Milánkovich Andrással, a Bibó István Szakkollégium tizedik igazgatójával jártuk be a „megújult régi” épületet, ahova a szakkollégisták 2019. november 3-án térhettek vissza.
Jurátus: Itt tudtátok volna hagyni ezt az épületet, ha arról van szó?
Milánkovich András: A helynek van egy varázsa, amit nem lehet elengedni. Történelme van. Minden fal mesél valamit, minden helyiséghez, mindegyik lépcsőfokhoz, mindegyik konyhához emlékek kötődnek. Számos érzelem köt ide engem is, hiszen én is éltem a kollégiumban, bár nem életvitelszerűen, mert budapesti vagyok.
Az alumninak így is fájó pont volt látni, ahogy 2016-ban kiürítettük a kollégiumot, és visszabontották egykori szobáinkat. A többi alumnusszal szemben szerencsésnek mondhatom magam olyan szempontból, hogy láthattam folyamatában felépülni az újakat. Egyszerűen megnyugtató volt a tudat, hogy itt, ezen a helyen lesz valami szép a rombolás után.
A Ménesi út 12. szám alatti épületben egyébként sosem a külsőség volt a lényeg, hanem a közösség, illetve a hely által megtestesített szellem, hagyományok és a múlt.
Mesélnél nekünk az épület múltjáról? Eredetileg is oktatásra szánták a funkcióját?
Aigner Sándor építész tervezte meg magát a házat az 1910-es évek elején, de ő már nem láthatta kész művét. Madzsar József és Jászi Alice (közeli rokonságban állt Jászi Oszkárral, a húga volt) is lakta ezt a házat. A házaspár vendégszeretete a baloldali értelmiség egyik központjává avanzsálta az épületet. Többek között Szabó Ervin és Ady Endre is többször megfordult itt. (A találkozók sokszor olyan tartalmasra sikeredtek, hogy Jászi Alice itt folytatott viszonyt Szabó Ervinnel…)
Ugyanakkor közvetve folyamatosan szolgálta a tanítási célokat is az épület. Jászi Alice a női testkultúra egyik nagy úttörője volt, aki tanítványokat is fogadott az épület falain belül.
Néhány évvel később, az 1920-as években egy apácarendé lett a hely, akik a mai Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tanítottak. Az apácarend ittlétéről egyetlen, borostyánnal benőtt kis szobros fülke tanúskodott, mely igazából csak 2016 nyarán fedte fel magát az átalakítások megkezdésénél. (A porózus köveket, bár próbálták, nem lehetett megmenteni.) Ebben az időben kifejezetten oktatási célokra is használták az épület bizonyos részeit.
A második világháború után az új rendszer kiteljesedésével ezt is államosították. Az ELTE tulajdonában volt már egy ideje, mire az ÁJK akkori dékánja, Schmidt Péter ténylegesen igénybe is vette a joghallgatók számára.
1983-ban költözött be ide a szakkollégium, ekkor volt egy nagyobb volumenű felújítás is. Az ünnepélyes birtokbavételről egy azóta őrzött pezsgős dugó tanúskodik, de a mostani visszaköltözés emlékére is eltettünk egy újabb pezsgődugót az utókor számára.
Milyen elképzelésekkel indítottátok el a projektet? Mennyire volt lehetőségetek a tervezés alakításában?
Az egész projektet azzal kezdtük, hogy új funkciókat találtunk ki az épület számára. Az építész tervezők szerencsére teljesen partnerek voltak ebben, így a tervezésbe aktívan bevonták a Bibót is (a koncepcióterveket akár nyolc-tíz alkalommal is átrajzoltattuk). A korábban itt élő alumnuszok számára olyan „gageket” is terveztünk, amelyek reflektálnak a múltra. Figyeltünk arra is, hogy ne legyen néptelen szint, továbbá szerettük volna kitelepíteni a házból a sportfunkciót, de úgy, hogy a kert nagy része megmaradjon.
Hova „kényszerültetek” átmenetileg?
Az ELTE tulajdonában álló Peregrinus Hotel nyújtotta az átmeneti szállást számunkra, mely külföldi vendégprofesszorok elszállásolását szolgálta több mint húsz évig három csillagos hotelként.
Mindenképpen nagy kényelmet jelentett az egyetem közelsége szempontjából, illetve egyértelműen színvonalas szállást biztosított számunkra. Egyedül a közösségi jellegű helyiségekben szenvedtünk hiányt.
A hotel épületét azóta a JÖSz kapta meg kollégiumként.
Milyen új funkciókat sikerült tehát megálmodni az épületnek? Milyen alapvető változások történtek?
Az épület egy hozzáépítés miatt hat méterrel terjeszkedett az utcafront felé; hasznos területe 1200 m2-ről körülbelül 1600 m2-re bővült. A férőhelybővítés helyett azonban a funkciók bővítésére helyeztük a hangsúlyt.
Kétségtelenül az egyik legkedveltebb hely a beépített tetőtér, melyet a kollégisták a nagy tetőtéri üvegablakok miatt Csillagvizsgálónak neveztek el. Van hangulata annak, amikor a babzsákban ülve, a csillagokat nézve iszogatod a sörödet.
Az épületben az akadálymentesítés is megvalósult (a tetőteret kivéve). Széles bejáratok, lift és mozgássérült mosdó is rendelkezésre áll a mozgáskorlátozottak számára, bár még nem volt ilyen szakkollégistánk.
A folyosókról nyílnak a kétágyas szobák, valamint van egy különleges szoba is, ami háromágyas és erkélyes. Mindegyik szobához külön fürdőszoba és hűtő tartozik.
A szobákban a belsőépítészeti koncepció minden tekintetben (falak, burkolatok, bútorok) az ingerszegény színekre koncentrál, melyeket majd a kollégisták fognak megélénkíteni és sajátjukká tenni.
Az épület egyik újonnan megálmodott funkcióját szolgálja a nagyjából nyolcvan fő befogadására képes előadóterem, mely szakmai események, rendezvények színteréül fog szolgálni, ugyanakkor mobilfallal több szemináriumi foglalkozásra alkalmas helyiséggé alakítható. Egy kisebb előadóterem is elhelyezésre került az épületben, mely perszimulációs helyiségként is szolgál majd.
A klubhelyiség is kibővült területileg, a mozgatható kiadópult, a pianínó, a Bibó színeit tükröző kanapék és babzsákfotelek, a kártyaasztal és a csocsó kétségkívül jó vibe-ot adnak a helyiségnek.
A kollégisták komfortérzetét egy tanácsadó pszichológus munkájával is segítjük. Illetve tervben van egy defibrillátor beszerzése is, bár jogszabályilag ekkora létszámmal nekünk még nem lenne kötelező, de szeretnénk, ha lenne. Igyekszünk tehát mindennel elősegíteni a kollégisták vagy a bent elszállásolt tanárok biztonságérzetét és kényelmét.
A műfüves sportpálya mellett a sportolási lehetőséget egy (a hegyoldal lejtését kihasználva) félig földbe süllyesztett külön sportépületben oldottuk meg. Itt egy nagy edzőterem, raktárak, öltözők és vizesblokkok kaptak helyet. Ezzel a megoldással megmaradt a kert nagy része is, ahova a szakkollégisták majd egy fűszerkertet szeretnének. Az udvarról a komposztáló sem hiányzik.
Említetted, hogy milyen nagy jelentőséggel bír ez az épület a múltra, a közösség hagyományaira tekintettel, melyek a kollektív tudatot formálják és örökítik tovább a következő bibós generációk számára. Miben nyilvánul meg a múlt konzerválása?
Törekedtünk az emlékeket jelentő gagek megőrzésére, annak ellenére is, hogy sok helyen még a falak sem maradtak a régiek.
Az udvaron lévő nyolcvanéves gesztenyefákhoz sem nyúltunk, ezek meghatározzák a kert arculatát. Ideiglenesen néhány növényünk az ELTE Füvészkertjébe került áthelyezésre, de őket is várjuk vissza majd.
A klubhelyiségben lambéria falburkolat lesz felhelyezve, mely szintén a múltat idézi fel, hiszen régen is ilyen volt. A régi kiadópult (amelyhez természetesen számos történet kapcsolódik) is itt került egyelőre elhelyezésre, eszmei értékére tekintettel mindenképp fogunk neki egy méltó helyet találni a falakon belül.
Azokat a foteleket sem cseréltük le, amelyekben lassacskán harminc éve vesszük fel az újoncokat.
A volt alumnuszok kéznyomai a folyosók falain is megtalálhatók, vitrinben kihelyezett levelek, dokumentumok, emlékiratok formájában.
Ki biztosította az anyagi forrásokat a projekthez? Kellett-e ehhez valamilyen önköltséget állnotok?
A tervezések 2016 tavaszán kezdődtek. Eredetileg a 2017-es vizes vb egyik projektje volt, de csak évekkel később lett kész.
A felújítás egyszeri lehetőség volt az ELTE számára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részéről. Az állami költségvetési keret eredetileg 700 millió volt, de a későbbiekben ez 100 millióval még kiegészült, továbbá ezen felül az ELTE még kapott 150 millió forintot a bútorokra.
Kétségtelen, hogy olcsóbban is ki lehetett volna hozni, ha engedünk az anyagok minőségéből, de az előállt kollégium minősége azt mutatja, hogy nem volt fölösleges a kiadás.
Önköltségből ez nem tudott volna megtörténni, mivel az ELTE szervezeti egységeként nincs ilyen volumenű beruházásra forrás.
Az új funkciókat is figyelembe véve milyen lehetőségeitek lesznek bevételt termelni?
A Kancellária elvárja tőlünk, hogy hasznosítsuk a kollégiumot, így természetesen már felmértük a bevételi forrást termelő lehetőségeinket. Az új sportpályának, sportteremnek lesz tehát ilyen funkciója, már többen is érdeklődtek ezzel kapcsolatban, bár biztosat majd csak akkor tudunk mondani, ha megérkeztek a sportfelszerelések is.
Megkeresett az Európai Választási Szakértők Testülete, ugyanis a választások világnapja alkalmából igénybe vennék az előadótermünket egy konferenciához. Olyan ötlet is felmerült – bár meg kell vizsgálni, hogy mennyire van benne valós lehetőség –, hogy adjuk ki a perszimulációs termünket választottbírósági eljárásokra.
Voltak kisebb-nagyobb incidensek az építési munkálatok alatt?
Igen. Egy színdarabot fogok írni belőle kellő idő távlatából, de azért elmesélek néhányat.
Az egyik ilyen incidens akkor történt, amikor hajszálrepedéseket fedeztem fel a csempén, és szerettem volna, ha azt kicserélik. A burkoló azonban vétót emelt a felvetésemre. Azzal indokolta, hogy a csempék olyan erős ragasztóval vannak felragasztva, hogy a tükröt is el kellene törni hozzájuk, amit ő nem fog bevállalni… (Igen, valóban a babonára fogta.)
Egyszer az is megtörtént, hogy eltűnt egy komplett konyha. Az eltűnés hátterében az állt, hogy gyorsan felhúztak elé egy gipszkarton falat, így oldva meg, hogy az egyik határidő-hosszabbítás előtti bejáráson a felesleges munkaeszközök, illetve szerszámok ne legyenek szem előtt. A konyha aztán szerencsésen előkerült.
Sok olyan dolog van, amire ha felhívom a figyelmet, akkor látványosak. Például a téglák dőlésszögéből látszik a kertre néző falon, hogy itt egymás után több brigád dolgozott. Sokáig egy kifejlett, 10 cm széles algacsík volt a félig földbe süllyesztett sportterem feletti, üveg alatti falszakaszon. Nem tervszerűen készült el, ezért megállt rajta az esővíz és beázott. Szerencsére most már nem csepeg, de ezt még újra kell csinálni.
Mennyire voltál részese a folyamatnak?
Tulajdonképpen akik az egész projektet elindították, azok lecserélődtek, akár többször is ilyen-olyan okokból, ezért egy idő után – mivel én itt voltam az elejétől a végéig – sokszor rám hagyatkoztak.
A feladatom így egyrészt az információáramoltatás volt. Adott volt az a tény, hogy tőlem megkérdezhették, hogy ez vagy az hogyan volt beépítve. Én láthattam azt, amit ők már csak legfeljebb elmondásból hallhattak.
Mivel nem mi voltunk a beruházók, az ELTE „kispadról” nézte az egész folyamatot, de részünkről kollegiális együttműködés valósult meg a Kancelláriával. Nagyobb konfliktusok a tervezési fázisban voltak (több koncepció is versengett egymással), de utána már egy hajóban eveztünk. Mindenkinek az volt az érdeke, hogy a lehető legjobban valósuljon meg a beruházás, és amit lehetett, azt hozzuk is ki belőle.
A szomszédok hogyan viselték az elhúzódó építkezéseket?
Egészen érdekes aspektusként lehet megemlíteni a szomszédokkal való kapcsolatunkat, hiszen különösen megszenvedték ezt a felújítást. Az ő telkeiken jártak keresztül a munkagépek, el kellett viselniük a zajt, mely sokszor az éjszakába nyúlva rontotta a környék nyugalmát, főként a legutolsó hibajavítások alkalmával. Persze kaptak ezért kártérítést.
Hogyan tudnád értékelni ezt az időszakot?
Az évek alatti nehézségeket az okozta, hogy időigényes volt, és más tevékenységtől kétségtelenül elvette az időt. Értem ez alatt azt, hogy bizonyos szakmai jellegű projektek előrébb lehetnének most. Egyfajta frusztrációt is okozott olykor bennem, amikor az egyetem és a projekt miatti teendők versengtek egymással, és választanom kellett, hogy melyiket helyezem előbbre.
Ennek ellenére élveztem, még azt is mondanám, hogy hiányolni fogom egy kicsit, de azért majd csak el tudom foglalni magam. Bár egy darabig még úgysem fogok unatkozni, ugyanis az utólag előjött hibák, hiányosságok még menedzselésre szorulnak részemről is.
Összességében rengeteget tanultam ebből az egész folyamatból. Kimondottan szerettem tárgyalni a piaci szféra szereplőivel. A saját meg nem lévő műszaki tudásom is elkezdett felépülni, bár elismerem, hogy bőven lehetne még mit csiszolni rajta.
Hova tudnád elhelyezni az outputot, akár a többi szakkollégium viszonylatában? Mely részlet a kedvenced ebben a szépen összeállt egészben?
Az ELTE-n belül egyértelműen ez a legjobb kollégiumi épület, mert a kivitelezési hibák ellenére is színvonalas a funkcionális végiggondoltság.
Szerintem hazai viszonylatban is az egyik legjobb szakkollégiumi épület, bár nem jártam mindegyikben, ezért nem is merészkednék odáig, hogy a legjobb.
Ha a történelmi Magyarországot nézzük, akkor Kolozsvárott láttam már egy hasonló színvonalú, egészen frissen megalakult magyar jogász szakkollégiumot.
Az eredmény mellett tanúskodik az is, hogy a felújítás előtt nem volt teljesen kihasználva az épület, most viszont (ha nem lennének a járványhelyzet miatti korlátozások) tele lennénk.
Örülök, hogy visszajöhettek ide a bibósok, mert tényleg ez a mi helyünk. Jó látni, hogy milyen szeretettel és lelkesen lépnek be ide nap mint nap, és használják az épületet. Remek látni, ahogy az egész összeállt.
Köszönjük az interjút Milánkovich Andrásnak, a Bibó tizedik igazgatójának!
Fotók: Papp Bence /Post Horizon/
