasznos tanácsokat tudnak adni a szövegalkotás terén, emellett az ELTE Press által szervezett továbbképzéseken is részt vehetünk, így a fejlődés garantált.

Processed with VSCO with a6 preset

3. Véleményalkotás és véleménynyilvánítás

Már fentebb említettem, hogy az ÁJK-ra járó diákok nagy többsége szociálisan érzékeny, és igényt érez magában, hogy véleményt formáljon a társadalmat valamilyen módon érintő, legkülönbözőbb témákban. Ha az ilyen irányú témamegközelítésedet vagy világszemléletedet közölni kívánod, akkor kifejezetten megfelelő felület lehet erre a Jurátus. Vagy ha épp a kari újságírást nem látod megfelelőnek, akkor ez is ok lehet a jelentkezésre.

4. Közösségi erő és szellemi műhely

Minden szervezet életében számottevő faktor a csapat összetartó ereje és a szakmai előremenetel. A Szerkesztőség minden heti ülése az ötletcserék színtere, ezentúl belső szakmai képzések és más szerkesztőségek látogatása kerül megrendezésre. Viszont nem kell tartania senkinek attól, hogy a szerkesztőségi munka és móka lehetetlenné teszi az egyetemre való megfelelő fókuszálást, felkészülést. A feladatok otthonról való elvégzése pedig még jobban biztosítja az effektív és aktív hozzáállást mindehhez.

32294693_1667450003368124_1030639125650210816_o

5. Ha nem tudod még, hogy mi érdekel kifejezetten

A végére hagytam azt, amivel talán a legtöbbünk előbb-utóbb szembesül az egyetemi évek alatt… Az az érzés, mikor aközött billegsz, hogy minden területe érdekel az egyetemi életnek, magának a szakmának; vagy épp semmi sem annyira, mint gondoltad volna. Ezen opciókra remek választás lehet a kari újságírás. Mivel itt a te véleményed is formálódik, a te világlátásod is bővülhet az általad választott cikkekkel – hiszen te döntöd el, hogy miről és hogyan írsz –, így rálelhetsz arra a területre, ami téged továbbvisz az egyetemi lét alatt, vagy egyenesen annyira érdekel és foglalkoztat, hogy ezen évek után is foglalkoznál vele.

Én, amikor négy és fél évvel ezelőtt elhatároztam, hogy felvételizek a Jurátusba, ezek az előbb felsorolt és kifejtett motivációk és kérdések foglalkoztattak. Ezért és már Alumni tagként tapasztalatból mondhatom, hogy a Jurátus rengeteget segített ezen kérdések megértésében és megválaszolásában.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Bódy Kolos Bálint

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.