Johnny Depp vs. Amber Heard

Hetek óta tart az a tárgyalás, amit az egész világ figyelemmel kísér. Amber Heard ellen felzúdult az egész közösségi média és Depp rajongótábora, akik már 2016-ban kételkedtek a színész ellen felhozott vádakban. Ha szeretnél képben lenni, miért történik mindez, és mik hangzottak el eddig a tárgyalásokon, olvass tovább.

Amber Heard vádja és bizonyítékai

Amber Heard 2016-ban elvált a férjétől családon belüli erőszakra hivatkozva. Ezt követően egy nyilvánosságra került fotósorozatban pedig az egész világ láthatta a smink nélküli arcán a zúzódásokat. Az incidens nagy felháborodást keltett a Johnny-rajongók körében, mivel nem akarták elfogadni, hogy az imádott sztárjuk igazából egy erőszakos, alkoholista drogfüggő, aki veri a feleségét.

Végül Johnny 100.000 dollárt adott a feleségének, amit saját elmondása szerint jótékonyságra fordított. Évekkel később viszont kiderült, hogy ebből semmi sem igaz – azt leszámítva, hogy a színésznő valóban megkapta a „neki járó” összeget. Nemcsak az, hogy az összeg nagy részét megtartotta, és magára fordította a rászorulók helyett, de az is megdőlni látszik, hogy férje bántotta őt. Alapvetően kevés bizonyítéka volt Depp ellen, és még a képsorozat a lila foltokról is sminknek tűnik, ugyanis Heard egyik stylistja, aki sminkelte őt a történést követő napokban, beszámolt róla, hogy nem tapasztalta azt, hogy bármi zúzódás lett volna a színésznő arcán. Ami elég különös, mivel egy zúzódás nem múlik el egy éjszaka alatt. Továbbá James Franco is láthatta Amber arcát, sőt! van is róluk egy videófelvétel, ahogy bemennek, és egymáshoz bújnak egy liftben.

James Franco még nem szólalt meg a bírósági tárgyaláson, de ez várhatóan be fog következni, igaz már most is kétségek övezik alakját. Az ügynökségek egy ideje nem foglalkoztatják, mert állítólag nagyon nyomulós, rossz a kisugárzása, és ami a legfontosabb: szorosabb kapcsolatba került az egyik diákjával. A Depp ügyvédjei által lejátszott, fentebb található videóban történtekre a színésznő ügyvédjei azzal védekeztek, hogy Franco és Heard egy ideig egy épületben laktak, és csak összefutottak a liftben.

Bántalmazás vagy hamis vád?

Amber Heard erőszakos viselkedése nem újkeletű. Egyszer már kikérdezte őt a rendőrség a volt barátnője, Tasya van Ree bántalmazásáért, amit egy reptéren követett el. Ezután a rendőrök óvatosságra intették a színésznőt. Nemcsak az alkalmi társait bántalmazza állítólag, hanem a saját családját is. Mivel egy reality sorozatban, amit évekkel ezelőtt csináltak a színésznő rokonai szereplésével, egy medencés party során észrevették a testvére karján és mellkasán található foltokat.

Whitney nem erősítette meg viszont, hogy a sérüléseit Amber okozta volna. Állítása szerint a veszekedés során nem került sor fizikai bántalmazásra.

Amber volt asszisztense Depp oldalán

A tárgyaláson felszólalt a volt asszisztense, Kate James is, akit elmondása alapján a színésznő szintén bántalmazott. Többször volt ugyanis, Kate állítása szerint, hogy leköpte, és a vele való bánásmódban sem jött elő a színésznő elegáns nőiessége. Az asszisztens állítólag szemtanúja is volt Amber rendszeres ópiát bevitelének.

Depp bizonyítékai

A színész komoly vádakat hozott volt felesége ellen, amit kép- és hangfelvételek is alátámasztanak. Hangfelvétel készült arról a veszekedésükről is, amikor Amber megütötte, ő pedig megpróbálta lefogni feleségét, mire az rákiabált: „Légy férfi, én elkezdtem egy verekedést.” Az alábbi videóban egy olyan felvételt hallgattak a bíróságon, amiben Amber győzködi Johnnyt, hogy ne jelentse fel, mivel ő férfi, és senki sem hinne neki, ha azt mondaná, megverte őt a felesége.

Továbbá számos kép készült a férfi arcáról, amin tisztán látszódnak a zúzódások.

Depp levágott ujjpercéről is szót ejtettek, amit a színész állítása szerint Amber okozott egy vodkásüveggel.

Ráadásul a tárgyaláson felszólalt egy pszichológus is, Dr. Shannon Curry.

Amber ügyvédje nemcsak abban tévedett, hogy milyen végzettséggel rendelkezik az orvos, hanem abban is, hány éve gyakorolja tudományát. A tárgyaláson elhangzik, hogy Curry nem támasztja alá, hogy Amber poszttraumás stressz szindrómában szenved. Állítása szerint az erre irányuló kérdések megválaszolásában a színésznő eltúlozta a tüneteit. A tesztelés során, ahol meg lehet állapítani, milyen fokú a betegség, Amber általános válaszokat adott, és a legtöbb tünetet felfedezni vélte magán. Viszont Curry tapasztalatai szerint egy mentális betegségnél nagy százalékban a jellemző tüntetek nem mindegyike és nem is feltétlenül a többsége jelenik meg egy emberben. A színésznővel töltött tizenkét óra alatt viszont megállapította,

hogy borderline személyiségzavarban, és hisztrionikus személyiségzavarban szenved.

A gyorsan változó hangulat, a folyamatos igény arra, hogy a figyelem az egyénre irányuljon, és a magánytól való félelem jellemzi ezeket a betegségeket.

Akárhogy is, a tárgyalás még hetekig is eltarthat, így a kimenetelt még nem lehet megjósolni. Mindenesetre Johnny Depp a rajongótábora támogatását élvezi, egy lelkes rajongója még egy alpakkát is a bíróság elé vitt, hogy ezzel is jókedvre derítse a színészt. Mi csak remélni tudjuk, hogy a 2022-es évben vége lesz a tárgyalásnak, illetve annak a megrázkódtatásnak és folyamatos sajtónyilvánosságnak, amiben most mindkét fél részesül.

Források: x, x

Képek forrásai: x, x, x


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Őri Dorka

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.