Alfred Nobel – a világ egyik legördögibb találmányának atyja, és a békéért tett fáradozások elismerője egyben.
Alfred Nobel, a valószínűtlen pacifista
A történet Immanuel Nobellel, Alfred Nobel édesapjával kezdődött, akit svéd feltalálóként és üzletemberként széles körben ismertek. A feltaláló az orosz cárok szolgálatába szegődött, gyára biztosította a fegyverellátást Oroszországnak az 1850-es krími háborúban. Immanuel Nobel tengeri aknákat tervezett az oroszoknak, amik egyszerű eszközök voltak: csupán puskaporral töltött, víz alá merített fahordókból álltak. A Finn-öböl felszíne alatt lehorgonyozva hatékonyan elrettentették a Brit Királyi Haditengerészetet attól, hogy a krími háború idején Szentpétervár lőterére költözzenek. Immanuel Nobel úttörő szerepet játszott a fegyvergyártásban és a gőzgépek tervezésében is, nem csoda tehát, hogy nyolc gyermekéből egy, Alfred, feltalálóként szintén sokra vitte.
Apjuk sikerének köszönhetően a Nobel-gyerekek színvonalas oktatásban részesültek az akkoriban kozmopolita Szentpéterváron. A magántanárok a hangsúlyt a természettudományokra, a nyelvekre és az irodalomra helyezték. A kis Alfred apja leírása szerint visszahúzódó gyerek volt, akit ugyanannyira lekötött a poétika, mint a természettudomány. Apja hatására Alfred 17 éves korától kémia szakos hallgatóként több helyen is tanult külföldön, így szülőhazájában, Svédországban, továbbá Németországban, Franciaországban – melyet később otthonának választott – és az Egyesült Államokban is.
Párizsban a híres T.J. Pelouze professzor laboratóriumában dolgozott, ahol találkozott az olasz Ascanio Sobreroval, aki pár évvel korábban feltalálta a nitroglicerint. Sobrero tartott ennek a robbanóanyagnak a használatától, mert rendkívüli ereje és kiszámíthatatlan működése miatt különösen veszélyesnek számított. Alfred kíváncsiságát azonban felkeltette ez az anyag, mivel sokkal erősebb volt a lőpornál, s meg akarta találni a módját a biztonságos kereskedelmi használatba helyezésének.
Alfred Nobelt nem csak puszta tudományos kíváncsiság hajtotta: családjában sajnos történt egy nitroglicerin okozta haláleset: fiatalabb testvére ugyanis robbanás következtében életét vesztette 1864-ben. Ez akkoriban sajnos nem számított ritkaságnak. A tragédia még inkább ösztönözte Nobelt a kutatásában: több gyárat hozott létre, és fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy biztonságossá tegye a robbanóanyagok használatát.
1867-ben sikerült feltennie az i-re a pontot: Alfred rájött, hogy nitroglicerin és egy kieselguhr nevű anyag összekeverése a folyadékot pasztává változtatja, amit bármilyen alakú és méretű rudakká alakíthatnak. Ezt a találmányt dinamitnak nevezte el. A dinamitrudak aktiválásához feltalálta a detonátort is, találmányait szabadalmaztatta, és hamarosan széleskörűen alkalmazták őket a bányászatban.
Nobel sosem tapasztalt hírnévnek és gazdagságnak örvendett találmányainak köszönhetően. Ő azonban nem dőlt hátra, hanem folytatta a munkát, és 1875-ben előállt egy a dinamitnál is erősebb anyaggal. Bár élete javát Párizsban töltötte, több mint 20 országban, 90 helyen alapított gyárakat és laboratóriumokat, illetve dinamitot exportált több európai államba, Amerikába és Ausztráliába is.
Victor Hugo „Európa leggazdagabb csavargójának” nevezte Nobelt, aki, mikor épp nem az üzletét építette vagy utazott, akkor a laboratóriumában dolgozott, hogy továbbfejlessze a robbanóanyagok technológiáját.
Nem mellékesen több olyan kémiai találmányt is ajándékozott az emberiségnek, mint például a szintetikus gumi vagy a műselyem.
Nobel Olaszországban halt meg 63 évesen, összesen 355 szabadalmat hagyva maga után. Mivel felesége, gyermekei nem voltak, ezért a rokonság nagy izgalommal várta a végrendelet ismertetését. Legnagyobb csalódásukra Alfred jelentős vagyonának oroszlánrészét egy olyan alapítványra hagyta, amelynek célja a fizika, kémia, fiziológia, orvostudomány, irodalom és békéért tett törekvések területén elért sikerek díjazása. A Nobel Alapítványt halála után öt évvel, 1901-ben sikerült végleg felállítani fáradságos munkával, mivel a végrendeletet több családtag és hivatal megtámadta különböző országokban.
A kiválasztás folyamata
A Nobel-békedíjat ellentétben a többi díjjal nem Svédországban, hanem Norvégiában, Osloban adják át. Nobel-békedíjra államfők és nemzeti szintű politikusok jelölhetnek bárkit, illetve egyetemi professzorok, vagy a békedíj korábbi nyertesei, akik tagjai a Norvég Nobel Bizottságnak, ugyanúgy jelöltet állíthatnak. A jelöléseket február 1-ig kell megtenni, ezeket ötven évig titokban tartják.
Miután befejeződik a jelöltek megnevezése, a Norvég Nobel Bizottság mindegyikükről összefoglalót ír, majd kiválaszt húsz-harminc jelentkezőt, akiket alaposabban is megvizsgálnak. Ebbe a folyamatba már külső munkatársak is becsatlakoznak, mint például a Nobel Intézet állandó tanácsadói, vagy olyan egyetemi professzorok, akiknek a szakterületéhez kapcsolódik az adott személy munkássága. A tanácsadók riportokat írnak a vizsgált jelöltekről. A Bizottság októberben szavazással dönt a nyertesről, akinek a nevét október elején jelentik be. A Bizottság törekszik arra, hogy a szavazáson egyhangú döntés szülessen, de ritkán előfordul, hogy egyszerű többséggel határoznak a nyertes személyéről.
Nyertesek, és a jövő évi jelölt
Bár a 2020-as nyertes neve még nem került bejelentésre, 1901 óta 134 Nobel-békedíjast tartunk számon, ebből 107 személy és 27 szervezet. A Vöröskereszt például háromszor, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa pedig kétszer kapott díjat. 2003-ban Shirin Ebadit tüntették ki, akiről korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk, de számos jól ismert szervezet (például az Európai Unió, az ENSZ vagy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) és személy (például Nelson Mandela, Martin Luther King vagy Malala Yousafzai) – akik fáradhatatlanul küzdöttek egy igazságosabb, élhetőbb világért – szintén részesült az elismerésben. A díjátadóra minden év december 10-én, Alfred Nobel születésnapján kerül sor.
Nem ritkaság az sem, hogy amerikai elnököket jelölnek e díjra. 1920-ban Woodrow Wilson kapta meg, 2002-ben Jimmy Carter, 2007-ben az amerikai elnökhelyettes, Al Gore, 2009-ben pedig Barack Obama. Idén a 2021-es díjra Donald Trumpot jelölte egy jobboldali norvég politikus. Trumpot már 2018-ban is jelölték azokért a fáradozásokért, amiket Észak-Korea és Dél-Korea kibékítéséért tett, de abban az évben nem ő vitte haza a díjat. Már előtte is feltűntek olyan személyek, akiknek a jelölése enyhén szólva is vitatott volt.
Rövid ideig Adolf Hitlert is jelölték 1939-ben, állítólag csak szatíraként, majd visszavonták a jelölést. Ugyanígy Sztálin neve is felkerült már e listára 1945-ben és 1948-ban.
Érdekesség, hogy van olyan Nobel-békedíj nyertes, aki több szálon kötődik Magyarországhoz. 1986-ban Elie Wiesel, magyar, román, zsidó származású író kapta a Nobel-békedíjat, amiért azon dolgozott, hogy a Holokauszt tragédiáját az emberiség kollektív emlékezetébe vésse. Az író 1928-ban született Máramarosszigeten, egy Romániához tartozó magyar faluban. Bár anyanyelvének a jiddist tartotta, magyar nyelven végezte el az iskolát, és magyar tisztek vagonírozták be 1944-ben. Ő sikeresen megmenekült a táborból, egyedüliként a családjából. A haláltábor után Franciaországba keveredett, ahol kitűnően megtanult franciául, és azóta is azon a nyelven alkot, többek között megírta Az éjszaka című megrázó dokumentumregényt. 1963-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot, és a Bostoni Egyetemen tanított Humán Tudományokat. Elie Wisel saját szavaival élve a „bűnös hallgatás helyett a beszédet választotta”, ez tette őt méltóvá a Nobel-békedíjra is.
Hamarosan kiderül a 2020-as Nobel-békedíj nyertesének neve, és kíváncsian várjuk azt is, hogy az elkövetkező években kit illet majd az elismerés.
