Dr. Vig Dávid jogász, a Kriminológiai Tanszék adjunktusa, ahol 2014-ben PhD fokozatot is szerzett. 2018. december 1-jétől az Amnesty International Magyarország igazgatója. Szakmai életútjáról, kinevezéséről és az Amnesty magyarországi munkásságáról beszélgettem vele.
Szabó Lilla: Miért pont a kriminológia?
Vig Dávid: 2003-ban kezdtem egyetemi tanulmányaimat az ELTE ÁJK-n, 2004-ben pedig csatlakoztam a Kriminológia TDK-hoz, amelynek keretében a Tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében végeztünk önkéntes pártfogó utógondozó munkát. A második beszélgetés alkalmával a hozzánk beosztott elítélt arról beszélt, hogy bántalmazzák a felügyelet tagjai, zárkatársai pedig rendszeresen megerőszakolják.
Rettentően megrázó volt ez a történet, annak tudatában is, hogy ez a fiatal nyilvánvalóan szörnyű bűncselekményt követett el azelőtt. Ekkor kezdett el érdekelni, hogy egyrészről miért követnek el fiatalkorúak olyan bűncselekményeket, amiért börtönbe kerülhetnek, hogyan működik az emögött álló intézményi rendszer, másrészről pedig az, hogy hogyan lehet biztosítani azoknak az emberi jogait, akik az állam felügyeletére vannak bízva.
A gyakorlati munka után e témában írtam a szakdolgozatomat és a doktorimat, illetve a kutatásaimat is ezen a területen folytatom.
A hallgatók körében igen népszerű a Pártfogás gyakorlata című fakultatív tárgy. Mik a tapasztalatai, mennyire érzékenyek a hallgatók a társadalmi felelősségvállalás terén?
Nem tudok általánosságban beszélni, bár azt gondolom, hogy ennek alapnak kéne lennie: a jogászi munka egy segítő, problémamegoldó hivatás. Ennél fogva nem értek azzal egyet, ha az ilyen tárgyak „csak” fakultatív tárgyként kerülnek oktatásra. Minden órán helyet és szerepet kéne adni ezeknek az értékeknek. A Kar ebben pozitív úton halad, gondolok itt a Társadalmi felelősségvállalás kurzusra, a Mentorprogramra vagy az Orientációs Napokra.
A társadalmi felelősségvállalás mellett nagyon fontosnak tartom, hogy a hallgatóimban kialakuljon az igény arra, hogy kritikusan gondolkodjanak a jogról. Kutassák és értékeljék a jogintézményeket, és mindemellett rendelkezzenek azokkal az alapelvekkel, amik segítik őket navigálni. Nem szeretném, hogy a jogot olyan technikai eszköznek lássák, ami az aktuális hatalmi célok érdekében szabadon módosítható, változtatható.
Korábban a Legfőbb Ügyészség kutatóintézetében, az Országos Kriminológiai Intézetben, illetve az Open Society Foundations Emberi Jogi Programjának Büntető Igazságszolgáltatási Csoportjában dolgozott, majd a Helsinki Bizottság rendészeti programvezetője volt. Twitteren is azt írja, hogy büszke alumnija a szervezetnek. Miért ment át az Amnestyhez?
A tematikus fókusz, az emberi jogok védelme összeköti ezeket a szervezeteket. A Helsinki és az Amnesty céljai nagyon hasonlók: az emberi jogok védelme és a tudatos, magukért kiálló közösségek megteremtése. Az Amnestynek a jogi munkán, a stratégiai pereskedésen és a jogi segítségnyújtáson túl vannak olyan eszközei, amikkel az emberek figyelme felhívható emberi jogi problémákra, jogtudatosságuk erősíthető. Egy idő után ezek a módszerek elkezdtek egyre jobban érdekelni, így megpályáztam az igazgatói posztot.
Mit gondol, hogyan tudnak ekkora tömegeket megmozgatni?
Az Amnesty egy globális emberi jogi mozgalom, aminek jelenleg körülbelül hétmillió tagja van. Lenyűgöző dolog, ha egyszerre hétmillió ember hallatja a hangját egy emberi jogi ügy kapcsán. A szervezet nagyon sokszor köti össze a kampánytevékenységét levélírással és a támogatói bevonásával, aminek köszönhetően nagyon sok sikertörténetet könyvelhet el.
A magyar Amnesty nagy sikere, hogy fiatalokat ér el az emberi jogi oktatás módszerével, középiskolákban emberi jogokkal kapcsolatos tanórákat tartanak a kollégáim országszerte. Az utolsó felkészítő képzésünk Pécsett volt, itt lesznek a legközelebbi középiskolai tanórák. Ez kitűnő módszer arra, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltse emberi jogi kérdések iránt.
A 15 éves hagyománynak örvendő Levélíró Maraton a világ legnagyobb emberi jogi kampánya, melynek keretein belül idén az Amnesty International globálisan tíz, Magyarországon öt jogvédő nő ügyében lép föl az igazság és szolidaritás jegyében. A Levélíró Maraton eredményességét bizonyítja, hogy hatására korábban már szabadon engedtek jogtalanul fogvatartott embereket, módosítottak vagy töröltek el igazságtalan törvényeket.
A levelek továbbá hatalmas erőt adnak az igazságtalanságok áldozatainak és szeretteiknek – így Marielle Franco családjának is. Marielle brazil aktivista volt, aki a nők, az LMBTQ közösség és a fiatalok jogaiért, illetve a korrupció ellenküzdött. Márciusi gyilkosságát követően az idei Levélíró Maratonon azért írunk egyrészt a brazil elnöknek, hogy igazságot szolgáltasson a gyilkosság ügyében, másrészt Marielle családjának, hogy erőt és támogatást adjunk Marielle harcának folytatásához.
A levelek motiváló erejét egy másik idei érintett jogvédő, Vitalina Koval ügye is mutatja. Az ukrán LMBTQ aktivista a saját bőrén tapasztalta, hogy milyen sokat jelent a levélírók támogatása abban, hogy fenyegetések és bántalmazások ellenére is tovább folytassa jogvédői tevékenységét.
Az elmúlt egy év nagy port kavart jogszabályai között nagyon sok törvénymódosítás kerülte el a média, és így az állampolgárok figyelmét. Ilyen például az Alaptörvény hetedik módosítása, az otthon jogi védelemben való részesítése, a jogszabályok értelmezési lehetőségeinek korlátozása, vagy a NAIH vezetője által is kritizált térfigyelő felvételeket tartalmazó központi adatbázis felállítása. Mit gondol, jelenthetnek ezek valós veszélyt a jogállamra? El tudja képzelni, hogy az Amnesty konkrét jogi lépést tegyen valamelyikkel szemben?
Azt gondolom, hogy az elmúlt években a jogállami keretek jelentős átalakítása és sokszor szisztematikus lebontása zajlott. Ez nem pártpolitikai állásfoglalás, hanem ez az a világ, ami körülvesz minket. Azok a fékek és ellensúlyok, amik alkalmasak lennének arra, hogy a kormányzati hatalom korlátait jelentsék, folyamatosan gyengülnek. Az ezekkel a folyamatokkal kapcsolatos figyelemfelhívás minden jogásznak alapvető kötelezettsége.
A jogbiztonság és a kiszámíthatóság nem csak az alapjogok területén szükséges. Ebben a tekintetben ez közös ügy, nem csak a civil szervezetek ügye.
Az Amnesty szempontjából az ön által említett esetek olyan ügyek, amelyek a magyar civil szféra létét veszélyeztetik. Legitim magatartások bűncselekménnyé nyilvánítása magával vonja a kérdést, hogy egy civil szervezet, amelynek érintettsége felmerülhet a cselekményben, mire számíthat a későbbiekben. Így például a Btk. ezirányú módosítása, melynek hatására nem éri meg szókimondónak lenni, az egész civil szférában egy lehűlési folyamatot indíthat meg.
A különböző, civil szervezeteket célzó törvények és a lejárató kampányok nagyon sok energiát és erőforrást igényelnek a civil szervezetek részéről. Ez nemcsak egy lehűlési folyamatot, de az erőforrások lekötését is maga után vonja. Így nemcsak a médiában foglalkozunk ezekkel a témákkal sokkal többet – a valódi ügyek helyett –, hanem a szervezeteken belül is.
Azt gondolom, hogy a hetedik Alaptörvény-módosítás, és így a hajléktalanságnak mint státusznak a kriminalizálása egy jogállamban nem elfogadható. Úgy látom, hogy a jogászi szakma egységesen és határozottan állt ki ez ellen. Az Amnesty december 10-ére szervezett egy szolidaritási akciót, ahol negyven magyar zenekar lépett fel, és bárki elmondhatta a véleményét a témában.
2018 októberében alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Amnesty az Alkotmánybírósághoz a STOP SOROS törvénycsomag miatt. Mik a főbb jogi kritikáik?
Álláspontunk szerint a törvény súlyosan jogkorlátozó. Egyrészt homályos definíciót ad a bűncselekmény törvényi tényállása, amely lehetőséget ad annak önkényes alkalmazására, sérti a kiszámíthatóság és előreláthatóság követelményét, az alkotmányos büntetőjog legalapvetőbb feltételeinek sem felel meg. A törvény sérti továbbá a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot, mert a legsúlyosabb, büntetőjogi szankciók alkalmazását helyezi kilátásba, ezzel pedig szükségtelenül és aránytalanul beavatkozik abba, hogy ki és hogyan vehet részt a migrációról szóló demokratikus közéleti vitákban.
A törvény célja egyértelműen a megfélemlítés: börtönnel fenyegetni azokat, akik segítenek a kiszolgáltatott embereknek, illetve a kormányzatétól eltérő véleményük van a migrációról.
A létfontosságú és legitim emberi jogi munka bűncselekménnyé nyilvánítása rendkívül durva támadás a nemzetközi védelemre szorulók, illetve az őket segítő emberekkel és szervezetekkel szemben.
Az Amnesty International minden lehetséges fórumon tovább küzd egy olyan Magyarországért, ahol a kormány nem költ milliárdokat kiszolgáltatott emberek elleni gyűlöletkampányokra; ahol a civil szervezeteket a döntéshozók nem elhallgattatni akarják, hanem az észrevételeiket megfontolják; és ahol büszkék azokra, akik munkájukkal másokon segítenek.
Az Alkotmánybíróságnál megfigyelhető a válaszadás késleltetése az elmúlt időszakban. Mit gondol, ennél a panasznál sem lesz ez másként?
Nehezen lehet ezt megítélni, hiszen nem tudok az AB fejével gondolkodni. Viszont az ténykérdés, hogy néhány évvel ezelőtt jelentősen megváltozott az AB személyi összetétele, és ez komoly hatással volt arra, hogy a kormány álláspontjával egyező vagy attól különböző álláspontra helyezkedett az AB az egyes ügyek eldöntése során – ezt több civil szervezet egy közös kutatásban állapította meg. Úgy gondolom, hogy ez a jogszabály a jelenlegi jogi környezetben nem védhető, de nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy az AB hogyan fog dönteni.
Mennyiben érzi az Amnesty a fokozott kormányzati érdeklődés hatását a mindennapokban?
Az egyéni adományozók száma növekedésnek indult a Helsinkinél, a TASZ-nál és az Amnestynél is. Ugrásszerű növekedés figyelhető meg az 1%-os felajánlásoknál 2015-ről 2016-ra és 2016-ról 2017-re is. A Helsinki Bizottságnál szerzett tapasztalataim azok, hogy azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akik a szervezethez fordulnak jogi segítségért, nem csökken.
Egy kutatás szerint az emberek lényegesen jobban bíznak a civil szektorban, mint a kormányzatban és a pártokban. Ettől függetlenül világos, hogy egy ilyen kampány nem múlik el nyomtalanul, mivel egy olyan médiaközegben zajlik, ami nagyon komolyan megfélemlítő.
Ha csak arra gondolunk, hogy néhány héttel ezelőtt egy online médiaplatform miket írt Karunk azon oktatóiról, akik civil szervezetek kutatási eredményeit hozták fel óráikon, tökéletesen látható az a médiatérben és a fizikai térben is megjelenő, erősen stigmatizáló klíma, ami a civil szervezeteket körülveszi.
Ezek egyébként teljesen legitim, kívánatos magatartásokat tüntetnek fel negatív színben. Hiszen miért ne vonhatnánk be a jogalkalmazással összefüggő munkát végző szervezetek kutatásait az oktatásba?
Az Amnesty egyik munkatársának mondatát, miszerint a menekülteket és a terrorizmust nem szabad összemosni, gyorsan felkapta a média. A Kriminológia Tanszék adjunktusaként mit gondol erről a kijelentésről?
Többször megtörtént, hogy el nem hangzott mondatokat, illetve kontextusból kiragadott részeket használtak fel civil szervezetek lejáratására. Ezekkel kapcsolatban számos elmarasztaló bírósági ítélet is született. Kriminológusként azt gondolom, hogy a terrorizmusnak számos oka van, és ez nem a menekültstátuszhoz kötődik. Ezres nagyságrendben történnek terrorcselekmények évente.
Nem ismerek olyan empirikus kutatást, ami kimutatható kapcsolatot talált a terrorizmusban való részvétel és a menekültstátusz között.
Én ezt inkább egy politikai eszköznek tartom, ami a migráns konstruált fogalmához kapcsolja bűncselekmények elkövetését, és egy társadalmi csoportot stigmatizál.
Azt nem állíthatja senki, hogy terrorcselekmények elkövetői között nem lehet találni egy-egy olyan embert, aki valaha kapott menekültstátuszt. Azonban ez nem jelenti azt, hogy rendszerszinten kapcsolat van a menekülés és a terrorizmus között.
Lesz ennek a jelenségnek kifutása?
Ezt a jelenséget a kriminológia morális pániknak hívja, amelyben a közbeszéd „mi”-re és „ők”-re osztja a társadalmat, legyen szó rólunk és hajléktalan emberekről, vagy rólunk és migránsokról. A lényeg, hogy van egy társadalmi csoport, amivel szemben a „mi” értékeinket védjük, legalábbis ezt ígéri a politikai elit. Ez nem újkeletű dolog, a társadalomtudomány ezt a jelenséget már évtizedekkel ezelőtt leírta. A morális pánik által gerjesztett spirálban egyre nagyobbat kell mondani, így gyakorlatilag csak előrefelé vannak utak, így nagyon nehéz abból kiszállni, nehéz lesz deeszkalálni ezt a folyamatot.
Hol áll Magyarország az emberi jogok védelme területén az Európai Unióban?
Nagyon nehéz erre válaszolni, mivel jogsértések minden európai országban előfordulnak. Arra azért lényegesen kevesebb példa van, hogy egy kormányzat szisztematikusan bontsa le a jogállami intézményeket, ebben kiemelkedő Magyarország.
Kiemelném, hogy egy pillanatig sem arról beszélek, hogy hazánkban civil szervezeti alkalmazottakat, aktivistákat tartanak börtönben. Azonban ez a narratíva és társadalmi-politikai diskurzus, valamint a kriminalizációt lehetővé tevő jogszabályok nem jellemzők sem Nyugat-, sem Kelet-Európa más országaira. Gondolok itt a civil szervezetek munkatársainak listázására, egyetemek elűzésére vagy mesterképzési szakok betiltására.
Elképesztő emberi jogi problémák vannak ezeken túlmenően is, mint például a romák szegregált oktatása vagy az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés.
A férfiak és nők közötti egyenjogúság területén Magyarország kifejezetten rosszul áll EU-s viszonylatban. Elfogadhatatlan, hogy ugyanazért a munkáért 15-19%-kal kevesebb bért kap egy nő, mint egy férfi.
De kezdjük a javulást a saját házunk táján: az ÁJK-n sem tökéletes a helyzet, gondoljunk csak arra, hogy egy kerekesszékes hallgató például nem tud bemenni a hetes előadóba meghallgatni egy előadást.
Igazgatóként mik a távlati céljai a szervezetnél?
A nagy emberi jogokkal foglalkozó szervezetek elsősorban Budapesten vannak jelen, és a fővároson kívül sokkal kevésbé érhetők el a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások és közösségek. Fontos célkitűzésnek tartom, hogy Budapesten kívül is megtalálható legyen egy erős emberi jogi jogvédő mechanizmus.
Emellett a jogállami intézményrendszer védelmét is nagyon fontosnak tartom. Vannak viszonylagos függetlenségben működő intézmények, mint például a bíróságok, az alapvető jogok biztosa – aki több fontos kérdésben szakmai alapon szólalt meg –, az ő jelenlegi függetlenségük fenntartása elengedhetetlen.
fényképek: Zareczky Tamara
logó: X
