Júniusi előretekintő

A Dékáni Hivatal közreműködésével ezúton szeretnénk beszámolni a kari eseményekről, aktualitásokról a soron következő időszakra nézve.

A júniusi hónap kétségtelenül a vizsgáké, látszik ez a hallgatókat érintő programok mennyiségén is, de ha valaki mégis találna időt kikapcsolódásra, vagy csak a változatosság kedvéért nem tanulással ütné el az időt, a következő lehetőségek állnak rendelkezésre:

Folytatódik a JOTOKI 50 Kávézó, ahol egy-egy terület szakértői beszélgetnek aktuális jogi kérdésekről. Június elsején 16:00 órától az adójog aktuális kérdéseivel foglalkoznak, a pontos helyszínnel és résztvevőkkel a későbbiekben frissítjük a cikkünket.

Szintén június 2-án Use of Algorithms in Criminal Law címmel kerül sor egy konferenciára, amely azzal foglakozik, hogy a büntetőeljárás különböző szakaszaiban miképpen használható fel a mesterséges intelligencia a kontinentális országok jogrendszereiben. A részletekről hamarosan elérhető a tájékoztatás a Kar honlapján.

Június 6-án KözigKedd elnevezéssel kínálkozik majd esemény, melynek keretei közöttonline beszélgetésre kerül sor a Magyar Jogász Egylet Közjogi Szakosztályával, az ELTE ÁJK és a Baranyi–Timár Ügyvédi Iroda szervezésében. Terítéken a közterület-használat aktuális kérdései. A beszélgetéshez előzetes regisztrációt követően bárki becsatlakozhat. Az esemény részletei itt érhetők el, a regisztrációkat június 2-ig fogadják a szervezők.

Az Alkotmányjogi tanszék műhelyvitát rendez Mécs János országgyűlési népszavazással kapcsolatos kéziratáról. Az eseményre június 15-én kerül sor, 16:00-tól a Kari Tanácsteremben, valamint online. Az esemény regisztrációhoz kötött, erről és az egyéb információkról itt olvashattok.

Június 30-án jogászavatásra kerül sor az Aula Magnában. Az esemény nyilvános, a pontos időpontokról a Kar a későbbiekben nyújt tájékoztatást.

A kari programok mellett ajánljuk továbbá az ELTE programjait általában, amelyekről itt tájékozódhattok.

A programokra ellátogatóknak ezúton jó szórakozást, a kar hallgatóinak pedig programokban és sikeres vizsgákban gazdag júniust – na és természetesen: további jó olvasást kíván a Jurátus szerkesztősége!


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.