Magyarországon 2021 októberében került bemutatásra Frank Herbert Dűne című regényének filmadaptációja, Dennis Villeneuve rendezésében. A filmkedvelőket és a könyvsorozat rajongóit is különbözően érintette ez a megjelenés. Vegyük hát elő Frank Herbert legendás irományát, és nézzük meg, hogyan sikerült Villeneuve-nek filmre fordítani a művét!
Frank Herbert magazinokban publikált folytatásos sci-fi regényeket, mielőtt leghíresebb művét, a Dűnét megalkotta. A népszerű könyvhöz az inspirációt azok az oregoni dűnék adták, amelynek területén 1957-ben lakott. Ez időben kezdett bele egy tanulmány megírásába, ami sosem készült el (évekkel a halála után jelent meg befejezetlen tanulmányként a Road to Dune című dokumentumfilmben). Az arabokról és a nyelvükről mintázta a fremeneket, a homokférgeket és az élővilágot a sivatagból emelte át. A házak közötti konfliktust Lesley Blanch The Sabres of Paradise című könyv lapjai ihlették.
A Dűne 1965-ben látott napvilágot. Ezt megelőzte néhány évnyi kutatás, élezgetés, majd kiadókeresés, miután többen is visszautasították, állítólag azért, mert nem láttak fantáziát egy közel 900 oldalas sci-fi műben. Végül egy olyan torontói kiadó jelentette meg, amely főleg járműkarbantartási útmutatókkal foglalkozott. A mű sikere óriási volt; valamennyi kötet több kiadást is megért, több tucat nyelvre fordították le. Kiadása óta hűséges rajongótábora van, Herbert Nebula- és Hugo díjat is nyert érte.
A sorozat összesen hat kötetből áll (A Dűne, a Dűne Messiása, a Dűne Gyermekei, a Dűne Istencsászára, a Dűne Eretnekei, a Dűne Káptalanház), emellett még számos kiegészítő kötettel és előzmény történetekkel is gazdagodott az univerzum, amelyek részben Herbert jegyzeteiből, részben pedig más szerzők tollából valósultak meg.
A történet a jövőben játszódik. A galaxisban egyfajta feudális rendszer, az Impérium működik, élén a Császár áll. Az Impériumban uralkodó házak küzdenek egymással a hatalomért, többek között a Harkonnen és az Atreides házak. Paul Atreidest, a különleges képességekkel megáldott fiatalembert követjük, aki egy félresikerült akció után a veszélyes sivatagbolygón, az Arrakison ragad édesanyjával Jessicaval. Itt veszi kezdetét Paul jellemfejlődése, miközben a Harkonnen-ház tagjai, élükön Vlagyimir Harkonnen báróval, terveket szőnek a Császár hatalmának megdöntésére.
Az Impérium legértékesebb iparcikke a fűszer, amely az emberi élet meghosszabbítására és látnoki képességek fejlesztésére is alkalmas, emellett az űrutazást is segíti. A fűszer egyik legközismertebb lelőhelye az Arrakis bolygó, amely korábban a Harkonnen-ek felügyelete alatt állt, ám a Császár váratlanul átadta az irányítást az Atreides-háznak. Lényegében ez az alapkonfliktus, amelyben a hőseink igyekeznek teret nyerni.
A könyvnek ugyan van főszereplője, azonban valamennyi karakter gondolatait, érzéseit tolmácsolja az író. Ezzel egy olyan intrikákkal teli kapcsolati hálót vázol fel az olvasó számára, amelyben még a legközelebbi barátok sem bízhatnak meg maximálisan egymásban, kiélezve ezáltal a váratlan fordulatokat.
Minden egyes gondolat magában hordoz geopolitikai, vallási, élettani kérdéseket, lényegében az emberi faj jelenét és jövőjét vázolja fel az egyes karakterek nézőpontjain keresztül, elhintve egy-egy elmecsemegét az olvasók számára. A könyv lényegében a hatalomról, az attól megrészegült személyek veszélyességéről szól, ez pedig olyan részletesen kerül bemutatásra, hogy több társadalmi réteget is megszólít.
Az Arrakis kietlensége és az egész élővilága a mesterségesen megalapozott emberi hatalmak jelentéktelenségére utal. A természet adta lehetőségek felülírják az emberek alkotta technológiát, az alkalmazkodóképesség pedig szintén a természet javára különbözik az emberekétől. Nem véletlen, hogy épp egy ilyen bolygón található az a nyersanyag, ami után minden hatalom sóvárog a galaxisban.
Herbert írását gyakran kritizálták, hogy sokszor kicsit kusza, emellett a paragrafusok rendszertelenek és sokat ugrál a történet. Ez némileg igaz is. A néha bekezdéseken belül váltakozó belső monológok úgy hatnak, mintha az író egyszerűen nem tudna egy megbízható narrátort találni a történethez. Ugyanakkor ez egy hatásos eszköz is ahhoz, hogy a történet többrétegűvé váljon. Mindenki másképp éli meg ugyanazokat a helyzeteket, más lesz így az olvasó értékelése is a történtekről.
Hogyan lehet mindezt filmre vinni?
Valóban nehéz – olykor lehetetlen – feladatra vállalkozik, aki mozgóképre akarja lefordítani az írott műveket, viszont aki olvasta a Dűne-regényeket, tudja, hogy egy efféle világ szinte kiált a filmes megvalósításért. Aki pedig nagy Dűne-rajongó, azt is tudja, hogy nem először viszik vászonra a könyvet; az 1970-es években Alejandro Yodorovsky próbálta megvalósítani a projektet, sikertelenül, 1984-ben David Lynch vitte a mozikba a Dűnét, nem túl jó eredménnyel. Az univerzum a televízió világába is behatolt; 2003-ban John Harrison készített egy TV sorozatot, aminek felemás fogadtatása volt.
Főleg a korábbi próbálkozások miatt a Dűnét megfilmesíthetetlennek ítélték (bár a legtöbb könyvről hasonlóan szoktak vélekedni).
Sok esetben tényleg nehéz a komplex szövegeket lefordítani a film nyelvére úgy, hogy a rendező képzelőereje mellett az eredeti mű gondolatisága se vesszen el.
Szintén nehéz a narrátor szerepét úgy felvenni, hogy minden információ megmaradjon. Bizonyos dolgokat az idő szűke miatt meg kell változtatni, le kell egyszerűsíteni vagy teljesen ki kell hagyni. Ha valaki személyes kapcsolatot ápol az alapművel, jogosan háborodhat fel, ha ezekkel a változtatásokkal találkozik.
Ugyanakkor vannak esetek, amikor a film eszközei hatásosabbak a regényénél. Amikor például tájleírásról olvasunk oldalakon keresztül, a film inkább egyszerűen megjeleníti azt. A hangok és a zene erősen hatnak a nézők érzékszerveire, így valósabbnak, kézzel foghatóbbnak érzékelik azt a világot, amit a film eléjük tár. A színészek megjelenése és alakítása egészen új dimenziókat adhat hozzá a karakterekhez, amik sokszor felülmúlják az olvasó képzelőerejét. Rengeteg múlhat azon, hogy a rendező mennyire érti az alapművet, tud-e jól bánni az ott leírtakkal, és képes-e úgy újat alkotni, hogy megőrzi az eredetit. Ha a rendező hűségesen tálalja ezeket, az alapmű rajongóit is meg tudja nyerni vele.
A Dűne leegyszerűsítésének folyamatában inkább az volt az érdekes, hogy a komplex karaktereket mely filmes típusszereplőknek feleltetik meg, azaz, hogy ki lesz a főhős, a mentor, a gonosz, a gonosz jobbkeze, a szerelmi szál képviselői, a comic relief, esetleg lesznek-e átfedések az ilyen karakterek között. A cselekmény és a könyv világa pedig szintén átformálható filmes történetmesélési eszközökké (macguffin, setting, esztétika).
Hogyan sikerült Villeneuve-nek ezt megvalósítani?
2020-ra tervezték bemutatni Dennis Villeneuve projektjét, ám a járvány miatt a premier későbbre halasztódott. Végül 2021 szeptemberében (Magyarországon októberben) került mozikba a Dűne, főszerepben Timothée Chalamet-vel, Rebecca Ferguson-nal és Oscar Isaac-kel.
A Dűne (hivatalos nevén: Dűne – Első rész) a Dűne-sorozat első részét dolgozza fel, nagyjából a regény közepéig. A korábbi filmes kudarcok után a Warner Brothers csak egy filmnek adott zöld utat, a folytatások csak az első sikerei után jöhettek szóba. Ily módon a Dűne egyfajta felvezetésnek tekinthető.
Amit érdemes már a legelején megállapítani: a film látványa figyelemreméltó. Letisztult képi világgal dolgoztak, némileg visszanyúltak a régebbi sci-fi filmek esztétikájához a minimalizmussal és a valós kellékek használatával. Legfeljebb az építészetben jelenik meg cikornyás díszítés, de az is csak visszafogottan. A kosztümök és az art design múltbeli esztétikát hordoz magában, egyveleget alkotva a jövő technológiájával.
A Dűne talán leghálásabb eleme a vizualizáció terén a homokférgek megjelenítése. A CGI varázsa egyenesen a lapokról hozza a nagyvászonra, ahogy a gigászi szörnyetegek a homokon keresztül nyelik el az emberi technológia szüleményeit. Fantasztikusan megalkották őket, minden bizonnyal érdekes lesz nézni a folytatásokban is ezeket a lényeket.
A szereposztást kitűnően oldották meg. Paul Atreides, az egyszerre mérhetetlenül elszánt és kisfiúsan sebezhető főhős egészen átjön Chalamet alakításában, viszont olykor mintha rendezés hiányában szenvedett volna, mert sokszor érzelemmentesnek tűnik az alakítása, pedig biztosan tudott volna többet nyújtani. Rebecca Ferguson az aggódó és törődő édesanya, egy kicsit rejtélyes múlttal és remek harci képességekkel.
Némileg csalódás a főgonosz, Vlagyimir Harkonnen báró szerepe a filmben. Stellan Skarsgård talán most először tűnik fel negatív szerepben; a báró félelmetes méretei, kígyószerű mozgása és fondorlatos intrikái Skarsgård húsos arcmimikáival és kellemes basszusával gazdagodtak, viszont összesen körülbelül tíz mondatra csökkentették a dialógját, amivel nagyon redukálódott az amúgy jelentős szerepe. Ezzel a filmnek nincs igazi főellensége, de remélhetőleg a folytatásokban több játékidőt sikerül adni neki.
Hans Zimmer régóta szenvedély projektként tekintett a Dűne filmzenéjének elkészítésére (ezért is hagyta ki Christopher Nolan Tenet című filmjének megzenésítését). Az eredmény kicsit egyhangúra sikerült. Bár látszik a szenvedély és a szorgalom, nem hoz olyat, amit ne szoktunk volna meg Zimmertől. Nem maradtak meg lényeges motívumok vagy emlékezetes dallamok a zenéből, ami egyébként az 1984-es Dűnét jellemezte. Többnyire a D hang folyamatos búgatásában merül ki a zene alkalmazása, amely a dramaturgiailag fontos (vagy teljesen jelentéktelen) pontokon szólal meg. Kicsit véletlenszerűnek tűnt a zenei hangsúlyfektetés.
A hangok azonban külön dicséretet érdemelnek; minden hangeffekt olyan szinten átgondolt, hogy a filmben látható tárgyak, lények, űrhajók valóságosnak hatnak általuk. Már ezért is megérte ezt a művet vászonra vinni. Egyes anekdoták szerint a hangmérnök lenyelt egy mikrofont, hogy a homokférgek hangját elkészíthessék. Még ha ez a történet nem is igaz, mindenképp tükrözi azt az elhivatottságot, amit a hangszekció demonstrált a készítés során.
A valóságosság a film egészét is jellemzi. Míg a sci-fi műfajban a mai blockbuster-ek szeretnek a CGI és a zöldképernyő csodáira támaszkodni, a Dűnében minden gépnek, sivatagnak, bolygónak súlya van, a kellékek, gépek, helyszínek igazinak hatnak, de mégis lehet érezni a megvalósítás mesterségességét. Sok esetben olyan képek tárulnak a néző elé, hogy azt hiszi, egy festményt néz éppen.
Ugyan a legtöbb dologról (például az egyes belső monológokról, a történelem felvázolásáról, bizonyos kulcsjelenetekről) érthető, hogy miért kellett lemondani, némileg hiányzott a filmből a Harkonnen-ház szála. A film valahogy úgy épül fel, hogy az Atreides-ház viszi előre a cselekményt, egyszer-egyszer pedig bevágnak részleteket a Harkonnen-ek életéből, mintha emlékeztetné a film a nézőket, hogy egyébként vannak gonoszok is, akik időnként csinálnak valamit.
Végszó
A Dűne egy filmes saga preambulumának tekinthető. A bevételeknek és sikereknek hála megvalósulhat a folytatás – előreláthatóan 2023-ban folytatódik a Dűne onnan, ahol az első film befejeződött. Ha sikerül ezt a színvonalat megtartani és megugrani, minden bizonnyal nagy sikere lesz a második résznek is, ehhez azonban mindenképpen kellett ez a kezdő löket, amiért elismerés jár. A második rész sikerével a további folytatások is megjelenhetnek.
A film önmagában is értelmezhető és élvezhető, hiszen mégiscsak tömegfilmként adták közre. Ugyanakkor érdemes akár a megtekintése előtt, akár utána elolvasnunk a regényeket, mert jó eséllyel sok dolgot nem fogunk nézőként megérteni, ha nincsenek előzetes ismereteink. A könyvek amúgy is a mai napig megállják a helyüket.
Rettenetesen rétegelt, összetett és sokatmondó iromány, meglepően modern és előre tekintő gondolatokkal, sajátos esettanulmánnyal az emberi fajról és a vezetők erkölcseiről, mostanra pedig már méltó filmadaptációval is rendelkezik.
A film tempója és hangvétele szokatlannak hathat a pörgősebb mozikhoz szokott nézők számára. Könnyen lehet, hogy kicsit unalmasnak hathat a vontatott cselekmény és a lassú kibontakozás, viszont egy ennyire sokoldalú történetet csakis így van értelme megfilmesíteni.
Aki csak teheti, tekintse meg a moziban, az igazán elvetemültek pedig türelmesen várhatják, hogy érkezzen egy rendezői változat; Jason Momoa nyilatkozata szerint ugyanis körülbelül három-négy órányi(!) filmanyag maradt ki a végleges változatból. Egy biztos; mind a sorozat hűséges rajongói, mind a könyvadaptációk iránt érdeklődők, mind a filmrajongók találhatnak benne érdekességeket.
Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
