Hol éri meg gyakornoknak lenni? – Jog. Karrier. Arsboni.

„Ius est ars boni et aequi” – határozta meg a jog lényegi tartalmát Celsus még valamikor az ókori Római Birodalom fennállása alatt. Ám ezt az elhíresült bölcseletet minden joghallgató örömmel feledné, hisz a római jogra vagy épp egy latin szóbeli számonkérésre emlékezteti. Ugyanakkor Számomra és még sok hallgatótársamnak, akik részt vettek és teljesítették a programot, teljesen új értelmet nyert a celsusi mondás, méghozzá olyat, amely egy örök élmény átélését ajándékozhatta. S hogy mindez kinek is köszönhető? Erre a kérdésre a válasz az, hogy Arsboni.

Joghallgató vagy az ország bármely pontján, és nem találtál még a tavaszi félévre megfelelő, tanulmányaidat felpezsdítő képzést és programot? Netán érdeklődnél a jogi publicisztika iránt? Még tartós tanácstalanságban vergődsz a tekintetben, hogy ügyvéd, bíró, közjegyző; praxis vagy hivatal; jogász vagy esetleg pályaváltás, életút-változtatás illene jobban Hozzád? Számos kétség tör fel belőled a jövővel kapcsolatban, de nem tudod ezeket megfogalmazni?

Ha vannak benned kételyek, viszont ha nincsenek, akkor is, az egyetlen lehetséges út az Arsboni gyakornoki programja felé vezet! Így a soron következő cikkünkben az Arsboni gyakornoki programját ajánljuk szerettel, egyúttal bátorítva minden kedves joghallgató olvasónkat a fővárosból és a vidéki egyetemekről egyaránt, hogy jelentkezzen a képzésre, ugyanis garantált egy életre szóló impulzus megtapasztalása és átélése!

Az Arsboniról röviden

A gyakornoki program részletes szemléltetése előtt, érdemes pár mondatban az Arsbonit bemutatni.

A legegyszerűbben és a legszemléletesebben megragadva, az Arsboni az a hely és közösség, ahol a jog és a karrier metszik egymást a jogász világ kínálta, egyébként párhuzamos egyenesek sokaságában. Egyszerre munkahely, fejvadászattal foglalkozó cég, aktívan segít a tehetséggondozásban, ápolja a tudományos életet a publikáláson keresztül, valamint a külön médiaplatform működtetésével, napjaink tömegkommunikációs újdonságaira is felcsatlakozik.

Nehéz volna egységes definíciót alkotni mindazokra a tevékenységekre, amellyel az Arsboni foglalkozik, így én sem kísérleteznék tovább. Meg kell ismerni, részt kell venni a működésében, és mindenek felett élvezni kell ezt a sokszínűséget, csak úgy, mint egy kiváló művészi filmalkotást, amely bár egy helyszínes, mégis a legváltozatosabb!

Az Arsboni gyakornoki program

Ahogyan a fentiekben említésre került, az Arsboni dinamikus szerepet vállal a tehetséggondozásban is. Ez pedig a minden szorgalmi időszak kezdetén induló gyakornoki programban nyilvánul meg. Hamarosan indul az újabb tavaszi szemeszter, így az Arsboni idei tavaszi gyakornoki programja is!

A továbbiakban a most tavasszal kezdődő program aprólékos ismertetése kerül a középpontba, méghozzá akként, hogy előszőr a főbb technikai információk hangoznak el, majd azt követően néhány személyes tapasztalatot osztanék meg mint a program egykori gyakornoka.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hisz ez a tudnivaló általános és az összes programra vonatkozik, hogy minden, Magyarországon jogot hallgató egyetemi polgárra – évfolyamtól függetlenül – kiterjed a jelentkezés és a részvétel.

  1. A tavaszi képzésről

Az első mozzanat, miután elhatározásra jutottál magadban és magaddal, a jelentkezés. A jelentkezésnek két kiemelt komponense van: a jelentkezési anyag és a jelentkezési határidő.

A jelentkezési anyag egyrészről áll egy önéletrajzból, másrészről pedig egy feladatmegoldásból. A feladatmegoldás részleteit ide kattintva találod meg.

A jelentkezési határidő az idei tavaszi programra: 2023. február 19. 23:59.

A jelentkezés érvényességét követően, egy nagyjából 30-45 perces szóbeli fordulóra kerül sor, majd igen rövid időn belül, általában már másnap, érkezik is a visszajelzés, hogy a programba való felvétel eredményes volt-e, avagy sem.

Pro tipp és lényeges információ, hogy a jelentkezéshez saját fiók szükséges, így ha még nincs oldalad, akkor előbb regisztrálnod kell. A regisztrációhoz az alábbi linken férhetsz hozzá könnyen.

Az eredményes felvétel mint második főbb lépés után, minden újonc gyakornok elutazik táborozni. A tábor szakmai és közösségi jellegű egyaránt. Szakmai, mert többek között olyan kurzusokat tartalmaz, mint például az újságírás alapjai és a CV megfelelő felépítése, valamint az Arsboni tagjaival való érdemi diskurzus a hivatásokról. Közösségi, mert megismerheted a joghallgató társaidat szerte az országból, vagy akár a saját egyetemedről is!

A tábor időpontja: 2023. március 4-5. Ezeken a napokon mindenképpen légy szabad!

A program során kötelezően teljesítendő feladat: egy rövid cikk megírása, egy hosszú cikk megírása, a cikkekről kutatási terv készítése és a záróeseményen való szóbeli prezentáció a hosszú cikkedről.

Teendőid ellátásában végzett jogász mentor(ok) fog(nak) segédkezni.

A gyakornokság fennmaradó időtartama alatt irodalátogatás, szakmai előadások, Legal Fest, mentortalálkozók és egyéb hasonló hasznos rendezvények színesítik a mindennapokat.

További előny, hogy a vizsgaidőszakra lezárul a képzés, így kényelmesen át lehet hangolódni a vizsgákra, főleg ha szerzel magadnak előtte egy csodálatos szorgalmi időszakot az Arsbonival, illetve hogy az egyetem alatt és mellett komfortosan végezhető a gyakornokság, sőt a ZH-ák csak jobbak lesznek! Hetente megközelítőleg 10-12 óra elfoglaltságot jelent, online alkalmakkal is, gondolva a vidéki joghallgatókra.

2. Személyes tapasztalataim

Zárógondolatként, személyes élményemet és véleményemet osztom meg a programról.

2022 októbere és 2022 decembere között voltam az Arsboni gyakornoka. Ekkor végeztem az ELTE ÁJK-án a negyedév őszi szemeszterét.

Ekként egyrészről megszólítanám az ELTE ÁJK-ra járó hallgatótársaimat, hogy a tanulmányok szempontjából a negyedév őszi féléve a legideálsabb a képzés teljesítésére. Egyfelől annak okán, mivel aki a kerettantervnek megfelelően végzi az egyetemet, ebben a félévben a legszabadabb. A tantárgyak könnyen teljesíthetőek, a mennyiség nem is a szokásos, továbbá vizsgaidőszakra csupán két vizsga jut, de legrosszabb esetben is csak négy. Továbbá negyedévre a jogról is kialakulhat egy összkép, emiatt pedig a program is élvezhetőbb.

Másrészről megszólítanám a vidéki egyetemekre járó sorstársaimat is, ugyanis bár Budapesten, az ELTE-n vagyok hallgató, valójában vidékről származom, ahová rendszeresen térek vissza, így az ingázás az életem része. Tehát az esetemben is előfordult, hogy úgy végeztem a képzés egy-egy eseményét, mintha vidéki gyakornok lennék. Annyi könnyebbségem és előnyőm volt ugyanakkor, hogy a szállásról nem kellett külön gondoskodnom és igényelnem sem volt szükséges.

De az elmondható és egységesen kijelenthető, hogy az ingázással is kényelmesen kivitelezhető minden! Így, ha vidékiként visszahúzó érv lenne a távolság az összes lehetséges szempontból, gyorsan vesd el, mert meg sem érezhető!

Az én jelentkezésemet határozott és célzott szándék előzte meg. Az egyetem kari magazinjának vagyok ugyanis az egyik írója és rovatvezetője, így a publikálás másutt és egy kifejezetten jogi folyóirat, elektronikus portál megismerése régóta dédelgetett vágyam volt. Aki pedig ehhez hasonló elfoglaltságnak hódol, ne habozzon, mert szakcikkíróként az Arsboninál az Arsbonival kiteljesedhet!

Ami pedig a jogot illeti, önmagam nehezen tudom akármelyik klasszikus jogászi hivatásba is besűríteni, mindemellett a jogon belüli érdeklődési köröm sem érkezett meg könnyedén hozzám. Számos mechanikusan elvégzett félév állt mögöttem, melyben robotként szökkentem át a tárgyakon, a vizsgákon, és még egy ismétlővizsgának is tudtam volna örülni, csak történjen már valami, legyen már élet és dinamika. Ezen az elkeseredett közönyömön az Arsboni csapata lendített át, ahol megláthattam olyannak a jogot, ahogyan szerettem volna mindig is megpillantani, és ahogyan elképzeltem a jog látványát attól a 2019 júliusától egészen 2019 szeptemberéig, amikor megtudtam, hogy felvételt nyertem az ELTE ÁJK-ra. Többek között felelevenítve azt is, hogy sosem késő változtatni!

Számomra így nyert új értelmet és formát a celsusi tanítás, melyből most fel is állítom a rám vonatkozó állítást: Arsboni est ars iuris et aequi.

Lucifer hátrahagyott tanítása akként szól: „nem adhatok mást, csak mi lényegem.” Én pedig nem mondhatok mást, csak, hogy jelentkezz! Ez egy olyan program és közösség, amelynek keretei között mindenki megleli a jogon belül a saját otthonát, miközben álmai házának a tervrajzát is maga készítheti el úgy, hogy az építkezésben nem hagyják egyedül!

Nagyon remélem kedves Joghallgató Olvasó, hogy utolsó szavaimhoz már nem értél el, és csak visszatérően olvasod majd el a kimaradt részeket, mert már serényen regisztrálsz, állítod össze az önéletrajzodat, írod a kiválasztott jelentkezési feladatodat, majd küldöd is el ezeket az Arsboni idén tavasszal kezdetét vevő gyakornoki programjára! Hurry up, február 19-ig van még időd!

FIGYELEM! Jelen cikk csak áttekintő tájékoztatásul szolgál, a teljes körű leírás a gyakornoki programról az alábbi linken található.

A borítókép a 2022. őszi gyakornoki program fényképeit tartalmazza.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Habulin Hanna Katinka

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.