A nemrégiben felújított Operaház széleskörű repertoárral várja a nézőket, ebből pedig nem maradhattak ki a híres zeneszerző, Csajkovszkij balettjei sem. A karácsony közeledtével remek élményt nyújthat A diótörő megtekintése, a tavasz kezdetével pedig A hattyúk tava varázsa kápráztatja az érdeklődőket.
Pjotr Iljics Csajkovszkij 1840-ben született Votkinszkban. Már gyermekkorában is kedvelte a zenét, érdeklődését az orkesztrion keltette fel. Először négyéves korában próbált dalokat komponálni húgával, majd egy évvel később már zongoraleckéket vett egy helyi tanártól. Oroszországban akkoriban nem volt lehetőség magasabb szinten zenét tanulni, így a zenei karrier szóba sem jöhetett fiatal korában. Szülei a szentpétervári Felsőfokú Császári Jogi Iskolába íratták, ott élt kollégiumban. Utolsó iskolás éveiben apja belátta tehetségét, így azt Rudolph Kündinger zongoraóráin fejleszthette tovább.
Nagy hatással volt rá Luigi Piccioli, Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni operája és a külföldi utazásai során szerzett tapasztalatok. 1861-től részt vehetett az Orosz Zenei Társaság által nyújtott zeneórákon, majd az N. A. Rimszkij–Korszakov Szentpétervári Állami Konzervatórium első diákjai között tanulhatott. Ezután Moszkvába költözött zeneelméletet oktatni. Ez sok nehézségekkel járt számára, majd Nyikolaj Rubinstejn egyfajta mentorként segítette benne. Harmincéves kora előtt megalkotta első szimfóniáját [I. szimfónia – Téli álmodozás (g-moll), op. 13] és első operáját (A vajda). 1875-ben hosszú időre elhagyta Oroszországot és beutazta Európát. A következő évben befejezte a Francesca da Rimini c. szimfóniáját és elkezdte első balettműve, A hattyúk tava komponálását. Az 1877. február 20-án megtartott premier nem volt gyümölcsöző, hamar levették a repertoárról. Ezután több híres művét befejezte, köztük az Anyegin c. operát, a IV. (f-moll) szimfónia, op. 36-ot és a D-dúr hegedűversenyét. Utazásait követően Klinben, Moszkva közelében telepedett le.
A cárnő cipellője c. művének megjelenésével európai turnéba kezdett karmesterként, amely annyira sikeresnek bizonyult, hogy egy második turné során megismételte, majd ugyanabban az évben megalkotta második balettjét, a Csipkerózsikát.
1891-ben az Amerikai Egyesült Államokba hívták, fellépett New Yorkban, Baltimore-ban, és Philadelphiában. Oroszországba való visszatérése után komponálta utolsó két színpadi művét, a Jolánta c. egyfelvonásos operát és egyik leghíresebb művét, A diótörőt. Utolsó befejezett szimfóniája, a VI. Patetikus (h-moll) szimfónia, op. 74 hatalmas sikert aratott világszerte. Hivatalosan kolerában halt meg 1893-ban, bár a betegség olyan hamar végzett a rendkívüli zeneszerzővel, hogy sokan öngyilkosságra gyanakodtak, amely feltételezést ez idáig semmivel sem sikerült alátámasztani.
A diótörő
A balettmű az 1816-ban kiadott Diótörő és Egérkirály c. mese (szerző: E. T. A. Hoffmann) alapján készült. A történet szerint szenteste a gyermekek játékai életre kelnek, amikor éjfélt üt az óra. A diótörő herceggé változik és elviszi Marikát (Clara) a hó birodalmába. A balettelőadás a történet visszafogott változatát mutatja be, melyet Alexandre Dumas francia író dolgozott fel. A diótörő egy német legenda szerint szerencsét hoz az egész családnak és megvédi az otthont.
Csajkovszkij 1891-ben kezdte el A diótörő alkotását Marius Petipa koreográfus megbízására. A színpadra állítás alatt Petipa megbetegedett, így hűséges munkatársa, Lev Ivanov vette át tőle a koreográfia összeállítását. Az Amerikai Egyesült Államokból hazafelé megismert egy új hangszert Párizsban, a cselesztát, melynek csilingelő hangja tökéletesen illett az álomszerű tündérmese hangulatához és a Sugar Plum Fairy karakteréhez. 1892 márciusában először zenekari szvitként, majd ugyanazon év decemberében már balettként mutatták be a Mariinszkij Színházban, a Jolánta operával közösen.
Egy barátjának küldött levél szerint az előadás nem volt különösebben sikeres, legfőképp unalmasnak bizonyult. A sajtó erősen kritizálta az előadást; a díszletet és a jelmezeket ízléstelennek, a balerinákat pedig tehetségtelennek ítélték.
Maga a mű létrehozója nem élhette meg A diótörő sikerét, ami azóta világszerte a legismertebb balettok közé sorolható. A Trepak (vagy orosz tánc) és a Rózsakeringő a darab leglátványosabb és legismertebb részei.
Magyarországon először 1927-ben mutatták be Brada Ede koreográfiájával. Pár éves kihagyás után, idén novemberben visszatér az Operaház színpadára. Az előadás a klasszikus balett hagyományait őrzi, viszont a 21. század táncművészeti elvárásait megtestesítve. Ezt a modernizált koreográfiát Wayne Eagling (The Royal Ballet) és Solymosi Tamás álmodták meg. Az Opera műsorában 2022. november 27. és 2023. január 15. között tekinthető meg. A 2019/20-as évad óta a Budapesti Operettszínház is színpadra állította, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel közös produkcióban, Harangozó Gyula rendezésében. December 16-28. között tartják az előadásokat.
A hattyúk tava
A hattyúk tava egy régi orosz népmesén alapszik, a történet szerint a fiatal hercegnek (Siegfried) kötelessége megházasodni. Egy vadászat során találkozik Odette-tel, akin átok ül, és testvéreivel napközben hattyúvá változnak, ameddig nem találja meg az igaz szerelmet. A herceg beleszeret a lányba, ám a gonosz varázsló, aki elátkozta a lányokat, elvarázsolja saját lányát (Odilia), hogy pontosan úgy nézzen ki, mint Odette. A fiú összetéveszti szerelmével, Odette szívét pedig összetöri. A műnek több befejezése is ismert. Az egyik változat szerint a herceg legyőzi a varázslót, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A tragikusabb verzióban pedig Odette vagy Siegfried meghal. A Magyarországon megtekinthető feldolgozás az utóbbi kategóriába esik, ami a mese hangulatát ronthatja, viszont így mélyebb jelentőséggel bírnak a műben megjelenő eszmények. A hattyúk tavát illetőleg a mese elemeit figyelhetjük meg, ahogyan A diótörő és a Csipkerózsika esetében is. Ennek oka, hogy Csajkovszkij úgy gondolta, a balett csodálatosan kifejezi a mesékben megjelenő hangulatot, érzelmeket. Érdekesség, hogy A hattyúk tavában található az op. 20a, no. 5 – Magyar tánc (Csárdás) is.
Először Julius Reisinger készített a műhöz koreográfiát, munkájával viszont sem Csajkovszkij, sem a közönség nem volt elégedett. 1895-ben Marius Petipa és Lev Ivanov elkészített egy új koreográfiát, Csajkovszkij azonban ezt már nem láthatta, ahogyan A diótörő sikerét sem. A klasszikus művet Rudi van Dantzig és Toer van Schayk 1988-ban átdolgozta. A jelmezek és a díszlet hűen mutatják be a korabeli orosz cári udvar pompáját, enyhe gótikus érzettel.
A hattyúk tava egyik fő látványossága a 32 fouettés, ami a legbonyolultabb gyakorlatok közé sorolható a balettban. A fouetté en tournant egy lábon végzett, egy lábra érkező forgás. A szabad láb a levegőben köröket ír le, ezt harminckétszer megismételve. Manapság is különleges látványt nyújt a forgás, a balett elkészülésének idejében viszont egyenesen szenzációnak számított. Emellett Odette és Odilia (vagyis a fehér és a fekete hattyú) szerepét azonos személy szokta megtestesíteni, ami nagy kihívást jelent.
A legelső balerina, aki eljátszotta a szerepet Anna Pavlov volt, az ő első balett-élménye Csajkovszkij Csipkerózsikája volt, melyet nyolcéves korában látott édesanyjával a Mariinszkij Színházban. Ekkor döntötte el, hogy egy nap ő is táncos lesz.
Bár a balettiskolába csak a második jelentkezést követően vették fel, végül legendává vált.
Az első magyarországi bemutató 1951-ben volt, Aszaf Messzerer rendezésében és koreográfiájával. A mű jelenlegi változatát Rudi van Dantzig és Toer van Schayk dolgozta át, amit 2015. április 25-én mutattak be az Operaházban. Legközelebb 2023. március 16. és április 2. között tekinthetik meg az érdeklődők. Véleményem szerint mindkét előadás szórakoztató lehet a balett kedvelőinek és a táncelőadásokkal ismerkedőknek egyaránt. A diótörő megidézi a karácsonyi hangulatot, elrepít egy meseországba, ahol a közönséget ámulatba ejtik a látványelemek és a zene hangzása. A hattyúk tava ennél komolyabb és sötétebb, viszont épp olyan káprázatos a hófehér, fodros jelmezben táncoló hattyúk előadása. Számomra meghatározó élmény volt mindkét mű, most is ugyanolyan szívesen hallgatom és nézem a Csajkovszkij által megálmodott alkotásokat, mint gyermekként. Első alkalommal A diótörőt ajánlanám, ennek legfőbb oka, hogy az előadás csupán két felvonásból áll, így körülbelül két óra hosszúságú. A hattyúk tava ezzel szemben négy felvonás, időtartama közel négy óra (szünettel együtt).
