Olvastam egy cikket, amiben volt egy meseszerű kép Füzér váráról. Amint megláttam, tudtam, hogy el kell oda mennem. Csak a nagy elhatározás után néztem meg, merre is van ez a hófehér álom.
Habár az idei „Magyarország Rád vár – Itt kell lenned, hogy elhidd” plakátkampány meglehetősen vonzóra sikeredett, sokszor mégis álszentnek és demagógnak éreztem azokat a megfogalmazásokat, melyek szerint saját hazánkat kellene jobban megismernünk, nem pedig a külföldi nevezetességeket. Továbbra sem értem, miért állítják sokan szembe e kettőt, de
kétségtelenül igaznak bizonyult, hogy Magyarország sokkal gazdagabb, mint hittem.
Rájöttem, hogy egészen mostanáig még sosem jártam hazánk ezen távoli részén, és az út mindenképpen megérte.
A GPS szerint körülbelül három órát kellett (volna) utaznunk budapesti kiindulópontunktól a zempléni célig, ami nem túl kecsegtető, ha figyelembe vesszük, hogy Füzér egy Borsod megyei község, alig négyszáz lakossal. A váron kívül nincs ott semmi, az pedig vagy jó lesz, vagy nem, gondoltuk, hiszen senkit sem ismertünk, aki járt volna már ott. Miskolcig zökkenőmentesen haladtunk, főleg autópályán, minden ki volt táblázva, optimizmusunk szinte már odáig fajult, hogy elhittük, nem fogunk eltévedni.
Szikszó, Aszaló, Ináncs. Az út szélén vettünk barackot egy kedves árustól. A probléma azonban ott kezdődött, hogy lassan mi lettünk az egyetlen autó az utakon, táblák pedig sehol. Legalábbis nem túl informatívak. Míg például a regéci vár úton-útfélen ki volt táblázva, addig a több mint kétmilliárd forintért felújított füzéri várról az első táblát csak akkor pillantottuk meg, amikor már magát a várat is láttuk.
Előtte még átruccantunk Szlovákiába. Véletlenül. A vár annyira a határon van, hogy a GPS programok szerint sokkal praktikusabb, ha a szlovák autópályán megyünk, és mire észrevettük, hogy merre visz minket a program, már késő volt. Ekkor újra meg újra megfogadtuk, hogy legközelebb előre áttanulmányozzuk az útvonalat.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről szerintem tulajdonképpen még semmi pozitívat sem hallottam. Ha megjelent a hírekben, akkor valószínűleg az országos átlag feletti munkanélküliségi, vagy az átlag alatti foglalkoztatási rátával kapcsolatban említették, esetleg integrációs problémákkal összefüggésben beszéltek róla.
Életem egyik legkellemesebb csalódásában volt részem,
hiszen gyönyörű, tipp-topp, tüchtig kis falvakon át vezetett az utunk. A házakon új, piros cseréptető, az utcafrontok ápoltak, a falak tisztára festve. Messziről jött ember azt mond, amit akar, tartja a mondás, és most már valóban nehezen fogom elhinni az ijesztgetéseket a borsodi falvakról. Nyilván nem fenékig tejfel az élet, de nem is olyan isten háta mögötti a hely, mint ahogy azt sokan leírják.
Füzér vára pedig szebb, mint a képeken. Egy kicsit szemerkélt az eső aznap, mikor ott jártunk, emiatt a táj lélegzetelállító volt. A sötétzöld hegyek között pedig hófehéren világított a vár. Tényleg, mint egy mesében. Ugyan, ahogy már említettem, sehol nem volt kitáblázva, a pár száz autónyi befogadóképességű parkoló tele volt. Szlovák és magyar turisták is gyönyörködtek a páratlan látványban.
A várhoz természetesen egy múzeum is tartozik, ahol információban és illusztrációban gazdag kiállítás mesél a XIII. századi építmény történelméről. A vár évszázadokig nagy dinasztiák tulajdonában állt, Perényi, Báthori és Nádasdy ura is volt, ám 1676-ban a Habsburgok felgyújtották. Egészen a huszadik század második feléig csak omladozott, amikor is renoválások, restaurációk vették kezdetüket. A 2014-2015-ös évek alatt pedig kétmilliárd forintos európai uniós támogatásból egy nagyszabású felújítás valósult meg, így vált a mai Magyarország egyik legjobb állapotban lévő várává.
A majd’ négy órás kocsiút abszolút megérte, de talán fél órával több már sok lett volna, így Budapestet húznám meg határként: Budapestről és attól keletebbről feltétlenül érdemes egy napra elruccanni Füzérre, Győrből már nem valószínű, miskolciaknak viszont egyenesen kötelező.
Ízelítőként itt ez a drónfelvétel, a valóságban pedig még sokkal szebb a környék.
