Mit tennénk akkor, ha vállalkozásunk csődközeli állapotba kerülne? Vajon tisztában vagyunk minden lehetőségünkkel? Hallottunk már a hitel-tőke konverzióról? Az alábbi cikkből megtudhatjuk, hol keressük az említett kérdésekkel kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket, sőt még azt is, hogy milyen globális folyamatok alakították az alkalmazásukra való hajlandóságot.
Az olyan jogi személyeknek, melyek a gazdasági életben részt vesznek, vagyis kereskedelmi tevékenységet végeznek, szabályos működésük előfeltétele, hogy rendelkezzenek saját vagyonnal. A jogi személyek működéséhez tehát szükséges a vagyoni hozzájárulás, azonban az eltérő társasági formáknál, más és más szabályok érvényesülnek. Például az egyesület – amely egy személyegyesítő civil szervezet – esetében a Ptk. 3:65. § (4) bekezdésének első fordulata kimondja: „Az egyesület tagja nem köteles vagyoni hozzájárulást teljesíteni.”.
A hatályos hazai szabályozás szerint a vagyoni hozzájárulás tárgya egyaránt lehet pénzbeli vagy nem pénzbeli. A Ptk. 3:10. § (2) bekezdése deklarálja: „Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként az alapító vagy a tag dolog tulajdonjogát vagy vagyoni értékű jogot ruházhat át a jogi személyre.”. Ennélfogva megállapítható, hogy vagyoni hozzájárulásként követelést is át lehet ruházni egy társaságra. Mennyire lehet reális annak a gyakorlati alkalmazása, hogy a hitelező a jogi személy (rész)tulajdonosává válik, és ezzel a társaság megváltja tartozását? Egyáltalán miért lehet erre a megoldásra igény? Továbbá milyen problémákat vethet fel az, ha az átruházással a követelés volt jogosultja válik a társaság új (rész)tulajdonosává?
Kezdetek
Mindenekelőtt, ahhoz, hogy a debt-equity conversiont megérthessük, említést kell tennünk a 2008-as pénzügyi válsággal elindult folyamatokról, melyek többek között a kérdéses jogintézmény kereteit is továbbfejlesztették. Itt kell tárgyalni a szanálási reformot is, amely alapjaiban változtatta meg a banküzlet világát. A válság következményei közvetlenül világítottak rá arra, hogy a fizetésképtelenné vált bankok külső forrásokból történő megmentése számos káros hatást von maga után. Az állam által a bankok számára nyújtott pénzügyi mentőakciók miatt a piac fegyelmező ereje nem fog hatni a bankokra, ezáltal torzulni fog a piaci verseny. Mindez pedig ösztönzi a bankok kockázatvállalását, amely növeli azok fizetésképtelenné válásának esélyét. Továbbá az államháztartás helyzete is gyengül, mivel a Kormány presztízsét aláássa a befektetők bankokkal kapcsolatos kedvezőtlen véleménye, mindamellett, hogy az állam is eladósodhat.
Ezek pedig további rendszerszintű válságok eszkalálódásához vezethetnek. És hogyan kapcsolódik mindez a kérdéses jogintézményhez? Úgy, hogy azóta a külső állami forrásból megvalósított pénzügyi mentőakciók helyett a hitelezői feltőkésítés felé tolódott el a gyakorlat. Mindez pedig azt jelenti, hogy nem az adófizetők, hanem a befektetők fogják viselni a banki fizetésképtelenség költségét.
Amit a szanálásról tudni kell
„A szanálás a fizetésképtelenné vált, vagy várhatóan fizetésképtelenné váló hitelintézet, illetve befektetési vállalkozás (továbbiakban együtt intézmény), vagy azok csoportjának szerkezetátalakítására irányuló eljárás, amely az intézmény alapvető funkciói folyamatosságának biztosítására, a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának megőrzésére és az intézmény vagy csoport egésze vagy egy része életképességének helyreállítására irányul.” – olvasható a Szanálási Alap honlapján.
A szanálási eljárásra tehát azért van szükség, hogy azok a kereskedelmi bankok, illetve egyéb intézmények, amelyek válságos állapotban vannak, ne menjenek csődbe, mert ezzel jelentősen gyengítenék a pénzügyi rendszer egészét.
„A szanálás tehát egy olyan eljárás, amelyben az illető bankot nem mentik meg, de mégsem engedik felszámolásba, hanem a legfontosabb funkcióit, állományait helyezik biztonságba például egy stabil piaci szereplőhöz vagy egy köztulajdonú, úgynevezett hídbankba.”
A szanálási hatásköröket a nemzeti jegybankok gyakorolják, így hazánk esetében a Magyar Nemzeti Bank. A szanálási eszközök között tartjuk számon a vagyonértékesítést, az áthidaló intézmények alkalmazását, az eszközelkülönítést, továbbá a hitelezői feltőkésítést is. A cikk szempontjából a legnagyobb relevanciával ez utóbbi bír. Amikor ugyanis egy szervezet több pénzt igényel, mint amennyit a költségvetése megenged, akkor kétféle lehetősége van megszerezni a hiányzó összeget: az egyik a már említett hitelezői feltőkésítés, a másik pedig a saját tőke finanszírozás.
A saját tőke védelme a hazai jogban
A saját tőke védelmét biztosító kiemelt rendelkezéseket a Ptk.-ban és a számviteli törvényben találhatjuk. A saját tőke biztosításának számos lehetősége van, például az egyes társasági formákhoz rendelt minimális alaptőke meghatározása törvényileg, vagy az átalakulás követelménye a jegyzett tőke alá csökkenés esetén. Természetesen az egyes kiemelt szektorokban működő gazdasági társaságokra eltérő rendelkezések vonatkoznak, melynek részleteit a biztosítási és a hitelintézeti törvényekben találjuk. Ugyanakkor szükséges kihangsúlyozni, hogy ezen jogintézmények elsősorban azt szolgálják, hogy a hitelezők biztonsággal köthessenek szerződéseket, illetve, hogy a társasági részesedések önmagukban is egy vagyoni elemként jelenjenek meg, amelyek később tárgyául szolgálhatnak egy kölcsönátruházási szerződésnek.
Debt-equity conversion: előnyök és hátrányok
Vajon az ilyen átruházás során mind a bankok, mind a befektetők, gazdasági társaságok is jól járnak? A válasz egyértelműnek tűnik: a bank a jogi személy számára a tartozás pénzvisszafizetését elengedi, így a gazdasági társaság nem rokkan bele a hitelbe. A bank pedig cserébe részvényeket, tulajdonosi papírokat kap.
A debt-equity conversion mögött meghúzódó motiváció a gazdasági társaságok részéről tehát abban áll, hogy a hitelintézet által nyújtott kölcsönösszeget nem kell megfizetni. Ez általában akkor jelent kimondottan előnyös lehetőséget, ha a szervezet gazdasági nehézségekkel küzd, vagy már eleve túl sok hiteltartozása van, amely egy újabb hitel felvételét lehetetlenítené el.
Az átruházásnak mind a hitelezői, mind a vállalati oldalon egyaránt vannak előnyei és hátrányai.
A hiteltartozás elengedése pozitív töltetű a vállalkozás szempontjából, ugyanakkor a gazdasági társaság tulajdonosi köre, annak belső erőviszonyai is átalakulnak.
Emellett egy részvénytársaság esetében az új részvények kibocsátása végső soron a részvények értékcsökkenéséhez vezethet. A vállalat lényegében a hosszú távon elérni kívánt sikercélok reményében hozza meg ezt az áldozatot.
A hitelezői oldalon résztvevők e státuszukból szavazati joggal rendelkező taggá avanzsálódnak. Ez azt jelenti, hogy ők is nagyobb kockázatot vállalnak, mivel a biztos(abb)nak vélt hiteltartozással szemben egy bizonytalanabb vállalati osztalékot kapnak. A vállalatok ugyanis előbb fizetik ki a hitelezőknek járó pénzeket, és csak a fennmaradó összegből fizetnek osztalékot, illetve forgatnak vissza abból a működésükbe.
Alternatívák
Természetesen, ha egy vállalat az előbbiekhez hasonló nehézségekkel küzd, akkor más eszközök is a rendelkezésére állnak, mint a debt-equity conversion. Ilyen alternatívák lehetnek többek között: a kötelezettségek átütemezése, a pénzeszközök befagyasztása, fizetési határidők meghosszabbítása, kamatráta újratárgyalása. „Amikor kiderül, hogy a hitel már nem ideiglenes finanszírozási eszköz, általában akkor kerül sor a hitel-tőke konverzióra, amely során a tulajdonos a hitelkövetelését apportként bocsátja a cég rendelkezésére, és az a tőkébe kerül.” – véli Szmicsek Sándor, aki a budapesti Mazars iroda Adó- és jogi szolgáltatások üzletágának vezetője.
A csődközeli vállalkozás kényszertörlésének veszélye elkerülendő mind a hitelezői, mind a tulajdonosi oldalon. A hitelező(k)nek ugyanis az ún. hitelezői sorrend miatt maradhat kielégítetlen követelése, a tulajdonos(ok)nak pedig megszűnik a gazdasági társasága. Látszólag egyszerű tehát a helyzet: mindkét félnek csupán arra kell törekednie, hogy a vállalkozás életképes maradjon a gazdasági forgalomban és folytassa működését.
Működőképes megoldás?
A kezdetekben kimondottan a nagyvállalatok által alkalmazott „stratégiai metódusnak” volt tekinthető a conversion, napjainkban azonban erre már a közép- és kisvállalkozásoknak is módjuk van. A hazai cégjog 2006-tól teszi lehetővé, hogy elismert követelés kerüljön apportálásra, azonban Európa más országaiban ezt már korábban is alkalmazták. Meg kell jegyezni azt is, hogy ma a startupok világában – attól függetlenül, hogy már megjelentek olyan kezdeményezések, amelyek állami tulajdonú bankok közvetítésével tőkeinjekciót hajtanak végre társasági részesedésért cserébe a hitelszerződések kiváltására – még nem tapasztalhatunk sok gyakorlati példát a conversion-re. Mindez elsősorban azzal a ténnyel magyarázható, hogy a vállalatok általában ódzkodnak az idegenkezűségtől.
EBA: Guidelines compliance table
Gyura Gábor: A szanálás, mint új alternatíva
Gyura Gábor: Új elv a pénzügyi piacokon – Szanálás: bankmentés másként
Michael Blackwell and Simon Nocera: The impact of Debt to Equity conversion
Melissa Moye: Overview of Debt Conversion
Rui Soares: Debt-to-equity swaps in Eurozone’s banking sector: Minor short-term pain for substantional long-term gain
Sípos Ágnes: A tagállami jegybankokra háruló új kihívások a Bankunió fejlődéstörténetében –a szanálási jogkör és annak szabályozása
