A Cseh Köztársaság és a visegrádi négyek jövője – Lezajlottak a választások Csehországban

A cseh képviselőházi választások során az ANO 2011 mindössze egytized százalékkal veszített a SPOLU (Együtt) ellen, Andrej Babiš hivatalosan is lemondott a miniszterelnöki tisztségről. A választások eredményeit vizsgálva a következő kérdéseket tehetjük fel: milyen kormányzás várható a jövőben Csehországban? Hogyan hathat a cseh belpolitika alakulása a magyar állapotokra? Hogyan formálódhat a V4-ek politikája?

A hétvége során (október 8-9.) tartották a 2021-es képviselőházi választásokat Csehországban, amelyek szombat délután kettőkor zárultak le. Andrej Babiš centrista pártja, az ANO 2011 hivatalosan is a második helyen végzett, a választásokat pedig a hárompárti jobboldali SPOLU-koalíció [TOP 09 (Hagyomány Felelősség Prosperitás), KDU-CSL (Keresztény Demokrata Párt), Polgári Demokrata Párt] nyerte (1,493,701 szavazattal), épphogy lehagyva az ANO 2011-et. Harmadik helyen a Cseh Kalózpárt végzett.

A kétkamarás cseh parlamentben eddig az ANO 2011 volt a legerősebb, a mostani választásokon azonban a SPOLU és a Cseh Kalózpárt összefogtak, együttműködésükkel pedig összesen 108 helyet szereztek a 200 fős parlamentben. Ezzel az ANO 2011 többségét is megdöntötték.

SPOLU: 27,8 % (Vezető: Petr Fiala)

ANO 2011: 27,7 % (Vezető: Andrej Babiš)

Cseh Kalózpárt: 15,6 % (Vezető: Ivan Bartoš)

Babiš népszerűségének csökkenésében nagy szerepet játszhattak az október 3-án megjelent Pandora-iratok, amelyekben Babiš mellett más vezető politikusok offshore cégekkel való kapcsolatára és kétes eredetű vagyonszerzésére derült fény. Ezek szerint a volt kormányfő 15 millió eurós házat vásárolt magának Franciaországban, amelyet üzleti kapcsolataiból finanszírozott.

Ennek ellenére a választások elején még úgy látszott, hogy Babiš pártja továbbra is megőrzi a pozícióját, ám a szavazatok feldolgozása során éles verseny alakult ki a két vezető párt között. A majdnem 100%-os feldolgozottságnál pedig már egyértelmű volt, hogy a SPOLU fog első helyen végezni.

Az eseményeket tovább cifrázza némi akadály felmerülése a kormányalakítási folyamatban. Miloš Žeman elnök ugyanis egészségi állapota miatt nyolc napig kórházban volt, Babiš pedig arra számított, hogy a következő ciklusban felkéri őt kormányalakításra. Vasárnap bejelentették, hogy Žeman állapota stabilizálódott, az államfőnek így egy hónapja van, hogy megbízzon valakit kormányalakításra. Petr Fiala, az ODS (Polgári Demokrata Párt) vezetője úgy nyilatkozott, hogy kizárólag a Cseh Kalózpárttal fognak tárgyalni a kormányalakításról. Szerinte a két frakció együttesen rendelkezik annyi szavazattal, hogy a kormányalakítást a többi párt segítsége nélkül kezdje meg. 

Milos Zeman

Korábban egyébként már voltak problémák a kormányalakítással a Cseh Köztársaságban. Főleg a kilenc különböző párt bejutása, azok belső felépítése és a megfelelő koalíció alakításának hiánya miatt halasztódott el ez a folyamat. A legutóbbi, 2017-es októberi választások után például csak decemberre sikerült Žemannak kineveznie Babišt a kormány megalakítására.

Milyen hatással lehet ez a fejlemény a magyar külpolitikára, valamint a visegrádi négyek együttműködésére?

Orbán Viktor miniszterelnök úr köztudottan jó kapcsolatot ápol Andrej Babiš miniszterelnökkel: szeptemberi találkozásuk során a határok megerősítéséről és a nemzetvédelemről beszéltek, a választások alatt pedig még kampányolt is Babiš mellett. A kormányfők hasonlóan vélekedtek a migrációs politikáról, az Európai Unióról és a határvédelemről is, közösen szorgalmazták a V4-államok egységét. 

Az eddig megszólaló magyar politikusok közül többen is kedvezőnek ítélték a cseh kormányváltást. Karácsony Gergely főpolgármester Facebook oldalán írta:

,,Két hete Orbán még Prágában kampányolt Babiš mellett, aki pont annyira korrupt és elvtelen, mint ő. Zdeněk Hřib prágai főpolgármester barátom meghívására Orbán látogatása előtt egy online sajtótájékoztatón kértem a cseh polgárokat, hogy ne akarjanak az orbáni útra lépni. Nagyon örülök, hogy a cseh Kalózpárt és a Polgármesterek Szövetsége a harmadik legerősebb parlamenti erővé vált. Szlovákia után Csehországban is elindult a váltás! Felkészül Lengyelorszáés Magyarország!

Hasonlóan értékelte az eredményt Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje. A közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy ,,Babist, a térség második legnagyobb oligarcháját, Csehország miniszterelnökét a választók kiakolbólították a hatalomból”. Az oligarchák felszámolásának narratívájában párhuzamként hozta fel Sebastian Kurz osztrák kancellár lemondását is, a 2022-es választásokra ezen oligarchák hatalmának megdöntését ígérte követőinek:

,,A legnagyobb és leggazdagabb oligarchának sem kell már sokat várnia: Ha úgy akarjátok, 2022 áprilisában mind a prágai, mind a bécsi gyors megérkezik Magyarországra.”

Andrej Babis

Szijjártó Péter külügyminiszter a V4+Egyiptom sajtótájékoztatóján az ATV kérdéseire nyilatkozta, hogy gratulál Babiš miniszterelnök úrnak, amiért a nehéz állapotok ellenére övé a legnagyobb párt a parlamentben. Korábban a külügyminiszter úgy értékelte, hogy a cseh kormányfőt támadások érték, amelyekre ő jól reagált. Mikor a további együttműködésről kérdezték, azt felelte, hogy többször megtalálta már a közös hangot a cseh külügyminiszterekkel, így ezután sem lesz ez probléma.

Bár az eddig biztosított kormánypozíció megdőlt, a SPOLU színeiben egy jobboldali gondolkodású kormány alakulhat Csehországban. Petr Fiala Orbán Viktorhoz hasonlóan elutasítja az EU migrációs politikáját és fontosnak tartja a V4-ek együttműködését. Amennyiben a jobboldali ideológia vonásai összetarthatják a cseh és a magyar kormányfőt, és a külpolitikai intézkedésekben továbbra is meg tudunk egyezni, a kormányváltás nem fogja elemeiben megváltoztatni a nemzetközi kapcsolatokat. 

Források: 1, 2, 3

Képek forrásai: 1, 2


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


                                          

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Éry Márton

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.