Abortumnak tekintették koraszülött kisbabáját, félbetört a focistakarriere, míg más a szeme világát veszítette el gondatlanul eljáró orvosok kezei között. Mit lehet tenni ilyen esetekben? Miért csak ritkán kerül megállapításra az orvosok büntetőjogi felelőssége?
Tavaly januárban eljárás indult a Budaörsi Egészségügyi Központ ellen, miután tizenkettő – egymást követően műtött – páciensnél léptek fel szövődmények nem sokkal a beavatkozásokat követően. Egyikük a látását is elveszítette. Mint kiderült, ezt az okozhatta, hogy a műtétek során közreműködő orvosok nem mostak elég alaposan kezet. Nem mondható szerencsésebbnek ugyanakkor a DVSC ifjúsági csapatának egykori focistája sem, aki 2011-ben a nem megfelelően ellátott lábsérülésének elfertőződése miatt volt kénytelen idő előtt abbahagyni labdarúgó karrierjét.
Hibák minden szakmában és hivatásban előfordulnak, ez kétségtelen, ezek következményei azonban jelentősen eltérhetnek egymástól. Míg ha a fodrász elrontja a hajadat, talán mégsem ér véget az életed – hiába érzed úgy – ,ezzel szemben, ha az orvos a műtőben akár csak egy centimétert téved abban, hogy hol ejtsen bemetszést a szikéjével, ott valóban az életed lehet a tét.
Nem véletlen, hogy a jövő doktorai hosszú és minőségi képzésben vesznek részt. Mégis annyi év tanulás és gyakorlás után is megtörténhet, hogy valamit elrontanak, sőt, ezek között a hibák között akadnak olyanok is, amik kellő odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna. Ezzel pedig meg is érkeztünk az „orvosi műhibaperekként” elhíresült eljárásokhoz.
Az előző mondatban használt idézőjel nem véletlen, ugyanis a jogi szaknyelv nem ismeri azt a kifejezést, hogy orvosi műhiba, ez a fordulat a köznyelvben terjedt el, és használatos a mai napig. Az adott esettől függően jogászként az orvos büntetőjogi felelősségéről, vagy az egészségügyi szolgáltatók polgári jogi felelősségéről beszélhetünk, esetleg mindkettőről. Az eljárás sem tisztán „per” lehet, ugyanis bírói és nem bírói útja egyaránt van a sérelem orvoslásának.
Ha nem a bírói utat választjuk, akkor akár panasz is tehető a kórház fenntartójánál, az NNK-nál (Nemzeti Népegészségügyi Központ). Ha a bírói utat nézzük, akkor kártérítés, valamint sérelemdíj iránt polgári peres eljárás, az orvos büntetőjogi felelősségének megállapítása iránt pedig értelemszerűen büntetőeljárás indítható. Kétsége azonban senkinek ne legyen, ezeknek a folyamatoknak a megindítása elég nehézkes, általában komoly jogi és orvosi szakvélemények előzik meg őket.
A legtöbb eljárást a szülészet-nőgyógyászat területén elkövetett műhibák váltják ki, de típusügynek számít az is, amikor orvosi mulasztás miatt kell valakinek levágni a kezét vagy a lábát.
További típusesetet jelent az idegen test – legtöbbször törlőkendő – beteg testében való bennmaradása, de a nem megfelelő diagnózis – túlnyomórészt terhességnél, – vagy a kórházi eredetű fertőzések is jellemzőek. Ez utóbbiaknál a probléma általában az, hogy nem veszik észre őket időben, és nem kezelik megfelelően.
Kártérítés vagy sérelemdíj iránti igény esetén a pert nem az orvos, hanem az egészségügyi szolgáltató ellen kell megindítani. Az eljárás során először a bíróság azt vizsgálja, hogy megállapítható-e az intézmény felelőssége, majd ezt követi az összegszerűség megítélése. A felelősség kérdésében a polgári jog klasszikus doktrínáját kell az intézménynek bizonyítania, azaz, hogy a kezelés során az adott helyzetben általában elvárható módon járt el, magyarán orvosi mulasztás nem történt.
A mulasztás bizonyítása viszont önmagában nem elégséges egy felperesi oldalról sikeresnek mondható perhez, minden esetben szükséges az ok-okozati összefüggés is. Ennek azonban nem kell minden kétséget kizárónak lennie, elég lehet az is, ha megállapítható: érdemben csökkentette a beteg gyógyulásának, túlélésének esélyét a hiba.
Érdekesség, hogy magánkórházak esetén jellemzően nehezebb végrehajtani a megítélt kártérítést, mint a közszolgáltatók esetén. Ennek több oka van, egyrészt a korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok – ahogy az előbbi nevéből is kiderül – felelőssége korlátolt, másrészt az sem példa nélküli, hogy egy kisebb magánszolgáltató megszűnik és eltűnik, mielőtt az összeget be lehetne hajtani rajta.
Ahogyan az már korábban is említésre került, a polgári út mellett büntetőeljárás is indítható, melyre általában kirívó és súlyos szakmai szabályszegéskor kerül sor – például, ha az orvosi műhiba a beteg halálát okozza. A büntetőjogi felelősséget azonban sokkal nehezebb megállapítani: kétséget kizáróan kell az okozatosságot bizonyítani, tehát például, hogy a beteg halálához nem más, mint az orvos mulasztása vezetett. Könnyen belátható, hogy a legtöbb esetben ez szinte lehetetlen vállalkozás, ugyanis egy eleve komoly betegséggel küzdő páciensnél nem kizárható, hogy halála amúgy is bekövetkezett volna.
A statisztika pedig ennek megfelelően alakul, tehát az orvosok szabadságvesztésre ítélése, esetleg foglalkozástól való eltiltása rendkívül ritka. A kivételek közé tartozik egy 2003-as és egy 2013-as eset, ezek az ügyek úgy végződtek, hogy a vádlott nőgyógyászokat letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Nem segíti elő a betegek, vagy hozzátartozóik érdekérvényesítését az sem, hogy az eljárások legkevesebb három-négy, de általában inkább nyolc-tíz évig is eltarthatnak, ami annak köszönhető, hogy a szakértői véleményeket akár többször is ki kell egészíteni. Jellemző vád továbbá a szakértőként kirendelt orvosokkal szemben, hogy védik kollégáikat, ebben azonban a szakma képviselői sincsenek egységes állásponton. Dr. Dósa Ágnes, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese szerint az ilyesfajta lojalitás egyáltalán nem jellemző, objektíven igyekeznek az adott helyzetet értékelni, azonban Dr. Petrássy Miklós belgyógyász szakorvos, egészségügyi szakjogász szerint ennek éppen az ellenkezője az igaz, tehát az orvosok „erőteljesen” védik kollégáikat.
Azt mindenki érzi ugyanakkor, hogy egy orvos esetében – a szélsőségektől eltekintve – a szabadságvesztés és foglalkozástól való eltiltás legtöbbször valóban túlzónak tűnik. Hibák előfordulnak, és akármennyire szomorú, realizálni kell: annak ellenére, hogy valaki „becsületére esküszik, hogy tehetségét és tudását az emberiség javára fordítja”, még nem válik élet és halál urává.
„Az én olvasatomban orvos és beteg között alapvető, antagonisztikus érdekellentét nincs és soha nem is volt. Az orvos gyógyítani, a beteg gyógyulni akar. Mégis bekövetkezhet gyógyítási hiba, de szembeállításuk sokszor külső tényezők által determinált. Az orvos továbbra is azon gondolkodjon: Mi baja lehet ennek a betegnek? Ha így folytatódik, akkor azonban defenzivitásból eljuthat odáig, hogy azon fog gondolkodni: Mi bajom lehet ebből a betegből? Az utóbbi senkinek sem lenne jó.” – vélekedik Dr. Martini Jenő ügyvéd-szakorvos, a Magyar Orvos-Jogász Interdiszciplináris Társaság elnöke.
A defenzív medicinával egyre több fórum foglalkozik világszerte, az orvosi műhibaperek egyre nagyobb térnyerése az egyébként az emberek gyógyítására törekvő doktorokat önvédelemre sarkallhatja.
„Évente 300-400 orvos műhibás per indul hazánkban, 40 százalékuk a szülészet-nőgyógyászat területén. Az orvosok időnként már nem azt nézik, a betegnek mi a baja, hanem hogy nekik milyen bajuk adódhat a páciens miatt” – hangzott el a Kecskeméti Törvényszék szervezésében megrendezésre kerülő 51. jogásznapon. Ráadásul nem szabad szó nélkül elmenni amellett sem, hogy az egészségügyre hazánkban magas szintű leterheltség és eszközhiány jellemző, amin csak tovább rontott a világjárvány tavalyi berobbanása.
Tehát differenciált összképet mutat az orvosok büntetőjogi felelőssége és az egészségügyi szolgáltatók kártérítési felelőssége, ismertebb nevén az orvosi műhibaper. A beteg érdekei ugyanis nem csak abban mutatkoznak meg, hogy a bíróságok a mulasztó orvos felelősségét megállapítsák, vagy az intézményt kártérítésre kötelezzék, de abban is, hogy legközelebb is megfelelő ellátáshoz juthasson: az orvos a páciens „baját” vizsgálja, ne azt, hogy neki milyen baja eshet a jövőben a beteg miatt.
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
